2013. november 25., hétfő

Blackhoney – Kneel Down ’EP 2013

A Debrecen-Hajdúszoboszló tengelyen mozgó és 2011 óta létező Blackhoney zenekar kezdeti felállása óta mára már trió formációvá morzsolódott. Jelenlegi felállásuk 2012 novembere óta stabil, amikor is basszus poszton került sor cserére. Ahogy a korai tagok elkoptak, úgy változott a zenekar felállása és stílusa is. Zenéjükből kikopott a lágyabb grunge vonal és helyette a mocsarasabb, mocskosabb sludge zúzások kerültek előtérbe. Ez év májusában megjelenő első kislemezük a Kneel Down is ezek a jegyekben dominál. A zenekar a lemez felvétele óta folyamatosan koncertezik, játszottak már Budapesten, valamint Kelet-Magyarország számos városában. 



A négyszámos kislemezt az erőteljes, lassú nehéz súlyokkal megpakolt délies riffelésű Kill The Princess nyitja középrészen megbikázva egy laza erőteljes bólogatós témával. Az első perctől az utolsóig duzzad benne a sludge fűrészgépes szaggató ereje és az ultrasúlyos doom lüktetései, amik adják azt a bizonyos Down ízt, amire csak még jobban rá erősítenek a riffek közötti nyújtások. A dal végére bonuszba még a nyakunkba szakad egy mázsányi mocsok, amitől leszakad a fejünk. Egy cammogósabb de erős kezdettel jön a Nade’s Song. A gitár röfögi az erősen szaggató dallamokat, amik belefullad a metálosan nyomott szólójába. A dal témája vadállatként lüktet, tép, harap, mint ahogy teszi azt a címadó Kneel Down lassú fejleszakító füstös southern sludge zúzdája a földre csattanó turhájával együtt. A záró Swamp pedig egy kiéhezett ragadozóként gyilkol le földbe döngölős erejével. Ez az album legdinamikusabb dala, megspékelve egy jó adag délies mocsaras mocskos blues-os betéttel, ami után újra csak a döngölős hajsza jön bele kergetve egy újabb fullasztó, erősen cuppogó southern posványba.   

Remek ragadós sludge albumot hoztak össze a Balckhoney-s srácok. Balázs hangja remekül ott van a dalokban, bár koncerteken mintha jobban oda tenné a magát, és a dalokat is erősebben, koszosabban súllyal játsszák. Akik már hallották őket élőben, ezt meg tudják erősíteni. Akik meg még nem, azok nézzék meg egy bulijukat, ahol is a földbe döngölés 100%-os végkifejlet. 




Tagok:  Pongor Balázs - ének,gitár, Holecska Gábor - basszusgitár, Szeifert Ferenc - dob




2013. november 24., vasárnap

Nadir – A Lasting Dose Of Venom (2013)

A Budapesti death/doom/metalcore-t játszó NADIR zenekar még 1993-ban alakult Dark Clouds néven. Kezdeti stílusukkal az akkori nagy death metál hullámot lovagolták meg igen szép eredményeket elérve. A Dark Clouds zenekar 1993 és 2005 működött. Ez idő alatt 5 anyagot jelentettek meg és szerepeltek az akkori Metal Hammer Demonstráció, valamint a Shock! magazin válogatás anyagán. Koncerteztek az ország számos városában, első nagy országos turnéjuk a Monsters Of Death volt a Testimony és a Diafgamma társaságában.
Első nagylemezük Nadir néven 2000-ben jelent meg az egykori Nephilim Records gondozásában, azonban a második lemezük a Global Depressing System már szerzői kiadásban jelent meg 2002-ben a kiadó csődje miatt. Nem sokkal később a zenekar átgondolta távlati terveit, tanulva eddigi saját, és nem saját okokból adódó hibáiból elhatározták, hogy anyagaikat szerzői kiadásban jelentetik meg és ezzel a hagyományukkal a mai napig nem szakítottak. Valamelyest zenei stílusukat is átformálták és még jobban felszínre akarták hozni extrémebb, komorabb, sötétebb hangulatú death/doom világukat, amihez egy új névválasztás is szükségeltetett. Ekkor vették fel első albumuk nevét: NADIR.


Ezen a néven 2005-ben jelentették meg első anyaguk a Tenacity. Az album dalai rögtön több külföldi válogatás lemezen is helyt kaptak, valamint a "Legjobb debütáló lemez" kategóriában első helyen végzett a Hungarian Metal Awards szavazáson 2005-ben. Az albummal olyan nagy kaliberű bandák vendég zenekaraként játszhattak, mint a Crowbar, Pro-Pain, D.R.I., Vader, Krisiun, Born From Pain, a Napalm Death, Dying Fetus, Prong vagy épp az Entombed és a Merauder. Vagyis a váltás jól sikerült! 2005 és 2012 között hét anyagot jelentettek meg, közben folyamatos koncertezésben, mozgásban vannak az országban és a határon túl is. 2008–ban, a IV. HangSúly zenei díj szavazásán "Legjobb Koncertbanda" kategóriát nyerték meg. Az idén 20 éves évfordulóját ünneplő zenekar egy jubileumi, limitált 150 darabos 10”-es bakelit korongot jelentetett meg, A Lasting Dose Of Venom címmel. Az ötszámos bakelit lemezről a zenekar az alábbiakat nyilatkozta: "Zeneileg az eddigi legösszefogottabb, legérettebb kiadványunknak gondoljuk az anyagot mind dalszerzés, mind pedig megszólalás terén. A Nadir zenéjének valamennyi alkotóeleme felfedezhető a dalokban a death metaltól a doomon át a hardcore-ig és külön kiemelendő a sok gitárszóló".


Az albumnyitó címadó dal, A Lasting Dose Of Venom modern hangzású erős doom/deathcore keveréke egy fülszaggató zakatolást hoz a hallójáratainkba. Szövegében a zenekar eddigi, 20 évnyi tapasztalatát összegzi mélyről rekesztett hörgős énekében. Az ezt követő két agresszívabb, komorabb dal az emberi viselkedést, az egymástól való jelenkori eltávolodást, az embertelenség társadalmi körét fogalmazza meg. Zeneileg a Feed On Me extrémebb, hardcore-osan sikálósabb, hatalmas nagyfeszültségű gitárszólóval, míg az Adrift viszont egy visszafogottabb, vészterhes gitárszólós alapra épülő súlyos doom-omlás a lassú, elnyújtott hörgős énekével. A Raza Sacrificada vehemens őserővel csap az arcunkba. Kíméletlenül döngölik belénk a kegyetlen metalcore gyilkológép riffjeit és a károgós kiabálását. A dal szövegéről a zenekar ezt nyilatkozta: - „A Raza Sacrificad (magyarul: feláldozott faj) szövegötletét olyan személyes ismerőseink adták, akik egy konkrét kutyafaj, a spanyol agár (galgo) mentése mellett kötelezték el magukat. Vannak köztük spanyolok is, mások pedig Spanyolországból fogadnak be mentett kutyákat és keresnek nekik új gazdát. Ezért a néhány spanyol nyelvű kifejezés a szövegben”. A záró, közel 10 perc hosszú magyar nyelven előadott Elégia ultra súlyos doom riffekkre pakolva hozza a földi mihaszna szenvedést. Iszonyatos apokaliptikus hatása van a dalnak, amit Huszárik Zoltán hasonló című rövidfilmje ihlettet, szövegileg pedig Nagy László - Búcsúzik a lovacska című versének részleteiből áll össze. Örvénylő, lassan húzó mély gitárok, pattogó katonás dob… ez maga az apokalipszis. A dal egyébként két részre van osztva, de a rövid hangulatfestő átkötéssel mégis erősen összefügg és egyfajta régies Dark Clouds-os számszerkezetet idéz. 


Az album komor és borult hangulatát hűen adja vissza a lemezborító (Kondor Tamás munkája), ami egy döglött lóból főnixként újjá születő paripát ábrázol. Nem tagadom engem letaglózott a Nadir új albuma, amiben azt sem nem tagadom nagyon sok régi kedvenc bandám elemit fedeztem fel, (mint pl., Celtic Frost, Candlemass) és azt sem tagadom, hogy nagyon átjöttek ezek az új ízű metalcore elemek (amik az én zenei világomból kicsit ki vannak esve… hát, van mit pótolni nekem is). Hallgassátok, kaszaboljátok, és aki élőben is kíváncsi a csapatra az a Dürer Kertben december 7. –én meglesheti őket az ingyenes lemezbemutatójukon. 


Tagok: Czetvitz Norbert – gitár, Köves Hugó – gitár, Tauszik Viktor – ének, Turbók Gergely – basszusgitár, Fekete Szabolcs – dob
Korábbi tagok: Csernus Márton (1996-1998), Tasi Krisztián (1996-1998), Szabó Szilárd (1998-2002)


DARK CLOUDS

Requiem for a Helpless World (demo 1996)
Downward Trends (demo 1997)
The Horror of It All (’EP 1999)
Nadir (2000)
Global Depressing System (2002)


NADIR

Tenacity (2005)
We the Scum of the Earth (split, 2006)
Those Who Bought the Rain (2008)
Lotus Eaters (split, 2009)
Eco-Ethic (2010)
The Underground Heroes (tribute 2011)
Exitus (2012)
A Lasting Dose Of Venom (2013)






2013. november 18., hétfő

Burning Full Throttle – No Man’s Land (2013)

Végre célegyenesbe ért az olajcseppektől tarkálló duzzadó keblű szerelőlányok kedvenc stoner/drive rock csapatának a Burning Full Throttle első albuma. A No Man’s Land nyolc gumit füstöltető, aszfaltfalós dalt tartalmaz amitől repednek a hengerfejek és tüzesen izzanak azok a koszos szexi domborulatok a szerelőműhely tompa fényeiben. Bár igaz az album olyan lassan készült, mint a Luca széke, viszont annál nagyon műgonddal.  De talán nem is baj, hogy így megvárattak minket a 2005-ös demojuk óta. Hisz az album dalai lassan olyanokká váltak, mint egy jól bejáratott kocsi az ő össze kis trükkjével, kütyüivel. Aki már jártak a Burning Full Throttle koncerten, vagy épp látták a videóikat azok jó ismerősként köszönnek vissza az album dalai. Ám ennek ellenére a dalok mégis megbikázva szólalnak meg ezen a benzingőzös albumon. 



A jól ismert The One To Blame egy hot rod aszfalt repesztő erejével hozza markáns, mélyre hangolt témáit. Precízen oda pörköli orrunk alá a sivatagi országút hőségét, húzva málhás riffjeit nem is beszélve Bandi érces V8-ként doromboló, bugyi nedvesítő hangjáról és arról az istenverte mocskosan száguldó rock ’n roll-os gitárszólóról. No Man’s Land füstösen nyitó gitárjára lüktetve feszülnek a motorháztetőt átszakító lóerőnyi bika témák, amikből szinte kirobban az ének rekedtesen kozmás ereje. Hatalmas húzása van ennek a kemény pattogós rúgókra szerelt dalnak, egy igazi Drive Rock slágernóta ez kérem szépen! A következő The Flight egy laza ’70-es évekbeli sivatagi száguldásra visz minket. Kicsit visszafogva az erőből és csak az élvezetre ad, van benne röpke elszállással felhígított poros gitárszóló és dallamos kiskakas ének. Ugyan ilyen széles terpeszállással folytatja a sort a Downtown Paradise tiszta, de mégis kapatos énekével és rock star-os csordavokáljával. És miután lelazultunk, fullra televágott tankkal indul egy Mad Max szerű pokoljárás a Hellhound betonrongyoló vontatására a koszos, mocskos országúton, ami tele van vérrel, törmelékkel, füsttel és töményen égő olaj szaggal, amit a gitárok árasztanak magukból a lendületesen előtörő örvénylő bika témáik alatt. Koszosan és fáradtan, de mégis erőteljesen, mint, ahogy Bandi éneke, amikor megnyomja azt a Hellhound-t.  Majd tovább csorgunk a Why? jól kiénekelt vokálos tempójára, amiben megint lüktet, azaz istenverte mocskos gitárszóló ereinkbe pumpálva a boogie-t. Markolva a kormányt mélyen  a pedált taposva szemünkből az álmot dörzsölgetve dübörög belénk a No Sleep Till Mexico döngölős riff tonnás vontatmánya. Ez elől már nem lehet kitérni! Odacsap az aszfalthoz, és magával húz egy poros, árnyékot adó delejes mérföldkőig melynek száma 3:36. A leülő kavargó poron át egy kocsma mocskos ablakára bámulva olvasod a kopott reklám feliratot - Burning Full Throttle Drive Bar – itt tüzes szesz kapható és a bentről kiszűrődő lendületes pszichedelikus blues rockos lüktetéssel átitatott mocskos zene tudatja veled… Igen, jó helyen!

De egy útnak is száz a vége! A Burning Full Throttle remekül hozza a bejáratott stoner rock témákat, tempókat. Zenéjükből érezhető hatásként árad a Monster Magnet, Fu Manchu némi ZZ Top, és a ’70-es évek hard rock lüktetésének benzingőzös elegye, amikhez tökéletesen passzolnak a saját zenei elképzeléseik. A drive stonerek ezen albumukkal méltán kivívták nálam a Magyarország első számú stoner/drive rock bandája címét. És a tisztelet kijár érte! DRIVE ROCK HALLELLUJAH


Tagok: Vincze András -basszusgitár/ének, Mundi Csaba – gitár, Molnár Ferenc - gitár, Killer Miller - dob






2013. november 17., vasárnap

Visioned Frailty – Sötét víziók tengere

A melodic death/doom-t játszó várpalotai Visioned Frailty a napokban jelentette meg első I Rise From The Dark Spumes of The Sea című albumát. Az új album kapcsán beszélgetek Márton Péterrel a zenekar dalszerző-gitárosával.

Szia Péter! Kérlek, először is mutasd be nekünk a zenekart.

Üdvözöllek Téged is, és a kedves olvasókat egyaránt!
Egy várpalotai székhellyel rendelkező, anno a saját szóló projektemként létrehozott zenekar vagyunk, mely kapcsán eredetileg az volt a tervem, hogy csak stúdió projektként fog üzemelni. Az élet aztán mégis úgy hozta, hogy mondhatni rendszeresen koncertező zenekarrá alakult ez a kezdeményezés. Jelenleg is készülünk egy komolyabb téli - tavaszi hadjáratra, többek közt a Stagediving Fesztiválturné keretein belül.

A projekt felállása jelenleg így néz ki: Márton Péter – dalszerző / gitáros, Sörös László – basszusgitár, Potkovácz Márk – dob, Palotás Péter - ének


Aki jártasabb a magyar metál világában már ismerheti a Te neved egy-két korábbi csapatodból. 2010-ben milyen megfontolásból alapítottad meg ezt a zenekart?

Ennek a döntésnek igazából két összetevője volt. Mindjárt meg is próbálom összefoglalni a lényeget.
Az egyik indok leginkább az volt, hogy a fő zenekaromnak számító Sunseth Sphere sajnos ismételten leállt akkoriban. Fogalmam sem volt róla, hogy valaha is elindul - e még egyáltalán ez a történet, így számomra kézenfekvő volt, hogy elkezdjek csinálni valami mást.

A másik indok, hogy szerencsére, vagy sajnos, rengeteg dalötletem szokott megszületni, melyek ráadásul elég szerteágazó stílusúak. Akkoriban is volt jó pár ötletem, melyek nem fértek volna bele a Sunseth Sphere zenei világába. Az igazat megvallva a VF demóval egy időben elkezdem csinálni egy funky demót, és még másik kettő, egészen más stílusú anyagot is felvétel szinten, szóval volt nálam alapanyag bőségesen. Ez az állapot egyébként a mai napig is tartja magát.

A mostani albumotokat megelőzte két kisebb bemutatkozásotok. Ezek mennyire voltak meghatározói a zenekar mostani zenei világának? Előre vittek, esetleg tereltek más irányba, vagy az óta is követitek azokat az alapszabályokat, amiket akkor lefektettetek?


Úgy gondolom mindenképp meghatározói voltak az első anyagok a csapat mostani zenei világának, de azt semmiképpen sem mondanám, hogy mereven ragaszkodunk egy korábban kijelölt úthoz. Mint említettem is, a friss ötleteim mindig elég szerteágazóak. Sokféle zenei stílus képes keveredni bennük. Így bizton állíthatom, hogy bár kialakult egy hamar felismerhető stílusa a zenekarnak, kétszer ugyanolyan anyagot biztos, hogy nem fogunk elkészíteni. A készülő új dalok kapcsán is azt tudom mondani, hogy lesz bennük frissesség az eddigi nótákhoz képest, de nem kell megijedni! Puhábbak nem leszünk zeneileg a következő anyagon sem, az biztos. Sőt…

Egyébként már az elején ez a stílus volt a cél?

A zene stílusa igazából már a legelső hangok megírásánál teljesen előttem volt fejben. Egy pillanatig nem volt kétséges, hogy milyen irányba fogok elindulni a dalokkal. Ettől függetlenül nem beszélhetünk szigorúan előre megírt stílusról, menetrendről. Mindig hagyom, hogy a kezem menjen a maga útján. Ez a hozzáállás nekem eddig abszolút bejött, úgyhogy nem is nagyon szándékozom változtatni rajta.  


Te saját szavaiddal, hogyan jellemeznéd, mutatnád be az új albumotokat?

Legelsőnek mindenképpen azt mondanám, hogy érzelem gazdag, mint minden zene, amihez valaha is közöm volt. Egyértelműen ösztön gitárosnak, dalszerzőnek tartom magam, és ez nagyban meg is mutatkozik az új album dalaiban is. Ha mindenképpen stílusokban kell gondolkozni, azt mondanám, hogy a hetvenes évek klasszikus rockzenei elemei keverednek itt súlyos death metál riffekkel. Ez az alap váz, de vannak itt goth / dark zenékbe beillő akusztikus és szóló betététek is.  No és ne feledkezzünk meg az itt – ott felbukkanó disszonáns hangokról sem. Ez a vonal egyébként részemről egyértelműen a hosszú évek óta tartó Voivod mániámnak tudható be. Ehhez a zenei kavalkádhoz jön még hozzá az ének, ami alapból egyszerű death metál hörgésnek tűnhet, de igazából sokkal többről van azért itt szó.

Erre az albumra felkerült egy-két korábbi dalotok is átírva, más képen előadva. Fontos folyamatos átdolgozás, az esetleges hiányosságok pótlása?

Igazából nem a hiányosságok pótlása miatt kerültek újra felvételre a Shades of Past demó dalai. Éppen ellenkezőleg! Anno azt az anyagot úgy raktam össze, hogy csak stúdiós projektként fog létezni a Visioned Frailty, így szabadjára engedtem a fantáziámat és elég rendesen telepakoltam a dalokat gitár sávokkal. Van olyan rész, ahol három sáv is szól egyszerre....
Mint említettem is, az élet aztán úgy hozta, hogy mégis csak játszom ezeket a dalokat élőben, így jobbnak láttam olyan verziókat újravenni, melyek könnyebben megvalósíthatóak élőben is. Mindettől függetlenül lényegében azért vettük fel újra ezeket a nótákat, mert bár a mai napig nagyon szeretjük a demót úgy, ahogy van, az Embryo EP felvétele után született meg a döntés, hogy ha ekkora erővel is meg tudnak szólalni a dalaink, akkor bizony meg kellene adni a lehetőséget újra a demós daloknak is. Egyébként, az új verzióknál a régihez képest más a hangolás, az éneket is Szabi nyomta fel, nem Peti. Egész más a két énekes karaktere. No és a szövegeken is variálva lett itt - ott. Mivel friss dalok szerencsére mindig vannak nálam raktáron, nem hinném, hogy a továbbiakban csinálunk majd hasonló megoldásokat. Szerintem ez egy egyszeri alkalom volt.

Ha jól tudom az album felvételei után a csapatból távozott az énekesetek, és a régi tért vissza, Volt ennek valami oka?

Igen, jól tudod. Sajnos volt egy újabb énekes váltásunk nemrégiben. Igazából semmi különös nem történt csak a zenei berkekben már megszokottnak mondható dolgok. A lemez rögzítése után nem sokkal, úgy június táján jelezte nekem Szabi, hogy költözés és egyéb magánjellegű dolgok miatt már nem tudja vállalni a zenekarozást. Természetesen megértettem az indokait, és bár nehezen, de el is fogadtam a helyzetet. Sajnálom a dolgot, és egyben nagyon hálás is vagyok Szabinak, mert egy olyan ponton jött segíteni, összerakni a lemez anyagát, amikor nagyon nagy szükségem volt rá. Meggyőződésem, hogy nélküle nem készülhetett volna el ez a lemez. Anno Palotás Peti is hasonló okok miatt kényszerült elhagyni a csapatot. Azóta eltelt jó másfél év. Megkérdeztem, érdekli - e, hogy újra csatlakozzon hozzánk, és szerencsére nem kellett nógatni, rögtön igent mondott a felkérésre.

Tervek, koncertek?

Tervek azok vannak bőséggel. Az elsődleges cél mindenképp az, hogy a lehetőségeinkhez képest minél több emberhez megpróbáljuk eljuttatni az album hírét. Értem ezalatt az internet lehető legnagyobb mértékű kihasználását, hogy elérjük a potenciális célközönséget. A Terjeszkedés másik formája pedig egyértelműen a koncertezés lesz. Jövő év január elejétől március közepéig jó néhány koncertünk lesz többek közt a Stagediving Fesztiválturné keretein belül, de a következő hónapokra is próbálunk majd minél több bulit lekötni. Nyáron pedig jönnek a fesztiválok, melyekre nagyon szeretnénk bejutni, de azért tisztában vagyunk vele, hogy azzal a zenével, amit játszunk, nem lesz ez egy egyszerű feladat. Tervbe van még véve egy klip leforgatása, pólók, egyéb merch cuccok készítése, és ha lesz rá időnk, akkor nekilátunk majd az új dalok végleges csiszolgatásának is.

Péter, Köszönöm a beszélgetést!

Én köszönöm szépen a lehetőséget!





2013. november 10., vasárnap

Steam Engine – Egy utolsó gőzfelhő

Az ország keleti felében működő/működött nyírmadai trió, a Steam Engine nemrégiben megjelent GODISNOWHERE kislemeze egyben a zenekar búcsúanyaga is lett. A 2007 óta létező csapat ezzel a remek anyaggal koronázta meg pályája csúcsát. Működésük hatévnyi időtartama alatt még egy demó és két kislemez volt zenei tevékenységük gyümölcse. Hogy mik is voltak az okok, amiért a csapat a befejezés mellett döntött, és egyéb miértekre Rebák Tibi, a zenekar gitárosa válaszol.


Szia Tibor! Köszönöm, hogy elfogadtad az interjút!

Hello Armand, igazán nincs mit, én köszönöm a lehetőséget!

Akkor először is kezdjük a miértekkel! Hogy miért? Miért is döntöttetek a befejezés mellett?

Ahogy a rövid zenekari közleményünkben is említettük, egyszerűen így hozta az élet, nem tudtuk már úgy összehangolni a közös zenélést, amennyire szerettük volna. Anélkül, hogy különösebb részletekbe bocsátkoznék – azok végső soron csakis hármunkra tartoznak-, annyit elmondhatok, hogy az utóbbi időkben tapasztalt tempónk alapján sajnos nem úgy nézett ki, hogy lesz elég energiánk akár egy újabb anyag megírásához, önmagunk tribute bandájává pedig nem szerettünk volna válni.

Közrejátszó ok lehet, hogy a magyar zenei életben még nincs oly nagy tere az effajta poszt/instrumentális/experimentál zenei szemléletnek?

Fogalmam sincs, mekkora tere van itthon az instrumentális metal zenének, de határozottan nem a válaszom. Ha ilyen igényeknek, sőt, egyáltalán bármilyen igénynek meg szerettünk volna felelni, akkor valószínűleg bele sem kezdünk a zenélésbe. Bár ez sem feltétlenül igaz, tribute bandákra mindig lesz igény, abba úgy látom még érdemes belevágni. Hetente kapok ilyen koncertekre meghívót, ahol lassan már arra sem veszik a fáradságot, hogy a gyalázatos szóviccekkel képzett bandaneveket feltüntessék, bőven elég, ha ott van az anyazenekaré, és tudom, hogy ha valami, akkor ez nagyon el van baszva.

Ti a zenétekben elég sok elemet gyúrtok egybe. A thrash zúzásoktól az őrlő groove-os riffeken át az egészen grindcore-ba hajló feszült ropogásokon keresztül a jazz-ig. Hogyan alakult ki ez a különös zenei kép, honnan, és miből jöttek ezek az inspirációk, hatások?

Volt, aki a Korál, a Police vagy éppen az Action munkásságát vélte felfedezni a zenénkben, szóval ezek után talán nem is olyan kirívóak azok a címkék, amiket említesz. Amellett, hogy elsősorban mindhárman metálosok vagyunk, elég sokféle stílust hallgatunk, ezek pedig akarva-akaratlanul is hatnak ránk, és ez nyilvánvalóan lecsapódik a zenénkben is. Mindig arra törekedtünk, hogy a legjobb ötleteinket használjuk fel, stílusbeli szűrőnk egyáltalán nem volt, azért viszont nem egy témánk végezte a süllyesztőben, mert gyengének vagy túl sablonosnak ítéltük azokat.

A GODISNOWHERE az én meglátásom szerint kedvező fogadtatást kapott! Te hogyan látod, milyenek a visszajelzések? (Kérdezhetném, hogy ennek ellenére mégis befejezitek? De szerintem ez fölösleges.)

Elég jó visszajelzéseket kaptunk, persze elsősorban ismerősöktől, de szerencsére egy-két olyan helyen is viszontláttuk a nevünket, ahol fogalmunk sem volt, hogy hallgatnak minket. Valahol a számok is ezt támasztják alá: kedvelések, megosztások és letöltések tekintetében már most jobban áll az új EP, mint akár a legutóbbi, de ez gondolom így természetes. Ami szokatlan, hogy Bandcampen elég jók a mutatóink, a Hungary és Budapest címkéknél még mindig első oldalon vagyunk, de a post-metal kategóriában – ami világszinten mutatja a népszerűséget- is a másodikra kerülünk; ez azért nagyon fasza érzés.
Ami viszont a legfontosabb, mi is úgy gondoljuk, hogy a legjobb anyag szakadt most ki belőlünk, bár ha nem így lenne, ki sem adtuk volna. A zárójeles kérdésedre pedig a korábbiakból már szerintem kitalálható a válaszom.

Annak idején hogyan született meg a zenekar ötlete?

Gyerekkori barátok vagyunk, Márióval meg a supernakedes Iklódi Tomikával még gitározni is együtt kezdtünk el. 2004 körül már így pezsgett valami otthon, volt is pár tiszavirág életű bandánk, amivel most nem fárasztanék senkit, de a lényeg, hogy 2007-re úgy alakultak a dolgok, hogy a viszonylagos zenei képzettségünk mellé már normális hangszereink is akadtak, így pedig konkrétabb formát ölthetett a közös zenélés. A többi már a nyírmadai rocktörténelem része.

Gondolom ez a pár év, amit a zenekarban együtt töltöttetek meghatározó élménye marad további életednek. Neked mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok ebből az időszakból?

Hat év azért hosszú idő, úgyhogy nagyon sok élményünk van, amik közül most rohadt nehéz bármelyiket is kiemelni. Az azért durva volt, amikor Nyíregyen Bobafett az első sorban bólogatott ránk, majd a későbbi Bagolyköpet bulikon fel is szaladt pofázni hozzánk, vagy amikor a néhai TOMI büfés koncertünk alatt egy srácot páran elvittek kicsit sétálni valami ügy miatt; a végén persze épségben megkerült. Vagy amikor egy ízben Szabadságtanyán találtuk magunkat, ahol babgulyásért és sörért játszottunk diszkós fiataloknak és idősebb szomjas uraknak, vagy amikor finn cserediákoknak zajongtunk a naményi turistaszálló pincéjében. Vagy az a sok aranyember, akit megismertünk az évek során, meg hogy olyan bandákkal játszhattunk együtt, mint az IGOR, a pozvakowski, a Haw, a TV Buddhas, meg hát a Shapat Terror, akiket hat év után sikerült leszerveznem Nyíregyházára. Vagy rácsodálkozni, hogy pár nyíregyi és nagycserkeszi haver 60 km-t utazik azért, hogy lásson minket Vásárosnaményban. Vagy, hogy az örök kedvenc Óperentzia billentyűse, Domokos Tibi vendégszerepelt nálunk, vagy amikor Kirk Windstein kezébe nyomtunk egy írott demót, vagy amikor megtaláltam az első kritikát rólunk, vagy éppen nagyapám őszinte reakciója a zenénkre: „Mmm. Jó ez a nóta fiam, de mi az, ami zúg?”


Kérdezhetem, hogy hogyan tovább? Fogtok-e még együtt zenélni, vagy egyáltalán foglakoztok még a zenéléssel? Hisz ha jól tudom, te készülsz a gitárod is eladni!

Amilyen kicsi az itthoni színtér, továbbá az elmúlt hat év után azért nagyon csodálkoznék, ha valamilyen formában nem játszanánk még együtt, és itt nem is a Steam Engine folytatására gondolok; ezt a sztorit lezártuk, már amennyiben nem számolom azt az egy szem kiadatlan dalunkat, amit előbb-utóbb biztos megosztunk majd. A zenéléssel pedig eszünk ágában sincs felhagyni: a legjobban Márió életét fonja át a zene, már több mint két éve pirít oda kegyetlenül az Alvin és a Mókusokban, Csabika pedig a szintén nyírmadai Rockzoneban penget, ahol amúgy Márió faterja, Ciki az énekes. Én meg pont most rántok össze egy zenekart Budapesten, amivel fél éven belül a Dürert, egy év múlva pedig a PeCsát is szeretnénk megtölteni, és akkor az európai valamint tengerentúli headliner turnétervekről még nem is beszéltem.

Tibi, szomorúan mondom azt, hogy Köszönöm az interjút!

Én köszönöm a kérdéseket, amúgy meg nem érdemes szomorkodni!