2015. február 27., péntek

Hot Beaver – A nők lába között búvó ˝Szent Grált˝

Az egykori Green Machine (Kyuss Tribute Band) basszere Horváth ˝Sexy˝Gábor, Hot Beaver néven alapította meg új zenekarát. A csapat hamarosan egy debüt anyaggal fog jelentkezni, ami minden bizonnyal tovább viszi a GM stoner, desert rock vonalát. De, hogy vajon több is lesz-e bennük? Erről, a Green Machine-ről, az új zenekarról és terveikről egy villáminterjú keretében beszélgettem Gáborral.


Szia Gábor! Először beszéljünk a Green Machine-ről. A tavalyi év közepén kiadtatok egy saját dalokat tartalmazó kis lemezt, amivel úgymond kibújtatok a tribute bandák soraiból. Majd az albumbemutató előtt hirtelen megszűnt a banda. Mi történt akkor a GM-en belül?

Szia Armand, köszönöm a kitüntető megkeresést és köszöntöm az olvasókat is! Igen, ez egy kényes téma. Azt már az elején le szeretném szögezni, hogy nagyon sokat köszönhetünk Perunak, mert Ő hozott össze minket Mikivel, akivel most már azt mondhatom, hogy tűzön-vízen át együtt maradunk; bármi van, együtt muzsikálunk. A Kyuss tribute zenekarban kezdtünk el mindketten foglalkozni a stoner zenével, előtte inkább rockerek - metálosok voltunk, de nekünk mindig is a kicsit keményebb zene jött be. John Garica (Kyuss - Unida frontembere) ötlete alapján kezdtünk el saját dalokat készíteni négyen, a Green Machine név alatt, de munka közben egyre inkább körvonalazódott, hogy nem állunk egy állásponton a zenekar stílusát, hangzását és küldetését tekintve. Egy szó, mint száz, mi ketten kiszálltunk a zenekarból. Attila, a dobosunk pedig abbahagyta a zenélést. Nehéz döntés volt, de meg kellett hozni, mert minket tényleg semmi más nem érdekel, csak az, hogy a saját zenénket toljuk, feszültségek és idealizálás nélkül. Nem szeretnék emiatt hanyagolni olyan témákat, érzelmeket, amik igazán belőlünk jönnek, mert ez a bandán belül valakinek nem tetszik.

Ezek a problémák megmutatkoztak korábban is, vagy csak az adott pillanat, helyzet eredményei voltak?

Az, hogy Attila abbahagyta a zenélést, egy régi és hosszú folyamat végkifejlete volt. A mi kiszállásunk elég gyorsan zajlott le több erős jellembeli és nézetbeli ellentét miatt.  Egy kicsit megpihentünk a történtek után, megbeszéltük mit akarunk, és már kezdődött is az új utak felkutatása. Nekem a zene az első az életemben, erre tettem fel mindent.

Akkor térjünk rá az új zenekarodra, a Hot Beaver-re. Kérlek, mutasd be a zenekart. Kik a tagok, hogyan állt össze a csapat?


A gitáros adott volt, ifj. Kocsándi Miklós; ő az a srác, aki a Kyuss ősapa szólólemezén is játszik. Én nagyon szeretek Vele zenélni, mert tényleg nem csak pötyögünk valamit, hanem pillanatok alatt ráérzünk egymás témáira és stílusára, ugyanazokat az érzéseket szeretnénk átadni.  Minden percben érzem, hogy egy hajóban evezünk. A dobos Makai Laci, akit az Apey and the Pea zenekarból ismerhettek. Érdekes volt a választás, mert egy bugyuta hódos képpel feltettem a hirdetést egy közösségi oldalas zenészkereső csoportba, hogy dobost keresek. Egy perc sem telt el, már ugrott is elő a chatablak; a Makai volt. Kérdezte hova és miért keresek dobost. Meséltem egy kicsit a bandáról és a terveimről. Ő egyből mondta, hogy tök jó, menjünk le egy kicsit dzsemmelni a próbatermébe. Mikivel megjelentünk és azonnal éreztük, hogy nem kell tovább keresni. Úgy dobol a srác, ahogy kell egy ilyen zenekarban: erős, brutális, de mégis laza. De szerintem ezt az Apey-ből már mindenki vágja. Kegyetlen. Az énekesi mindig a legkeményebb poszt egy zenekarban, hiszen nagyon nehéz olyan embert találni, aki a zenekar élére tud állni, elég jól énekel, jó ötletei vannak és emellett jó arc is. Öreg gúgli testvérbe beírtam, hogy "énekes zenekart keres". Első találatok egyike volt egy zenészkereső fórum, ahol kb. a 3. hirdetés egy ilyen szöveg volt: "fasza énekes zenekart keres". Gondoltam, ez biztos lökött, úgyhogy meg is hallgattam a felvételeit, amiket ott közzétett. Semmi extra nem volt, de éreztem egy olyan feelinget az egyik dalánál, amit eddig csak egy embernél, Undosnál (akivel Lukács Petánál is együtt dolgozunk, és eredetileg őt gondoltam a Beaver énekesének), így hát megkerestem és átküldtem neki néhány dalt, hogy mégis milyen zenét akarunk csinálni. Pár perc múlva visszaküldte a dalokat felénekelve. Persze csak demók, de én azonnal felhívtam Mikit, hogy "haver, ezt hallgasd meg, ez tiszta Alice In Chains". Lehívtuk próbára, erre megjelent a szőkére festett tüskés hajával, és hatalmasat énekelt. Nagy arc, Lőcsei Bencének hívják, és tényleg tehetséges, ráadásul jó fej. Először azt hittem hülyéskedik, hogy a mínusz 10 fokban tartandó fotózásra fürdőköpenyben jön. Nézzük csak meg a képeket, fagypont alatt is alsógatyában vigyorog! Ha-ha.

Hogyan jött az új banda ötlete? Hisz Te emellett több zenekarban is játszol. Esetleg hiányzott ez a vonal?

Érdekes dolog ez, mert már több mint 15 éve zenélek és zenekarozom, de ez életem második igazán önálló zenekara. Eddig, és a mostani helyzetet is beleértve, mindig mások zenekarában zenéltem, sosem a sajátomban. Persze nagyon jó Petánál és a Lovreknél az ő zenéjüket nyomni, hiszen ők azok, akikre igazán felnézek még most is, hiszen zsenik a maguk nemében. Az ország legjobb gitárosaival tényleg élmény együtt muzsikálni, de bennem megbújik egy olyan én is, ami szeretne úgy igazán egyszerűen, de nagyon odabaszni!  Már bocs a kifejezésért, de más nem tudja ennyire kifejezni azt, amit a Beaver jelent nekem. Itt együtt, próbán írjuk a dalokat, egyszerűek, mégis minden bennük van, amit szeretek. Egy más világ, más esszencia; szóval erre is szükségem van, és nagyon örülök, hogy ilyen partnereket találtam hozzá.

A banda neve kissé bizarr ˝Meleg Hódok˝. Fiúzenekar vagytok az okés… Mégis honnan jött ez a név?

Ha-ha. Hatalmas, azt hiszem már másodszor hallom ezt az értelmezést a zenekarra. Nagyon szeretem az állatokat, a hódokat is, ráadásul felénk - a Mosoni Duna területén nagyon sok hód él. Az amerikai szlengben a "beaver" az ellenkező nem, a nők lába között búvó " Szent Grált" jelenti, és a mi nevünkbe a "hot" a dögös jelzőt takarja. Szóval, ha Hot Beaver, akkor egy dögös csajra gondoljunk, akire - nyugodtan valljuk be- mindannyian vágyunk. Egyébként van egy kis vicces sztorim ezzel kapcsolatban: Amikor Unida koncerten jártunk Bécsben Mikivel, már kitaláltuk ezt a koncepciót, megegyeztünk a Hot Beaver névben, és gyakorlatilag Garciaékkal alapítottuk meg a zenekart a backstageben. Egy amerikai forma sem volt, aki nem zokogott volna a nevetéstől, amikor odamentem és bemutatkoztam: "Hey, i'm Sexy from Hot Beaver!". Egy életre megjegyezték.


Hamarosan jön a bemutatkozó anyagotok. Mit tudhatunk róla, mit várhatunk tőle, és legfőképp, mikorra várható?

Már a GM érában kipróbáltuk azt a módszert, hogy a '70-es évek bandáinak módszerével egyben, élőben rögzítünk, nem a ma megszokott mesteri, ám ebből következően steril sávos/tékes módszerrel. Itt nincs editálás, ha valaki elrontja, akkor újrakezdjük. Mindenki egyre jobban figyel, és végül az első igazán jól sikerült próbálkozásnál megállunk és megtartjuk, amit csináltunk. Természetesen vannak hibák, esetleges gyorsulások - lassulások, de ettől lesz emberi, dögös, szerethető a zene.  Hogy a netre mikor kerül fel, még nem tudom, de az a terv, hogy még a debütáló koncert (Február 28. Showbarlang) előtt kiteszünk belőle valamit, ha nem is a teljes anyagot.

Említetted és remélem, nem árulunk el vele túl nagy titkot, hogy az EP 4 dala közül 2 már hallgató volt a GM kislemezén is. Ezek most új köntöst kapnak, újraírtátok?

Igen, a régi dalokat is megtartottuk, mivel a zenei részeket mi írtuk, de új dobolás és énekdallam, és persze új szöveg is került rájuk. Természetesen egy már felvett anyagot kényes dolog megbolygatni, de hogy őszinte legyek, minden dalnak jót tett az, hogy egy kicsit beértek a mi fejünkben is. Jönnek az új dalok, szerencsére nagyon gyorsan tudunk dolgozni. Úgy kezdtük el ezt a zenekart, hogy 10-12 dal ötlete már megvolt a fejünkben. Azóta érnek bennem még újabbak, szóval én azt mondom, hogy idén kint lesz a nagylemez is.

Tervek a jövőre nézve? Koncertek, egyebek?

Zene, Zene, Zene, csupa nagybetűvel. Koncerteket folyamatosan szervezünk, írjuk a nagylemezt és még idén szeretnénk megjelentetni. Szerencsére termékenyek vagyunk, úgyhogy ezzel nem lesz probléma a továbbiakban sem.

Gábor, Köszönöm a beszélgetést! És várjuk az új anyagot. 






2015. február 25., szerda

Skulld – Skulld ’EP 2014

Tavaly év végi HOD-s villáminterjú után pár héttel a Skulld lelkes muzsikusai ígéretükhöz híven meg is jelentették a szintén Skulld névre keresztelt debüt kislemezüket. Az igazat megvallva, annak ellenére, hogy a srácok bemutatkozó anyagát már többször is meghallgattam valami miatt – és ezt röstellem is - úgy száguldtam el mellette, mint a 6:20-as gyors. De most, hogy lassan utolérem tavalyi elmaradásaimat, ők sem menekülhetnek semmitmondó soraim alól. Az 'EP dalai Gyapi Mester műhelyében lettek rögzítve, így a hangzásra és minőségre panaszunk nem igen lehet. 


Bemutatkozó anyaguk 5 olyan klasszikus heavy/doom hatású dalt tartalmaz, amikhez a groove metál erős reszelős esszenciáit vegyítettek. A bődületes erejű öblös riffekkel nyitó Horseheads egy igazi tökös, döngölős nóta és egyben az ’EP legerősebb dala is.  A gitárok vastagon ontják a harapós röfögéseiket, amik egy csorda begerjedt vadkanmódjára csörtetnek elő a hangfalakból, hogy aztán ezt követő Vlad acélos agyaraival döfjenek fel minket. A gitárok hasonló hévvel aprítanak a Mad Dog Days acsarkodó, magasfeszültségen pörgő eszelős tempójában. Mindig is szívből bírtam az ilyen zakatolós, nyálcsorgató őrölt metálos témákat. Épp úgy, mint azokat a mocskos varacskoló variálásokat, amint az ’EP számomra abszolult favoritja, a Whoreson Blues heavy metálos, szombatista doom riffei hoznak. Laza, de mégis feszes jó húzású riffek ezek, ízes gitárszólók, széles terpeszállással és metálvillázással.  Nem is akarhat egy doomer ennél többet. Veszetten búgó nyaktörős riffekkel és villámokként cikázó szólókkal teszik színesebbé a záró Skeletown markáns, csontozós fűrészeléseit, amikkel még jobban ráerősítenek az előző dalból sugárzó erő érzésére.


Az, hogy ez a fiatal csapat ilyen jól ráérzett erre a klasszikus vonulatokat felsorakoztatott zenei ösvényre, mindenképp elismerést érdemel. Még akkor is, ha érezhetően feltűnnek bennük az apróbb kezdő zenekaros hibák. Gondolok itt az ének (néha elhúz egy-egy témától, ill. az elkezdett dallamosabb vonalat nem tudja, vagy nem meri befejezni) és a dob apró kis pontatlanságaira. Mindezek ellenére a Skulld egy remek és élvezetes heavy/doom-groove bemutatkozó szett rittyentett nekünk. Hallgassátok, megéri!




2015. február 24., kedd

Lumberjack Commando - A The Heritage olyan, mint egy tank...

Kanizsai favágóink nemrégiben megjelentetett ˝The Heritage˝ kislemeze a csapat egy markánsabb, metálosabb arculatát mutatja meg.  Az erősebb és kiforrottabb témák mellett az énekben is a dallamosság került előtérbe, de ugyan akkor meg maradtak bennük a jellegzetes, délies metálos Lumberjack Commandos ízek. De, hogy ők milyennek is érzik új albumuk ízeit, arról Péter Tamás gitárossal és Kun Ádámmal, a zenekar énekesével beszélgettem.

Sziasztok srácok! Első körben beszéljünk az ’EP előzményeiről. Mikor kezdtetek el dolgozni az új dalokon, és hol készültek a felvételek?

Tamás: Az új dalok lassan, de folyamatosan készültek. Valójában nem volt koncepció abban, hogy hány számot veszünk fel. Később körvonalazódott csak, hogy EP legyen a majdani anyag, egyszerűen ez tűnt a legjobb választásnak. Egy nagyjából másfél éves időszak termése lett mindez. Viszonylag keveset tudunk próbálni, a próbákon kívül viszont mindenki foglalkozik az aktuális számokkal, ötletelünk, gyakorlunk, mennek a béta változatok.


