2014. december 31., szerda

Sunwharf – BUDAPESSIMISM "pesszimista gondolatoktól való megszabadulás"

Mindig is ugrottam az újdonságok. Nem volt ez másként a budapesti Sunwharf zenekar esetében sem, akikről hamarabb olvastam egy amerikai blogon, mint bármely más hazai zenei portálon. Igaz ott csak egyetlen egy mondatocska volt róluk – „heavy/stoner band Hungary” vagy valami ilyesmi – ami egyből felkeltette figyelmemet. Magyarok, és én nem tudok róluk!? Egy gyors kattintás a csapat bandcamp linkljére és a zene máris préselte lüktetését fejbiccentő izmaimba, ujjaim pedig a megadott kontakt felé írták, hogy kik vagytok, ki a vezéretek, honnan, hány méter, stb… Pár nap múlva Szöllősi Sándor, a csapat basszusgitárosa írt rám, hogy nyugi; - hamarosan jön az infó és mindent megtudok. De, hogy pontosan mi is a zenekar története, azt most megtudhatjátok a Sunwharf bemutatkozó interjújából.

Szia Sándor! Kezdjük az elején, mi is a ti történetetek? 

Úgy két éve kaptam egy rég nem hallott haveromtól, Szabó Tamástól egy telefonhívást, hogy zenélnék-e vele együtt egy projectben. Mivel egyeztek az elképzeléseink Tonyával, és Szöszi Tomival kiegészülve elkezdtük a munkát. Gitáros fronton már a legelején változás történt, ugyanis Szöszi helyett Süle Tomi vette át a posztot. Felvettük Sohinál a négyszámos EP-t ének nélkül Wedge néven, majd év elején – ahogy a rövid kis biográfiában is olvashattátok –, Tadeusz személyében megtaláltuk énekesünket, aki nagyon rövid idő alatt teljes egész képet adott a jelenlegi Sunwharf zenekarnak. Ezt követően Tonya és Süle Tomi egy másik zenekarban folytatták tovább a zenélést, de néhány hónap alatt megtaláltuk az igen masszív utánpótlást, Sára Norbi és Kovács Bence, kedves zenésztársaink, barátaink személyében. Így zárjuk ezt a számunkra nagyszerű évet.

Ha már meg volt a Wedge formáció miért változott meg a zenekar neve?

A kivált tagok döntése – pont mielőtt megjelent volna az EP – meglepett minket, de elfogadtuk. Az akkori tervezett EP-megjelenéssel, a különválással párhuzamosan, egy német zenekar is Wedge néven jött ki egy EP-vel. Ez a tény, illetve az új tagok érkezése egyértelművé tették, hogy új névvel folytassuk tovább. Minden jó úgy, ahogy az megtörtént!


Ezek szerint az ’EP dalai már a Wedge idejében meg voltak, vagy ezek teljesen új szerzemények?

Igen, már megvoltak. Még a Wedge idejében írtuk, rögzítettük a dalokat. Mivel egy „bemutatkozó” EP-ről van szó, meg kellett jelennünk, mert a zenekar nem áll meg, masszívan megyünk tovább, s jelenleg is dolgozunk az új számokon, valamint egy új klip előkészületein is.

Beszéljünk egy kicsit az ’EP-ről. A BUDAPESSIMISM egy elég figyelem felkelő cím, de pontosan mi is ennek a jelentése, vagy jelentősége?

Igen, valóban figyelemfelkeltő, s egyben jó az erre vonatkozó kérdés is, mivel számunkra fontos, hogy ezek jelen legyenek a zenekar attitűdjében, miliőjében. Szabó Tomi gondolataiból, Tadeusz személyes hangvételű szövegvilágából, valamint megélt élethelyzeteiből született ez a koncepció.  E fogalom – hogy néhány szót szóljak ennek jelentőségéről, jelentéséről – számunkra és talán sokak számára is egy érzékeny társadalmi tényről, állapotról szól. Tehát az elvágyódásról, hazánk fővárosának a sokszor nyomasztó mindennapjaiból való kiszakadásról, az olykor pesszimista gondolatoktól való megszabadulástól, egy másik helyen történő „felépülésről”, létezésről. 

Az ’EP egyik dalában „Voiceless” elhangzik egy Neil Gaiman idézet, amit Vörös Andris szavai tolmácsolnak. Andris hogyan került a képbe, s miért ezt az idézetet választottátok? 

A zenekar egy része régóta ismeri Vörös Andrást, jó viszonyban van vele, András részéről pedig abszolút támogatást kapott a zenekar és az EP is. Szívesen vett részt e sorok tolmácsolásában. Mivel a Sunwharf szeretne valamit képviselni, közölni, és nem üres, semmitmondó, csináljunk egy rock zenekart címszóval „létezni”, ezért egyfajta mottónak szántuk az idézetet, ami valóban tükrözi az EP gondolatiságát.

Az ’EP-hez készült klipet, a Budapesssimism-t eddig közel 1500-an látták. Ez igen szép szám. Jól érzem, hogy azért volt itt valami tudatosság az ’EP és a klippremier összefűzésével? 

Igen, köszönjük! Jólesik az érdeklődés a zenekar iránt. Teljes mértékben jól érzed a tudatosságot! A klippet a jelenleg Angliában élő Sári Lacival valósíthattuk meg, ami úgymond ezért is „egyértelmű” volt. Terveink szerint jövőre jelenünk meg újabb klippekkel, az egyiknek már az előkészületein dolgozunk, valamint a készülő albumhoz is készítünk vizuális megjelenéseket.


A zenétekből sok féle stílus, érzés és hangulat visszaköszön. Ezt mennyire befolyásolta a személyes zenei múltatok, ízlésetek? Hisz van, aki a folk metál vonaláról, az alter „pop”, vagy épp a stoner és a keményebb hardcore zenék vonaláról érkezett a csapatba. 

Abban befolyásolta, hogy nem egy sokadik stoner-sludge, vagy bármi jelzővel illetett rock zenekar vagyunk – legalább is a visszajelzések, illetve a mi elképzeléseink alapján –, hanem a mindenki által belerakott kis zenei íz, múlt, hatás, hozzáállás teszi sokszínűvé, friss, masszív, karakteres zenekarrá a Sunwharf-ot. 

Következő lépés? Mit terveztek a jövőre nézve?

Koncertezés, klippek, albumírás, valamint néhány olyan megjelenés, amiről most egyelőre nem beszélhetek.

Sándor, köszönöm az interjút és sok jó koncertet nektek!

Mi is köszönjük a megjelenést, támogatást! Támogassátok az undergroundot, valamint a magyar zenekarokat!





2014. december 29., hétfő

Strangel – Hanyag ’EP 2014

A 2005-ben alakult nyíregyházi Strangel zenekar ez idáig baráti-hobbizenekarként működött.  Azonban az időközbeni tagcseréknek és kisebb-nagyobb kihagyásoknak köszönhetően a csapat végleges formációjának felállása 2007-re tehető: Görög Zoltán – gitár, Huczman Gábor – gitár, Pál Mihály – dobok és Somorjai Ármin – basszusgitár. Az idestova kilenc éve működő Kelet-Magyarországi zenekar eddig nem igen jelentkezett érdemleges anyaggal. Ennek oka leginkább a folyamatos énekes keresés, vagy épp énekes kimaradozásban keresendő. Ezt a helyzetet idővel megunva a zenekar úgy határozott, hogy inkább instrumentális metál bandaként írja be magát a magyar metál zene történelmébe.  


A most megjelenő 4 dalos Hanyag című bemutatkozó anyagúk nyers és agresszív instrumentális post/sludge/death metáljának olyan ereje és letaglózó hatása van, mintha egy péklapáttal csapnának az arcotokban. Már a kezdő Drugstore dalukban egy kíméletlen iramú komplex grind-hardcore sorozatgyilkos riff darálásba futunk bele, amit a technikás gitárváltásokkal megoldott 150 finomabb brutalitása sulykol progresszív metálos gőzgépe visz tovább. A Field Coil nyers death metálos alapjaira pakolt sludge mocskának dühöngő ereje van. A riffek letépik a fejem és szó szerint úgy érzem mintha veszett majmok szívószálon szívnák ki az agyvelőm, de ez mind semmi az Oltas tömeggyilkolásához. Egy ultra lassú sabbatos világvég doomba oltott bevezető után egy brutálisan gyors technikás gitárjátékokkal tarkított vérhányás után jön az igazi halálfosós tömeggyilkolás. Így kell ÖLNI!


Ez iszonyat brutál anyag már nagyon kellet. A Strangel zeneéjében olyan remekül és változatosan vannak összegyúrva a doom, a sludge, a technikás deat metáé és grind-hardcore elemek, hogy csak kapkodom a fejem. Zenéjüket hallgatva akaratlanul is olyan zenekarok ugranak be, mint a Messugah, Cannibal Corpse, Carbonized, Suffocation, Cynic, Slayer, Down és a Black Sabbath. Minek ide énekes! Ez így jó!

Te metált játszol? Csak azt hiszed! 




2014. december 22., hétfő

BeerTrain ’demo 2014

A szegedi BeerTrain nevével már többször összefutottam, de eddig érdemleges zenei anyagot nem igen sikerült hallanom tőlük. A csapat jelenlegi felállása (Bozóki Tamás – dobok, Martonosi Tibor – basszusgitár, Szalma András – gitár és Martonosi Csaba – ének) több mint egy éve működik. Azonban alapformációjukat nagyjából két éve Bozóki Tamás, Martonosi Tibor és Szalma András alapította. Az időszakos, többszöri dobos és énekes csere után a bőrök mögé visszatért az alapformáció dobosa Bozóki Tamási, az énekes posztra pedig Martonosi Tibor öccse Csabi került. Innentől kezdve a zenekaron belül felpörögtek az események, és ezzel egy időben felhalmozódtak az üres sörös üvegek, aminek eredménye ként születtek az új témák és dalok. A zenekar ez idáig főleg Szegeden koncertezett. Hozzájuk köthető a nyári BeerNight elnevezésű „baráti zenekarok fesztiválja”, amit szeretnének újra megszervezni. Megjárták a Hódstock fesztivált is most pedig megjelentették első demójukat is (igaz még csak a youtube-on). Zenéjüket agrár stoner metálnak mondják, hatásként pedig olyan zenekarok munkáit emlegetik, mint a Motörhead, Black Label Society, Clutch, Black Sabbath és Ozzy.


Ezek a hatások valóban erősen mutatkoznak öt számos demójuk dalaiban. Már első Tuskó című dalukban felfedezhetőek a kozmás BLS hatású kocsma riffek, amik ugyan úgy megbújnak a következő Apró örömök elnyújtott vibrálós gitárszólóinak témáiban is. A Nyomtalanul egy lassabb lüktetésű feszesebb témájú leporolt dalszerkezetet visz tovább, ezzel ellenben az ezt követő Ha kérdezem dallamcentrikus gitárjátéka és a’70-es éveket idéző retró szólója már egész jól bele ülnek a fülembe. A záró Sörvonat pöfögő röfögő riffei megint csak a BLS-t jutatják az eszembe, némi szabbatos vonallal szövegileg, pedig ha jól sejtem egy tisztelgés a nagy példaképeik előtt.

Nos, a Sörvonat demóját hallgatva azt tudom mondani, hogy természetesen vannak hiányosságok (pl., a szövegvilág, amin néha jókat mosolygom), kis pontatlanságok. Van még mit csiszolni és fejlődni, mint minden kezdő bandánál. Ennek ellenére én látok fantáziát a BeerTrain-ben. Bár most még csak egyek a sok tucat közül, azonban fiatalok és lelkesek idejük van bőven a saját zenei útjuk meg találására. Hajrá srácok! 




2014. december 18., csütörtök

Sunwharf – Budapessimism ’EP 2014

A budapesti Sunwharf zenekar alapfelállása 2012-ben verbuválódott össze. A kezdetekben még Wedge néven futó, nem túlismert formációban 2014 januárjától Rieckmann Tadeusz, a folk metalos  Dalriada zenekar dobosa vette át az énekesi posztot. Ám a csapat jelenlegi felállása csak ez év októberében forrott ki véglegesen. Soraiban olyan jól ismert, és korábban már más zenekarokban bizonyított zenészek találhatóak, mint Szabó Tamás - gitáros (Locust on the Saddle), Szöllősi Sándor - basszusgitáros (ex-Bëlga, ex-Spadeful of Dust, D.M.D.), Sára Norbert - dobos (ex-Bëlga, Blood is Fire) és Kovács Bence - gitáros (Kaldera, ex-Checkpoint Charlie). Zenéjükben leginkább a stoner/doom stílusjegyei dominálnak, de dalaikat hallgatva egyéb zenei-hangulati és érzelmi hatások is felfedezhetőek. Ezért inkább azt mondanám, hogy a most megjelent Budapessimism című négy dalos bemutatkozó kislemezüket egy erősen riff centrikus heavy/stoner rock anyag. Az ’EP felvételei az Egerszalóki Standing Waves Stúdióban készültek Sohajda Péter (Shapat Terror) irányításával. Ennek tudatában a minőségről nem hinném, hogy sok szót kellene ejteni. Azonban az ’EP érdekességeként megemlíteném, hogy a Voiceless című dalukban Vörös András (ex-Superbutt, Ørdøg) szavaival egy rövidebb magyar nyelvű Neil Geiman ˝filozófiai˝ idézet hallható.


AZ ’EP címadó és egyben nyitó dala a Budapessimism (amire első videoklipjük is készült) rögtön egy gitár centrikus, dögös C.O.C. hatásoktól átitatott nyakpréselő gőzgép áldásaival részesít minket. Tadeusz énekében nem fukarkodik dallamival. Remekül hozza szárnyalóan rockos énektémáit, amikre pazarul ráerősít egy-egy reszelősebb rekesztéssel.  Az ezt követő Drought című dalukban tovább folytatják az erősebb lüktetésű lelki-riff terápiájukat, aminek hatását fokozzák a némileg grunge ízű ének dallamokkal, és az elszállósabb, kicsit alteresen borult ritmikájukkal. Ezzel ellentétben a Yoke egy igazi bulizós országúti stoner-disco sláger koncertnóta.  A dal kezdő ritmikájában érezhető The Cult és Monster Magnet fellingek prímán hozzák a könnyedén befogadható laza dallamos rock muzsika szerkezetét, amit a gitárok megbikázott dörgései az ’EP-t záró kapatosabb, erőteljesen lassabb sodrású doomos tételig masszívan meg is tartanak.  A Voiceless acélveretes lassú riffei alól reményt vesztve süt a már fentebb említett Vörös András szavaival tolmácsolt Neil Geiman idézet:

˝Vannak helyek, ahol szívesen látnak bennünket, de olyanok is, 
ahol ártalmas gyomként, járványként tekintenek ránk, 
olyasmiként, amit rögvest vesztegzár alá kell helyezni és elpusztítani. 
De vajon hol lehet meghúzni a határt fertőzés és művészet között?˝


Mindent összevéve a Sunwharf bemutakozó anyaga nagyon is ígéretesre sikeredet. A  zenekar elmondása szerint ezt hamarosan követi az első nagylemez is: - „A készülőfélben lévő lemez anyaga követni fogja ezt az irányt, maximum a ritmizálásban lehet számítani némi elborulásra: COC & Knut zenei hatás, plusz számtalan más megközelítés”.






2014. december 17., szerda

Uzipov - Fekete Neked akták

Az Uzipov régi tartozását törlesztette rajongói felé a közelmúltban megjelent Fekete Neked klipjével. Akik ismerik a banda zenéjét azok tudják, hogy a budapesti arcok nem sokat finomkodnak. Nyersen, és sallangmentesen tolják arcunkba az agresszív noise/punkos enyhén stoner metálos témáikat, amikkel elemi erőket szabadítanak fel nem csak magukból, ha nem rajongóikból is egy-egy koncertjük közben. Erről a klipjükről, valamint az ez évben megjelent két zenei anyagukról beszélgettem a zenekarral sajátságos stílusukban.

Sziasztok srácok! Akkor jöjjön az első hülye kérdés. Miért is a Fekete Neked dalotokról lett a klip?

WG: Ez az idén februárban megjelent Bazaltkockák nagylemez indító dala, adta magát, hogy ebből csináljunk klipet. Nyers erő és sallangmentesség jellemzi, csakúgy, mint az egész banda zenéhez való hozzáállását. Persze ez nagyjából a lemez összes daláról elmondható, ha tehetnénk, forgatnánk is mindegyikhez egy videót.

Így forgott a Fekete Neked klip
Milyen volt a forgatás, Mik voltak a legjobb pillanatok? 

WG: Meghitt és családias. Kedves barátaink segítettek nekünk a munkában, amiért innen is csók nekik! Egy darab GoPro kamerával forgott a klip, de ez abszolút nem okozott problémát, sőt: a legtöbb snitt nem is lett volna kivitelezhető nagyobb kamerával vagy a helyhiány, vagy az állandó vízfröcskölés miatt. Kedves pillanat volt, mikor a Hosszúban 1 óra zuhanyzás után tudatosult, hogy a testfesték könnyű lemoshatósága erős költői túlzás volt. A forgatás után 1 hétig közlekedett túlkoros emósként a városban.

Volt, vagy van egyébként több ötletetek, elképzelésetek arról, hogy melyik dalról készüljön még klip?

WG: Hú, ezt már korábban érintettük. Persze, minden dalra volt több ötlet is, ezeket nem lőnénk még le, mert az is lehet, hogy még megvalósul valamelyik. 

A Fekete Neked szerintem az a dalotok, ami a legjobban jellemzi az Uzipov zenéjét. Egy szókimondóan odapirító, mély bunkón agresszív punk/noise rock zene a maga stoneres kurvaságával. Ami már a 2011-es EP-tekről is sütött. Már a kezdetektől ezt akartátok?

WG: Mindenki megjárta a maga kálváriáját, amíg eljutottunk a letisztultság ilyen magas fokára. Mindazonáltal nem csak hogy ezt akartuk, de nem is nagyon tudnánk mást. Ez jön belőlünk.

A 2011-es EP-tek dalaival valamint az utána következő évek dal termésével ez év februárjában jelentettétek meg első lemezeteket, a Bazaltkockákat. Ami egy szép összefoglalója a kezdeti éveiteknek. Viszont kicsit elgondolkodtató, hogy miért is ezek a dalok kerültek erre az albumra, hisz már valamilyen formában mindegyik ismerős volt a hallgatóknak?

WG: Igen, ezt egy kicsit valóban túltaktikáztuk. Eredetileg 3 számot akartunk felvenni stúdióban, hogy azzal keressünk meg kiadókat. Később kiderült, hogy egyrészt ennek egyáltalán semmi értelme nem lenne, másrészt meg, ha már összeépítettük a szerkót a Pannóniában, akkor miért ne vegyük fel az összes addig elkészült dalt. Aztán a keverést pénzügyi és egyéb okokból indokolatlanul elnyújtottuk, így történt, hogy nagylemez számai először 2 EP és egy szöveges videó formájában jelentek meg, majd kiegészülve egy epikus instrumentális dallal álltak össze a nagylemezzé. Ez az egész folyamat kicsit szétforgácsolta az anyagot, tanultunk belőle, a következő lemez már nem így fog megjelenni.Viszont nagy szó, hogy a lemez a közelmúltban végre elérhető lett az összes komolyabb online zeneboltban, iTunes, Deezer, Spotify, Google Play.

A nyár végén jött a feldolgozás anyagotok, a Szőrén a borzot. Ennek mi a története, és miért pont feldolgozások?

WG: Úgy hozta az élet, hogy egy éven belül két ilyen jellegű felkérést is kaptunk, egyrészt az orfűi Kispál nap alkalmából, másrészt a Soerii & Poolek 5 éves szülinapja alkalmából, hogy dolgozzunk át 2-2 dalt. Mondanunk sem kell megtisztelve éreztük magunkat, ezért hát gyermeki lelkesedéssel kúrtuk szét a kiválasztott nótákat. Az eredménnyel annyira boldogok voltunk, hogy úgy döntöttünk, hogy rögzítjük őket stúdióban is az utókor számára.

A meghívott vendég előadók, hogyan kerültek a képbe?

WG: A két S&P szám esetében az eredeti változatban is Papp Szabi és Szűcs Krisztián az előadók és mivel ezer éves cimboráink, eszünkbe jutott, hogy megkérhetnénk őket egy kis közös parasztkodásra, amire ők nagy örömmel és a mi nagy örömünkre igent mondtak. A Kispál – Barlangban dobolok dalához mélyen tisztelt mösziő Egyedi Péter csatlakozott, mivel imádja az eredeti dalt, mi meg imádjuk őt. A Csiga meg azért maradt vendég nélkül, mert egy nyálkás gusztustalan állat.

Hogy látjátok, milyen volt ennek a kislemeznek a fogadtatása? 

WG: Teljesen pozitív volt sok helyről kaptunk forrót és meleget. Mondjuk a Vemblibe még mindig nem hívtak minket, amit egyáltalán nem értünk..

Ezen az anyagon mutatkozott be új dobosotok Hargita Gábor. Aki neve korábban a Replikából és a Sunny Leon-ból lehet ismerős. Gábor te, hogy kerültél a csapatba?

HG: Egy Haverom ajánlotta figyelmembe a lehetőséget, és egyből rátapadtam, mint süldő a koca szabad csecsére.Szerencsére a srácoknak is bejött, amit kalimpáltam a meghallgatáson, úgyhogy elindultunk együtt a sárga úton.

WG: Sok dobost meghallgattunk, Gabi volt az utolsó utáni. Az első pergőütése után tudtuk, hogy ő kell nekünk és utólag kiderült, hogy nagyon jól döntöttünk. Egyrészt csinos, másrészt paraszt, harmadrészt elpusztítandó ellenségként kezeli a dobot, ami nagyon szimpatikus hozzáállás szerintem. 

Hosszú: Egyszerűen tökéletesen illik a képbe, reméljük, hogy együtt megyünk nyugdíjba 60 év múlva.

Most a 15 éves zenekarok, Subscribe + Isten Háta Mögött szülinapi turnéját kísértétek végig. További elképzelések, tervek a jövőre vonatkozóan? 

WG: Nagyon jól sikerült a turné, minden állomást imádtunk és több helyen kellemes meglepetésként ért minket, hogy olyan arcokkal találkozunk, akik nem hogy ismerik a dalokat, de ordítva tolják a szövegeket az első sorban. Ez nagyon jól esik nekünk és az ilyen dolgok sarkallnak minket arra, hogy a következő félévnyi fizetésünket is a stúdióban basszuk el.Gőzerővel dolgozunk ugyanis a következő nagylemez dalain. Egyelőre csak a próbateremben, de hamarosan stúdiózni szeretnénk. Amúgy akik olyan kurvajó fejek, hogy eljárnak a bulijainkra, azok már egy pár tételt ismerhetnek is. Ezeket fogjuk rögzíteni, kiegészítve jó néhány friss ropogós slágerrel. 

Srácok, Köszönöm a beszélgetést! Élmény volt!

Mi köszönjük! Rock!







2014. december 15., hétfő

Ørdøg – Törikönyvtől a kezdő zenekarig - Interjú Vörös Andrással

2013 májusában 15 színpadon töltött év után a Superbutt utolsó koncertjét adta a budapesti Akvárium Klubban. Alig ért véget a koncert máris felröppent egy kósza hír, hogy a régi Superbutt tagok Vörös Andis vezetésével egy új zenekaron dolgoznak és folytatják munkájukat. De, ahogy ez a hír felröppent, úgy illant is tova a széllel. Mígnem a múlt hónapban (hosszú hónapok előkészülete után) a magyar metál zene köztudatába berobbant egy új zenekarnak az Ørdøg-nek a neve. Akik nagy titkolózások közepette a YouTube-on mutatták be ízelítőként Melankólia című első dalukat. A dalt hallgatva egyből megütötte fülemet az ismerős énekhang és ekkor jutottak eszembe azok a kósza hírek arról a bizonyos új felállású zenekarról. Erről, valamint a zenekar közelmúltban megjelent Tíz Fekete Dal című albumáról Vörös Andrással beszéltettem.

Szia Andris! Akkor kezdjük talán a legelején. Mióta is van pontosan az Ørdøg, mi a zenekar története?

Az ötlet, hogy újra kellene valamit együtt csinálni, már jó régen, még 2012 végén merült fel. Az első próba aztán 2013 márciusában volt, a kész lemez pedig nemrég, most novemberben jött ki. Ahogy ezt többször, több helyen is elmondtuk, szerencsére sosem vesztünk össze a régi Superbutt-tagokkal, nem csak porhintés volt a szöveg, hogy családi vagy munkahelyi okok miatt hagyta abba az, aki annak idején abbahagyta, és jó viszonyban maradtunk. A családi ok azt jelentette, hogy szinte mindenkinek gyerekei születtek. Aztán eltelt pár év, mindannyian beleszoktunk az apaszerepbe (ami egyébként a világ legviccesebb dolga), alkalmazkodtunk az új élethelyzethez, és a többieknek is elkezdett hiányozni a zenélés. Így hát adta magát, hogy kezdjünk el megint közösen valamit.


A zenekar jelenlegi felállása mondhatni a Superbutt régi magja, a lemezen pedig gitározik még az Actionből és a Hollywood Rose-ból, valamint más zenekarból ismeret Takács Vili. Hogyan jöttetek így össze?

Az már az elején világos volt, hogy Szabikának (Szűcs Szabolcs, a Superbutt egykori gitárosa), aki az ország egyik legfoglalkoztatottabb hangmérnöke, továbbra sem lesz ideje az aktív zenekarozásra. A lemezfelvételek természetesen az ő irányításával készültek, de a próbatermi dalszerzésben nem vett részt. Mi viszont szerettük volna, ha a dalok két gitárral íródnak meg, ezért megkérdeztük Vilkót, aki nagyszerű zenész, hogy nincs-e kedve velünk dolgozni egy lemez összerakása erejéig. Tisztáztuk, hogy a sok zenekara mellett arra neki sem lesz ideje, hogy ötödik tagként később is velünk maradjon, de ez nem is volt cél, a lényeg, hogy megírtuk és felvettük együtt az anyagot. Élőben pedig úgy néz ki, hogy a belátható jövőben a Wackor-gitáros Nagy-Miklós Péter lesz az, aki velünk zenél majd, és ennek nagyon örülünk, hiszen ő már a Superbuttba is többször beugrott turnékra kisegíteni, és tudjuk, hogy minden szempontból nagyon jól kijövünk egymással. És persze isteni jó gitáros ő is, már az első próbákon jobban játszotta a dalokat, mint mi magunk.

Az Ørdøg nevet ki hozta, honnan jött?

Az én fejemből pattant ki az ötlet. Valami egyszerűt szerettünk volna, és amikor rákerestem a neten, nem is hittem el, hogy ezt a nevet még nem lőtte el senki. Annyira adja magát egy rockzenekarnak, nem? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Finnországban van már egy Ordog nevű metálformáció, de hát Actionből, Insane-ből vagy Black Outból is találkoztunk már vagy hússzal az évek során a különböző országokban, úgyhogy mondhatjuk, hogy annyi baj legyen, van ilyen. Ha az egyikünk világhírű lesz, akkor legfeljebb majd a másik nevet változtat, de nem hiszem, hogy ez a veszély komolyan fenyegetne.

Amikor bemutattátok a Melankólia című első dalotokat rögtön felkaptam a fejem a magyar nyelvű szövegek miatt. Bár igaz, hogy a Superbutt 2007-es Szájon át című kislemezénél már hallhattunk tőletek magyar nyelvű szövegeket, de abban a zenekarban mégis az angol volt az elsődleges. Itt most direkt célotok volt, hogy magyarul szólaljatok meg?

