Ha most nagy hirtelen listázni akarnám a Szegedhez köthető
zenekarok nevét állítom, hogy 2 A/4-es oldal sem lenne elég. Az tény, hogy ez a
dél-alföldi város sosem fukarkodott a magyar rock zenei élet utánpótlásában, illetve
életben tartásában. Mi sem jobb példa erre, mint a nemrégiben Final
Yell címmel megjelent szegedi DUNGAREE
új 'EP-je rajta három, férfias hanggal előadott grunge áztatta southern-blues
rock dallal. Bár annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy grunge rajongó
(továbbra is fentartva a „Még jó, hogy elmúltak a buta zenék” véleményem) a
Dungaree anyaga nagyon is kellemes hallgatni való. Az alig egy éve működő
csapat tavalyi Climb Out Of The River ’EP-jéhez képest az új dalok sokkal
összetettebbek, kiforrottabbak, hallhatóan dögösebbek lettek.
A címadó Final Yell
zúzós témáinak hallgatása közben folyamatosan egy banda neve villódzik a
nevemben: Pearl Jam. Eszméletlen, hogy László Gergelynek milyen hangja van,
mintha csak Eddie Vedder-t hallanám. A basszus-dob ritmusszekciója iszonyatosan
jól hozza a megtört groove-jait, amikre a gitár erős zúzásokat ken. Az ezt
követő Path
főirányvonala egy dallamos, mocsaras délies blues/rock hangzásra épül, aminek a
vége felé hatalmasat harapnak a gitár swamp riffei. Gergely hangját megint csak
magasztalni tudom. Egyszerűen nem tudok betelni hangja magas és mély
váltásaival. Zsigerből rekeszt, üvölt, hörög, dallamokat tol. Végre egy jó
hang! Záró dalukat egymás után többször is áthallgattam. Annak ellenére, hogy ez
az album legösszetettebb (hard rock, grunge, stoner, koszos blues), és legzúzósabb dala a Jar Of Heart
továbbra is a Pearl Jam első albumának vibráló esszenciális hangulatát idézi
fel bennem. Bocsi srácok, ez ellen nem tudok mit tenni. De nem is leszólásként
mondom.
A 2012 nyarán alakult (Meszlényi Vazul – ének, basszusgitár,
Dallman Kristóf – gitár, Vörös Richárd – dobok) budapesti Karaul zenéjében a ’90-es évek koszos suicide pince doom hangulatát
egyesíti a 2010-es évek nem sokat ígérő életérzésével. Ha ezt az életérzést képekben kellene kifejezni azt, ahhoz tudnám
hasonlítani, mikor a Dr.Stangelove-ban Kong őrnagy az atombombát meglovagolva
elindítja az atomháborút – mondta Vörös Richárd dobos a csapat bemutatása
közben.Zenéjüket ért hatásként elsősorban
az Electric Wizard, Black Sabbath és az Acid Bath munkásságát lehet
felelősségre vonni, de felfedezhető benne a heavy metal és a dark rock elemei
is. Első demó felvételük Fantomlebegés 2013 címmel még próbatermi körülményekben készült 2013-ban egy usb-s diktafon
segítségével.
A zenekar egyfajta eszmei mottója - Szabadság, egyenlőség, brutalitás, azaz mindent lehet, ameddig a fejed
bírja. A tavaly megjelent Don’t Liberate Me! ’EP-jük The
Day After dala közel tíz percben adja ki magából az akusztikus darkos
alapokra épített reménytelenséggel teli lassú heavy/doomos monotonitását. A
dal alaptémájául az 1983-ban hasonló címmel készült amerikai tv film szolgált (nálunk
Másnap címen ment). Remek összegzése a háborútól való rettegésnek, és annak a nyomasztó
tudatnak, amikor már tudod, hogy bekövetkezik, de mégsem tudod pontosan, hogy
mikor és, hogy mi is fog valójában történni. Az Inquisitor vánszorgó koszos
világvég hangulatú riffei a mindenkori diktatúrák, elnyomó rendszerek
kiszolgálóit személyesíti meg, függetlenül bármely történelmi kortól. Lassan
elkészül Phantomlevitation című nagylemezük, aminek középpontjában továbbra is az
emberiség gonosz oldala, öngyilkos terroristák, atomfegyverek, történelmi
intrikák, gyarlóság, a megbocsájtás hiánya áll. Ha a füled nem túl steril, és bírja a koszos,
zsibbasztóan öngyilkos hangokat a Karaul zenéje más szemszögből mutatja meg
neked, hogy mi is a végzet.
A nemrégiben friss csapatként feltűnő Hoodoo Offenders egy energikus
üde színfoltként jelent meg a magyar rock zene palettáján. Ám frissességük
ellenére a budapesti trió tagjai már jócskán régi motorosoknak számítanak a hazai,
és nemzetközi színterén egyaránt. Neményi
Csaba (gitár) korábban a Supersonic, Amber Smith, The Starmans (David Bowie
Tribute), Black-Out (akusztikus koncertek) soraiban bizonyított, míg Olli Tooff
(basszusgitár/ének) a Kollaps és az Amber Smith zenekarokból ismerhető. Tóth
András (dobok) pedig a Roster, Supersonic, EZ Basic bőreit püfölte. Miután ezek
a zenekarok feloszlottak, illetve átmenetileg szünetelnek, így hárman
alapították meg a Hoodoo Offenders-t, melynek kezdeteiről Neményi Csaba így beszélt:
„2013 közepén kezdtünk el játszani a
gondolattal, hogy összehozunk egy új zenekart. Mindannyian alapvetően rock
beállításúak vagyunk. Ami a zenei ízlést illeti, így nem is volt kétséges, hogy
milyen zenét fogunk csinálni. A vonalat közös kedvenceink (Queens of the Stone
Age, Jane's Addiction, Eagles Of Death Metal, Stone Temple Pilots, Black
Sabbath, Primal Scream, stb..) befolyásolták.” Ennek eredményeként jelent
meg bemutatkozó nagylemezüket ˝Hoodoo
Offenders˝, amelynek dalait az említett hatások mellet a ’80-as évek lázadó
energiája, a tupírozott, szűkgatyás svéd glam rock újhulláma, és stoner/space
rock elszállós vibrálásai teszik még tüzesebbé. „A
zenekar bemutatkozó lemeze Schram Dávid segítségével készült. A felvétel még
tavaly decemberben történt az LV Stúdióban. Együtt, egy légtérben játszottuk
fel az anyagot, és az első nekifutás után éreztük, hogy remekül megy a
dolog. A keverés ezután a Dürer
stúdióban történt.” – fejezte be a zenekar eddigi történetét Csaba.
Az album mind a kilenc dala ontja magából a könnyen
befogadható ˝amcsi sláger rock˝ témáit. A dalok lendületének alapjait Tóth
András dinamikus dob témái adják, amikre remekül illeszkedik Neményi Csaba
frappáns gitárjátéka, és széles körben mozgó (nem az unalomba nyúló) szólói.
Olli Tooff dúdolható slágeres énektémái már első hallásra fülbemászóak.
Hangjában van egy space/glam rockos, QOTSA szál, amitől egyedien vibrálnak a dalok,
s ettől egy erős rádióbarát arculatot kapnak. Az albumindító Bet
You is egy ilyen naponta a rádiókban játszható arculatot mutat könnyed,
szellősre vett elszállós space gitárjaival, ami után a Know glam-punkos
energiája döbbeneteset tarol. A Made to Kill feszes koszos, sivatagi
riffeiből a QOTSA legjobb fejbólogató slágereinek egy sajátos Hoodoo Offenders arculatra
gyúrt változata köszön vissza, míg a SillySong slágergyanútól remegős
vonalából a Muse disco-rockos alter hangulata emelkedik ki. Az enyhén space-stoner
rockos Are You 18? és a Nice Phone öblös gitárjai remek
alapokat tolnak egész végig. Az utóbbi dalukba még egy csipetnyi vibráló svéd
újhullámos punk őrülettel is beleültettek, amitől csak még eszelősebb a
hangulata. Ez a svéd őrület fellelhető a címadó Across és az őt követő S&S(Stick
and Stones) vérbő feszes dinamikájában is. De még azt is megmerem kockáztatni,
hogy a Part of You albumzáró daluk spy/stoner rockos lendületében is
jelen van.
A Hoodoo Offenders kiforrott témái élvezetes hallgatni valót
nyújtanak a nyakunkban lihegő fület nyári délutánokra, amik mellé kötelező lecsúszik
egy-két sör. Az album könnyed, slágeres dalai közül mindenki garantáltan talál
kedvére valót. A srácoknak pedig szívből kívánom, hogy bemutatkozó anyaguk épp úgy
meghozza nekik a hazai és nemzetközi elismerést, mint előző csapataik anyagai.
44 éves korában elhunyt Veress János "Janeth" a Land Of
Charon zenekar vezetője és eszmei személyisége.
A Land Of Charon a
hazai dark/goth rock színtérének egyik legpatinásabb jelensége és zenekara volt.
Az 1991-ben alakult kriptaszagú bandának mind zeneiségében, mind
szövegvilágában a Carl McCoy - Fields of the Nephilim - nevével
fémjelzett komor spirituális szellemiség, túlvilági és evilági dolgok
transzcendentális kapcsolatai, okkult lélek ábrázolásai álltak a középpontjában. A
zenekar több mint 10 éves aktív működése alatt egy demót (Örökmécses - 1996) és
három nagylemezt (Asztrálgép - 1998, A Láz - 2001, Örökmécses - 2005 újrakiadás) adott
ki. Nem egy esetben szembekerültek komolyabb és nagyobb kihívásokkal, azonban
ezekből okulva mindig képesek voltak a változásra, színvonaluk megtartására.
Köszönhető volt ez a csapat frontemberének, vezetőjének, Veress Jánosnak ˝Janeth˝,
aki a szentimentális helyzetekből is mindig a legjobbat tudta kihozni. Mélyen
hozzáköthető a Land Of Charon szellemisége és zenei hitvallása. Nyilatkozataiban
a zenekar neki nem más volt, mint az: „Útkeresés mellett egy alapelv és hit, ami az
életem részét képezi”- mondta egykoron. És valóban ott volt benne az említett
útkeresés és a hit. Az útkeresésnek köszönhetően a szokásos slágeres goth
klasszikusok helyet inkább a progresszívebb, néha meditatív és komorabb doom
metalosabb elemek jelentek meg dalaikban. A hit pedig az emberi egót, az asztrális
és spirituális szellemvilág eszméit, vágyait jelenítette meg, miközben nem félt
rámutatni a hétköznapi élet gyarlóságaira és az azokon való felülemelkedésre.
„A megváltó nézett rá belőlem egy kezdő, esendő Jézus Krisztus
Ki háromszor gázol keresztül a lelkeden Istenné válása rögös útján.”
Bár a Land Of Charon nem tartozott a nagy koncertező bandák közzé,
mégis eljutottak és szerepeltek az ország összes fesztiválján, valamint jeles külföldi
eseményeken is megfordultak, mint például a Lipcsei Goth-Wave Treffen. Zenéjükkel
a maguk színterén mindent elértek, amit lehetett. Meg volt, és máig is megvan az
a bizonyos réteg, rajongó tábor, akik fogósak a zenéjükre. De hiába is voltak a
sikerek. Náluk is, mint oly sok zenekarnál az évek múlásával a tagok kezdték
elveszteni a motivációt, lazult a zenekarhoz való hozzá állás.
Valakinek a koncertek, és próbák kezdtek nyűg lenni, míg valaki más csak
egyszerűen már mást akart játszani. Janeth még egyszemélyes zászlóvivőként
éltette tovább a zenekart. A Láz album fellángoló sikere után a 2005-ben albumként
újra kiadott Örökmécses, csak gyenge próbálkozásként pislákolt. Ekkor már
erezhető volt a Charon kriptájában beálló síri csönd, amiben természetesen
közre játszott az is, hogy időközben megszűnt a zenekar kiadója, és ezzel
együtt az a bizonyos háttértámogatás is elmaradt, amivel tovább léphettek
volna. Hiába is volt meg addigra egy újabb lemezre való anyaga, az is a
homályba veszett. A Land Of Charon, és vele együtt Janeth, szunnyadt egy ideig
a földben. Majd jött egy újabb szerveződés, és egy ki nem adott demó híre
valamint pár koncert erejéig tartó mozgolódás 2007-2009 tájékáról.