Adám: Tavaly ősz lett belőve a stúdiózásra. A szegedi Black Hole Sound stúdió referenciái és ajánlata meggyőzött bennünket. Nem akartunk kompromisszumot kötni a minőséget illetően, nem csalódtunk. Erősebb anyagot szerettünk volna, bár jó fogadtatása volt a The Bad Memories Lodge Ep-nek is, de nem voltunk teljesen elégedettek vele. Változott, érett a zene, a zenekar, odafigyeltünk egymásra és mindig a legjobbat próbáltuk kihozni egy dalból. Nagyon örülünk mindig, ha egy szám elkészül és játszani kezdjük koncerten is! Tudtuk, hogy súlyosabb lesz és törekedtünk is erre, de az éneknek is próbáltunk egy kicsit nagyobb teret adni. Éreztük mi is, hogy alakul a saját stílusunk.

Milyen volt a stúdiózás? Ha jól tudom egy hétvége alatt rántottatok fel mindent.

Tamás: Október 24-26 között, összesen 24 óra alatt rögzítette Vári Gábor a négy számot. Majd utómunka, sok küldözgetés, visszahallgatás, keverések. Jó volt a hangulat, de feszített volt a tempó. Munka közben visszahallgatva a felvételeket éreztük, hogy ez minőségi munka lesz.

A The Heritage első meghallgatás után észrevehető, hogy a dalok témái sokkal erősebbek és riff centrikusabbak, mint az előző anyagotok dalai. Ti hogyan mutatnátok be ezt a négy dalt?

Tamás: Négy dal, négy különböző hangulat! Ezek közül is a War, a nyitó szám volt a legelső, ami elkészült. Nagyon megkedveltük, leszedte a fejünket, ezután már nem lehetett lazítani, kellettek az erős, fogós riffek. Eddig is nagyon sok energiát fektettünk a gitártémákra, hiszen ezek alapozzák meg a születendő számokat, mindig ez az első lépés. Most pedig a két gitáros szinte egymás kedvére hozták az új ötleteket.

 Ádám: A Lunar Journey egy böszme riffre íródott és kicsit elszállt a témája is, utópisztikus és egyben eszelős is. Tömör és szigorú a Helpless Rage. Olyan, mint egy tank, végigdübörög a harcmezőn és közben teszi a dolgát. Egyébként inkább a háborúk ellen szól a mi szánk íze szerint. Egy lassabb és alattomosabb az utolsó, The Red Code. Nagyjából „Az aligátor szeme” lehetne az alcíme. Hidegvér, gyilok, az ösztön nyugodt melankóliája… Sokat dolgoztunk rajta, hogy elnyerje végső formáját.

Ezek az új témák, elképzelések minek a hatására jöttek? Vagy inkább annak a hatása, hogy jobban összeért a csapat és ti is elértetek egy úgymond magasabb szintet a zeneírásban?

Tamás: Eléggé összekovácsolódtunk, ez nagyban megkönnyítette a munkát. Ez annyit jelent, hogy a próbák során egyre gördülékenyebb munka folyt, másrészt jóval többet hozzá is tudott mindenki adni. Ezt mi is érezzük. Jön egy új riff és már tudjuk, hogy milyen irányba építjük tovább, vagy egyáltalán vigyük e tovább.
De nem csak zenében észlelhetőek a változások. Az énektémák is sokkal inkább dallamosabbak, kiforrottabbak. Érezhetően kidomborodnak bennük a hard rockos és metálos hatások, amik csak gazdagabbá teszik az új dalokat. Ádám, te nem az a jellegzetes délies torok vagy ennek ellenére mégis remekül hozod ezeket a témákat. Mik befolyásolták, formálták ilyenné könnyed dallamossá ezeket az új témákat?

Ádám: Az új lemezre jóval több idő jutott, mind a dalírásban, mind a részletek kidolgozásában. A banda is egyre jobban érik, formálódik és találja meg a saját útját. Az előző anyag számomra inkább még arról szólt, hogy keresem a helyem és a saját szerepemet, mára viszont sokkal konkrétabb, határozottabb elképzeléseim vannak a nóták születése során. Bátrabban kiveszem a részem és alkotok véleményt a közös munkában, egyre jobban a magaménak is tudom érezni a Lumberjack Commandot.  Zenei érdeklődésem igen széleskörű, nagyobb része igen távol áll a LC stílusától. Ebből egyébként próbálok erényt kovácsolni, mivel nem szeretem a szűk skatulyákat, fontosnak tartom, hogy egy zenekar mindig tudjon újat mutatni lemezről lemezre, persze a saját műfajában. Bár a stílusok egyre jobban összemosódnak, keverednek ezért egyre nehezebb egyedit alkotni, úgy, hogy az ne csak az extrémitásával tűnjön ki. A hangom ilyen, le is szögeztem még az elején, hogy nem tudok „valódi” redneck módjára üvölteni, egyszerűen nem ment soha. De mindent megteszek, hogy egyedivé és inkább színesebbé tegyem ezzel a palettát. Szerencsére megértő szívekre találtam, így mondhatni szabad kezem van, természetesen bizonyos kereteken és korlátokon belül.

Ha jól tudom te egy másik zenekarban is énekelsz. Talán ennek is köszönhetőek ezek a dallam centrikus énektémák? Egyáltalán mennyire lehet befolyással egy másik banda betöltött frontemberi posztod a Lumberjack-ben betöltött helyedre?

Ádám: Ez így van. A kezdetekkor, mikor megkerestek a srácok azzal kezdtem, hogy nem mehet egyik zenekar sem a másik rovására, sőt addig el sem vállaltam, míg a régi bandával nem beszéltem meg és ők áldásukat nem adták rá. Szerencsére próbatermet is közösen bérlünk, tudunk egymás történéseiről, pedig két teljesen más világ. Jól megférünk egymás mellett!

Az új dalok szövegeiben erősen jelen vannak a mindennapi élet küzdelmei, a háborúk és társadalmi ellentétek. Ez azt jelenti, hogy inkább figyeltek a mai világ eseményeire, sem mint a képzelet sörhabos hazug ábrándjaira?

Tamás: Pontosan! Nem mintha bulik örömei nem lennének ránk hatással, de talán ennél egy kicsit komolyabban vesszük magunkat. Most épp ilyen hangulatú témák jöttek és próbáltunk összhangot teremteni zene és szöveg között. A Heritage szigorúbb, mogorvább és sötétebb is lett a debüt Ep-nél, de ez nem azt jelenti, hogy később nem kanyarodnánk kicsit visszább, vagy más, még eddig kevésbé járt utak felé. Téma rengeteg van, ott hever előttünk nap, mint nap, hatnak ránk, de a fantáziánkat is elengedjük, ha kell. Szóval nem feltétlenül szeretnénk magunkat korlátozni.

A zenekaron belül mennyire oszlanak meg a stílusok? Hisz öt ember, öt személyiség. Egyetértés, egymástól való tanulás, tisztelet, vagy inkább ellentétek?

Tamás: Mondhatni, megoszlanak, de ez nem jelentkezik problémaként. Mindannyian erős személyiségek vagyunk, de jól össze tudunk dolgozni és figyelünk egymásra, nem az önös érdekek vezérelnek minket, hanem a közös zenélés öröme és az, hogy minél jobb dalokat írjunk. A csapatépítés is jól működik, van is rá igény! Ha-ha-ha… Tiszteljük, ha kell, segítjük, de legfőképpen inspiráljuk egymást és ez eddig működik.

Nagykanizsa nem épp az ország közepén vagy. Egy vidéki zenekarnak ez mennyire jelent hátrányt a fővárosi bandákkal szemben?

Tamás: De legalább délnyugaton! Erre felé nagyon kevés lehetőség van bulikat szervezni, egyébként sem tolonganak az emberek manapság a koncerteken. A nagy távolságot hátránynak érezzük, hosszú utazások, magas útiköltség, stb. Ellenben próbálunk ezeken a dolgokon átlépni és megteszünk mindent, hogy minél több helyre eljuthassunk. Pesti, vagy más, tőlünk távoli székhelyű bandákat is pont ezért nehezebb leszervezni, de igyekszünk jó kapcsolatokat kiépíteni és ápolni hasonlóan elszánt és lelkes zenekarokkal. Egyébként is ráférne a stílusra is az összetartás!






2015. február 21., szombat

TheMOLNÁR’z – ödön és gáspár nem inni jöttek, mulatni (2014)

A tavalyi év vége bonusz meglepetéseként (na meg, hogy ne csak a megszokott töki-löki zenéket hallgassuk) jelent meg 2 év számtalan és sikeres fellépés, valamint 0 próba, 4-5 énekes, 0 óra stúdióidő és 2 majdnem aranylemez után a theMOLNÁR'z – ödön és gáspár nem inni jöttek, mulatni című új zajosan sikergyanús anyaga. A csak Molnárokat tömörítő punk/hc/extrém noise banda közel 10 perces anyagának 12 (neurotikus speed doom metál) dalainak olyan ereje van, hogy erre még anyádat is megcsapnád.


