2016. március 1., kedd

Sunseth Sphere – Born of The Waves (2016)

Míg az utóbbi időkben egyes zenekarok hatalmas búcsúkoncertekkel tarkított mennybemeneteleket tartanak, addig más zenekarok több évnyi hallgatás után szinte a semmiből építenek újra mindent, és térnek vissza a hazai rock-metal zenei élet véráramába. Így van ezzel a várpalotai Sunseth Sphere is, akik új lemezükkel az őket körülvevő jó pár évnyi csend homályát törték meg. A kezdeti időkben még ShockWave néven működő közel 20 éves múltra visszatekintő atmoszferikus dark-gothic doom formációt még 1998-ban Márton Péter (Visioned Frailty) és Bánfalvi György alapította. A későbbiekben hozzájuk csatlakozott Landy László dobos, és Kyrah, aki az énekesi poszt mellet a billentyűs szerepét is ellátta. Első nagylemezük a Strom Before Silence 2001-ben jelent meg a Hammerhearth Recods kiadásában. Ezután folyamatos koncertezések, valamint billentyűs poszton történő változások jellemezték a zenekar mostoha történetét egészen a 2003-augusztusáig (a Szigeten fesztiválon álltak utoljára színpadon) miután a zenekar egy hosszabb pihenőre ment. A két alapító tag a következő évek során még többször is megpróbált életet lehetni a zenekarba, de sajnos kevés sikerrel. 2010-ben ugyan szerzői kiadásban megjelentették a Magic Journeys című második albumukat, azonban pár hónap elteltével kénytelenek voltak újra szüneteltetni magukat. A csapatban időközben egyedül maradt Márton Péter némi kitérőt tett az ambient psy-death-black GuilTee soraiban, majd megalapította saját death/doom metal csapatát a Visioned Frailty-t, s közben újra kezdte szervezni a Sunseth Spere sorait. Így került a látótérbe Illésfalvi Iván (énekes-szövegíró) és Nagy-Miklós Péter (szintetizátor), aminek eredményeként 2015 végére meg is született a harmadik album, Born of The Waves címmel, melynek hivatalos bemutatójára a napokban került sor.


Az album tíz dalát Márton Péter írta, a borító pedig Tóbiás Zoltán munkája. A Born of The Waves-re semmiképp sem mondható, hogy egyenes folytatása lenne bármely korábbi Sunseth Spere albumnak.  Persze megvannak bennük a régről ismert nagy ívű, monumentális dallam vonalak, de az eddigieknél még jobban beburkolja őket egy olyan misztikus, könnyed szendergésű depresszió, mint ami a nyitányként szolgáló Through The Water Glass finoman rezgő dallamaiból, és Iván reszelő torokhangjából árad. A dallamok könnyű, szellős szerkezetűek és a már-már klasszikus zenébe illő részeinek van egy sötét, bizarr, nyomasztóan szívszorító gótikus, horrorisztikus hangulata, amitől még a hideg is kiver. Az ezt követő The Source sejtelmes zongora futamai szintén hoznak egy adagnyi hideg verítéken, amit magasztosan bekoronáznak Péter technikásan agyas, progresszív gitárszólói. A vészjóslóbb doomos töltésű Mystic Transition sötét, feszesebb tempója után, A Tune Sublime gótikus fohászai egy belsőséges harmóniával árasztják el érzékeinket. Csak úgy, mint a könnyed progresszív kezdetű Beyond The Threshold rituális, black metalos hörgésekkel átitatott nyugodt avandt-garde szürrealizmusa, ami egyfajta sötét pátoszként, dark-goth imaként teljesedik ki a The Nightingale szívet csordulásig töltő nagy ívű dallamaiban. Hasonló dark-goth ˝rockopera˝ dallamokat penget a könyörgő Homebound Flight, és az ezt követő Born Of The Waves klasszikusnak mondható elszállós (Opeth) prog-death metalos vonalában, valamint a Cremator Of Worlds kissé psy/jazz progresszivitásába hajló nagyzenekaros opera metalja. A befejező Purest Breed ismételten a nagyzenekaros finálé érzését hozza az ő légiesen lírai bájával, és az ármánykodóan gonosz, de mégis varázslatos dallamoktól táplált gyönyörűséges sötétségével.


Ebben az eső áztatta depresszióba hajló mocsok időben újra hallgatva (elvégre idestova 2 hónapja hallgathatom az album promóját) a Born of The Waves albumot ismételten csak még jobban megerősödött bennem az az érzés, amit már az album hivatalos megjelenésének napján is kijelenthetem: - A hazai atmoszferikus dark-gothic doom színtér utóbbi 10 évében nem született ilyen dallamosan melankolikus, és nyomasztó hangulatú sötét album. Ha egykoron szeretted a Tiamat ˝A Deeper Kind of Slumber˝ albumának lüktető magányát, vagy a Savior Machine egekbe fohászkodó darkos énektémáit, illetve a Sopor Aeternus gótikusan kasztrált öngyilkos melankóliáját ezekre a dallamokra is garantáltan elő fogod venni a pengéket, vagy épp egy üveg vörös bort némi hangulatos gyertyafény kíséretében.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése