HAW - Soundtrack of Our Friendship (2014)

A HAW 2009-es első anyaga (a Sterochrist „feloszlását” követően) remek lehetőséget adott négy jó barátnak, nevezetesen Binder Gáspár dobos, Szabó Márton gitáros, Szabó 'Pó' Péter basszusgitáros/vokál, valamint Makó Dávid énekes/bendzsós, hogy a már régóta tartó barátságukat az együtt zenélésörömével még jobban elmélyítsék. Az eltelt öt év alatt a több hazai és külföldi koncerten együtt töltött poros idő ezt a barátságot újabb élményekkel és tapasztalatokkal gazdagította. Igaz, hogy volt olyan időszakuk, bár nem a barátságukból kifolyólag, amikor azt lehetett hinni, hogy a HAW igáslovai már nem húznak tovább. Ez időkben a tagok más testvérzenekaraik sikereire koncentráltak, és egy véletlenszerű, vagy talán nem is annyira véletlenszerű koncertnek köszönhetően újra nekiálltak a közös örömzenélésnek, mindenféle terv és cél kitűzése nélkül. Ennek az örömzenélésnek és barátságuknak egy újabb mérföldköve lett a HAW most megjelenő Soundtrack of Our Friendship albuma. Az egész albumon érezhető az a folyamat, ami a természetben és az emberi lélek fejlődésében egyaránt megfigyelhető. Ez pedig a változás. Amit a zenekar így fogalmaz meg: „El sem tudnánk mesélni, az elmúlt öt évben merre jártunk, min mentünk keresztül, mennyi mindent láttunk és tettünk. Próbára tettük magunkat sokszor, de a barátságunk mindig erősebb volt nálunk, és végtelenül szerencsések vagyunk, hogy közben zenélhetünk is. A dalok, a lemez, a por amit útközben felvertünk.” 

 

A HAW Barátságunk Filmzenéje albumát nyitó Sticks dallamaiban a bendzsó varázslatos hangulatára kezdhetjük meg képzeletbeli vadregényes utunkat. Már az elején az ős hard core fűrészgépes szaggatásaival felmálházott We Breath this Out ˝horse˝ metálos vágtájának, hol gyors, hol lassú iramában loholunk az elmúlt idők homokká vált tengerén. Az utunk során belélegzett por zenéje lesz életünk része, s a vérünk egy közös szívet dobogtat. Lassú földöntúli szigorúságával nevünket dörgő vadállatként vonszol a My Name csordavokál refrénje, alatta metálos karmokkal megacélozott gitár riffek pedig égetve tépik fel bőrünket. Ezekre csak újabb jeleket raknak HAW Black Horse High büszke magas fekete lovának tipró patái. Fáradt tombolásának verejtékében úszó szemével nem látja napjai múlását. S megszokott élete, mint az idő, a dal végén belassuló tempók húzós igáival együtt megáll. Az idő, ami egykor porként üvegbe zárva, most a széljárta Glass bendzsós dallamaira kiszökve illan el az egykori régi csillogásába. Ahol tépett tollait megrázva, jelentől elszakadva, alázatos bölcsként bukjon el a 7 Crows there poszt apokaliptikus, eget karcoló fájdalmas látomásban. Látod amott a hét varjú, mint hét fő bűn. Életünk néma és vak. A harag, az irigység és a büszkeség mind őt várja. Horogként húzzák-vonják egymást a dal végére összeakaszkodó neurotikus ˝Neurosis˝ sikálások. Dávidból pedig ordítások közepette szakadnak ki a reménytelenség prédikációi. A What We Call Home énektémájából egy remek Serj Tankian dallamvonalat vélek kicsengeni, ami alá ólomsúlyú imákat húznak a sétáló riff mérföldek. Az a bizonyos kis rockabillys tapsolós rész a belassult zene porában pedig egy ravasz, és váratlan telitalálat a négy cimborától. Nehéz teher, és nehéz út az én Uram. Mert hiába is tudsz járni, és hiába is látod a Szent utat, nem tudod mi az, ami mindig haza hív. És ha találsz is olyan súlyt, ami láncaiddal együtt lehúz, nem feledheted múltadat. Erre utal a Chains rövid bendzsós témájával. Vívd meg saját harcodat, aztán dobd el a köveket, s a botokat. Az első alkalommal én is veled esem, de mielőtt repülnél, nézd az utam. Nézd azt, amit én is végig jártam. A Watch Me Fall Watch Me Rise torzított bluesos dallamcentrikus témája remek zárása ennek az albumnak. A dal utolsó perceiben még kapunk egy adagnyi lehorgonyozott állast, és néhány mélyről préselt, reményt vesztett üvöltést.

A HAW zenei barátsága nem éppen a legkönnyebb műfajjal tért vissza. Az bizonyos, hogy az első demójukra a műfaj által oly megszokott, és oly szívesen aggatott zenei kliséket messze elrúgták maguktól. És az is bizonyos, hogy zenéjükben valamilyen szinten erőteljesen érezhetővé váltak a testvérzenekarok zenei hatásai is. De ez nem is baj, mert a vérfrissítés épp úgy kell, mint ahogy az új irányvonalak is. A HAW bennem egy erős HC Horse Metal Band képét testesíti meg. És ha nekik mégis klisésen hangzik, az új albumukért már most méltán odaadnám nekik az év magyar rock/metál ’mitudomén albuma címét! (mert nálam bizony ritkaság számba megy, hogy három nap leforgása alatt 18-szor hallgassak meg egy albumot…) Már csak azt kellene megfejtenem, hogy a borítón szereplő négy bicska közül melyik kié? Hogy tudjam, melyikkel nyírnak ki legközelebb. 

(Nick Cave és Bien Sky, Köszönet a lelki inspirációért)

Tagok: MRC, Blinder Gáspár, Makó Dávid és Pó bácsi

HAW the band facebook

HAW - Soundtrack of Our Friendship (2014)

Powertrip – A bemutatkozó interjú...

A nem régiben alakult budapesti Powertrip zenekar épp első bemutatkozó koncertjére készül. Bár egy teljesen új csapatról van szó, a zenekar tagjai mégis ismerősek lehetnek számunkra. Hogy kik ők és, hogy hogyan jöttek össze arról a koncertre való készülődés közben, pofátlanul egy villáminterjúnyi kérdésekkel zavartam meg őket! 

Sziasztok! Akkor kezdjük is az elején. Hogyan is jött össze ez a formáció?

Évi: Szandrával korábban már zenéltünk együtt a Buttercup nevű csajbandában, pár év elteltével pedig rájöttünk, hogy itt az ideje újra együtt játszani. Otthon nekem már gyűltek az ötleteim, amik egyik aktuális zenekaromhoz sem igazán passzoltak, úgyhogy megmutattam őket Szandrának, és így indult az egész. Kristóffal az Eejit Midgetben zenélünk együtt - ami már lassan egy éve "távkapcsolat üzemmódban" működik, mivel Isti Írországba költözött -, így megkérdeztük Kristófot, hogy ha már úgyis közös teremben vagyunk, Eejit próbák pedig most nagyjából félévente vannak csak, lenne-e kedve beugrani, hogy mégiscsak élő dobbal tudjuk nézni a dalokat, amíg nem találunk fix dobost. Igazából nem kellett sok próba, hogy rájöjjünk, nem kell keresgélnünk, Kristóf egyből ráérzett a dologra, és szívesen csatlakozott. Zolit a Jack Westernben láttuk, és először az volt a tervünk, hogy az első pár dalunk más-más énekessel közösen készítjük el, és ő volt az egyik, akire gondoltunk közreműködőnek. Aztán lejött egy próbára, és kapásból tök jó ötletekkel állt elő, anélkül, hogy hallotta volna korábban a dalokat, rájöttünk, hogy ő lesz a mi emberünk, és szerencsére ő is így gondolta, így vele lett teljes a Powertrip.

Honnan jött a név, Powertrip? És, hogyan mutatnátok be a zenéteket, mire számíthatunk tőletek?

Évi: Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sokat szenvedtünk a névválasztással. Volt jó pár ötlet, de egyik sem nyerte el száz százalékosan mindenki tetszését. Nem titok, hogy a Monster Magnet buli előtt jött az ötlet, hogy lehetnénk Powertrip, az ő daluk után - a koncert után pedig még biztosabbak lettünk benne, hogy ez lesz az igazi - bár ezt a számot nem is játszották. Alapjaiban laza, koszos rockzenét játszunk, de mélyre vagyunk hangolva, vannak húzósabb, mocsarasabb témák, és némi sivatagos-lazulós érzés is ragadt a dalokra.

Ha jól tudom korábban már játszottatok, vagy épp játszotok is más zenekarokban is?

Évi: Igen. Ugye volt a Buttercup Szandrával, ami egy csajbanda volt valahol a rock és a metál között, dallamos énekkel. Valamint az Angelus, akikkel hörgős/üvöltős extreme metált toltunk majdnem csajbandaként - először lány, majd egy idő után fiú dobossal, és a Cherry Bomb, akikkel feldolgozásokat játszottunk - hogy-hogy nem, ahhoz képest, hogy soha sem jutott volna eszembe direkt lányokkal zenélni, ez is egy csajzenekar volt.  Játszottam még a Checkpoint Charlie-ban, és pár egyéb projektben is. Jelenleg pedig az Eejit Midget van a Powertrip mellett.

Zoli: Körülbelül 6 éve kezdtem a zenekarozást, még a legelső formáció Jam At Home néven futó instrument banda volt, ami arról szólt, hogy lementünk a hátsó kisházba és jammeltünk orrba-szájba, ami jött. Másfél év múlva ez átalakult, WeZooAll néven futó bandára, ahol new age rockot toltunk, ahol már énekeltem is, új tagokkal (ritmus gitáros maradt), de másfél év múlva ez is egy emlék maradt. Jelenleg a Jack Westernben játszom még ritmus gitár/ének poszton. Amíg nem volt zenekarom, otthon elkezdtem egy önálló projectet, ami Just LiK3 néven fut, hogy más, addig zenekarban nem megvalósítható ötleteimet is kipróbáljam.