Már az első daluk a fácán az új kőbányai zsigerből végig pörgetett 180mp dob tempóitól a lábaim is beremegnek. A Martenst berántós pogózós letörtem a faszom, zsebre raktam… és az őt követő kés című kocsma-híró eposzuktól pedig egyenest a bokám is lefostam. Az album abszolút favoritja a két részes aranyértetkó című daluk. Ütős pontossággal nyomatják a kutyabaszó üvöltésekkel telerakott húrtépő noise témákat, amiknek a végén még egy jó „kurva anyádat” is kivehető. De hasonlóan zajos-slágeres extremitással bír  a mit nyalod, nem fasz az, vagy a homokvárhegy2, a pinának meg ott a segg, illetve a legzajosabb slágergyanúsabb szerzeményükben, a SZAROK RÁ! is. Azonban a magas kategóriás prima-pinavera riffek mellett feltűnnek egy-két, már-már ultra, vagy inkább speed doomosnak is mondható megoldások is. Amit hűen tükröznek a kutyakóbász, a theMASTODON’z és a záró szarszar lassú melódiáiból erősen kidomborodó klasszikus három riffes szabbatos-denevéres életérzés zsigeri ösztönei.

TheMOLNÁR’z – ödön és gáspár nem inni jöttek, mulatni című lemeze kiérdemelten nyerné el a magyar underground nem létező ˝Baszni jötten, nem szeretni˝ aranyér-lemez díját. Ez tipikusan olyan album, amit meghallgatsz egyszer, majd még egyszer és még egyszer, és még egyszer… és nem bírod abba hagyni (a röhögést). 




Karmageddon – Preborn (2015)

A Kovács Kristóf (ex-Just Four) és Riba Gergely (Naturus, ex-Philosopher) által létrehozott Karmageddon duó eredetileg még 2007-ben alakult Above The Under néven. Ez a formáció 2009 végéig működött, ezután pár évre elváltak zenei útjaik kipróbálva magukat más zenekarokban, más stílusokban.  2013-ban újra összeálltak, hogy Karmageddon néven rögzítsék a 2007-2008 környékén íródott dalait. A most kiadott szilaj, vad, betyáros hangzásvilágú Preborn albumuk dalait hallgatva önkéntelenül felmerül bennem egy kérdés: - Minek vártak ezzel eddig? - Srácok, ha ennek az anyagnak a dalait 7 évvel ezelőtt kiadjátok, ma nagyon sok arc csak a kispolcról pislogna. Ezt nem azért mondom, mert valami újat hoztak volna ebbe a trágyalapátolós, kockás inget szaró stílusba. Hanem inkább azért, mert cuccal mára nagyon sokk hasonszőrű itthoni bandát beelőztek volna ezzel. De ezt a 7 évet így utólag behozni nagyon nehéz. Bár nem is hiszem, hogy ez lenne a fő csapásírányuk ezzel az albummal. Hisz idény (seasson) zenészekkel kiegészült duó zenekarként ezt nem is lehet, és nem is kell behozni. 


Számomra, és talán mások számára is örömteli meglepetés volta pár héttel ezelőtti beharangozó videójuknak. Aminek képanyagát a Szomjas György rendezte magyar eastern betyár kultuszfilm, a Talpunk alatt fütyül a szél képkockái adták. És bár zenéjük hatására jó szokáshoz híven a Pantera/Down nevével fémjelzett délies groove metál mondható én mégis inkább úgy mondanám, hogy zenéjükben azt a bizonyos magyar puszták és betyárvilág hangulatát próbálták megfogni, ami az As I Am videójuk képvilágában és albumuk borítóján is látható. Az kétségtelen, hogy Preborn intro + öt dala az első riffjétől az utolsóig ontja magából a súlyosnál súlyosabb southern/groove témákra fölmálházott több mázsás doom förtelmeket. Ettől lesz igazán magyaros a Karmageddon eastern metálja.  Az egyfajta introként szolgáló The Wind Is Whistling Under Their Feet nyikorgó bitójára telepedett verési varjainak kórusára himbálódzó doromb játékával egybefonódó akusztikus blues gitár balladája akaratlanul is a kietlen magyar pusztaság látképét égeti a fejembe. A pusztai hangulatot megadó bevezető után elszabadult ménesként vágtáznak az As I Am csordavokálos üvöltéseivel tarkított szikár (Panterás) témái. A gitárok, mint száz megvadult ló taposták, és rúgják arcunkba mocsaras riffeket és teszik mindezt szakadatlanul a Faith In Me feszesebb tempón pörgő dinamikus koszos thrash metálos betéteivel tarkított döngöléseiben. Az Addiction galoppozós doomja visszább fogja a patákat. Persze a dal fő riff szerkezeteit továbbra is a fűrészgépes gitárok ontják a több szólamokban előadott refrének kíséretében, és a dalvégére beékelt tragikus hangvételű magyar nyelvű narrátor szövegel. A Lies markáns hangvételű klasszikus heavy/doomja disznómód röfögteti a gitárokat és szikár rögökként forgatja ki a szigorúbb dallamokat a húrok alól. A záró Alcohol In Veins pedig szó szerint az ereinken át az agyunkba nyomja füstös, részeges (Rebel Meets Rebel) kocsma blues metálját. Ami akár a részeges redneckek nem bejegyzett himnikus indulója is lehetne. 


A Karmageddon eastern metálja minden bizonnyal kellemes perceket fog szerezni a műfaj szerelmeseinek. Számomra egyfajta tüske a köröm alatt az a fölöslegesen elpazarolt 7 év. Ha ez nem lenne, most minden csövön nekik menne a cum zsötem, és nem csak egy újabb banda lennének a sajnálatosan sokból. De semmi sajnálkozás. Minden összevetve ez egy faszányosan döngölős album. Olyan riffekkel és csordavokálokkal, amik mellé magyarosan kötelező a füstölt szalonna lilahagymával. Majd mindezt szétcsapatni egy jó féle szilvafa pálinka és sör kombóval. Had örüljön az a kappanháj.







2015. február 19., csütörtök

Dead Monuments - Requiem a funeral doomért

A közel 20 éve (1996) alakult és az óta egyfajta ˝csendes projektként˝ torporban vegetáló funeral doom, dark tempós Dead Monuments 2002-es ˝Dead Monuments˝anyaga után ez év januárjában egy nem publikálásra szánt új 2 dalos demóval jelentkezett. A demó két felvétel még 1999 nyarán készült, a ’90-es évekre jellemző dohos, sötét próbatermi pince körülmények között. Sajnos a hangzás ezért nem épp a legkifinomultabb. Első hallásra az avatatlan fülek szokatlanok ezeket a sötét, nyomasztó, áporodott hangokat, amiktől már az én urbanizálódott füleim is elszoktak a XXI. század Hi-Tech kolóniájában. Hisz én is egérrágta villanydrótciterának, lavórzörgésnek hallottam, amiért megint csak megkövezem magam. Hisz anno még füleim az Aurea Aetas pokol járta dróthúrjain is edződtek.


A demóról még annyit, hogy ez a két dal egyfajta megkésett bónuszként szolgál a 2002-es Dead Monuments 4 dalos közel egy óra hosszas albumukhoz. Ezért inkább kezdjük is ezzel az ismerkedést. A nyitó Slowly Fade egy komor temetői hangulatot árasztó dal a maga monumentális 18 és fél percével. Lassú lehangolt tempók egymásba kapaszkodva vonszolják a torzított gitárhangokkal előadott kietlen ürességet érzését, amiket felerősítenek a gyászének sirató hullámai. Ezt a sötét hangulatot, illetve a dal monumentalitását csak egy-egy lélegzetvételnyi finoman beszúrt akusztikus téma töri meg. A Forgotten Willows morózus hangjaiban az álomszerű szintetizátoros orgona futamok karöltve kísérik a megtört lüktetésű riffjeit éppúgy, mint az Into Oblivion neurotikus szavakat mormoló, háttérből hörgő földig hajlott melankóliájában. A záró és egyben a legrövidebb daluk, a Darkages rideg akusztikus témáiban egy középkori várbörtön hangulat elevenedik meg misztikus orgona-derengésekkel.


A már említett nem publikálásra szánt ˝Unpublished˝ demó dalai még sötétebb és ridegebb hangzással szólalnak, meg mint 2002-es elődje. Mint megtudtam ez a két dal a nagy hangerő miatt egy pokrócba csavart mini mono HiFi toronnyal lett egykoron rögzítve. A gyászosan hörgős Nameless Dead tempói inkább rituális black/doomként aposztrofálható. Míg az őt követő közel tíz perces Internal Conflict közép tempós, néha szabadjára engedett vadabb tempói mellet a női vokál helyeződik középpontba, hogy ezt az egészet a háttérből előtörő fájdalmas hörgések közepette némi avantgarde hatású romantikusan melankolikus furulya játékba fojtsa.



Időközben tudomásomra jutott, hogy a Székely József – dobos és Klein Péter – énekes/gitárost (Bornholm, Darktempered, Frost, Neural Booster, Quintessence, Toscrew) takaró formáció az első anyaguk megjelenése óta nem játszottak együtt. És ez a nem publikus demó is inkább az emlékek felelevenítésére került elő. Kár, mert van benne egyediség, ötletesség és egyfajta kriptaszagú nosztalgia is a számomra. Kár, mert ez a műfaj sok mással egyetemben amúgy is hiánycikk a magyar doom kopottas palettáján. 




2015. február 17., kedd

Mussörgsky - After The Collapse ’EP 2014

Az egri Mussörgsky egy kétszemélyes stoner/grunge/nu-metal, némi alteres beütésekkel ellátott zenei projektnek. A felállás 2009 óta működik a Téveszme zenekar alapító tagjainak, Dajka Gábor és Tasi Attila zenei mellék projektjeként. Eddig (az egri Hudini Records gondozásában) három anyagot jelentettek meg, Pictures Of An Intoxication (2010), Freakshow (2011), és a tavalyi év végén After The Collapse című kislemezüket.


