2016. március 31., csütörtök

Arkhē - Λ (2016)

Még a tavalyi év elején értesültem először arról, hogy a Sear Bliss főnöke, Nagy András egy új szólóprojektet indított Arkhē néven. Az év vége felé ismét jöttek a hírek, hogy elkezdődtek a projekt zenei felvételei és, hogy a szólóprojektnek induló Arkhē a felvételek közben egy teljes zenekarrá nőtte ki magát. András köré olyan zenésztársakat gyűltek, - mint például az ex-Sear Bliss dobos Ziskó Olivér, a szintén ex-Sear Bliss-es Scheer Viktor, aki egyben producere is ennek a produkciónak és testvére Scheer Milán, valamint Bruszel Balázs, Kovács Attila, és Korponya Zsófia - akik elsőre csak vendégként szerepeltek volna szólólemezén. Az Λ címmel – egy komoly és hosszú stúdiómunka után – a hazai Nail Records gondozásában digipack formátumban megjelenő albumra 8 saját dal és a Napalm Death legendás dalának, a ˝Scum˝ feldolgozása került fel. „Fontos megjegyezni, hogy mindegyik szám teljesen más zenei stílust képvisel. A lemezanyag megszületésének oka is az volt, hogy a Sear Bliss határain jócskán túllépve, különféle zenei stílusok felhasználásával készítsem el első saját lemezemet, az adott hangulathoz megfelelő zenei eszközök segítségével.” – mondja röviden az albumról András.


És, hogy mennyire helytállóak András szavai. Ahhoz elég csak meghallgatni az albumnyitó Rianás akusztikus prog-rockba hajló dallamosan szellős melódiáit, amikhez hasonlókat főként az Opeth és a Pain Of Salvation zeneiségében lehet ezidáig találkozni. Az ezt követő Meditaion In The Wood az Arkhē egy koszos, zajos ipari zenei oldalát mutatja meg, míg az első klipes Fergeteg hava egy könnyed hangulatú, de egyben sötétebb avant-garde metal oldalt villant meg jól dúdolható klasszikus hard rockos vokál témákkal. A Lélekölő ismételten csak az album elektronikus-ipari metal oldalra erősíti, csak úgy, mint a Space Derelict psy/jazz alapokon futó filmzenés dark elektro ambient (Ulver jellegű) szálai. A Napalm Death Scum örökzöldjének feldolgozása egy erőszakosabb, depressziós elektro industrial-core arculatot kapott egy enyhe liturgikus death/doomos befejezéssel. Az Eredet szinti-pop/EBM post gót rockjában van némi Type O Negative, Tiamat hatás és hörgősebb énekével épp oly szerves része az Arkhē változatos zeneiségének, mint az Álom Hava tiszta énekű, szomorkás hangulatú rideg, de egyben csodálatos zongoradallamokra épülő öngyilkos balladája, aminek akár egyenes folytatása is lehetne az albumzáró Esthajnal. A lágyan ringatózó ugyancsak balladás dal dallamaiban a Pink Floyd-os pszichedéliába bújtatott magyar népzenei elemek keverednek enyhe gótikus elektronikával.


Az az érzésem, hogy András direkte hagyta az album végére ezt a három dal-párból álló szomorkás ambient csokrot. Ezzel is megmutatva, hogy stílusilag mennyire szerteágazó az Arkhē. Minden dalán érezni, hogy jól átgondolt, ötletes, sok éve csiszolt és dédelgetett magas színvonalú alkotás.





2016. március 29., kedd

HEADCRUSHER UNDERGROUND MUSIC MAGAZINE – Új hazai underground TV-műsor

Tegnap éjjel első adásával jelentkezeta legújabb magyar Metal műsor, a Headcrusher Underground Music Magazine!  A HEADCRUSHER Underground Music Magazine célja a hazai és nemzetközi földalatti színtér, főleg a szigorubb, húzósabb zenekarok bemutatása. Egy igazi, hamisítatlan DIY, Do it yourself = Csináld magad „tv adás”! Rajongóktól a rajongóknak… Terveink szerint 1,5 havonta friss résszel jelentkezünk a youtube csatornáján – foglalja röviden össze a magazin lényegét Kun Attila, aki jól ismert a hazai földalatti metál körökben.


Az első adásban egy alapos interjút láthattok a BLACKHONEY-val, és az ANGERSEED-del. Továbbá két fesztiválajánló Total War és Brutal Assault Feszt., valamint egy visszaemlékezés a hazai '90-es évek thrash metal legendájáról az UNDERTAKING zenekarról, és a budapesti DREADWOLF új EP-jének megjelenés kapott helyett.


Nézzétek ti is, írjátok meg véleményeteket, illetve iratkozzatok fel a magazin youtube oldalára. Terjesszétek, támogassátok az Underground-ot. HELL!




"333-an az első magyar nyelvű Pantera-könyvért!" Beszélgetés a készülő könyvről Dudich Ákossal, és Horváth István ˝Pityesszel˝.

Bevallom, sosem voltam nagyon rajongója a zenei témájú könyveknek. Mint, ahogy sosem érdekeltek rock sztárok, celebek botrányai, vagy egyéb piti baromságai. Fapados módon nekem egy zenekarról mindig is elég volt a biográfia és némi adalék infó. Azonban a kíváncsiságomat mégis felkeltette egy a hétköznapjainkat összekovácsoló internetes közösségi oldalon található "333-an az első magyar Pantera-könyvért!" nevű csoport felhívása. Aminek a lényege, hogy két fanatikus Pantera-rajongó, Dudich Ákos zenei újságíró és szakfordító, valamint Horváth István "Pityesz" énekes, amolyan csináld magad kiadásban megjelentetné Rex Brown, a Pantera basszusgitárosának 2013-ban kiadott Official Truth - The Inside Story of Pantera, 101 Proof című könyvének fordítását. Hogy honnan jött az ötlet Rex könyvének magyar nyelven történő kiadásához, arról beszélgetek most a két ötletgazdával.

Sziasztok! Akkor kezdjük is az elején. Hogyan jött az ötlet, vagy kinek is az ötlete volt, hogy ez a könyv magyar nyelven megjelenjen?

Dudich Ákos: 2014-ben, amikor a könyv még egészen friss volt, a Silenos kiadó bekért a könyvből egy példányt Rex Brown európai ügynökségétől és mivel jó viszonyt ápolunk (több könyvet is fordítottam nekik, például a Queens of the Stone Age és a Rage Against The Machine zenekarokról szóló műveket, de a VHK-könyvem is náluk jött ki), odaadták, hogy mondjak róla ítéletet. Elolvastam és nekem rohadtul tetszett, de végül a fiókban került, mert voltak aktuálisabb kötetek.

Horváth István "Pityesz": Ákossal évek óta ismerjük egymást és kettőnk kapcsolata egy ideig csak abban merült ki, hogy az adott formációim megjelenéseinek, koncertjeinek Ő volt az első számú „tollnoka” azaz mindig Őt kerestem meg az interjúkkal kapcsolatosan. Szőrén-szálán már voltak ötletek, próbálkozások a közös munkára (pl. az Underworld pub 10 éves történetének megírása), de elsodort bennünket az élet. Tavaly aztán megevett minket az élet, több szempontból is és egy hosszas lelki „gyömösz” után összegezve jöttünk rá, hogy sokszor rossz embereket és feladatokat választottunk magunknak az életünkben. Így merült fel, hogy mi ketten miért is nem csináltunk már valamit együtt, ha ennyire egy húron pendülünk habitusilag és lelkileg? Na, ennek jött el az ideje!  

 
Gondolom, mint minden kezdetnél, itt is akadtak a nehézségek?

: Az eltelt két évben folyton ott motoszkált a fejemben, hogy csak kezdeni kéne valamit a Pantera-sztorival. Amikor befejeztem a Prieger-könyvet (Szabálytalan beszélgetések Prieger Zsolttal), felüdülésképpen újra elővettem Rex írását és úgy döntöttem, hogy most vagy soha. Ezúttal én kerestem meg a Silenost, de valahogy nem ragadta őket magával az ötlet. A kiadók alapvető hozzáállása, hogy ez egy rétegzene és nem térülne meg a könyv kiadása. Ekkor gondoltam arra, hogy az egész ügymenetet meg kellene fordítani, tehát nem először kiadni és utána megpróbálni értékesíteni, hanem először eladni és utána lefordítani. Egyfajta alulról építkező, közösségi finanszírozású üzletmodellként, amire könyvkiadás terén tudtommal még nem volt példa. Először tehát meg kellett szólítanom valahogy a célközönséget, vagyis a Pantera-rajongókat. Itt jött képbe régi barátom, Pityesz. Leültünk meginni pár jó cseh sört, elmondtam neki a tervet és megkértem, hogy segítsen. Ez olyan volt, mintha egy pornófüggőt vittem volna sztriptízbárba. Csak épp a szája nem habzott Pityesznek… Szóval abszolút benne volt és akkor együtt kitaláltuk a menetét a dolognak. Két facebook-csoport, egy nyitott és egy zárt, stb. Gyorsan le is csaptam a jogokra, még mielőtt nagyon híre ment volna a dolognak.

HI: Ez egy elég gyors lefolyású dolog volt, hiszen az első söröcskénél még csak ízlelgettük a lehetőségeket, majd egyre jobban belendültünk, amelynek a vége az a hatalmas lelkesedés lett, ami most is jellemez minket, és amit a legvégsőkig képviselni fogunk. Tény és való, hogy „őrjöngés” lett belőle, mert jöttek-jöttek az ötletek egymás után. Felépítettük pár sör alatt tulajdonképpen az egész tervet a starttól a finisig. Ahogy Ákos fordítja a részeket, én egyből olvasom is őket. Nagyjából olyan, mintha egy The Walking Dead évadot néznék, egy rész után alig várom, hogy jöjjön a következő. Ákos nagyszerűen fordítja a könyvet, nem tér el az adott fejezet hangulatától, nincsenek benne túlzások illetve kínosan ügyelünk arra, hogy még véletlenül se kerüljön olyan magyar kifejezés bele a könyvbe, amit Rex sohasem ejtene ki a száján. OFFICAL TRUTH ugyebár a könyv eredeti címe. Ehhez maximálisan ragaszkodunk!

Rex könyve mennyire tárgyilagos? Hisz a Panteráról tudjuk, hogy bár sikeres csapat volt, a háttérben azért komoly belső ellentétek voltak. Ezekre mennyire tér ki, vagy mennyire beszél róluk őszintén?

DÁ: Semennyire sem tárgyilagos, hiszen Rex szemszögét ismerhetjük meg, nem egy objektív ügyvédét… Cserébe viszont maximálisan őszinte és nem söpör a szőnyeg alá egy témát sem. Ez a fajta egyenes, gerinces, szókimondó stílus volt az, ami elsőre megragadott. A könyvben olvashatunk Rex hátteréről, gyerekkoráról, családjáról, a zenekar születéséről, Phil beilleszkedéséről, a sikereikről, a csajokról, az alkoholról, a drogokról és még sorolhatnám a végtelenségig. És természetesen a zenészek is élvezkedhetnek, mert a számok születéséről is sokat mesél. Végül, de nem utolsósorban pedig ott van Dime halála, amelyről érezhetően nehezen beszél, mégis részletesen leírja, hogyan élte meg. Hátborzongató.

HI. A könyv hihetetlenül olvasmányos, nincsenek benne Stephen King féle hosszas, száraz, „tájleírások”, nincsen benne egy felesleges információ sem. Rex szemszögéből folynak a történések és sokszor az jár a fejemben, hogy szívesen leülnék dumálni az öreggel, miközben lealjasodva beiszunk. Teljesen mindegy, hogy gyermekkori zeneélményekről mesél, a legmocskosabb after-partykról vagy épp Dime temetéséről. Döbbenetesen jó „mesélő” Rex és néha tényleg olyan mintha hallani vélnéd a hangját, ahogy mesél.

Akkor izgalmas olvasni való lesz. Hol tartanak most a könyv fordításának munkálatai?

: Jelenleg a könyv 2/3-a áll készen, azaz minden a tervek szerint halad. A zenei szakszavak mellett Rex sajátos humorának a visszaadása magyar nyelven az, ami egy kicsit belassít, de ettől függetlenül, kifejezetten élvezem a munkát. Amint a végére érek egy fejezetnek, már küldöm is Pityesznek, mert kíváncsi vagyok a véleményére.

HI: Hogy mennyire a szívügyünk a könyv azt a legjobban mutatja, hogy a felállított tervnek része, hogy amint Ákos befejezi a fordítást, letiltottam mindenfajta újraolvasásról legalább egy hétig. Utána viszont, bezárkózunk egy-két napra és fejezetenként felolvassuk egymásnak az egészet, hogy halljuk, hogyan is hangzik „kívülről”. Ugye, amikor olvas az ember, akkor egy hang mindig kíséri fejben, amit olvas. Ez már a könyv végső csiszolásának a része. 


A könyv terjesztésével egy meglehetősen merész ötlettel álltatok elő. mesélnétek erről részletesebben?

: Ez az ötlet Pityesz barátom roggyant agyából pattant elő, mondja el ő.

HI: Ez kérem szépen az „amikor meghallottam, azt hittem, szétrobban a szemgolyóm” terv! Ákos teljesen lepadlózott az ötlettől, amikor felhoztam neki. Ugyanis, arra gondoltam, hogy ha már ennek a könyvnek a megjelenése annak az összefogásnak az eredménye, amely jelenleg is zajlik, akkor ez úgy lenne igazán „true”, ha ugyanúgy a kezünkbe tartanánk a terjesztés részét is. Azaz, a könyvet mi visszük házhoz! Ezt persze 100%-osan lehetetlen teljesíteni, hiszen munka is, magánélet is van és a megmaradt idő egy ilyen szintű kivitelezésre elég kevés. Azonban a tervhez ragaszkodva, beülünk a kocsiba, betesszük a megfelelő mennyiségű könyveket és elindulunk egy előre megtervezett irányba. Természetesen annak van értelme, hogy nagyobb városokban egy adott helyre megérkezünk kora délután, ahol át lehet venni a könyveket azoknak, akik csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz és támogatták ennek a könyvnek a megjelenését. Azonban vannak kisebb települések, ahová szeretnénk személyesen is begurulni, becsöngetni és „Szia! Ákos és Pityesz vagyunk! Elhoztuk Neked a könyvet!” módon átadni a könyvet. Terv szerint az egész könyvmegjelenésről készítünk egy „road-movie”-szerű dolgot, amelyben természetesen ezek a pillanatok is benne lesznek. Jó lenne esetleg úgy összeszervezni a dolgokat, hogy egy adott helyen mondjuk legyen is valami jó kis metálkoncert, mert az adná meg a sava-borsát a dolgoknak. Amúgy, amikor az Offroad által készített rádióinterjúban, lehullt a lepel erről a tervről, hatalmas hurrázás volt a reakció és sokan várnak minket kajával-piával, legfőképp piával, de nem ragadunk le iszogatni, mert akkor karácsonyra sem végzünk! Halkan jegyezném meg, hogy nekem még az Angliában élő ismerősök meglátogatása is a fejemben van.

: …

A terjesztés milyen ütemben fog történni?

: 333 km/h.

HI: No comment.

Pista, te vagy úgy mond a könyv kommunikációs arca. Hogy áll most ez a 333, és mikorra várható a végleges megjelenés?

HI: Az egyetlen kisebb szomorúságunk az, hogy a zárt csoportban, amelyben jelenleg 530-an vannak, eddig csak 230 embernyi utalás érkezett, tehát még szükségünk van támogatókra és nem igazán értjük, mi tartja vissza a többieket? Mit csinálunk rosszul? Még mindig nem bíznak bennünk? Nem hisznek benne, hogy sikerülni fog? Vagy nem érthető, hogy hogyan is működik ez? Vagy majd ha megjelenik, akkor tuti minden és akkor rendelnek? Ezen rágjuk magunkat egy hónapja, de én továbbra is hiszek. Véghezvisszük, amit elterveztünk, mert úgy érezzük, egy fantasztikus dolgot teremtettünk meg, amelyet még magasabbra emeltek azok akik eddig csatlakoztak! Ezúton is köszönjük Mindenkinek! Vagy, ahogy mi mondjuk: RE-SPECT!
A könyv megjelenésének kitűzött időpontja: június 15-e! És az elmúlt hetekben annyival exkluzívabb lett a történet, hogy bekerülnek olyan fotók is a könyvbe, amelyet még anno készítettek magyar fotósok a Panteráról illetve a tagokról.

Akkor érdeklődve várjuk a végkifejletet. Nektek pedig köszönöm szépen a beszélgetést.

: Fuckin’ A!

HI: Köszönjük a lehetőséget, hogy elmesélhettük itt Nálad mindezt! Minden információ megtalálható a Facebookon a "333-an az első magyar Pantera-könyvért!" csoportban! Találkozunk!


RE-SPECT! 




2016. március 18., péntek

Angertea - Snakes In Blossom (2016)

Az idén húsz éves, töretlen fennállással működő Angertea egy új albummal lepte meg rajongóit. A szentesi-nagymágocsi trió új ötödik nagylemeze a finn Inverse Records gondozásában, Snakes In Blossom címmel jelent meg, s sok hazai zenei szaklap 2016 legvártabb albumának kiáltotta ki. Akik ismerik a zenekar korábbi anyagait, azok sejthették, hogy ezen az albumon sem fognak zsákbamacskát árulni. Zenéjük továbbra is az a kísérleti, sokrétűen összetett progresszív grunge metal, ami a Tool, az Alice In Chains, prog-jazz és némileg a Kyuss sivatagos, valamint a thrash metal szigorúbb világában mozog. Amivel hazai viszonylatban meglehetősen egyedi, vagy inkább egyéni stílust képviselnek. Az pedig, hogy vendégzenészek is szerepelnek az albumon, lassan már megszokottá válik tőlük. Hisz vendégeskedett már náluk Scott Reader ex-Kyuss tag, Bill Gould a Faith No More-ból, most pedig  Sarusi-Kis Flóra énekel, Csontos Péter (The Void) csellózik az Aquarium-ban, Jaksa Róbert (Ektomorf) dobol,és  Franz Stahl (Scream, ex- Foo Fighters) játszik egy szólót az Orange Machine dalukban, a The Moon Encounter-ben pedig Dióssy Ákos a Kispál és a Borz-ból billentyűzik egy sort.


A Snakes In Blossom album dalainak vázát továbbra is Peralta Miguel basszusgitáros és Bárkai László dobos szoros együttműködő ritmusszekciója adja. Ezekre ívelnek fel Mihály Gergő gitáros/énekes erőteljesen horzsolós, s egyben elszállós témái jellegzetes orgánumával, hisztérikusan üvöltő énekdallamaival. Ezen összetett, komplex dallamok áradnak a Snakes energikus ütős riffeléseiből, az azt követő Tool centrikus (akár a ˝Schism˝ folytatásának is lemenő) Sinking In Strainen, és a Seed Of Hell thrash/grunge groove-okkal nyújtott nyitó hármasából. Az almum lendületet kissé megtöri, leülteti az akusztikus gitárral és csellóval előadott Apocalyptica/Anathema érzelmű szépségesen lírai Aquarium, amivel semmi bajom, de talán nagyobb hatása lett volna egy album végi bónuszként, mint itt az elején. Az ezt követő Orange Machine feszes szigorának rituális nyersessége azonnal visszahozza az Aquarium pihijében elszenvedett hiányérzetemet. A lomhább vánszorgású psy-grunge dallamokon sikló St. Andrew’s Storm megint csak egy Tool-jól eltalált hangulatot áraszt, míg a kissé betegebb The Song For Vengeance agresszívebb dallamaiban egy erőteljes AIC hatás keveredik egy pattogósabb RATM tradícióval. Az Intsancy elszállós depresszióba facsart nehéz pillanataival talán kissé kilóg az eddigi dalok sorából, de egyébként meg van benne minden, ami jellegzetesen Angertea. A megint csak pihentető akusztikus, hard-rockos billentyűktől lebegős rövidke The Moon Encounter inkább csak érdekességnek tűnik, de nem add se többet, se kevesebbet az albumhoz. Viszont a záró Tisza már egy delejesen elnyújtott grunge énekdallamú mélységesen depressziós, majdhogynem doom metalban dagonyázik.


A Snakes In Blossom továbbra is hozza azokat a jellegzetes, belső lelki vibrálásokat kiváltó atmoszférákat, hangulati utazásokat, amiket az Angertea eddigi albumai jócskán kiváltottak hallgatásuk közben. A két gyengébb pontjának, dalának ellenére is kétségtelen, hogy egy újabb gyöngyszeme a zenekar munkásságának. 



Angertea - Snakes In Blossom (2016)

01. Snakes
02. Sinking In Strain
03. Seeds Of Hell
04. Aquarium 
05. Orange Machine 
06. St. Andrew's Storm
07. The Song For Vengeance
08. Instancy
09. The Moon Encounter 
10. Tisza





2016. március 17., csütörtök

Magma Rise - False Flag Operation ’EP 2016

Három évvel a nagyszerű The Man In The Maze albuma után új anyaggal jelentkezett a hazai doom metal jeles képviselője a Magma Rise. A legendás MOOD egyik utódzenekaraként is számon tartott ex-Wall of Sleep, Stereochrist, Sunday Fury, és Neck Sprain tagokat tömörítő csapat március 14-én megjelenő False Flag Operation című 5 dalos kislemeze Holdampf Gábor énekes-basszusgitáros elmondása szerint: „Az új dalok kissé komorabbak, mint a The Man In The Maze anyag, most ez csapódott le mindabból, ami pillanatnyilag körbevesz minket. Olyan világban élünk, ami nem szól másról, mint arról, hogyan lehet az embereket manipulálni, beterelni őket ilyen-olyan áramlatokba, aztán egymásra zúdítani őket.” A kislemez apropója a Trouble egy klasszikus dalának a ˝Pray For The Dead˝ feldolgozása, amit Brian ˝Butch˝ Balich, az Argus (ex-Penance) énekese énekelt fel a lemezre. „A Trouble feldolgozást már évek óta tervezzük, most sor került megvalósításra. Butch barátunk néhány évvel ezelőtt jelezte, hogy szeretné rögzíteni ezt a Trouble dalt, és társakat keres hozzá. Említettem neki, hogy a Magma Rise-zal szívesen felvesszük, ő pedig felénekli. Most, úgy 4 évvel később realizálódott a terv. Boldogan nyugtáztuk! Ha-ha.”


A False Flag Operation a NAIL Records / Hammer Music gondozásában egy exkluzív korlátozott példányszámú digipak csomagolású kétlemezes CD változatban, a The Man In The Maze lemez újrakiadásával együtt látott napvilágot. A kislemez címadó, és egyben nyitó dalaként is szolgáló False Flag Operaiton szomorkásan lassú málháiból továbbra is (ami a csövön kifér) 100% garanciával kapjuk a Hegyi Kolos és Herczeg Laci páros által jól megszokott ikergitáros dallam-doom harmóniákat. Az ezt követő Shroud of Hologram az előző dallamokhoz képest már jóval súlyosabb, komorabb riffekkel operál, míg a The Metamorph szigorú, óramű pontosságú dob és a basszus ritmusszekciójára épülő sírós ikergitárok megint csak hozzák a hidegrázást, a zseniális gitárszólókról nem is beszélve. Ameddig a Trading Time-t nem hallottam, azt gondoltam, hogy a Shroud of Hologram az Ep legmarkánsabb dala. De nem…. A Trading Time oly sötét, és monoton lassú mázsákat penget a füleinkbe, hogy akár egy rituális ceremónián is érezhetnénk magunkat. A gitárok egymásután hozzák a sziklányi riffeket, szólókat, Gábor pedig az énekének összes eddigi dallamát ebbe a dalba sűrítette. A 10 perc 16 másodpercnyi játékidővel rendelkező dalt egy majd két perces, csodálatos akusztikus (hogy a stílushoz hű maradjak) doom madrigállal fejezik be. Legvégére pedig marad a Touble klasszikusának feldolgozása, a Pray For The Dead az ő nyitó viny-viny szólóival, feszes riffeléseivel és Brian ˝Butch˝ Balich hipnotikus énekével.
Szó mi, szó. Doom nagy öregjeink most is remekül odatették magukat. Komor riffek, ikergitár harmóniák, hogy is mondjam… magyar doom.





2016. március 2., szerda

Oaken – King Beast (2016)

A budapesti Oaken első nagylemezén egy olyan sötét rituálisnak is mondható atmoszferikus hangzással rukkolt elő, amelybe remekül megférnek egymás mellet a monumentális fullasztó sludge/doom, az erőtől duzzadó hardcore, és a kegyetlen sikálós death/thrash metal riffei. Mindezen koncepcióhoz még egy olyan a reménytelenségig dühösen ordító, hörgő vokál, illetve mantraszerű szövegmormolás és kiábrándult szövegvilág tartozik, amivel eddig a Neurosis, EYEHATEGOD, illetve hazai viszonylatban a Torn From Earth zenéjében találkozhattunk. A léc bizony magas. De a 2012 óta működő zenekar kísérleti, ahogy ők mondják experimental hardcore-ja remekül vette a bemutatkozó nagylemez akadályát. A Német Alerta Antifascista Records gondozásában napvilágot látott négy dalos, közel 40 perces King Beast című lemeze egy pillanatnyi csalódást sem okoz a kíváncsi, és az extrémebb melódiákat kedvelő füleknek.


A nyitó Monastery egy folyamatosan hömpölygő death/doom áradattal indít, majd középtájon átváltva egy fullasztóan ragacsos sludge zúzdába, majd a dal végére egy ambient posztapokaliptikus világvég soundtrack hangulati témában csendesedik el. Hasonló filmzenei érzés lengi körbe a Killing Fields kezdeti pillanatait. Az alájuk szinte szívverésként be kúszó dob, és a ráépülő gitár ritmusszekciójának disszonáns rezgései, a későbbiekben a kegyetlen death-metalcore, valamint az iszapos sludge fojtogató tempóit ötvözzék egybe. Az ezt követő The Hyena szintén egy sötét atmoszférát teremtő közel háromperces éteri introval indít. Csak ezután feszülnek neki a tragikus hangvételű depresszióba hajló riffelések, amik átbuknak egy keleties ihletésű pszichedelikus női énekbe, illetve egy öngyilkos lassúságú, vészkiállásokkal tarkított post/doom/death elmebeteg komplexitásba. Az album záró dalát, a Damnation Memoriae  egy olyan  bestiális death/doom szörnyhöz tudnám hasonlítani, aki acsarkodásai ellenére a szelídebb oldalát is megtudja mutatni. Remekül passzolnak a dalba az elején előkerülő egyházi énekek, valamint a végén felbukkanó tribal jellegű dobok sodró ritmusai. Az őket egyfajta keretbefogó súlyosan traumatikus post-ambient atmoszféráról meg nem is beszélve. 


Az Oaken ˝Állatok Királya˝ egy energikus 40 percen át változatos témákkal hömpölygő masszív dark experimental neurotic death/doom-core album. Ami vérmesen agresszív, de egyben figyelmesen szelíd is. Meg van benne az a folyamatos figyelmet fent tartó lendület, ami megakadályozza, (mint, ahogy az általában az ilyesmi töltetű hosszabb játékidővel rendelkező daloknál szokott lenni) hogy a dalok az unalom rovására menjenek. 




2016. március 1., kedd

Angerssed - The Proclamation (2016)

A debreceni Angerssed talán ez egyik olyan legjelentősebb hazai csapat, akik 2007-es fennállásuk óta folyamatosan jelen vannak a magyar és nemzetközi death metal színtér lüktetésében. A Mányák Péter, alias Peter D. Maniak (ex-Carbon Cage, ex-Neochrome) énekes által életre hívott csapat zenei alappillérei a jellegzetes öregiskolás death metal zúzdákra épülnek, de nem zárkóznak el az extrémebb, brutálisabb megoldásoktól sem. Ezekkel első ízben 2010-es öt számos The First Seeds (Before The Reing Of Anger) című demójukon találkozhattunk, amit 2012-ben a már jóval kiforrottabb Dawn Of A New Kingdom nemzetközi színtereken is métán elismert kislemeze követett. És mindezen megkoronázása, az ez év januárjában megjelenő The Proclamation címre keresztelt első nagylemezük.


Az Angerssed nyolc tételes kiáltványa masszívan hozza azokat az elvárásokat, amit egy komoly, kegyelmet nem ismerő brutális death metal albumnak kell. Gyors, kegyetlen témaváltások, és gyilkos riff kaszabolások az album 50 percnyi játékideje alatt egy percnyi pihenőt sem adnak. Peter D. Maniak pedig egy megszállottként hörgi, majdhogynem agonizálja végig a torkából feltörő énektémákat. Az album nyitó The Rise Of Meaning egy rövid zajos kezdés után egyből ránk engedi a szigort. A dobok megállás nélkül kapálják harcias ritmusaikat, és a gitárok sem szerénykednek a fűrészgépes reszeléseikkel, technikás szólóikkal. Ez a színtiszta old-school death metal esszencia méregként ivódik bele ereinkbe. Az ezt követő Unjustified Presence némileg szellősebbre veszi kaszabolós témáit, de a változatos ritmikának köszönhetően panaszra semmi okunk. A Society Slave feszes black/death tempója kegyetlen, míg az őt követő Nightmare Is Called Reality központi szerepében egy ultra súlyos death/doom belassulás áll, amiket aztán ismételten remekül megfejelnek az éjfekete tradicionális nordikus melódiák. Az album talán egyetlen könnyű pillanata, a The Ultimate Burder nyugodt kezdésű nyitánya. A könnyed kezdés után szélsebesen csapnak le a zord, de annál technikásabb szimfonikus balck jellegű hangorgiák. Hasonló kis könnyű pillanattal veszi kezdetét a Victims Of Appearance mészáros grinde/death keveréke, amikhez remekül párosulnak Peter halálhörgései és mélyről rekesztett brutális ˝röffenései˝. Az album címadó dal The Proclamation egy igazi klasszikus death metal nóta, a központi részen enyhén megbolondítva egy remek thrash ízű szólóval. Az album záró és egyben leghosszabb dala, az Age Of Blackening az elsőtől az utolsó percéig összefogja mindazt a műfaji és stílusirányzati ötvözetet, amiben az Angerseed 100%-osan otthonosan mozog. A dal egy remek death/doom témával nyit, amihez hatásosan kapcsolódik a hangsúlyos szövegmondás, későbbiekben a mélyről rekesztet dallamtémák, neurotikus suttogások, és gitárnyújtások. A dal végére mindezeken szép lassan felülkerekednek a gyilkoló gépként beinduló torzs, zajos death metal háború szerű ármányai.


Mindnet összevetve a The Proclamation egy remek és lendületesen tömény death metal massza. Hallgatása közben egy unalmas pillanata sincs. Inkább mindig valami újat, olyan kis apróságokra, (pl. technikai megoldások, egy-egy újabb kis riff, hang, stb...) részletekre figyelünk fel, amikre többszöri meghallgatás után is vigyorogva figyelünk fel. 




Sunseth Sphere – Born of The Waves (2016)

Míg az utóbbi időkben egyes zenekarok hatalmas búcsúkoncertekkel tarkított mennybemeneteleket tartanak, addig más zenekarok több évnyi hallgatás után szinte a semmiből építenek újra mindent, és térnek vissza a hazai rock-metal zenei élet véráramába. Így van ezzel a várpalotai Sunseth Sphere is, akik új lemezükkel az őket körülvevő jó pár évnyi csend homályát törték meg. A kezdeti időkben még ShockWave néven működő közel 20 éves múltra visszatekintő atmoszferikus dark-gothic doom formációt még 1998-ban Márton Péter (Visioned Frailty) és Bánfalvi György alapította. A későbbiekben hozzájuk csatlakozott Landy László dobos, és Kyrah, aki az énekesi poszt mellet a billentyűs szerepét is ellátta. Első nagylemezük a Strom Before Silence 2001-ben jelent meg a Hammerhearth Recods kiadásában. Ezután folyamatos koncertezések, valamint billentyűs poszton történő változások jellemezték a zenekar mostoha történetét egészen a 2003-augusztusáig (a Szigeten fesztiválon álltak utoljára színpadon) miután a zenekar egy hosszabb pihenőre ment. A két alapító tag a következő évek során még többször is megpróbált életet lehetni a zenekarba, de sajnos kevés sikerrel. 2010-ben ugyan szerzői kiadásban megjelentették a Magic Journeys című második albumukat, azonban pár hónap elteltével kénytelenek voltak újra szüneteltetni magukat. A csapatban időközben egyedül maradt Márton Péter némi kitérőt tett az ambient psy-death-black GuilTee soraiban, majd megalapította saját death/doom metal csapatát a Visioned Frailty-t, s közben újra kezdte szervezni a Sunseth Spere sorait. Így került a látótérbe Illésfalvi Iván (énekes-szövegíró) és Nagy-Miklós Péter (szintetizátor), aminek eredményeként 2015 végére meg is született a harmadik album, Born of The Waves címmel, melynek hivatalos bemutatójára a napokban került sor.


Az album tíz dalát Márton Péter írta, a borító pedig Tóbiás Zoltán munkája. A Born of The Waves-re semmiképp sem mondható, hogy egyenes folytatása lenne bármely korábbi Sunseth Spere albumnak.  Persze megvannak bennük a régről ismert nagy ívű, monumentális dallam vonalak, de az eddigieknél még jobban beburkolja őket egy olyan misztikus, könnyed szendergésű depresszió, mint ami a nyitányként szolgáló Through The Water Glass finoman rezgő dallamaiból, és Iván reszelő torokhangjából árad. A dallamok könnyű, szellős szerkezetűek és a már-már klasszikus zenébe illő részeinek van egy sötét, bizarr, nyomasztóan szívszorító gótikus, horrorisztikus hangulata, amitől még a hideg is kiver. Az ezt követő The Source sejtelmes zongora futamai szintén hoznak egy adagnyi hideg verítéken, amit magasztosan bekoronáznak Péter technikásan agyas, progresszív gitárszólói. A vészjóslóbb doomos töltésű Mystic Transition sötét, feszesebb tempója után, A Tune Sublime gótikus fohászai egy belsőséges harmóniával árasztják el érzékeinket. Csak úgy, mint a könnyed progresszív kezdetű Beyond The Threshold rituális, black metalos hörgésekkel átitatott nyugodt avandt-garde szürrealizmusa, ami egyfajta sötét pátoszként, dark-goth imaként teljesedik ki a The Nightingale szívet csordulásig töltő nagy ívű dallamaiban. Hasonló dark-goth ˝rockopera˝ dallamokat penget a könyörgő Homebound Flight, és az ezt követő Born Of The Waves klasszikusnak mondható elszállós (Opeth) prog-death metalos vonalában, valamint a Cremator Of Worlds kissé psy/jazz progresszivitásába hajló nagyzenekaros opera metalja. A befejező Purest Breed ismételten a nagyzenekaros finálé érzését hozza az ő légiesen lírai bájával, és az ármánykodóan gonosz, de mégis varázslatos dallamoktól táplált gyönyörűséges sötétségével.


Ebben az eső áztatta depresszióba hajló mocsok időben újra hallgatva (elvégre idestova 2 hónapja hallgathatom az album promóját) a Born of The Waves albumot ismételten csak még jobban megerősödött bennem az az érzés, amit már az album hivatalos megjelenésének napján is kijelenthetem: - A hazai atmoszferikus dark-gothic doom színtér utóbbi 10 évében nem született ilyen dallamosan melankolikus, és nyomasztó hangulatú sötét album. Ha egykoron szeretted a Tiamat ˝A Deeper Kind of Slumber˝ albumának lüktető magányát, vagy a Savior Machine egekbe fohászkodó darkos énektémáit, illetve a Sopor Aeternus gótikusan kasztrált öngyilkos melankóliáját ezekre a dallamokra is garantáltan elő fogod venni a pengéket, vagy épp egy üveg vörös bort némi hangulatos gyertyafény kíséretében.