Szandra: Még a Buttercup előtt játszottam a Crew From Hell nevű Pantera tribute-ben, utána pedig az Inside My Head-el toltuk évekig. Ez egy dunaújvárosi metal-banda, inkább északi vonal, metal-core-os plusszokkal. Jelenleg nem működik aktívan, a frontember és a dobos külföldön él egy-két éve, úgyhogy most csak a Powertrip-re koncentrálok.

Kristóf: Játszottam a progresszív metal Stonehange-ben, egy darabig tagja voltam a VHK-nak is, jelenleg az Eejit Midget mellett egy Soundgarden tribute zenekarban, a Superunknowns-ban töröm a cintányérokat.

Február 14.-én lesz az első bemutatkozó koncertetek a ShowBarlangban a Neck Sprain vendégeként ahol még a Grizzly társaságában játszotok majd. Hülyeség azt kérdezni, hogy izgultok-e? De milyen érzések vannak bennetek ilyenkor?

Évi: Izgulásnak nem nevezném, inkább egy természetes izgalomnak, hiszen mégiscsak az első bulink lesz, dolgozunk már egy ideje ezeken a dalokon, és alig várom, hogy mások is hallhassák végre őket. Ráadásul már nagyon hiányzik a koncertezés - november végén volt az utolsó Cherry buli, és ha nem is olyan sok idő telt el azóta, nekem egy örökkévalóságnak tűnik.

Zoli: Annyi van bennem, hogy basszunk oda. Érezzük jól magunkat és a közönségnek nyújtsuk a legjobbat.

Szandra: A koncertezés nálam is sokáig kimaradt az utóbbi időben, szóval várom már nagyon! Akik belehallgattak eddig a zenébe, vagy belenéztek a próbába, azoktól pozitív visszajelzéseket kaptunk, így azt remélem, a koncert sem fog csalódást okozni! 

Kristóf: Én nyugodt vagyok, a lényeg, hogy jól fogjuk érezni magunkat, ahogy Zoli is említette. Azt hiszem, Bánfalvi Sanyival gondoskodunk majd róla, hogy ne maradjanak egyben a dobok!

Bemutatkozó anyag, EP mikor várható tőletek? 

Évi: Remélhetőleg hamarosan. A hangszeres részével kész vagyunk már egy ideje, négy dalt rögzítettünk ősszel. Az éneken dolgozunk jelenleg - mivel Zoli a felvételek után csatlakozott hozzánk -, ill. a keverésen - semmiképp sem szeretnénk összecsapni, de persze már mi is nagyon várjuk, hogy elkészüljön.

Srácok, Lányok köszönöm szépen! És találkozunk 14.-én a ShowBarlangban! 

 

Tagok: Máté Éva - gitár, Makács Zoltán - ének,  Szabó Kristóf - dobok, Jutasi Szandra - basszus

Powertrip facebook

 

Headbengs– Vissza a gyökerekhez, avagy ó azok a ’70-es évek

A budapesti Headbengs zenekarról nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy hiányos űrt töltenek be a magyar rock zene palettáján. Zenéjük modern hangzásában megelevenedő '60-as és ’70-es évek hangulata egy olyan lendületes retro rock trióként mutatja be őket, akik nem bonyolítják túl a dolgokat, hanem inkább élvezetből játsszák azt, amit játszanak.  „Elszívunk pár cigit, legurítunk egy-két sört és rávetjük magunkat a hangszerekre. A Bálint-Andris ritmusszekció nyomja a boogie-t, Gergő hozza a dallamokat és kész”.  – mondja Paczolay Andris dobos. 

 

A The Rolling Stones, Beatles, Led Zeppelin, AC/DC, Black Sabbath, Hobo Blues Band típusú klasszikus hard rock és rhythm'n'bluest nyomató fiatal srácok még 2005-ben jöttek össze Rákosszentmihályon. Azóta túl vannak már jó néhány koncerten és fellépésen. Iszonyatos mértékű a színpad és az élő zenés bulik iránti szomjuk, amit ahol csak tudják, csillapítják is az állandó felépéseikkel. 2010-ben fogták a cuccaikat és elmentek egy régi budapesti épületbe - Keleti Blokk – ahol felvették első 10 számos magyar nyelvű lemezüket Kisördög címmel, ami egy igazi lendületes, segg és fejrázós,  fiatalos és energikus dallamokkal teli klasszikus rock album. Igaz ez az album akkor még BackBeeT néven látott napvilágot. A zenekar azóta, pontosabban 2013 óta Headbengs néven tolja tovább a dallamos fésületlen régimódi hard rock muzsikáját. Időközben az Akarom, hogy érezd! slágergyanús dalukra egy klipet is forgattak hatalmas Kopaszkutyás panelplori lakótelepi beütéssel. A klipben látszik, hogy nincs semmi púder, csak mennek és adják önmagukat, mint ahogy ezt a zenéjükben is teszik. 

Tagok: Barabás Gergő (Ördög) - gitár/ének, Szula Bálint (James) – basszus, Paczolay Andris (Rizsa)- dob

Headbengs facebook 

https://soundcloud.com/headbengs 

http://vimeo.com/72441221