Később felröppent egy hír afehér angyal reménysugarával, hogy Janeth egy új bandát hozott össze
A.D. Mortem néven, ami valamiképpen a Land Of Charon folytatása más
formációban, más zenei megoldásokkal. Az A. D. Mortem zenéjében feltűnt a
perka, a riff centrikusabb, erősebb doomos hatás, a szövegben pedig továbbra is
maradtak a túlvilági és evilági transzcendentális utalások, a szent írás
sajátos értelmezései. Ez a formáció fergetegesen debütált a 2011-es Fekete Zaj
fesztiválon. De hiába a motiváció és ötlet, ha szembe van vele az
érdektelenség, az A. D. Mortem is végül a földbe állt és Janethet pedig
beburkolta Charon mezejének köde.
A Land Of Charon hosszú idő után 2014-ben újra fellépett a Nevergreen
"Vendetta" lemezbemutató koncertjén. Ez év áprilisában, a Költészet
napján egy rendhagyó „irregular! live” koncert adott a budapesti Roham Bárban,
ahol is Janeth és két állandó kísérője Svercsok Krisztián, és Albitz Ferenc
eddig soha nem hallott előadásmódban szólaltatta meg a Land Of
Charon klasszikus dalait.
Jó utat barátom. Nyugodj békében, Janeth!
„Az igaz költők mind éhen halnak tűzbe velük és a verseikkel”
A hajdúszoboszlói REDA
2011-től kezdte kialakítani jelenlegi zenei irányzatát, amit ők egyszerűen csak
stone n’ roll-nak neveznek. Első albumuk 2013 őszén jelentették meg Csont
nélkül címmel. Az album megjelenésével egy időben a csapatból távozott Kocsis
Csaba dobos, helyére a Blackhoney dobosa Szeifert Ferenc érkezett. A zenekar egészen
ez év elejéig a Red Alert nevet használta. Az időközben összeszokott új
felállás (Jenei Péter – gitár, Hódos Csaba – gitár/basszusgitár, Szeifert
Ferenc – dobok és Petrusz László Basszusgitár/ének) a napokban, immáron REDA néven új albummal jelentkezett. Az Ingyen
élet feszes rock n roll tempói és húzós magyar nyelvű szövegei a hétköznapi
valóságos életet mutatják be mindennemű csillogás és báj nélkül. Időközbeni
névváltoztatásukról a csapat így nyilatkozott: - „A rövidebb név már szinte mindenhol elterjedt, és a banda is szeretett
volna egy kis frissítést. Ez a változás az új album anyagán is észrevehető!”
A nyolc számot tartalmazó Ingyen élet az első
albumhoz képpest színesebbre, vagy ha lehet úgy fogalmazni még bulizósabbra
vette a figurát. Vastagon dörögnek, döngenek a gitárok Petrusz Laci érdes
énekét hallgatva pedig eszembe jut, hogy vannak zenekarok, akiknek igen is jól
áll az, hogy magyarul énekelnek. Ez az érzés süt a címadó Ingyen élet lomhán mászó szabbatista
kövér nyitó témáiból, amik pillanatokon belül elhúznak egy koszos rock vonalba.
Az ingyen élet pofonládája riffenként (mint ahogy az élet is) osztogatja
bal horgait, és a végére egy jó adagnyi punkos turhával is arcon köp. A Nem
kell másnapos, remegős röfögéseiben alaposan oda lettek rakva a gitárok,
ugyan úgy, mint az album egyetlen angol nyelvű Single Lady koszos blues
rockos dalában is. Érdekes, hogy ezt a dalt hallgatva akaratlanul is a ’90-es
évek dirty rock korszaka elevenedik fel bennem, és sorra olyan bandák jutnak az
eszembe, mint a Sex Action, Wild Side, Carmen a korai L.I.E.S., Circus of Power,
vagy a The Almigthy. De ugyan ezt a hatás erősítik az Égig ér lassú elszállós, húzósan
füstös gitárjai és akusztikus betétei a rekedtes ˝jájá˝ bekiabálásról és a vokálokról nem is beszélve. Egy igaz dirty
ballada ez a dal. Az ezt követő Örvény remekül hozza az instrumentális
szerzemények összes jellegzetességeit. Még pedig, technikás váltások,
megoldások, kidolgozott szóló témák, lüktető tempók, villanások sehol semmi
unalom. Ugyan ilyen megoldásokat tartalmas a nagyobb fordulaton pörgő az életről
és beszólásokról erős véleményt formáló R.E.D. prog-rockos, vagy épp
ugrálósan ˝hard core˝ basszus futamai. Amik pedig ez után jönnek azok mondhatni
az album két legszínesebb, és egyben legegyénibb dalai. Az egyszerűen csak + -
címmel ellátott szájherflivel díszített lassú cammogós basszus alapokra épített szerzeményük mind zeneileg, mind szövegvilágban a
Hollywoodoo ˝Erdő˝ dalát juttatják az
eszemben, de ez még attól is borultabb. A záró, A párduc vacsorája pedig
a Rózsaszín párduc (The Pink Panther) jellegzetes témáját dolgozza fel szintén
instrumentális, egyedi előadásmódban, némi mozis hangfoszlány kíséretében.
