2015. április 28., kedd

Dungaree – Final Yell ’EP 2015

Ha most nagy hirtelen listázni akarnám a Szegedhez köthető zenekarok nevét állítom, hogy 2 A/4-es oldal sem lenne elég. Az tény, hogy ez a dél-alföldi város sosem fukarkodott a magyar rock zenei élet utánpótlásában, illetve életben tartásában. Mi sem jobb példa erre, mint a nemrégiben Final Yell címmel megjelent szegedi DUNGAREE új 'EP-je rajta három, férfias hanggal előadott grunge áztatta southern-blues rock dallal. Bár annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy grunge rajongó (továbbra is fentartva a „Még jó, hogy elmúltak a buta zenék” véleményem) a Dungaree anyaga nagyon is kellemes hallgatni való. Az alig egy éve működő csapat tavalyi Climb Out Of The River ’EP-jéhez képest az új dalok sokkal összetettebbek, kiforrottabbak, hallhatóan dögösebbek lettek. 


A címadó Final Yell zúzós témáinak hallgatása közben folyamatosan egy banda neve villódzik a nevemben: Pearl Jam. Eszméletlen, hogy László Gergelynek milyen hangja van, mintha csak Eddie Vedder-t hallanám. A basszus-dob ritmusszekciója iszonyatosan jól hozza a megtört groove-jait, amikre a gitár erős zúzásokat ken. Az ezt követő Path főirányvonala egy dallamos, mocsaras délies blues/rock hangzásra épül, aminek a vége felé hatalmasat harapnak a gitár swamp riffei. Gergely hangját megint csak magasztalni tudom. Egyszerűen nem tudok betelni hangja magas és mély váltásaival. Zsigerből rekeszt, üvölt, hörög, dallamokat tol. Végre egy jó hang! Záró dalukat egymás után többször is áthallgattam. Annak ellenére, hogy ez az album legösszetettebb (hard rock, grunge, stoner, koszos blues), és legzúzósabb dala a Jar Of Heart továbbra is a Pearl Jam első albumának vibráló esszenciális hangulatát idézi fel bennem. Bocsi srácok, ez ellen nem tudok mit tenni. De nem is leszólásként mondom.



2015. április 25., szombat

Karaul - Don't Liberate Me! ’EP 2014

A 2012 nyarán alakult (Meszlényi Vazul – ének, basszusgitár, Dallman Kristóf – gitár, Vörös Richárd – dobok) budapesti Karaul zenéjében a ’90-es évek koszos suicide pince doom hangulatát egyesíti a 2010-es évek nem sokat ígérő életérzésével. Ha ezt az életérzést képekben kellene kifejezni azt, ahhoz tudnám hasonlítani, mikor a Dr.Stangelove-ban Kong őrnagy az atombombát meglovagolva elindítja az atomháborút – mondta Vörös Richárd dobos a csapat bemutatása közben.  Zenéjüket ért hatásként elsősorban az Electric Wizard, Black Sabbath és az Acid Bath munkásságát lehet felelősségre vonni, de felfedezhető benne a heavy metal és a dark rock elemei is.  Első demó felvételük Fantomlebegés 2013 címmel még próbatermi körülményekben készült 2013-ban egy usb-s diktafon segítségével. 


A zenekar egyfajta eszmei mottója - Szabadság, egyenlőség, brutalitás, azaz mindent lehet, ameddig a fejed bírja. A tavaly megjelent Don’t Liberate Me! ’EP-jük The Day After dala közel tíz percben adja ki magából az akusztikus darkos alapokra épített reménytelenséggel teli lassú heavy/doomos monotonitását. A dal alaptémájául az 1983-ban hasonló címmel készült amerikai tv film szolgált (nálunk Másnap címen ment). Remek összegzése a háborútól való rettegésnek, és annak a nyomasztó tudatnak, amikor már tudod, hogy bekövetkezik, de mégsem tudod pontosan, hogy mikor és, hogy mi is fog valójában történni. Az Inquisitor vánszorgó koszos világvég hangulatú riffei a mindenkori diktatúrák, elnyomó rendszerek kiszolgálóit személyesíti meg, függetlenül bármely történelmi kortól. Lassan elkészül Phantomlevitation című nagylemezük, aminek középpontjában továbbra is az emberiség gonosz oldala, öngyilkos terroristák, atomfegyverek, történelmi intrikák, gyarlóság, a megbocsájtás hiánya áll.  Ha a füled nem túl steril, és bírja a koszos, zsibbasztóan öngyilkos hangokat a Karaul zenéje más szemszögből mutatja meg neked, hogy mi is a végzet.



