Már maga a címében is érdekes csemegének ígérkezhet a
napokban megjelent, hazai viszonylatban is meglehetősen egyedi, sajátságos és leginkább
rendkívül öntörvényű zenei irányzatokat képviselő két alkotó, Astru és Nagaarum közös split albuma. Munkáikat ismerve mondhatnám, tudom, mire számíthatok tőlük. De azt is tudom, hogy mindig ott van bennük az
alkotó sajátos én kihívása, aminek köszönhetően mindig tudnak egy kicsi újat,
meglepőt, és vagy a tőlük megszokottól mást is mutatni. Ez a valami más
tapasztalható a mostani, 10 dalos közös lemezükön is.
…a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… Nagaarum két
monumentális, összesen 20 percnyi játékidejű nyitótételeiben bizarr mód mossa
össze a poszttraumatikus, idegleléses funeral doom, az avant-garde, ambient black
metal és a neo-klasszikus kamarazene határait. A Sarjadó rövid nyitányú
neurotikus sikálása után egy gyönyörűséges klasszikus zenei (zongora, hegedű, cselló, stb.) etűdöt
kapunk. Amiből mély torok énekek kíséretében áriáznak ki a nehéz atmoszférákat
hordozó, öngyilkos, temetői gyászmenetekkel és az előbb hallott klasszikus
hangszerekkel tovább színezett post-black, valamint a hozzákapcsolódó Erjedő még fájdalmasabb, a sáros földig hajló doomos
bánattal végig kísért kozmikus, álomszerű lebegései. A két meglehetősen merész
megoldásokat tartalmazó dal testesíti meg az album nyugodtabb, egyben
depressziósabb vonalát. Míg az album további részében Astru posztapokaliptikus ipari hatású, nyolc tételes ridegségének
lehetünk fültanúi.
A legnyersebb formákat birtokló erő eretnekeinek üldöztetése
című tétele a tőle klasszikus értelembe vett veszett módon száguldó black metal
éráján indul pusztító útjára, majd válik egy dob-centrikus, vibráló
riff-szálra, ami pulzáló jelenlétével folyamatos lüktetést biztosít az őt
követő, a Feledés az idő hasadékában dalának hipnotikus zaj-ambient
terápiájában. A meglehetősen hosszú címemmel ellátott A nyersesség reményéért örömeiket
feláldozók tudatlanságától való fokozódó viszolygás elektronikus fémes vijjogásai,
valamint elmét kínzó sikolyszerű, a rideg kiüresedés hangjait kongató
futurisztikus monotóniája valami perverz koncepcióval kapcsolja magához az őt
követő négy dal közel 8 perces, a G.G.F.H. és a hazai Amon Head egykori 64
bittes kísérletezős minimal-elektro-dark anti-harmonikus dallamait megidéző ciklusát.
A záró, Árvák karácsonya című tétele Astru puritán, lecsupaszított, lassan
vánszorgó tempóit hozzák. A vánszorgó doomos tempóiból viharszerűen kitörő post-black
metalos váltásai egy belső depressziós én monológ megfogalmazás üzeneteit hordozzák,
amiknek figyelemfelkeltő hangsúlyt adnak a drámai hatásként bevillanó nagyzenekari
szólamok.
A diszharmónia és a szokatlan megoldások kedvelőjeként
annyit mondanék, hogy egy bizarr, de egyben összetett és audiovizuálisan kifinomult,
post-black elektro ambient zaj katarzisban lehet részünk. Bátran tegyetek
próbát vele. vagy mondhatnám úgy is: Kíváncsi fületeket …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… nem mindennapi diszharmonikus
hangjai felé fordítsátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése