A budapesti Lemurian
Folk Songs elnevezésű zenekara post-pszichedelikus ˝fos˝ sludge/doomt játszó
Devla Mufflon utód, vagy mellék, vagy épp lövésem sincs, hogy milyen mellékági projektje
. Annyi azonban bizonyos, hogy a Lemurian népdalai nem a kozmikus világűr zöld kígyótestű
UFÓ fejű lényeinek neurotikus agymosó hullámait sugározzák agyunkba, hanem
inkább egy psychedelic desert blues trippekből összeállított spirituális, ősi
tanoktól inspirált rezgéseit, üzeneteit hordozzák. Aminek jó példája a bandcamp
oldalukon olvasható Hermész Triszmegisztosz idézet.
A négy dalos instrumentális EP hangjait hallgatva egy könnyed, elnyújtott, felhők felett szárnyaló nép-zenei élményben lehet részünk. A valamivel
több mint 9 perces Nommo változékony, de tompán monoton témáiban jól megférnek a tradicionális
blues, a delejes szólókba mártott ’70-es évek vibráló pszichedéliája és a már
klasszikusnak mondható Kyuss vonalas sivatagos riffeklések. A Melusina
II egy pattogósabb prog/experimental szálra építkezik enyhén jazzes
hatásokkal. Míg az őt követő Oannes már egy nehezebb, lassabb köröket
rovó Karma To Burn hatású stoner/blues etalon, amit megviselt lassú zöngés rezgéseivel
a Serpent
elszívott spirituális tekergő Hendrixes témái zárnak.
A hazai underground jól ismeret arcait tömörítő Enter The Void zenekar alapötlete már
2011-ben megszületett. A Nadir, Sepoq, Blood Is Fire, Downcore tagjaiból
verbuválódott death/doom core csapat annak ellenére, hogy már 2013-ban elkezdte 6 dalos Cure For Ulcerated Wounds címre keresztelt Ep-jének munkálatait csak
a napokban mutatta be - mindenféle beharangozás nélkül – debütáló anyagát.
Az Enter The Void dalait hallgatva akaratlanul is (folyamatosan)
felötlik bennem az egyik anyabanda, a Nadir neve. Tauszik Viktor jellegzetes orgánumát nem is
lehet mással párosítani. Ennek ellenére nem hinném, hogy az bármiféle csalódást
is okozna a brutálisabb, depressziósabb metál kedvelőinek. Hiszen már a kezdő Life
akusztikus pengetésbe kevert gépiesen kattogás intrója után kíméletlenül
ledózerolnak a doom kórság szaggatott szigorúságával. Az ezt követő In The Grap egy erős melodic deathcore ikergitáros szálon húz, amit visszafogottabb
szörnyként követnek a Scratching The Wall, és a The Well bordákat őrlő lassú riffei. A The
Pit és az Ep-t záró The Will To Live belassított neurotikus
szaggatásai nem csak Viktor éneke miatt, de a dallamszerkezet mivoltából is a
legutóbbi Nadir-t feelingét idézik meg bennem. Igaz ott nincsenek ennyire finoman
kombinálva a fűrészgép szerű dallamokat ontó metalcore gitárok. Szigorú dallamok, depressziós, öngyilkos nehéz pillanatok... Enter The Void
A győri gyökerekkel rendelkező Endless River zenekart 2004-ben alapította Szabó Péter dobos, Hudec
László gitáros, és Balla Tamás basszusgitáros. A zenekar kezdeti időszakát az
első dalok megírása mellet a számos tagcsere jellemezte. Ebben az időszakban
került a csapatba második gitárosként Montag Viktor, Németi Gergely
basszusgitáros, és Reider László énekes. Az így teljessé vált csapat a kor doom
metal zenei szellemiségének megfelelően az Anathema, My Dying Bride, Katatonia
szentháromságán alapuló irányvonalak nyomdokain látott neki 2006 telén Képtelen
Képek címen megjelenő első albumuknak. Az album pozitív visszhangot
kapott, mind a zenei szaksajtók, mind a rajongók részéről, ami nagy lökést
adott a zenekarnak a továbbiakban. Az ezt követő intenzív koncertidőszak után
jelentették meg 2007-es Fractal Fields című kislemezüket,
ami ismételten remek fogadtatást kapott. Ebben az időszakban a zenekar
basszusgitárosa Kürtösi Attila volt, aki jelenleg a Grizzly oszlopos tagja. 2009-ben
egy különleges lehetőség adódott a zenekar számára. A spanyol Kathaarsys
társaságában egy kisebb Európai turnén (Magyarország, Ausztria, Svájc,
Németország és Csehország) vehettek részt. Azonban ezt az örömteli időszakot
beárnyékolta, hogy a tanulmányaikat befejező és az életbe kilépő tagon egyre
nehezebben tudják összeegyezetni a zenekart a magánélettel. Ezért a turné ideje
alatt a basszusgitáros posztot ismét Németi Gergely látja el, az énekesit pedig
Sass Márton, aki az Exidium és az Amadea zenekarból érkezett. A turné
befejeztével a zenekar nekilátott a következő albumának munkálataihoz. Azonban
a Sundered Time felvételinek
elkészítése igen lassan, és számos megszakítással történt a zenekar házi
stúdiójában. Az album zenei alapjai 2012-ben, a szólók 2013-ban, a
vendégzenészek részei 2014-ben, a vokálok pedig ez év elején készültek el.
Ezalatt az öt év alatt, az aktív zenekarból egy baráti szálak és egy félkész
lemez befejezésének igénye által összekötött társaság vált, akik az eltelt
hosszú idő ellenére se tettek le arról, hogy elkészüljön és megjelenjen a
zenekar legérettebb és egyben a legkomplexebb albuma. A Sundered Time hivatalosan
2016.04.11-én jelent meg mindössze 50 darabos gyári digipack CD példányban a
hazai gyűjtők és a szaksajtók számára. Az album hat új dala mellé a lemezre
bonuszként felkerült három eddig kiadatlan nóta a banda Képtelen Képek
korszakából. A kész felvételeket Kiss ’Fidó’ János keverte és masterelte a
soproni SB Stúdióban a borítót pedig Papp Norbert győri grafikus művész
tervezte és készítette.
A Sundered Time experimental
progresszív death/doom zeneisége korábban már jól érezhető volt a Fractal Fields kislemezük dalain. De
mára ez a matéria még komplexebb, még pszichedelikusabb, kiforrottabb lett. Az
összetett és változatos riffelésű agresszív death doom témáik mellet most még
nagyobb hangsúlyt fektettek a progresszív rockos elemekre, az akusztikus és klasszikus
zenei betétekre, amelyekhez hasonlókkal ez idáig leginkább az Opeth és a Pain
Of Salvation munkásságában találkozhattunk. Az album első dalaként szolgáló Every
Drop of Blood in Me misztikus intrója után szigorú dörgésekkel jönnek a
technikás témaváltásokkal teletűzdelt prog/death metálos riffek, amikből
varázslatos dallamként bújnak elő a ’70-es évek pszichedelikus art-rock
vibrálásai az akusztikus gitár és zongora által keltett klasszikus zenei
ihletésű dallamszőnyegek. Hasonló ritmikára épül az Opeth-re hajazó What
We Deserve elementáris audiovizuális élményeke, és az őt követő játékos
progresszív-jazz keretbe foglalt Midwife of New Hope technikás death
őrlése. Az instrumentális End of All Days egy olyan tördelt témaváltásokkal
telerakott darab, amelynek eszeveszett kaotikus tempói ellenére minden a helyén
van. A finom pengetésekkel induló Ordinary Day hangulata
tagadhatatlanul egy újabb Opeth érzést táplál belénk, amit középtájon
megkoronáznak egy jó ízű hard rockos szólóval. A záró Awekwning több stílusúból
merítő masszája a korai skandináv kísérletező prog/death melódiákkal idézik fel
füleimben. Nem is beszélve Sass Márton vérbő hörgéseiről, amik remekül illenek
az egész album komplex atmoszférájához. Az albumra bónuszként felkerült dalok
remekül hozzák a ’90-es évek hörgős doom metáljának hangulatát. A Civilizáció halála korai Anathema
érát adja vissza, míg az Isten fia inkább a My Dying Bride
sírós gyász tempóira épít. Azonban ebben a dalban már érezhetően jelen vannak a
későbbiekben domináló progresszív hatások is. A Mélybarna avarból
jellegzetesen mutatja meg a klasszikus bánat doom felállást a hörgős, illetve
tiszta énekű férfi-női párost.
A Sundered Time
valóban a legtökéletesebb albuma lett a csapatnak. Egy olyan ˝búcsú˝ album, ami
minden szempontból tökéletesen összefoglalja az Endless River elmúlt 10 évét,
sikerét és lassú passzív hanyatlását. De talán van remény olvasva az zenekar
infólapjának utolsó mondatát: „Soha ne
mond, hogy soha, hisz a folyó végtelen, azonban a Sundered Time várhatóan
hosszú időre zárja a zenekar történetét.”
A lemez erősen limitált példányszámban, digipack formátumban
készült el, ami 1500 Ft. + pkg-ért beszerezhető a velummusic@gmail.com e-mail címen
keresztül.
A 2011 óta létező debreceni illetőségű MAG zenekar (Boldizsár Tibor - gitár, Kapitány Miklós - dob,
Karácsony András - gitár, Varga Máté – basszusgitár) Disappear címmel a
napokban jelentette meg második kislemezét. A progressive/instrumental metalt
játszó zenekar 2013-ban debütált 6 tételes Systematic
Disorder című lemezével. A napokban megjelent Disappear című anyaguk két
saját dal mellett a Metallica ˝Orion˝ instrumental klasszikusának feldolgozása
is meghallgatható. A kislemez felvételei az előzőhöz hasonlóan a hajdúszoboszlói
RockSpa stúdióban készültek és a lemez nyitó dalához ˝Dust And Bitter˝ egy
image klip is készült.
A Dust And Bitter egy lendületes melodic
metalcore-ra tűzött riff-csokorral nyit, amikre dallamokról dallamokra épülnek
fel a technikásan előadott bőséges heavy metalos nyújtásokkal megtoldott nagy
ívű szólók. Az ezt követő Dozer szaggatott groove-os
riffeléseinek köszönhetően jócskán rátesz még egy lapáttal az első dal
lendületére. Ahogy a címe is mutatja, mint egy Dozer jön, tipor és zúz mindent.
Végére maradt a Metallica klasszikusa az Orion, amire nagyon kíváncsi voltam
és bevallom nem csalódtam. A dal az első percétől az utolsó másodpercéig úgy
van előadva, ahogy azt kell. Feszes ritmusszekciók, röfögős gitárok és a dobokból
a lélek is ki van taposva. Mintha csak
fénykorában hallgattam volna a Master Of Puppets albumon (és bevallom, ez után
a feldolgozás után ismételten meg is hallgattam az eredetit is). Aki csak teheti,
tegyen velük egy próbát. Nem fognak csalódni.
Egyébként hamarosan a többi dalhoz is készül videó, és a
kislemez lassan beszerezhető CD formátumban is. A Disappear EP hivatalos
koncert bemutatója pedig május 28-án lesz a debreceni Kaptárban.
A veszprémi egyszemélyes projektként működő Nagaarum zenéjével először 2014-ben találkoztam. Akkori ˝Rabies Lyssa˝ albumának borongós
depresszióval átitatott ambient black metal témái azonnal magukkal ragadtak.
Elkezdem hát ismerkedni olyan korábbi anyagaival, mint például a csillagközi
térbe utaztató 82 perc hosszú Oort és Oort
II. post/space doom-jával, a Lombotómia,
a Belaja Tajga 1-2., illetve a 70-es
évek delejes, pszichedelikus hangulatát megidéző Gleccerek bámulatos zeneiségével. Nagaarum mindegyiknek albumának
meg van a maga sajátságos arculata, hangulata, ami főként annak köszönhető, hogy
albumainak főkoncepcióit, témáit általában a tudomány (csillagászat,
természettudomány, stb.) oldaláról közelíti meg, ami alól nem kivétel a most
megjelent 13. albuma sem. A D.I.M. ezúttal az experimental ˝avantgarde˝
post-black metal felé vette az irányt, amiről ő így beszél: "Zeneileg az eddigi anyagaim
keresztmetszetére lehet számítani, csak sokkal letisztultabb hangzással.
Túlcsiszolva természetesen nem lesz, a dohosság, és a nyers él megmaradt,
csak minden jobban értelmezhető és érthető ezúttal. A szövegvilágban a szokásos
tudományos témák jelennek meg, amiken keresztül a D.I.M. egy 19-ik századi nagy
orosz tudósnak állít konkrét emlékművet. A lemez megírása és felvétele,
keverése plusz a grafikai kivetülés kereken három hét munkát jelentett, és az
eddigiekhez hasonlóan minden a saját műhelyemben készült."
Ahogy fentebb is említette a mostani lemezével egy orosz
kémikusnak kíván emléket állítani. D.I.M., vagyis Dmitrij Ivanovics Mengyelejev,
akinek a periódusos rendszerünket köszönhetjük. Ezért nem is csoda, hogy
albumának számcímeit a periódusos rendszer egy-egy elemének vegyjele adja.
Találhatóak itt alkálifémek, halogének, nemesgázok mondhatni egy komplett
megzenésített post-black kémia óra az anyagok rájuk jellemző megszemélyesített
tulajdonságaival, reakcióival, élettani és egyéb hatásaival. Ilyen elemi hatással
robban arcunkban az album nyitó Rb heves redukcióktól fűtött sikálós
post-black metal melódiái, vagy az őt követő Cl enyhén prog/thrash-t darálós,
de egyben elszállós fojtogató lüktetése, ami után egy rövidke ideig alámerülünk
a C
rideg - instrumentális - mikrokozmoszában. A riffeivel lassan őrlő hipnotikusan
tekergőző As egy igazi post doom eposz, a szóban forgó anyag gyógyító, és
egyben gyilkoló tulajdonságaival csak úgy, mint az old-school black metal
jellegű Hg toxikus, gyilkos kaszabolásai. Az ezüstösen csillogó
kozmikus hangokat megszólaltató Ar egy hosszabb instrumentális suhanásra
visz minket, amiből az Md rideg, agresszív meddősége szigorúsága
tépnek ki. A zörejesen recsegő Po nehéz vákuumozott térbeli hangjaitól
a szőr is feláll a hátamon, amin zárásként őserejét megmutatva emelkedik felül a
legöregebb anyag, az életalapjait képviselő H depressziótól remegős doom
vonaglása, s zajoktól keltett hangulati képe.
Az egyszemélyes, egyedi zenei projektekről már többször
kifejtettem a véleménye. És továbbra is csak a legmélyebb tisztelettel tudok
adózni azon alkotóknak, akik ötletgazdag, s egyben erősen öntevékeny emberként
nem térnek ki az élet alkotásra ösztönző kihívásai elől. Ezek az emberek számomra - ha csak hétköznapi
szinten is - mindig is olyan példaértékeket hordoznak, mint a hajdani korok
nagy tudósai, feltalálói, vagy felfedezői. Így vagyok Nagaarum zenei
alkotásaival is. Tiszteletem!
Befejezésül pedig álljanak itt az albumában található alkotását inspiráló, vagy épp összegző gondolatai: „A nagy
felfedezések között van néhány, ahol a géniusz jelleme legalább olyan érdekes,
mint maga a felfedezés. Sokféleképpen változhat az, aki nagy tetteket hajt
végre. Vagy esetleg sehogyan sem változik. A lelki tartás az, ami közbeszólhat
ilyenkor.
Ez a kiadvány egy olyan embernek állít emléket, akire felnézek, akit becsülök,
és egyik személyes példaképemnek tartok.
Egy olyan korban tevékenykedett, amikor még a tudományterületek nem aprózódtak
fel milliárdnyi kis szilánkra. Minden tudós értett még egy kicsit mindenhez.
Nem tisztem becslésekbe bocsátkozni, inkább csak a véleményemet közlöm, amikor
azt mondom, hogy a nagy felfedezések kora letűnt.”