A REDA kellemes kis hallgatni valót készített nekünk. Van
itt minden blues-rock, dirty, stoner, vagyis stone n’ roll, ahogy ők mondják.
Összevetve egy kellemes bulizós, fesztivál zene. ˝A lényeg semmi más csak az, hogy a mocsok mindenkit elérjen és
megfertőzzön!˝- REDA
A Green Machine földbeállása
után Horváth ˝Szexy˝ Gábor basszusgitáros és Ifj. Kocsándi Mike gitáros nyugtalanságának
köszönhetően életre kell a ˝forró muff˝ Hot
Beaver nevű új desert/grunge rock formáció.Hogy teljes legyen a kép gyorsan maguk mellé kerítettek egy frankó
dobost Makai Laci (Apey and the Pea) személyében és egy iszonyat jó hangú
énekest Lőcsei Bencét, aki az egykori Poison of Marvel-ben öblösítette
hangszálait. Mindez a tavalyi év nyarán-őszén zajlódott le, most pedig ez év tavaszára
mondhatni a nyuszival tojatták ki bemutatkozó négy dalos kislemezüket Vulcan
Death Grip címmel. Ezzel sikerült is három mondatban
összefoglalni a zenekart eddigi történetét. Akit viszont bővebben érdekel a
csapat története, azok a Horváth ˝Szexy˝ Gáborral készült bemutatkozó interjúra
kattintva mindent megtudhatnak.
Sexyék a Vulcan Death Grip dalait egy az
egyben, tokkal vonóval, úgy ahogy van saját próbatermükben élőben rögzítették,
és játszották fel Lukács Peta vezetésével. De ez mit sem ront az EP minőségén.
Hisz hangzása majdnem olyan, mint egy stúdió anyagnak. Az enyhén kozmás
hangzásbéli rezgések inkább csak előnyére váltak az anyagnak. Talán ezek miatt van olyan jó húzós, száraz sivatagi hangulata, mint a Kyuss 1995-ös …And the Circus Leaves Town albumának. Ahhoz
kétség sem fér, hogy a Hot Beaver zenei szentháromságának keresztmetszetét a
Kyuss, Alice In Chains és a Faith No More zeneisége (hatásai) alkotják. ACellophane lassan morajló depressziós
basszus intrója egy ’60-es évekbeli amcsi pszicho thriller filmkockáit juttatják
az eszembe. Az egész dal hangulatából árad valami szenvedő borultság miközben a
marcona ragacsos riffek úgy tekegőznek egymás után, mint ezernyi féreg az Alice
In Chains ˝Jarl of Flies˝ borítójának befőttesüvegében.
Lőcsei Bence egy hatalmas Layne Staley féle elszállós dallamvilággal viszi végig
erős énektémáját, és ugyan ezt teszi a High Society lendületes a refrénben kissé
glam rock híróba hajló dallamos tombolásában is. Static Matter recsegős
kezdéséből lassú szörnyként bontakoznak ki a mázsákat cipelő riffek, amik meg vannak
pöckölve egy enyhe hard rockos bódulattal és egy kis Mike Patton-os áriázgatással.
A záró Feed the Machine a kislemez legpörgősebb dala. Csattogós témájának
köszönhetően egy igazi electric desert rock himnusszá avanzsálhat a sivatagi
zenét kedvelők körében. Bár Sexyék ezt a dalt ˝Two˝ címmel a Green Machine EP-re
is feljátszották. De így felextrázva, felgyúrva még ütősebb, mint elődje.