Igen. Kimondottan szerettem volna végre egy teljes lemezt az anyanyelvemen megírni, nagyon izgatott, hogy sikerül-e, milyen lesz, mit szólnak majd hozzá? Szerencsére a többiek is támogatták az elképzelést, úgyhogy már az első próbán tudtuk, hogy ez magyarul lesz, ha egyszer elkészül.

A Tíz Fekete Dal albumot hallgatva nekem nagyon költőinek hatnak a szövegek. A dalokból a XX. század magyar kortárs íróinak (József Attila, Ady, Örkény, Radnóti) a szövegvilága köszön vissza.

Hát, ha tényleg visszaköszönne, akkor biztos nagyon büszke lehetnék, de fogalmazzunk inkább csak úgy, hogy van rájuk utalás. Vagy mondhatjuk azt is, hogy helyenként tőlük lopkodtam össze a gondolatokat vagy a szófordulatokat. Igazi irodalomnak azonban semmiképp se szabad gondolni: ezek nem versek, csak dalszövegek. Nem állítom, hogy nem lehet innen indulva is nagyot alkotni, mert Lovasi, vagy a személyes kedvencem, Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből simán belefér az irodalmi kategóriába is, de amit én csinálok, az még nagyon messze van attól. Viszont élvezem megírni őket, és bár néha hetekig is rágódom egy fél soron, végül csak kijön valami belőle, és ha az a valami egy közhelyektől viszonylag mentes, elfogadható dalszöveg, akkor én már boldog vagyok.

Jól érzem, hogy a magyar történelmi, valamint népmesei elemek is megelevenednek a szövegeidben? Mint pl., a Vaskorona – Dózsa, vagy a hétfejű sárkány a Mese című dalotokban.

Nahát, pont ezért sokkal jobb magyarul szöveget írni, mint idegen nyelven. Mert az egy dolog, hogy az anyanyelvedet nyilván eleve jobban ismered, mint bármelyik másikat, de nem is az az érdekes, hogy nagyobb-e a szókincsed, hanem azok a képek, utalások, amiket egy közös kultúrkörben mindenki ért. Az említett Vaskorona pl. úgy született, hogy motoszkált a fejemben az egyébként nem túl elmés „büdös paraszt – ne halljak panaszt” rímpár, amiről meg beugrott – ezek szerint nem csak nekem – a törikönyvből ismert Derkovits-metszet, amin ott ül Dózsa a tüzes trónon, vaskoronával és a mellébe vésett „büdös paraszt” felirattal. És bár a kész dalszövegben összesen csak ez a néhány szó utal rá, mégis egy csomóan egyből erre asszociálnak, mert mindenkinek ugyanolyan volt a törikönyve (bár lehet, hogy a mostaniakban már nincs benne, nem tudom). Ennyi elég is, hogy működjön az áthallás. Innentől pedig már mindenki azt lát bele, amit akar: nemzeti önérzetet, szabadságharcos indulatot, büszkén viselt bukást vagy kilátástalan apátiát, mindegy is, épp ez a jó benne, hogy nem nekem kell megmondanom, mindenki tud adni neki valamilyen saját értelmezést. És ez az, amit angolul nem lehet megcsinálni. Mert hiába fordítom le, abból, hogy stinky peasant, fiery throne és iron crown legfeljebb annyi jönne át, hogy „te, és ez miről szól, a Trónok harcáról?”


Ma még nehéz elvonatkoztatni az Ørdøgöt a Superbutt-tól. Bocsánatod kérem, de ez most még nekem se megy… Szerinted, hogy fogják fogadni az Ørdøgöt?

Fogalmam sincs. De azzal nincs semmi baj, ha nem vonatkoztatsz el a Superbutt-tól? Miért is kellene? Azok is mi voltunk, és nincs rá semmi okunk, hogy elhatárolódjunk tőle. Természetes módon az is felmerült, hogy eleve Superbuttként folytassuk, de aztán úgy döntöttünk, hogy nem akarnánk beleállni az oda-visszaalakulgatásos kutyakomédiába, annál is inkább, mert a Superbutt történetéhez annak utolsó felállása is bőven hozzátette a magáét. Úgyhogy sokkal elegánsabb, ha ezt most új zenekarként elkezdjük a nulláról, vagy majdnem a nulláról.

Tényleg, ha már szóba került, mi lesz a Kovács Attila-féle utolsó Superbutt-felállással? Nem volt róla szó, hogy velük is lesz valamilyen folytatás?

De igen. Én nagyon örülnék neki, ha idővel lenne velük is valami, ahogy eredetileg is terveztük, annál is inkább, mert még a Superbutt vége körüli időkből vannak már felvett, de kiadatlan számaink is. Meg egyébként is, Kovács nagyon jó gitáros és kreatív ember, akivel biztosan szeretnék még együtt dolgozni a jövőben. Más kérdés, hogy ebben a pillanatban a civil munka, a család és az Ørdøg mellett nem valószínű, hogy belefér még egy másik zenekar. De egyszer biztos ott is összeáll valami, majd az élet eldönti, hogy egy, két vagy tíz év múlva. Érezni fogjuk, ha eljön az ideje. Addig is annyi biztos, hogy most februárban újra összejövünk, és elmegyünk (Superbutt néven és Superbutt-műsorral) egy kéthetes kubai turnéra, ahova még évekkel ezelőtt hívtak minket, és végül úgy döntöttünk, hogy ezt nem lehet kihagyni akkor sem, ha hivatalosan épp nem is létezünk.

Egy 15 éves zenei pályafutás után, aminek kapcsán többször körbeturnéztátok Magyarországot és Európa szerte több mint 600 koncertetek volt szerinted mi várható az Ørdøgtől a közeljövőben?

Hát, 600 koncert egyelőre nem. De azért néhány biztosan. Az első február 7-én lesz Budapesten a Gozsdu Manó Klubban (illetve előtte lesz egy-vagy két egészen kicsi vidéki „kocsmakoncert” főpróbaként még talán), aztán meg majd meglátjuk. Túlerőltetni nem fogjuk, értjük, hogy (újra) kezdő zenekar vagyunk, és önálló turnét csak akkor érdemes szerveznünk, ha idővel kiderül, hogy tényleg van, aki kíváncsi ránk. Addig is néhány koncert itt-ott, egy-két fesztivál talán nyáron, és közben nyugodtan el is kezdhetünk új anyagot írni már most, mert ötletek vannak, meg lendület is, úgyhogy miért ne? Úgyis eltart majd vagy egy évig, mire lemez lesz belőle, szóval akár neki is állhatunk lassan.

Andris, Köszönöm nektek ezt a remek albumot, és neked a beszélgetést!

Én is köszönöm.



Ørdøg – Tíz Fekete Dal

1. Késképkéz 
2. Mind (Ha nekem játszol) 
3. Melankólia 
4. Natasa 
5. A kutyák dala 
6. Mese 
7. Ez most 
8. Vaskorona 
9. Kitalálhatnád 
10. Hajnali állat






2014. december 6., szombat

Acid Victoria – Boogie Boy dalpremier és interjú

Akár azt is mondhatnánk, hogy az Acid Victoria a Mikulás a zsákjából rántotta elő a most megjelenő első stúdió dalát. De az csak is a véletlen műve lehet, hogy a budapesti srácok épp december 6-án rukkoltak elő Boogie Boy dalul premierével. Vagy nem is annyira a véletlené? Erről, és a zenekar eddigi történetéről Mikus és Kiss Gergő mesélnek nekünk. HO-HO-HO

Sziasztok! Kezdjük is az elején, mióta működik a zenekar? Kik a tagjai?

Mikus: Ez egy jó kérdés! Én azt mondom, előbb azt kell tisztázni, hogy mire vonatkozik a kérdés. Egy alapötlet, gondolat megszületésétől vagy a teljes formáció erőinek egyesítésének időpontjától. Előbbi majdnem egyidős Alaque-kal való barátságommal, utóbbi pedig 2014. január végi.

Kiss: Mi 2014. január vége, illetve február elejére tesszük a zenekar működésének kezdetét. A jelenlegi formációban: Mikus Márk (Ének/Gitár), Alaque (Basszusgitár/Vokál) jómagam pedig Kiss Gergő (Dobok/Vokál). Persze vannak, akik az első koncerttől számítják egy zenekar létezését. Ha ezt a filozófiát követjük, akkor április 11. a dátumunk. Ekkor álltunk először színpadra a Trafikban.

Honnan, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy zenekart csináljatok?

Mikus: A fent említett ideológia körülbelül 2010 körül fogalmazódott meg bennem. Ez 2013 júniusában formálódott érdemleges tevékenységgé. A 2010-et követő 3 évben a helyes utat keresgélve tanúja lettem egy örökre szóló barátság porba süllyedésének, majd újjáéledésének. Természetesen ezen idő alatt zeneileg fejlődtünk utolsó zenélésünk óta. Majd 2014 elején csatlakozott Gergő (Kiss).

Kiss: Ahogy Mike is mondta én januárban csatlakoztam hozzájuk. Ők már egy ideje együtt zenéltek ekkor és belecsöppentem egy meghallgatásba csak úgy, lesz, ami lesz alapon. Ám egy hónap múlva jött a telefon: „Nekünk te kellesz”.  A dologhoz hozzá tartozik, hogy Mike-ot az egyetemről ismerem, azaz egyszer volt egy közös óránk. Mivel tudta, hogy zenélek, megkérdezte nem e tudok dobost, amire először azt feleltem utána nézek, majd néhány nap múlva beajánlottam saját magamat. ha-ha…

Most debütál első dalotok a Boogie Boy. Mit mondanátok el a dalról? És miért pont december 6-án van a premier?

Mikus: Minden dalunkban benne van a bizarr humorunk, és az alap érzés-világ. Egy dal két dologból épül fel: az előbb említett emberi részből és egy olyan megfoghatatlan dologból, amit a dal hoz magával, azt az érzelemvilágot, amit közvetít. De ez titok! Mindenkinek az essen le, amit szeretne, és ha esetleg ugyanaz jön le Neki, mint Nekünk, akkor úgysem fogja tudni abbahagyni a röhögést. Gergőtől jött a dátum.


Kiss: A dátum valóban tőlem jött. Úgy gondoltam, hogy ez egy megfelelő alkalom arra, hogy debütáljon az első dalunk. Így az Acid Victoria megajándékozza az embereket egy olyan dologgal, ami szerintem a világon a legjobb és legfontosabb: A ZENE. Ez az, amihez bátran nyúlhat mindenki, akár szomorú, akár boldog, vagy csak utazását szeretné kellemesebbé tenni. Erre a dalra én úgy tekintek, mint egy igazi buli nótára. A szöveg is ugye azt mondja „This is a party song!” Szerintem, ha valaki meghallgatja, azonnal mozogni támad kedve, mert erre ösztönöz a tempó és a szöveg is. Mindenki értelmezze saját magának persze, hogy neki mit jelent, de az biztos, hogy ülve nehéz lesz ezt megtenni.

Az R33-ban voltam egy koncerteteken. Jól érzem, hogy a Boogie Boy-t elhallgatva az akkor ott hallott dalok stoneresebb vonal átváltott egy klasszikusabb hard/pszichedelikus, kissé vintages rock vonallá?

Mikus: Jól is érzed, meg nem is. Én és Alaque elvadult környezetben nőttünk fel, és a stoner zene szeretete, életfilozófiája és ideológiája fontos támpontja volt a barátságunknak. Itt főleg a Kyuss-ra gondolok. Az volt az első stoner zene amit hallottam. Meghatározó élmény volt akkor. Így valahol bennem, bennünk továbbra is ott van ez, a személyiségünkben. Bár kicsit a magunk oldalára fordítottuk, ezért is emelném ki az ideológiája szót. Nem bocsátkozunk fejtegetésekbe a stílust illetően, nem akarunk kapufákat állítani ok nélkül. Csak jön egy jó riff… Én, így visszanézve erre az évre, azt mondanám, hogy az utolsó koncertünkkel bezárólag lezárult a keresgélés időszaka! Csak összehangolódtunk és összekovácsolódtunk ez idő alatt, miközben csak nyomtunk és írtunk számokat, amiket nagyon szeretünk.


Kiss: Azt gondolom, amikor megérkeztem a csapathoz, főleg feldolgozások voltak Kyuss illetve Queens Of The Stone Age és ahogy elkezdtük megismerni egymást mind zeneileg, mind emberileg, egyre jobb zenét is írtunk. Néhány hónap után váltottunk óra díjas teremről havi díjasra és attól kezdve minimum heti két próba meg persze elengedhetetlen mennyiségű sör és egyéb finom „üdítők” társaságában hosszú órákat töltünk jammeléssel, amit az óradíjas teremben nem engedhettünk meg magunknak. Amikor te hallottál minket, akkor már születtek olyan számok, amiket azóta sem játszottunk koncerten, de már a jelenlegi számhoz sokkal közelebb áll, mint a stonerhez. Igazából itt az idő volt a kulcsa mindennek, hogy rátaláljunk a saját utunkra illetve stílusunkra, egymásra.

Az elmúlt hónapokban jó néhány koncertet adtatok. Gondolom ezek a fellépések is egyfajta befolyást, lökést adtak annak, hogy más stílus irányzatokat is bele olvasszatok a zenétekben?

Kiss: Az idei évet főleg a koncertezésnek szenteltük és főként az előtte megírt számokból tudtunk néha 1-1 újat betenni a repertoárba. Mivel elég sűrű ütemezéssel folytak a bulik, ez átlagosan havi 3 koncertet jelent, így gyűjtöttük a tapasztalatokat, de kísérletezni főleg a nagyobb dömping után először nyáron, majd pedig most ősszel adódott lehetőség. Először nyáron az augusztus 8-9-i dupla vidéki koncertek alkalmával jutottunk el arra a pontra, amikor azt tudtuk mondani, hogy megleltük azt, amit egészen eddig kerestünk. Az alatt a 2 nap alatt és több mint 300 km-es utazgatás alatt (szigorúan vonattal) sikerült rálelnünk mind zeneileg a jó útra mind pedig arra is, hogy mi ezt akarjuk csinálni. Járni az országot, járni a világot és mindenhol partizni egy jót az ottaniakkal. Mind két helyen, Szigetváron és Tatabányán is nagyon hálás közönség fogadott minket és nagyon jól éreztük velük magunkat.

Lesz a dalnak folytatása? EP, vagy egy komolyabb album, koncertek?

Mikus: Minden energiánkat, amit képesek vagyunk ebbe fektetni, és nem vagyunk restek, azt beleáldozzuk. EP-t fogunk kihozni minél hamarabb. Amin az újdonságok fognak dominálni. És album lesz, de ahogy magunkat ismerem, komolytalanságokkal tele. „Humor” dögivel.


Kiss: Az EP mindenképp tervbe van, méghozzá egy 3-4 számosra gondoltunk, amit már januárban elkezdünk rögzíteni, így késő-tavasszal várható a megjelenés persze koncertekkel fűszerezve. Koncerteket szeretnénk szintén tavasszal, de máshogy ütemezve, mint 2014-ben, mivel idén volt olyan, hogy 3 hét alatt 3 koncertet adtunk, ami azért megterhelő egy kissé. De persze óriási élmény is emellett. A 2015 még olyan szempontból is fontos lesz, hogy szeretnénk minél több fesztiválra kijutni és ott is megmutatni magunkat. Jó lenne persze majd külföldön is koncertezni, de egyelőre a budapesti koncertek mellett több vidéki bulit szeretnénk, mint amire idén volt lehetőségünk.




2014. december 4., csütörtök

Underground arcok – Tauszik Viktor és Czetvitz Norbert (NADIR)

A Hands Of Doom Underground arcok második rovatában két olyan zenésszel ismerkedhettek meg, akik már zenei pályájuk kezdete óta együtt vannak és nem csak zenészként, de barátként is kiválóan kiegészítik egymást. Tauszik Viktor és Czetvitz Norbert a Nadir zenekar alapító párosa közel 20 éve vannak jelen a magyar underground életében. Az együtt eltöltött hosszú évek tapasztalatairól, sikereiről, csalódásairól saját szavaikkal beszélnek.

Sziasztok! Ti egy 20 éve együtt zenélő páros vagytok. De gondolom, barátságotok ennél korábbra nyúlik vissza. Mikorra is pontosan?

Norbi: Valójában pont a barátságunk nyúlik vissza húsz évre, már valamivel többre is. Ugyanazon a lakótelepen nőttünk fel és arrafelé elég kevesen hallgattak metált. Mi is a kazetta-cserélgetés ismerkedtünk meg és mondhatom, a legjobb barátok vagyunk! Az eredeti tagságban viszont Vitya még nem volt benne. A zenekart 1993-ban Báti Attila barátommal kezdtük, ő volt a Dark Clouds első énekese. Vitya amolyan angoltanár szerepkörben került a képbe később, amikor a magyar nyelvű dalszövegekről át akartunk térni angolra – aztán itt ragadt.

Ezek szerint az eddigi közös munkáitoknak szilárd alapja, hogy nem csak zeneileg, de barátilag is egy hullámhosszon mozogtok?

Norbi: Vityának brutális CD-és kazettagyűjteménye van, állandóan nála lógtam és „koldultam” kölcsön a legjobb zenéket. Nap mind nap egy társaságban fociztunk és jártunk koncertekre. A közös favorit a Moby Dick volt, de már akkoriban mondogattam, hogy nincs más olyan magyar banda, amely az én ízlésemnek megfelel. Amikor megszületett a zenekar alapításának ötlete, Vitya csak azért maradt ki az első körből, mert a Dark Clouds abszolút iskolai bandának indult. Hugóval (Köves Hugó gitáros) – akivel szintén több mind 20 éve zenélünk együtt – az iskolai metal koncerten találtuk ki, hogy komolyabban kezdünk el foglalkozni a gitározással (előtte két másik srác játszott velünk rövidebb ideig, de Hugóék pincéjében vetettük bele igazán magunkat a dalírásba). Megvannak azok a felvételek, de senkinek nem ajánljuk!

Nadir
Vitya: Én valóban eltérő közegből csapódtam a társasághoz, koncertekre viszont rengeteget jártunk együtt és az extrém underground zenei „kiképzésemet” is tőlük kaptam. Lényegében a zenei ízlésbeli átfedések és az újpesti kötődés jelentette a kapcsolódási pontot. Idővel a zenekari próbákra is egyre gyakrabban jártam le. Már akkor is tetszett, hogy gyökeresen mást akartak játszani a színtér zöméhez képest és már akkor is konkrét, határozott zenei elképzeléseik voltak.

Mi volt az első meghatározó rock, vagy metál zenei album, élmény, amivel először kapcsolatba kerültetek?

Norbi és Vitya: Alapvetően egy korosztály vagyunk, így nagyjából ugyanazok a lemezek voltak a kezdeteknél meghatározóak. Nálunk az Iron Maiden Powerslave-jével, a Scorpions Savage Amusementjével, a Judas Priest-féle Painkillerrel, meg az Anthrax dolgaival (a Joey Belladonna-és a John Bush-korszak egyaránt!) kezdődött minden. Ezek az albumok a mai napig is fontosak számunkra. Az első találkozásunk alkalmával egyébként a Testament és az ő The Ritual albumuk került először szóba, mint „közös nevező”, majd a már említett Moby Dick, akiknek a pesti bulijaira innentől kezdve együtt mentünk.

Ha jól tudom gimis zenekarként indultatok egy koron, az akkori zenei világ mennyire befolyásolt benneteket abban, hogy mit is szeretnétek játszani?

Norbi: Akkoriban, 15-16 évesen a korai Paradise Lost, a korai Tiamat (innen a Dark Clouds név), a Bolt Thrower, a My Dying Bride volt a meghatározó számunkra, vagyis a klasszikus doom / death irányvonal. Később ez az irányzat felhígult, mi pedig egyre csak keményedtünk. Egyébként azidőtájt mindent a death metál és a grindcore uralt. A haverjaink többsége ennek a gyors őrlésnek volt a híve, míg a brit doom /death vonal épphogy csak elkezdett éledezni. Minket (Báti Attila akkori énekessel) viszont nagyon megfogott ennek a stílusnak a hangulata. Vitya a dallamosabb metal dolgok felől érkezett és egy gyors „átképző” után vérhányásban találta magát.

1993-ban Budapesten megalakult Dark Clouds néven az a zenekar, amiből mára a Nadir lett. A Dark Clouds kezdeti éveiben milyen elképzelésekből, tervekből indultatok ki? Milyen zenét képzeltetek el magatoknak?

Norbi és Vitya: Az előző válaszban felsorolt zenekarokkal ezt a kérdést lényegében meg is válaszoltuk. Ezen klasszikus bandák hatásai gyakorlatilag a mai napig érződnek a zenénkben. A következő fontos hatásunk az Obituary, Gorefest nevével fémjelezett groove-os death metal, illetve a Crowbar. Ebben az irányában indultunk tovább. Az elején persze még küzdöttünk a hangszerekkel rendesen. A rengeteg próba vitt előre, na meg a fanatizmusunk.

Dark Clouds 1995 körül Szabó Szilárd (jobbról) basszusgitárossal
1996-ban jelent meg az első demótok a Requiem For A Helpless World, ami elégé pozitív visszajelzéseket kapott az akkori fanzine-ek és a nagyobb szaksajtók lapjain. Ez mennyire adott lendületet nektek? Gondoltátok volna, hogy az emberek, a rajongók ilyen jól fogadják majd ezt az extrém, sötét hangulatú zenét?

Norbi: Az első anyagunk fogadtatása állomszerű volt. Akkoriban Hugóék szobájában készültünk napi két próbával az első stúdiózásunkra. Az egyik erősítőnk egy régi csöves rádió volt, a másik meg egy TV-ből átalakított cucc… Dobunk egyáltalán nem volt, az akkori dobosunknak (Tasi Krisztián) házilag eszkábáltunk össze egy vicces cájgot, hogy azt püfölje. Sajnos ez érződik is a felvételen. Ő inkább egy jó barát volt, mint dobos, de az egész zenekar már akkor is egy baráti társaság volt! Hatalmas feelingje volt annak az időszaknak! Mindennap arra koncentráltunk és arra készültünk, hogy valami különlegeset hozzunk létre.

Ha jól tudom ekkor szilárdult meg az a zenész mag, ami ma is alapja a Nadirnak?

Norbi: Vitya 1996-tól, Hugó 1995-től számít tagnak, én pedig 1993-tól nyomom a bandát. Szabolcs (Fekete Szabolcs dobos) ’97-ben érkezett a zenekarba. A kezdeti időkben azért nagy volt a jövés-menés, talán Szabolcs érkezésével szilárdult meg a tagságunk. Ő hozta magával Szilárdot (Szabó Szilárd), az akkori bőgősünket és évekig ezzel a felállással meneteltünk. Nagyon vékony jégen jártunk mindig, de a barátságunk mindig összetartotta a bandát. 1997 környékén már voltak normálisnak mondható hangszereink és akkoriban már többet koncerteztünk főleg Budapesten az egykori Fekete Lyukban játszottunk, de vidéki is voltak fellépéseink.

A Dark Clouds-nál nyugodtan elmondhatjuk, hogy a legsikeresebb éveitek az 1999 és 2001 közötti időszak volt. 1999-ben jelent meg a The Horror Of It All kislemezetek, ami sorra hozta a koncert meghívásokat, majd 2000-ben az első albumotok a Nadir címmel, ami már a Nephilim Records gondozásában jelent meg, Ti ezt az éveket, hogyan éltétek meg?

Norbi és Vitya: Nyilván sokat segített, hogy az akkori hazai underground színtér legnagyobb neveivel (Testimony, Neck Sprain, Cadaveres De Tortugas) volt lehetőségünk turnézni az országban. Sőt, idővel önálló turnék szervezésébe is belevágtunk. Ha picit még tudatosabban működtetjük a bandát, akkor sokkal sikeresebbek is lehettünk volna. Viszont az csak egy dolog, hogy az önmenedzselés nem volt rendben nálunk, mert zeneileg és szövegileg is egy érési folyamat közepén jártunk éppen. Meg akartuk fejteni a világot (azaz „okos”, megfejtős dalszövegekben és sok felesleges váltással tarkított, itt-ott öncélú zenében utaztunk). Az, hogy a mai időszakban olyan harmonikusan tudunk dolgozni, az első anyagokhoz kapcsolódó napi harcainknak köszönhető. Ma már vigyorgunk ezeken a dolgokon, de akkor mindannyian nagyon meg akartuk mutatni a tutit… Roppant boldogok voltunk, amiért a Nephilimnél jöhet ki az első teljes albumunk és mindent belesűrítettünk (talán túl sokat is). Bár az azt megelőző EP-nkre, a The Horror Of It Allra ez fokozottan igaz… Utána viszont elkezdtünk a szolnoki Denevér stúdióban dolgozni Cserfalvi „Töfi” Zoltánnal és meg is történt az előrelépés lemezről lemezre.

Dark Clouds - Global Depressing System (2003)
A Nephilim Records csődje miatt a második albumotok a Global Depressing System már szerzői kiadásban jelent meg. A kiadó csődje visszavett belőletek valamennyit, vagy inkább csak egy pillanatnyi csalódás volt?

Norbi & Vitya: A Nephilim földbe állása váratlanul ért és persze fájdalmasan érintett bennünket, főleg mivel egy kész lemezanyagunk várt volna kiadásra. Mégsem éreztük úgy, hogy ebből a helyzetből nincs kiút. Annál komolyabb eredményként tudtuk értékelni, hogy a Global Depressing Systemet egyáltalán meg tudtuk jelentetni. A zenei közeg persze nagyot változott addigra: akkorra tehető a gótikus irányzat felvirágzása. Na, ehhez nekünk semmi közünk nem volt! Elhatároltuk magunkat az egésztől, egyre jobban nyitottunk a hardcore felé… Mondani sem kell, akkoriban eléggé szegregáltan léteztek a stílusok egymás mellett, átjárás alig. Mi pedig rendkívül nyitott arcok voltunk és zenefanatikusok! Sokan úgy kategorizáltak minket, hogy ez valami hardcore-os dolog és így már nem is érdekelte őket. Ma már ez viccesnek hat, de ha akkoriban valaki death metalt hallgatott, az nem nagyon volt vevő a doomra vagy a HC-re. Próbáltunk valóságos, „földközeli” dolgokról szövegeket írni és egy kicsit kerekebb, rövidebb nótákkal kirukkolni. Ismét elég igényes cuccot hoztunk össze – ez mindig is jellemzett minket – és rengeteget fejlődtünk, de az anyag fogadtatásakor azért hozzá kellett edződnünk a színtér átalakulásához. Megint más kérdés, hogy mai aggyal gondolkodva azt kell mondanunk, bizonyos szempontból átestünk a ló túloldalára a Globallal: túl steril lett és komoly váltást jelentett az elődjéhez képest.

Azóta szerzőiben adtok ki minden albumotokat?

Norbi: Az elő Nadir lemez (Tenacity) óta minden anyagunk ingyenes és letölthető. Amikor erről döntöttünk, ez még nem volt szokványos, sőt elég furán hatott! A cél az volt, hogy minél több emberhez jusson el a zenénk és a mondanivalónk.

A Dark Clouds évei alatt körbe turnéztátok az egész országot, sőt jártatok a környező országokban is és felléptetek igen nagy nevek előtt is. Ezek közül melyik koncertek voltak a legemlékezetesebbek?

Norbi: A legemlékezetesebb Dark Clouds koncert a legelső volt. Nagyon be voltunk szarva. Mindent magunk szerveztünk és intéztünk, csak totál nyomorékok voltunk hozzá… Eladtunk 300 jegyet egy olyan helyre ahol se előtte, se azóta nem volt hasonló rendezvény. Teleplakátoztuk Újpestet és Palotát is, elég komolyan rákészültünk. Végül nagyon nagy sikert arattunk! Ez még évekig segített átvészelni a nehezebb helyzeteket. De hatalmas élményt adott később a pécsi Crowbar buli vagy a DRI előtti fellépés Pesten és természetesen, amikor a Moby Dick előtt játszottunk több alakommal is. Volt egy 120-as Skodám és mindenhová azzal mentünk, ha meg éppen működésképtelen volt, akkor vonattal. A Skodában nem nagyon volt fűtés, így télen különösen kemény volt a túrázás.

De hiába a szép emlékek, 2004-ben a zenekar fordulóponthoz ért. Mi is történt akkor?

Vitya: Egyetlen emlék sem volt hiábavaló. Még csak törés sem következett be a pályánkon, minden ment tovább a maga útján – főleg amikor hosszabb kihagyás után Turbók Gergő személyében új bőgőst találtunk és újból koncertezni kezdtünk –, csak éppen úgy éreztük, hogy a zenénk olyan irányba fejlődött, hogy az már nem egyeztettethető össze a régi névvel.

Nadir - Tenacity (2005)
És ekkortól beszélhetünk a Nadirról?

Vitya: Igen. Az első album címe után neveztük át magunkat, hogy a folytonosságot érzékeltessük.
Az első Nadir albumnak a Tenacity-nek milyen volt a fogadtatása 2005-ben?

Norbi: Igazán csodálatos! Főleg annak fényében, hogy a névváltással mintegy elölről kezdtünk mindent. Volt is bennünk némi félsz amiatt, hogy a már bejáratott Dark Clouds név helyett Nadirként folytatjuk, de mindenképp meg kellett tennünk ezt a lépést. Felnőttünk és megérett a helyzet az új névre!
A metál körök, rajongók kíváncsiságát mennyire keltette fel a Nadirrá való átszerveződés?

Norbi és Vitya: Sok helyen hírt tudtunk adni a változásról, vagyis elég jól kommunikáltuk, hogy mi miért történik. Ezt mai szemmel sem csinálhattuk volna profibban. Talán ez volt a korai időszakban az egyetlen igazán tudatos döntésünk! Aki érdeklődött a zenekar iránt, az valószínűleg értesült a változásokról!

A Nadirral már bátrabban nyúltatok, nyitottatok más zenei irányzatok felé, ez tudatos volt, vagy addigra már mások voltak a zenei elképzelések, hatások?

Norbi és Vitya: A Nadir már egy összeérett társaságot mutatott. Mind említettük, zene-fanatikusokból áll a banda és akkoriban már ez a zenénkben is megmutatkozott. Nem nagyon gördítettünk semmi elé akadályt. Ha valami mindannyiunknak tetszett, akkor az lemezre is került – ennyi!
Viktor és Norbi akcióban
A Nadir eddigi anyagai 3 nagyalbum, 2 split és 1 kislemez. Most mi a helyzet nálatok zeneileg?

Norbi: Épp a napokban készült el közös split EP-nk a nyírbátori Drow zenekarral. A két zenekartól két-két dal került fel rá. De ezzel párhuzamosan már dolgozunk a következő Nadir nagylemezen, amely 2015 elejére várható. Egy elég sokrétű koncept album lesz, zeneileg és szövegileg is magasra tettük a mércét. Talán az Eco-ethic lemez vonalához hasonlíthatóak az újabb számok.

Ha visszanéztek az időben, a Nadirral ugyan azokat a csatákat kell megvívni, mint akkor a Dark Cloudsszal?

Norbi: Dehogyis! A kezdeti időkben mindennel harcoltunk: a hangszerekkel (amikor voltak egyáltalán…), de még egymással is! Hiába voltunk barátok, az egók nagyon dolgoztak! Mi egymás között a Nadir elindulástól számítjuk igazán a minőségi zenélést. De ha nincs ez a korai időszak, akkor nincs semmi sem! Minden mindennel összefügg! A korai Dark Clouds érában mindent nagyon komolyan vettünk, csak a körülmények jelentettek akadályt – elsősorban a pénztelenség –, na meg az, hogy nem nagyon tudtunk zenélni… (Akkoriban azért elég sok tagcserénk is volt.) A Nadir elindulásától kezdve harmónia van a bandában és 2005 óta csupán két bőgős-cserénk volt.

De ne feledkezzünk meg a projekt zenekarokról sem. Az Our Existence Is Punishment és a Ghostchant. Ezek, hogyan jöttek?

Norbi: Az OEIP-et azért hoztuk össze, mert Szabolcs – aki mindkét bandában dobol – elég jól beletanult a felvételkészítésbe és voltak más jellegű témáim, amelyeket nem akartunk félretenni. Ketten kezdtük Szabolccsal, aztán hívtam Kósa Danit (aki később a Nadirban is basszusozott) és Vitya is kihagyhatatlannak bizonyult ebből. Nincs rajta komoly reflektorfény, pedig nagyon jó anyagokat hoztunk össze! Főleg a második albumunkat mondanám elég egyedi világvége-zenének. A hangzás és a stílus is igen különleges, nagyon büszke vagyok rá! Jövőre az OEIP-nek is érkezik majd az új anyaga! A Ghostchant viszont egyre komolyabb teret nyer. Valahogy erre a bandára jóval többen figyelnek, mint ahogy vártuk. Nyilván a jól sikerült bemutatkozó anyagunk miatt is. Maga a tagság is olyan nevekből áll, akik már egyenként elég sokat tettek le az asztalra. A GC projektnek indult (Jakab Zoli barátommal egy meccsen beszéltünk arról, hogy kéne valamit csinálni.) Gondoltam, írok pár számot, ő meg énekel rá és majd valakiket megkérünk, hogy segítsenek a feljátszásban. Aztán Zolit annyira ráérzett a dolog ízére, hogy beszervezte Mátét dobolni ő pedig hívta Big-et gitározni (mindketten a The Idoru soraiból ismertek) Danit ide is én hívtam, mert egy zseni a hangszerén.

Az OEIP olyan időszakos, alkalomszerű, de a Ghostchant igen aktuális. Hisz hamarosan debüt koncertje lesz. Lesz ennek folytatása?

Norbi: Igen, mindenképp! Decemberben mutatkozunk majd be élőben. Addig viszont még összehozunk egy új anyagot! Amíg nincs tíz nótánk, nem igazán lehetett koncertezni, de a jövő évben külföldi bulijaink is lesznek! Itthon évi pár fellépésben gondolkodunk mindössze.

Beszéljünk kicsit az undergroundról. Engem folyamatosan bosszant az a sajnálatos tény, hogy nem jellemző a zenekarok közötti összetartás. Helyette inkább piszkálódás és trú arcoskodás van. Ti, hogyan látjátok a mai hazai underground zenei világot? Mik a hibák, és szerintetek mi vihetné előre?

Norbi Jakab Zolival és Réti Zsoltival (kupagyőztes lett az Újpest)
Norbi és Vitya: A színtér hű lenyomata annak, ahogy a mai társadalom (nem) működik, lévén az egyik kis szegmense annak. A közösségi élet és a kommunikáció jelentős mértékben az Internetre tolódott át és ennek a helyzetnek a kialakulásában nagy szerepe van a közönségnek is a hozzászólásaival és posztolásaival. A modern kori kapcsolatteremtésének az előnye, de ugyanúgy hátulütője is ez. Nem lenne egyszerűbb minden szarakodást, sérelmet félretenni és csak a zenével foglalkozni?

Jól tudom, hogy a zene mellett a barátságotokat még szorosabbá köti az is, hogy ugyanannak a focicsapatnak a drukkerei vagytok?

Norbi: Vityánál csak később alakult ez ki, de valóban évek óta járunk meccsekre együtt. Ez természetesen közrejátszott a Hajrá lilák! című szurkolói nótánk megszületésében. Az eredeti ötlete viszont Réti Zsolt barátunktól származik, aki a klub hivatalos fotósa és a Rockstation webzine révén a koncertfotóiról is jól ismert. De Zoli (Jakab Z.) is hatalmas Újpest drukker! Ez egy másik nagy szerelem, ahol a barátok együtt szurkolnak az Újpestért!

Vagyis zene, barátság és foci mindörökké?

Norbi és Vitya: Pontosan! A barátság a korai időktől kezdve a muzsikálás létalapja volt nálunk, amelyet nem is lehet kihúzni a zenekar alól. A foci pedig egy további közös érdeklődési terület, illetve szenvedély. Sőt, a mai Nadir dalszövegek irányvonalában meghatározó állatvédelem melletti elkötelezettségünket konkrét tettekkel is alátámasztjuk. Ilyen megmozdulás volt idén a The Southern Oracle lemezbemutatója, amelyen nem csak felléptünk, de egyedi zenekari pólókkal is készültünk az eseményre, ezek eladásából pedig az Állatmentő Ligát támogattuk a befolyt összeggel (a kezdeményezéshez a Stubborn és a Ghostchant is csatlakozott). Ugyanilyen jótékony céllal készült az Animals Over People válogatás, amelyen szintén rajta vagyunk, méghozzá a Rescue Shelter nótánknak egy felújított és csak itt hallható 2014-es változatával.

Srácok, köszönöm szépen a beszélgetést!


Norbi és Vitya: Mi köszönjük a lehetőséget!





2014. december 2., kedd

Nadir/Drow – Khil (split) ’EP 2014

A fekete iszapos fémzene kedvelőinek igazi csemege a Nadir és a Drow most megjelent Khil című közös slpit anyaga.  Az ’EP-n mindkét zenekartól két-két új dal hallható a maguk stílusilag sokrétegű extrémebb előadás módjukban. Az ’EP a Drow zenekar nevéhez köthető DeathCrew Records által került napvilágra és hamarosan CD formájában is beszerezhető.


A Khil split-et a Nadir kezdi Richard O’ Barry mocsaras, dühös death-hadcore dalával. A bevezető rövid intro után azonnal mocsár aljára húznak a mázás doom riffek. Az ezt követő gyilkoló gép őrölt death metálos tempói pedig egészen fulladásig lent tartanak minket. Az United Front nyers erejű darabolása alatt még a Halál is vigyorogva feni fejünk felett a kaszáját, majd egy suhintással végez is velünk. A Drow se sokkal marad el az előbbi mészárlástól. Godless daluk istentelenül gyors tempót diktál és a lassú délies cuppogós részek igazi súlyt raknak a death metálos dörgedelmek alá. Az pedig, hogy Szabolcs a dal végén magyarul tolja a szövegét nagyon hatásos. Az ezután következő Dark Side Of The Raven daluk egy igazi bólogatós bűzös slágernóta. A kezdő délies bluesos hangokra ráépülő lassan cammogó doom gitár riffek orgiájától a horrorisztikus mély többszólamú vokáljaiktól teljesen ellep a mocsár. A dalt egyébként Tatsu Mikami, a japán Church of Misery basszerének témái inspirálták.

A több mint 20 éve az undergound szintéren jelenlévő és elismert budapesti Nadir és a fiatal nyírbátori sludge/death csapat a Drow összefogása példaértékű. Ennek a közös split albumnak egyfajta szimbolikus összefogó üzenete is van a mai magyar, összetartás szempontból és sajnos sok más szempontból is a zéró ponton topogó underground zenei élet felé. Nyitni kell egymás felé, összefogni és támogatni azt, hogy a kis és vidéki zenekarok (akár a fővárosban) is megmutathassák a tudásukat, zenéjüket. Egyenrangúnak kell lenni, mert higgyétek el az, hogy ha egy nagyobb banda előtt játszok, híresebb leszel teória már egy rég lejárt lemez. 




2014. december 1., hétfő

Skulld – Csontos doom az Alföldről

Létezik Kecskemét környékén pontosabban egy Szentkirály elnevezésű kis faluban egy fiatal lelkes heavy/doom-groove zenekar a Skulld. A srácok zenéjére a napokban lettem figyelmes miután eljutott hozzám első bemutatkozó daluk a Skeletown. Zenéjük alapvetően a klasszikus heavy metál gyökereiből fakad stoneres, szabbatista doom hatásokkal. De, hogy kik is ők, és mit tudhatunk meg róluk, arról a zenekar két tagját, Csorba György basszusgitáros-énekest, és testvérét Csorba Zoltán gitárost kérdeztem egy bemutatkozó villám interjú keretében.


Sziasztok! Mióta is létezik a zenekar, és kik a tagjai?

Csorba György: 2013. március közepe óta van ez a felállásban. Akkor esett az a rohadt nagy hó. Péterke abban a zergeb…ó hidegben vállalta az első próbát. Próbáltunk egy félnapot aztán már nem is nagyon kellett mondani, hogy akkor most „benne vagy, nem vagy benne?”. Egy bólintásból tudtuk, hogy működik a dolog. Palival én már zenéltem együtt korábban. Zolival meg nem csak a zenei ízlésünk közös, hanem a vérünk is. De ha tényleg konkrétan kell említeni az tagokat. Csorba Zoltán szólógitár (riffmester), Fodor Péter dob, Varga Pál gitár, Mén pedig basszusgitár ordibálással.

Csorba Zoltán: Gyurival már 2003 óta toljuk együtt. Akkor még kő thrash metalt nyomtunk, Palival  is akkoriban ismerkedtünk meg. Szóval ezer éve ismerjük egymást. Külön utakon jártunk, de aztán egyesítettük erőinket.

Zenétek alapját az erősebb metálos riffekek alkotják, de megtalálható bennük a doomos, groove-os hatások is. Mik azok a kedvencek, akik akár hatással vannak rátok, illetve zenétekre?

CsGy: Zolival mi egészen a Ős-Bikinitől kezdve a Decide-ig mindent hallgattunk. De a legerősebb a thrash, meg a death metál vonal volt. Meg persze az olyan alap bandák, mint a Sabbath, Metallica, Pantera, Sepultura, Slayer. Személy szerint én a Down-nal középiskolás koromban megismerkedtem meg és akkoriban a Nola mindig rajta volt az mp3-as lejátszómon. Szerintem nagyon nem is kell több, hogy az ember sejtjeibe is belemásszanak azok a riffek, dallamok mint a Lifer, Stone the Crow vagy épp a Ghost Along. Ezenkívül rengeteget hallgattam a Stereochrist - Dead River Blues albumát, meg persze más magyar bandákat is, mint például a Born 33, Inferno Metalcore System, Mood, Magma Rise, de a Casketgarden is nagy kedvenc. Mostanában álltunk rá jobban olyan stoner rockos dolgokra, mint a  Kyuss, QOTSA, vagy a 1000MODS. Erre lehet inkább én… ha-ha. Péter eléggé más stílusban nyomul, ő Dream Theater mániás.  Pali meg szintén mindent hallgat a Rózsaszín Pitbulltól a Havokig.

CsZ: Nálam sokig a Metallica volt az alap minden értelemben meg a thrash bandák. Aztán jött a Danzig és a Ghost. A Danzig miatt a bandán belül persze közröhej tárgya vagyok, de ez van… ha-ha. Számomra a Danzig egy egészen új szemléletet jelentett. Emellett persze ott van a komolyzene, az alap Black Sabbath, a High on Fire meg inkább hozzáállásban, mint konkrét tetten érhető hatásként a Creedence. A magyarok közül a Gyuri által is említett bandák, bár a Neck Spraint, a Stonedirt-öt és a Superbutt-ot kihagyta. Akikre akkor is felnéztünk, meg most is felnézünk.

Bemutatkozó dalotok a Skeletown igen erős dal lett. Mit mesélnétek erről?

CsGy: Valóban, mi is így érezzük. Reméljük azért majd a több is tetszeni fog a népeknek. Részemről annyi van ezzel a nótával kapcsolatban, hogy sokat dolgoztunk vele. Igazán kiérlelt, átgondolt, de nem túlgondolt nóta. A szövegéről meg a témájáról én személy szerint nem mondanék semmit, mindenki döntse el, szerinte mit akar mondani a dal.


CsZ: Ezzel a számmal dolgoztunk a legtöbbet, mert vagy 6 fajta verziója volt. A korábbi bandánkban nagyon szerettük a páratlan, meg mindenféle tört ütemeket és ezt valahogy ide is bele akartuk építeni. Aztán szerencsére ezt leszavazták (ha-ha). Szeretem túlbonyolítani a dolgokat ezért is jó, hogy közösen döntünk. Az volt a legdurvább, hogy ez a nóta ment fel a leglazábban a stúdiózás során. Sokáig Pgram volt a munkacíme, mert nekem valamiért a Pentagram jutott eszembe róla.

Lassan elkészültök az első EP-tek. Hol tartanak most a munkálatok, mit tudhatunk a készülő anyagról?

CsGy: Nagyon szeretnénk, ha körülbelül karácsony környékére már feltehetnénk a netre. Még a lemezborító van hátra, meg a fizikai formátum. Szeretnénk néhány CD-t is csinálni. Legalább magunknak (ha-ha).

CsZ: A stúdiós dolgok készen vannak, most a kiadás jogi háttere van még hátra. Az EP-n 6 nóta lesz majd kb. 25 perces terjedelemben. Talán azért is jó így, mert manapság már kevésbé tudsz odafigyelni egy 70 perces lemezre. A felvételek Kiskunfélegyházán készültek és k..va jól szól. Ezúton is köszönjük Gyapy! Ezen kívül fontos, hogy a digitális mellé legyen kézzel fogható változat is. Szerintem úgy kerek a dolog. Én még walkmannel jártam iskolába, és a zsebeim tele voltak kazettákkal és szerettem is gyűjteni a lemezeket, ahogy most is! Tehát december közepén lesz majd elérhető a lemez.

Tervek, elképzelések a zenekar jövőjére vonatkozóan?

CsGy: Koncertek, jó sok koncert. De természetesen, mihelyt összejön annyi nóta, na meg pénz, hogy érdemes legye rögzíteni őket, akkor persze azokat is felvennénk.

CsZ: Osztom, amit Gyuri mond! Sok koncert hasonszőrű bandákkal és persze új anyag készítése!


Tagok: Fodor Péter - dobok, Csorba Zoltán - gitár, Varga Pál - gitár, Csorba György - basszusgitár-ének