Hoodoo Offenders – Hoodoo Offenders (2015)

A nemrégiben friss csapatként feltűnő Hoodoo Offenders egy energikus üde színfoltként jelent meg a magyar rock zene palettáján. Ám frissességük ellenére a budapesti trió tagjai már jócskán régi motorosoknak számítanak a hazai, és nemzetközi színterén egyaránt.  Neményi Csaba (gitár) korábban a Supersonic, Amber Smith, The Starmans (David Bowie Tribute), Black-Out (akusztikus koncertek) soraiban bizonyított, míg Olli Tooff (basszusgitár/ének) a Kollaps és az Amber Smith zenekarokból ismerhető. Tóth András (dobok) pedig a Roster, Supersonic, EZ Basic bőreit püfölte. Miután ezek a zenekarok feloszlottak, illetve átmenetileg szünetelnek, így hárman alapították meg a Hoodoo Offenders-t, melynek kezdeteiről Neményi Csaba így beszélt: „2013 közepén kezdtünk el játszani a gondolattal, hogy összehozunk egy új zenekart. Mindannyian alapvetően rock beállításúak vagyunk. Ami a zenei ízlést illeti, így nem is volt kétséges, hogy milyen zenét fogunk csinálni. A vonalat közös kedvenceink (Queens of the Stone Age, Jane's Addiction, Eagles Of Death Metal, Stone Temple Pilots, Black Sabbath, Primal Scream, stb..) befolyásolták.” Ennek eredményeként jelent meg bemutatkozó nagylemezüket ˝Hoodoo Offenders˝, amelynek dalait az említett hatások mellet a ’80-as évek lázadó energiája, a tupírozott, szűkgatyás svéd glam rock újhulláma, és stoner/space rock elszállós vibrálásai teszik még tüzesebbé. „A zenekar bemutatkozó lemeze Schram Dávid segítségével készült. A felvétel még tavaly decemberben történt az LV Stúdióban. Együtt, egy légtérben játszottuk fel az anyagot, és az első nekifutás után éreztük, hogy remekül megy a dolog.  A keverés ezután a Dürer stúdióban történt.” – fejezte be a zenekar eddigi történetét Csaba.


Az album mind a kilenc dala ontja magából a könnyen befogadható ˝amcsi sláger rock˝ témáit. A dalok lendületének alapjait Tóth András dinamikus dob témái adják, amikre remekül illeszkedik Neményi Csaba frappáns gitárjátéka, és széles körben mozgó (nem az unalomba nyúló) szólói. Olli Tooff dúdolható slágeres énektémái már első hallásra fülbemászóak. Hangjában van egy space/glam rockos, QOTSA szál, amitől egyedien vibrálnak a dalok, s ettől egy erős rádióbarát arculatot kapnak. Az albumindító Bet You is egy ilyen naponta a rádiókban játszható arculatot mutat könnyed, szellősre vett elszállós space gitárjaival, ami után a Know glam-punkos energiája döbbeneteset tarol. A Made to Kill feszes koszos, sivatagi riffeiből a QOTSA legjobb fejbólogató slágereinek egy sajátos Hoodoo Offenders arculatra gyúrt változata köszön vissza, míg a Silly Song slágergyanútól remegős vonalából a Muse disco-rockos alter hangulata emelkedik ki. Az enyhén space-stoner rockos Are You 18? és a Nice Phone öblös gitárjai remek alapokat tolnak egész végig. Az utóbbi dalukba még egy csipetnyi vibráló svéd újhullámos punk őrülettel is beleültettek, amitől csak még eszelősebb a hangulata. Ez a svéd őrület fellelhető a címadó Across és az őt követő S&S (Stick and Stones) vérbő feszes dinamikájában is. De még azt is megmerem kockáztatni, hogy a Part of You albumzáró daluk spy/stoner rockos lendületében is jelen van.


A Hoodoo Offenders kiforrott témái élvezetes hallgatni valót nyújtanak a nyakunkban lihegő fület nyári délutánokra, amik mellé kötelező lecsúszik egy-két sör. Az album könnyed, slágeres dalai közül mindenki garantáltan talál kedvére valót. A srácoknak pedig szívből kívánom, hogy bemutatkozó anyaguk épp úgy meghozza nekik a hazai és nemzetközi elismerést, mint előző csapataik anyagai. 



2015. április 21., kedd

Land Of Charon – Az égi út szerelmese ˝megemlékezés˝


44 éves korában elhunyt Veress János "Janeth" a Land Of Charon zenekar vezetője és eszmei személyisége.


A Land Of Charon a hazai dark/goth rock színtérének egyik legpatinásabb jelensége és zenekara volt. Az 1991-ben alakult kriptaszagú bandának mind zeneiségében, mind szövegvilágában a Carl McCoy - Fields of the Nephilim - nevével fémjelzett komor spirituális szellemiség, túlvilági és evilági dolgok transzcendentális kapcsolatai, okkult lélek ábrázolásai álltak a középpontjában. A zenekar több mint 10 éves aktív működése alatt egy demót (Örökmécses - 1996) és három nagylemezt (Asztrálgép - 1998, A Láz - 2001, Örökmécses - 2005 újrakiadás) adott ki. Nem egy esetben szembekerültek komolyabb és nagyobb kihívásokkal, azonban ezekből okulva mindig képesek voltak a változásra, színvonaluk megtartására. Köszönhető volt ez a csapat frontemberének, vezetőjének, Veress Jánosnak ˝Janeth˝, aki a szentimentális helyzetekből is mindig a legjobbat tudta kihozni. Mélyen hozzáköthető a Land Of Charon szellemisége és zenei hitvallása. Nyilatkozataiban a zenekar neki nem más volt, mint az: „Útkeresés mellett egy alapelv és hit, ami az életem részét képezi”- mondta egykoron. És valóban ott volt benne az említett útkeresés és a hit. Az útkeresésnek köszönhetően a szokásos slágeres goth klasszikusok helyet inkább a progresszívebb, néha meditatív és komorabb doom metalosabb elemek jelentek meg dalaikban. A hit pedig az emberi egót, az asztrális és spirituális szellemvilág eszméit, vágyait jelenítette meg, miközben nem félt rámutatni a hétköznapi élet gyarlóságaira és az azokon való felülemelkedésre.

„A megváltó nézett rá belőlem egy kezdő, esendő Jézus Krisztus
Ki háromszor gázol keresztül a lelkeden Istenné válása rögös útján.”

Bár a Land Of Charon nem tartozott a nagy koncertező bandák közzé, mégis eljutottak és szerepeltek az ország összes fesztiválján, valamint jeles külföldi eseményeken is megfordultak, mint például a Lipcsei Goth-Wave Treffen. Zenéjükkel a maguk színterén mindent elértek, amit lehetett. Meg volt, és máig is megvan az a bizonyos réteg, rajongó tábor, akik fogósak a zenéjükre. De hiába is voltak a sikerek. Náluk is, mint oly sok zenekarnál az évek múlásával a tagok kezdték elveszteni a motivációt, lazult a zenekarhoz való hozzá állás. Valakinek a koncertek, és próbák kezdtek nyűg lenni, míg valaki más csak egyszerűen már mást akart játszani. Janeth még egyszemélyes zászlóvivőként éltette tovább a zenekart. A Láz album fellángoló sikere után a 2005-ben albumként újra kiadott Örökmécses, csak gyenge próbálkozásként pislákolt. Ekkor már erezhető volt a Charon kriptájában beálló síri csönd, amiben természetesen közre játszott az is, hogy időközben megszűnt a zenekar kiadója, és ezzel együtt az a bizonyos háttértámogatás is elmaradt, amivel tovább léphettek volna. Hiába is volt meg addigra egy újabb lemezre való anyaga, az is a homályba veszett. A Land Of Charon, és vele együtt Janeth, szunnyadt egy ideig a földben. Majd jött egy újabb szerveződés, és egy ki nem adott demó híre valamint pár koncert erejéig tartó mozgolódás 2007-2009 tájékáról.  


Később felröppent egy hír a  fehér angyal reménysugarával, hogy Janeth egy új bandát hozott össze A.D. Mortem néven, ami valamiképpen a Land Of Charon folytatása más formációban, más zenei megoldásokkal. Az A. D. Mortem zenéjében feltűnt a perka, a riff centrikusabb, erősebb doomos hatás, a szövegben pedig továbbra is maradtak a túlvilági és evilági transzcendentális utalások, a szent írás sajátos értelmezései. Ez a formáció fergetegesen debütált a 2011-es Fekete Zaj fesztiválon. De hiába a motiváció és ötlet, ha szembe van vele az érdektelenség, az A. D. Mortem is végül a földbe állt és Janethet pedig beburkolta Charon mezejének köde.
A Land Of Charon hosszú idő után 2014-ben újra fellépett a Nevergreen "Vendetta" lemezbemutató koncertjén. Ez év áprilisában, a Költészet napján egy rendhagyó „irregular! live” koncert adott a budapesti Roham Bárban, ahol is Janeth és két állandó kísérője Svercsok Krisztián, és Albitz Ferenc eddig soha nem hallott előadásmódban szólaltatta meg a Land Of Charon klasszikus dalait.

Jó utat barátom. Nyugodj békében, Janeth!


„Az igaz költők mind éhen halnak tűzbe velük és a verseikkel”



2015. április 17., péntek

REDA – Ingyen élet (2015)

A hajdúszoboszlói REDA 2011-től kezdte kialakítani jelenlegi zenei irányzatát, amit ők egyszerűen csak stone n’ roll-nak neveznek. Első albumuk 2013 őszén jelentették meg Csont nélkül címmel. Az album megjelenésével egy időben a csapatból távozott Kocsis Csaba dobos, helyére a Blackhoney dobosa Szeifert Ferenc érkezett. A zenekar egészen ez év elejéig a Red Alert nevet használta. Az időközben összeszokott új felállás (Jenei Péter – gitár, Hódos Csaba – gitár/basszusgitár, Szeifert Ferenc – dobok és Petrusz László Basszusgitár/ének) a napokban, immáron REDA néven új albummal jelentkezett. Az Ingyen élet feszes rock n roll tempói és húzós magyar nyelvű szövegei a hétköznapi valóságos életet mutatják be mindennemű csillogás és báj nélkül. Időközbeni névváltoztatásukról a csapat így nyilatkozott: - „A rövidebb név már szinte mindenhol elterjedt, és a banda is szeretett volna egy kis frissítést. Ez a változás az új album anyagán is észrevehető!”


A nyolc számot tartalmazó Ingyen élet az első albumhoz képpest színesebbre, vagy ha lehet úgy fogalmazni még bulizósabbra vette a figurát. Vastagon dörögnek, döngenek a gitárok Petrusz Laci érdes énekét hallgatva pedig eszembe jut, hogy vannak zenekarok, akiknek igen is jól áll az, hogy magyarul énekelnek. Ez az érzés süt a címadó Ingyen élet lomhán mászó szabbatista kövér nyitó témáiból, amik pillanatokon belül elhúznak egy koszos rock vonalba. Az ingyen élet pofonládája riffenként (mint ahogy az élet is) osztogatja bal horgait, és a végére egy jó adagnyi punkos turhával is arcon köp.  A Nem kell másnapos, remegős röfögéseiben alaposan oda lettek rakva a gitárok, ugyan úgy, mint az album egyetlen angol nyelvű Single Lady koszos blues rockos dalában is. Érdekes, hogy ezt a dalt hallgatva akaratlanul is a ’90-es évek dirty rock korszaka elevenedik fel bennem, és sorra olyan bandák jutnak az eszembe, mint a Sex Action, Wild Side, Carmen a korai L.I.E.S., Circus of Power, vagy a The Almigthy. De ugyan ezt a hatás erősítik az Égig ér lassú elszállós, húzósan füstös gitárjai és akusztikus betétei a rekedtes ˝jájá˝ bekiabálásról és a vokálokról nem is beszélve. Egy igaz dirty ballada ez a dal. Az ezt követő Örvény remekül hozza az instrumentális szerzemények összes jellegzetességeit. Még pedig, technikás váltások, megoldások, kidolgozott szóló témák, lüktető tempók, villanások sehol semmi unalom. Ugyan ilyen megoldásokat tartalmas a nagyobb fordulaton pörgő az életről és beszólásokról erős véleményt formáló R.E.D. prog-rockos, vagy épp ugrálósan ˝hard core˝ basszus futamai. Amik pedig ez után jönnek azok mondhatni az album két legszínesebb, és egyben legegyénibb dalai. Az egyszerűen csak + - címmel ellátott szájherflivel díszített lassú cammogós basszus alapokra épített szerzeményük mind zeneileg, mind szövegvilágban a Hollywoodoo ˝Erdő˝ dalát juttatják az eszemben, de ez még attól is borultabb. A záró, A párduc vacsorája pedig a Rózsaszín párduc (The Pink Panther) jellegzetes témáját dolgozza fel szintén instrumentális, egyedi előadásmódban, némi mozis hangfoszlány kíséretében. 


A REDA kellemes kis hallgatni valót készített nekünk. Van itt minden blues-rock, dirty, stoner, vagyis stone n’ roll, ahogy ők mondják. Összevetve egy kellemes bulizós, fesztivál zene. ˝A lényeg semmi más csak az, hogy a mocsok mindenkit elérjen és megfertőzzön!˝- REDA



2015. április 16., csütörtök

Hot Beaver - Vulcan Death Grip ’EP 2015

A Green Machine földbeállása után Horváth ˝Szexy˝ Gábor basszusgitáros és Ifj. Kocsándi Mike gitáros nyugtalanságának köszönhetően életre kell a ˝forró muff˝ Hot Beaver nevű új desert/grunge rock formáció.  Hogy teljes legyen a kép gyorsan maguk mellé kerítettek egy frankó dobost Makai Laci (Apey and the Pea) személyében és egy iszonyat jó hangú énekest Lőcsei Bencét, aki az egykori Poison of Marvel-ben öblösítette hangszálait. Mindez a tavalyi év nyarán-őszén zajlódott le, most pedig ez év tavaszára mondhatni a nyuszival tojatták ki bemutatkozó négy dalos kislemezüket Vulcan Death Grip címmel. Ezzel sikerült is három mondatban összefoglalni a zenekart eddigi történetét. Akit viszont bővebben érdekel a csapat története, azok a Horváth ˝Szexy˝ Gáborral készült bemutatkozó interjúra kattintva mindent megtudhatnak. 


Sexyék a Vulcan Death Grip dalait egy az egyben, tokkal vonóval, úgy ahogy van saját próbatermükben élőben rögzítették, és játszották fel Lukács Peta vezetésével. De ez mit sem ront az EP minőségén. Hisz hangzása majdnem olyan, mint egy stúdió anyagnak. Az enyhén kozmás hangzásbéli rezgések inkább csak előnyére váltak az anyagnak. Talán ezek miatt van olyan jó húzós, száraz sivatagi hangulata, mint a Kyuss 1995-ös …And the Circus Leaves Town albumának. Ahhoz kétség sem fér, hogy a Hot Beaver zenei szentháromságának keresztmetszetét a Kyuss, Alice In Chains és a Faith No More zeneisége (hatásai) alkotják.  A Cellophane lassan morajló depressziós basszus intrója egy ’60-es évekbeli amcsi pszicho thriller filmkockáit juttatják az eszembe. Az egész dal hangulatából árad valami szenvedő borultság miközben a marcona ragacsos riffek úgy tekegőznek egymás után, mint ezernyi féreg az Alice In Chains ˝Jarl of Flies˝ borítójának befőttesüvegében. Lőcsei Bence egy hatalmas Layne Staley féle elszállós dallamvilággal viszi végig erős énektémáját, és ugyan ezt teszi a High Society lendületes a refrénben kissé glam rock híróba hajló dallamos tombolásában is. Static Matter recsegős kezdéséből lassú szörnyként bontakoznak ki a mázsákat cipelő riffek, amik meg vannak pöckölve egy enyhe hard rockos bódulattal és egy kis Mike Patton-os áriázgatással. A záró Feed the Machine a kislemez legpörgősebb dala. Csattogós témájának köszönhetően egy igazi electric desert rock himnusszá avanzsálhat a sivatagi zenét kedvelők körében. Bár Sexyék ezt a dalt ˝Two˝ címmel a Green Machine EP-re is feljátszották. De így felextrázva, felgyúrva még ütősebb, mint elődje.