2016. november 22., kedd

SpiritBell - Guided By Evil Light (2016)

Hazai viszonylatban nem igazán dúskálhatunk túlzottan a tradicionális epic heavy/doom bandák lemezeiben. Ezért is volt örvendetes számomra, hogy régi ismerőseim, a Dél-dunántúli SpiritBell három évnyi hallgatás után újra hallat magáról.
A német Witches Brew  kiadó jóvoltából, november 15-én megjelenő Guided By Evil Light című új lemezük a zenekar első igazi lemezének is tekinthető. Amit talán mégsem neveznék annyira újnak, hisz az albumon szereplő újra játszott, korábban már kiadott demós dalaik, valamint az ez év elején előzetesként bemutatott Full Moon Madness daluk, illetve a lemez Cirith Ungol feldolgozása már jól ismeretek az avatottabbak számára. Ezért inkább ezt a lemezüket, mindenféle rossz szándék nélkül, egy visszatérőalbumnak nevezném. Amelynek dalai a tőlük megszokott módon továbbra is a Candlemass, The Obsessed klasszikus doom vonalából, illetve a Metal Church, a Vicious Rumors, és a King Diamond  féle heavy metal éra gyökereiből táplálkoznak, és eredményeznek egy 10 számos, vérbőn lüktető heavy/doom lemez.


Ennek nyomban ékes bizonyítékául szolgál az albumindító, The Namless Solider. Melynek nehéz acélveretes döngölései, valamint énekesük, Pixi fejhangon elvisított refrén részei esszenciálisan adják vissza tradicionális heavy/doom metal feszes riffelésű értékeit. Az ezt követő Desert Ghost enyhén horror metalba és a már-már funeral doomba hajló lassúságát, a komor szövegmondásos téma mellet ötvözi némi keleties beütés, ami ez által csak még kifejezőbb súlyt ad a dalnak. Nagyjából ugyanezt a monoton málhát viszi tovább a The Flying Duthcman belassult feszessége, amelyben ismét előtűnnek Pixi (King Diamond szerű) hideg rázós, visítós refrénei.

A Breath Of The Raven introszerű varjú károgásával egybefűzött akusztikus bevezető monológja alól fokozatosan kúsznak elő őserejű doom fiffek. A gitár-dob egy precízen beállított gőzgép zakatolásával dolgozik együtt, remekül hozzák a nagykirályos széles terpesz, derékból bólogatós érzést és Márkó Zoli technikás szólójátékával az album csúcspontjává emelik a dalt. Ami egyben a lemez eddigi heavy/doom vonalát is zárja.


Ugyan is, ha a lemez szerkezetét, tematikáját nézzük, azt mondhatjuk, hogy két részre van osztva. A fenti négy dal a csapat tradicionális heavy/doom agyarait villantja meg, míg az ez ezt követő dalok a klasszikus, metálosabb arculatát. Gondolok itt a balladás kezdésű Full Moon Madness, vagy az őt követő I Am the Vengeace démoni speed/power metalos tempóira, amik a ’80-as évek (Accept, Iron Maiden, Saxon) szegecsekkel kivert korszakát idézi fel bennem. Csak úgy, mint a Queen of the Night, és az instrumentális témájú Ivan The Terrible öblösen vastag szólói, illetve az utánuk jövő Horgonyt fel kalóz metalos lendülete. A záró Cirith Ungol  - Doomed Planet feldolgozásukban még utoljára ránk szabadítják mázsás riffeik belassult úthengerét, és ördögvillázó témáit.
Mindent összevéve a SpiritBell - Guided By Evil Light lemezének sikerült visszahoznia a ’80 évek metal hőskorszakának legendás hangulatát. És csak tiszta szívből reménykedni tudok abban, hogy ennek a visszatérő lemeznek hamarosan egy igazi, új nótákkal telerakott folytatása is lesz.

STAY TRUE!




2016. november 17., csütörtök

Southern Comfort - S.C.E.P. ’EP 2016

A felvidéki Southern Comfort zenekarról nyugodtan elmondhatjuk, hogy az utóbbi évek egyik legenergikusabb hard/blues rock bandája. A nagykaposi srácoknak már 2012-es, Csak lazán című debüt EP-jükön érezni lehetett, hogy nagyon a vérükben van ez a stílus. Amire a 2014-ben kiadott, Blues N’ Roll című nagylemezükkel csak még jobban ráerősítettek. A most megjelenő, S.C.E.P. kislemezükkel viszont tökéletesen bebizonyították, hogy iszonyatos feelinggel tudják a dögös blues rockot nyomni
Új angol nyelvű EP-jükön korábbi Blues N’ Roll albumuk 4 dalát dolgozták át, amiről a csapat énekese, Vajda Jancsi így beszél: „Már rég tervezgettük, hogy kiadunk egy angol nyelvű anyagot is. Mivel nem csak Magyarországon zenélünk, hanem itt Felvidéken is, ezért soka nem magyar ajkú rajongója is van a bandának. Sőt, vannak külföldi követőink, aminek nagyon örülünk, ezért szerettünk volna egy kicsit Nekik is kedvezni ezzel az EP-vel. Persze, a jövőben továbbra is maradunk a magyar szövegeknél, csak úgy gondoltuk, hogy csináljunk egy különleges kitérőt is.
Na, de lássuk ezt a négy dalt. A nyitó Easy Come, Easy Go már első hallásra remekül hozza a Kopaszkutya című filmre emlékeztető laza, hanyag hungaro-rockját, amit a Hammond orgona játékossága, és a gitár ízes szólója tesz slágeressé. Az utána jövő Smoke It egy hívogató, füstös bár hangulatát idéz, míg a Right Place, Right Time már egy jó adagnyi, ’70 évekbeli kemény hard/bluesos retró töltettel pörköl oda a táncos lábúaknak. Iszonyatosan nagy feelingekket hoznak a billentyűk és a gitár feszes párbeszédszerű játékai, amikhez nagyon jól passzol Vajda Jancsi rekedtes, karcos énekhangja. A záró 10 Minutes megint csak egy jó felépítésű, feszes húzású hard rock nóta, amit igazán egyedivé tesz, a dal végi veszett rock n roller zongora „kalapálás”.


A srácok most is nagyon jól nyomják ezt a koszos blues rock érzést. És azt kell, hogy mondjam, a dalok talán angolul még jobban is hasítanak. Nemhiába, ennek a stílusnak ez az igazi nyelvezete. 




2016. november 15., kedd

Red Swamp - Tiszassippi (2016)

A budapesti stoner/sludge metálban utazó Red Swamp zenekar tavaly ősszel egy remek, 3 számos kislemezzel hallatott először magáról. Az akkor még Swamp néven megjelenő EP koszos, mocsaras (csak a sablonosság kedvéért megemlítendő szokásos Down, Crowbar, Pantera, The Southern Cross, stb. hasonlatok) dalai már első hallásra meggyőztek arról, hogy a jövőben érdemes erre a frissen avanzsált csapatra is odafigyelni. A tavalyi év egyik meglepetéseként megismert csapat ez évben megnyerte az A38 Talentométer fődíját, majd röviddel ezután, The Animal címmel egy új dalt mutattak be. Most pedig itt van a nemrégiben megjelent első nagylemezük, a Tiszassippi.
A 10 dalos albumra (amit a svéd Jens Bogren masterelt, aki korábban, olyan zenekarok albumain dolgozott, mit a Soilwork, az At the Gates, vagy az Arch Enemy) a fentebb említett EP, valamit a The Animal daluk újrakevert változatai mellet vadonatúj dalok is került fel, amiken már jól hallani, hogy a csapat merészen próbál kikacsingatni a mocsaras metál kategóriájából is. A zenéjüknek továbbra is irányvonalat adó, feszes sludge dagonyái mellé erőteljesen bekúsztak a dalaiknak szilárd hangzást és érős dinamikát kölcsönző húzósabb groove metalos megoldások. Amiktől a lemez még súlyosabb, és még állatiasabb módon zúdítja ránk mocsaras riffeit.


Az albumindító Bitter Paradise jól tükrözi a csapat ezen irányú megújult zenei törekvéseit, és egyben nyomatékos faj-hang-súlyt ad zenei fejlődésüknek is. A dal, szó szerint arcba robbanó erős, agresszív riffelései egy az őszi avarban túró vadkan csordát is megrémisztenének. Akár egy beszteroidozott gyilkos állat, aki ösztönösen, kíméletet nem ismerve, acsarkodva rágja át magát hallójárataidon, hogy csontos karmait húsunkba mélyesztve vonszoljon végig a címadó Tiszassippi lassú folyású, mély, komótos stoner/doom ingoványába.


A klasszikus ˝kockásinget szaró˝ stoner/doom elemeket felsorakoztató, No More Of You kezdetei málhái egy jó adagnyi új irányvonalú szikár groove-os megoldásokkal vannak tarkítva, csak úgy, mint az őt követő füstös, délies sztóner metál alapú Kill The Lights, aminek a végén állcsúcsunkra egy erős sludge/doom öklöst kapunk. Az ezt követő, általam csak mocsár ciklusnak nevezett Drain, The Lair és a Holy Burden hármasa ismételten a cuppogósabb ingoványos dallamok felé veszi az irányt. Az újra játszott The Animal-ból egy ultra súlyos ballada kerekedett, ami egy fejletépően veszett fűrészeléssel erősít rá a közepén. A Win és a záró Sound Of The Frist a megrogyasztott riffei mellet a srácok erősen rágyúrtak egy depresszióba forduló modern gronge-os reménytelenségbe forduló „generációs” hangulatra is, amikkel kellőképpen lehúztak zenéjük koszos mélységeibe.
Az igaz, hogy mostanában kijött az új Down, meg a Superjoint… na és. Nekünk meg itt van egy RED SWAMP!  Ugyan is Tiszassippi dalaira nem tudom azt mondani, hogy itt most olyan, amott meg ilyen. A Tiszassippi ízig-vérig Red Swamp! Érezni rajta, hogy a srácok beleadtak apait-anyait, (nem is beszélve Kovács Gergely énekesről, aki szívét-lelkét kiénekli, kihörgi, rekesztve kiköpi dallamaiban) és egy olyan bivalyerős, masszív albumot tettek le az asztalra, amivel a hazai mezőny jó pár nagy arcát maguk mögé utasították, és még a külföldi mezőny éllovasaival szemben is keményen megállja a helyét. A Red Swamp számomra az utóbbi évek egyik LEGJOBB hazai stoner/sludge/doom zenekara, akinek első lemezükkel sikerült kilépniük, vagy inkább túllépniük az egykori hazai doom legenda, a MOOD árnyékán. 


2016. november 10., csütörtök

Dying Wish - Tükörország (2016)

A kétezres évek hazai death metal vonalának egyik legmeghatározóbb hazai zenekarának is tekinthető püspökladányi Dying Wish, tizenegy hosszú év után egy vadiúj stúdiólemezzel jelentkezett.

Az új kilenc dalos, a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként megjelenő Tökörország című lemezüket most teljes egészében magyar nyelven készítették el. Aminek köszönhetően még személyesebbnek érezhetjük az album társadalmi, politikai és hétköznapi életünket fókuszba állító rideg, valóságos mondanivalóját. De mielőtt belevágnánk, az album taglalásába röviden nézzük át a banda történetét.

Az idén 20 éves fennállását is ünneplő dallamos progresszív/death metalt játszó csapat legtermékenyebb időszakát működésének 2000-2007-es éveiben élte. Az ezredfordulón megjelenő The Silent Horizon című kislemezük, előzőleg megjelent két demójuk után már országos elismerést hozott a csapatnak. A rákövetkező évben megjelenő Nevre-Ending Road (2001) albumuk a Hammer Records gondozásában jelenet meg, és az előzőektől eltérően, már jóval hozósabb, komplexebb dallamokat tartalmazott. Ezt követte, pár évnyi szünet után - közben aktív koncertezés, fesztiválos fellépések - a 2005-ben megjelenő D.Y.I.N.G.W.I.S.H. (Dying Yell Is Not Grieous When I Seek Hope) albumuk, amin már jól érezhetőek voltak a csapatban időközben kialakult progresszív zenei irányvonalú elmozdulás. 
De, ahogy az egy zenekar „szappanoperás” történetében lenni szokott, a korábbi lendület potenciái a 2007-es év végére lankadó tendenciákat kezdet mutatni. Családi okok, fásultság és az időközben kialakult motiválatlanság jó pár évnyi kényszerpihenőre küldte a csapatot, egészen a 2013-as, megújult felállással kiadott Crimson Blood visszatérő EP-jükig. Amit most újonnan megjelenő Tökörország című lemezükkel folytatnak.
Az album-indító Nincs kiút enyhén gótikus ízű billentyűs nyitánya után rögtön egy harapós, feszes tempójú, a dalnak szilárd vázat kölcsönző agresszív groove-os fűrészeléssel indít. Amely alá harmonikusan siklanak a finom megoldású zongorás betétkompozíciók. A dal mondani valója hűen tükrözi hétköznapjaik globális méretű, nyílt színterén játszódó politikai rendszerek és kisemberek ellentétét. Valamint azt is, hogy szavakban mindenki tudja a megoldást, de a cselekvés helyett „lebénít minket a sajnálkozás”. Ezt remekül kihangsúlyozzák a törvények mögött megbúvó, irányított rendszereket megformáló hörgős énekű rámordulós, utasítós, és a kis ember odapirítóan megmondó, panaszos dallamaiban oltott kettős - párbeszédes - énektémák megoldásai, amiknek tematikája minden dalukban benne van. Az ezt követő hasonló felépítésű, Amit akarsz, már egy könnyebb, dallamosabb hard rockos, metálosabb szálon fut, amit a legutóbbi kislemezükön is szereplő Lopott idők című daluk követ. Nagyon reméltem, hogy ez a dal is rajta lesz a Dying Wish új albumán. Ez egy olyan esszenciális, modern zenei köntösbe bújtatott ’70-es évekbeli King Crimson féle psy-progresszív rockos csemege, ami anno a svéd Lake of Tears: Headstones, A Crimson Cosmos és Forever Autumn albumait is jellemezte. Egy igazi slágernóta, aminek megvan a maga balladás, nagy vokális, de ugyanakkor kemény jellege is. 


A neo-prog/death metalos Fohász és a Vörösre festi vastagon ontja a maga szigorú katonás és epikus hangulatú AOR, illetve már heavy/doomnak is nevezhető ˝forradalmár˝riffeléseit. A Világok húrja egy újabb klasszikus progresszív rock himnusz, középtájon egy nagyon jó gothic/doom betéttel, ami egy lassabb (P. Lost-os) témaváltással folytatódik az Ennyi volt önismereti balladás, a gitárok és az ének enyhén folk-rockos terápiájába. Bevallom őszintén (és már előre is bocsi a zenekartól), hogy az ezt követő Nem leszek mártír ˝lakodalmas˝ folk-metalos kezdésén, illetve refrén alatt visszatérő résznél első hallásra felhúztam a szemöldököm. De azóta, ahogy meghallom, rögtön Indul a Bakterházas T-állásos metál csárdásba vágom magam. Na, de a komolysághoz visszatérve, a dal szintén egy új felfogású dallamos hard, prog-rock nóta némi ipari-goth zenei aláfestéses megoldásokkal, amik a Tükörország gyászosabb, vonósokkal kiegészült odamondó, tudatébresztő neo-prog-rap, nu-metalos zárásnak adnak atmoszférikus szőnyeget.


A Tükörország számomra egy ízig-vérig tökéletesen kidolgozott, aktuális üzeneteket hordozó lemez. Aminek köszönhetően, úgy is mondhatnám, hogy visszatért az igényesebb zene a magyar melodikus prog/death metal palettájára. (Amit remélhetőleg hamarosan folytat a Vale Of Tears.) 




2016. november 7., hétfő

Astru - Aenigma (2016)

Ahogy azt Astru korábbi, Az Egy Álmai című albumának megjelenésekor említette: „egy sötét, groteszk, a mindenekfelett álló, magát istennek hívő ember lecsupaszított ábrázolás” ciklusát fejezte be, hogy elindítsa „önkifejezőbb, önértékelőbb, s egyben önkritikus, extrémebb hangulatú post death/black/doom diszharmonikus zenei kompozícióit”.

Az Egy Álmai albuma óta, fent említett kompozícióinak három új darabját jelentette meg. Az egyik az exkluzív kísérlet anyag, a De Vive Voix című kilenc tételes lemeze, amit a Sosztakovics tiszteletére készített atmoszferikus neo-klasszikus remix anyaga követett, majd a napokban megjelent, hét önismereti dogma tételből álló Aenigma albuma, a minden kétséget kizárva eddigi lemezeinek a csúcspontja.
Már a nyitó, címadó Aenigma közel 23 perces monumentális doom szörnyetegére bátran kimerem állítani az utóbbi idők legjobb hazai bánat gyászmenete. A lassan húzó szabbatista, Spiritus Mortis jellegű monoton riffek, a betétként aláékelt keleties harmónia, a dal közepén nyugis ambient lelkiállapotba sodró misztikus hangulatú, (Drakula) filmzenés ihletésű levtációja, morgó zenei aláfestése, egyedi atmoszférát varázsol agyam kormos, őszies felhőibe. A dal szövegmondó kántálasa nagyon kifejező hatású lett. Mint ha a mester egy rituális lelki ceremóniát vezényelne le, amiben a mi öntudatára ébredt aurán az ösztön-áldozat. Szavakkal igazán nem is lehet leírni. Hallgatni kell, érezni!

„izzó csillagok hullása az örvénylésben 
akár az acél - önnön halovány tükörképében 
tintakék hegyek mögé meghalni zuhanó 
árnyak között sebzetten elvérző 
kénsárga vihar porködében úszó 
húgy-színű napkorong szellem 
a vérvörös alkonyok pokla 
a lángra lobbanó láthatár 
a egekbe olvadó föld 
a teremtés túlsó peremén 
nyúló fekete árnyként 
az éjszaka emléke mögött 
csápjaival nyúl utánunk 
megnevezhetetlenül 
és az újra váró sötétséghez kötöz 
és lehorgasztva,arctalanná tesz”

A Fagyott Föld Felett poszt-apokaliptikus nordikus veretű, nehéz, zümmögős sikálásai az experimental-jazz vonalán mozgó Stigma befelé forduló acid-noise-space rockos delejébe válnak semmisé, hogy az őt követő Farkas naturalisztikus hangábrázolása a természet közeli élettérbe húzzon vissza. A 1962 sűrű matériájú kísérleti neo-post instrumentális elegyében újra felbukkannak a komorabb, atmoszférikus filmzenei ihletésű hangulati aláfestések. Amikből az Önismeretlen komplex szerkezetű, visszhangos ciklikus monotóniára épülő témái hajtsanak a (Romok Alatt) depressziós stoner-art-prog-death metalos hervadásaiba.

Az album koncepciója mondhatni a szokásos. Ismét a zenei előadásmódé a főszerep. A szövegmondás, suttogás, minimális ének továbbra is kiegészítőkét a háttérben. Zeneileg pedig van itt minden: sikáló black metal témák, ambient melankólia, alter rockos becsatolás, temetői doom, sírgödör, fejfa, bánat és önértékelt önismeretlen. Kell ennél több az élethez. I Am Happy album.