Deformed Triangle daluk kissé hosszúra nyúlt elektronikus-kütyűs bevezetője után némi fájdalommal nyílnak ki az alter/inde poppal összemosódott grunge hangulatba bújtatott témák. Az ezt követő Sick daluk már gitár centrikusabb, nu-metálosan rombolós arcát mutatja meg, csak úgy, mint az Abandoned by Fate. Ami kezdetekben még visszahozza a szendergős, szenvedős hangulatot, de a végére megtört stoner és nu-metállal keresztezett hangrobajaikkal mindent ledöntenek. A Black Days az előző kereszt stílusok hangrobbanásait folytatja némi Korn/Deftones üvöltős melankóliával és az grunge-ra jellemző vokális elszállásokkal.  A dal befejező témájában megint csak előtérbe kerülnek az elektronikus, dj-s kütyük, amik kicsit bezavartak… (de ez az én gondom, nem vagyok egy kütyű fan). A záró Busride egy slágeresre sikerült, kellő depikézéssel át itatott akusztikus finomságokkal megetetett, Transformers filmzenés rádióbarát nóta.

Bevallom, én a Mussörgsky első anyagát, a Pictures Of An Intoxication ismerem jobban. Ahhoz képest az After The Collapse egy diszkó gömbös stoner/grunge/nu-metal színes lufi. Vannak benne jó kis ropogó témák, és a kütyűk hatása talán, de nekem sajna riff (vér) szegény. Ha talán az első és az utolsó dal nem lenne ott, ahol a lemezen épp van…  




2015. február 14., szombat

Burning Full Throttle – Traveler, jön a drive rockerek új albuma

Tavasszal jelenik meg a kőbányai Burning Full Throttle második nagylemeze, Traveler címmel. Az idén tíz éves, Magyarország első számú drive rock csapatának 2013-as No Man's Land albuma után, újabb nyolc száma gördül ki a tetovált szerelőlányok kedvenc csapatának garázsából. A hangzás továbbra is a jól ismert aszfalt rágta sivatagi rock n roll, de az album tartogat egyéb meglepetést is. Lemezbemutató koncert, Április 4-én lesz a Rocktogonban, a Let The Cigar Die, Vendetta Inc. és a Witch Bone Garden társaságában.


Az elkészült album tematikáját, a következő idézettel lehet a legjobban megfogalmazni:

Részlet, ’A Névtelen utazó’ krónikájából.

„… Ez az 1967-es, hófehér El Camino, az ősrégi zarándokutat juttatja eszembe, ami a kelta időkben még a Tejutat szimbolizálta. De most ez a világos, stílustól robogó erőgép, teljesen más útra ösztönöz. A múltban ezeket visszafoghatatlan lóerőket még valószínűleg a lovas nemzetek leszármazottai vezették, ahol a plató tele Holdfény égette piával, az anyósülésen egy stoppos csajjal, aki az első szál cigi után, félmeztelenül, az ablakból lógva mutogatta a melleit az útszéli kopóknak. Sajnos ma már csak, egy lepukkant WC, fejjel betört, vérrel és rúzzsal összekent tükrére irkálva fejtegetjük, feszegetjük a Túloldal határait. A Könnyek folyóján túli Káosz viszont menthetetlenül közeledik, közepében a tátott szájú Sivatag Szörnnyel, ami elnyeli minden megteremtett tudásunkat. És bár feltűnik néha, egy meg nem értett, távolból érkező utazó, aki a segítségét kínálja nekünk, de látva a közönybe áztatott arcok áthatolhatatlan falát, inkább tovább áll, magánál tartva minden irányjelzőt, ami a szellemi béke felé vezetne minket.”


Burning Full Throttle - Traveler 


1. El Camino
2. Harder, Faster, Stoner
3. Moonshine Runners
4. Big Boobs and Booze
5. River of Tears
6. Mirror (The Other Side)
7. Desert Monster
8. The Traveler





2015. február 10., kedd

Visioned Frailty – Deception ’EP 2015

A magyar zenei palettán már kellő referenciákkal rendelkező Márton Pétert Visioned Frailty zenekarát nem hinném, hogy itt bővebben be kellene mutatnom. Az előző évekre visszamenőleg csak annyit, hogy 2013-as I Rise From The Dark Spumes of The Sea lemezének megjelenése óta történt némi változás a zenekar felállásában. A lemezt feléneklő Győrik Szabolcs 2013 júliusában egyéb elfoglaltságai miatt távozott a zenekarból helyére a csapat korábbi énekese Palotás Péter tért vissza a frontemberi posztra. 2014 közepén dobosuk, Potkovácz Márk is bejelentette távozását. Helyette a szintén egykori dobos, Farkas Máté vette kezébe az ütőket. A zenekar jelenlegi felállása: Márton Péter - gitáros/dalszerző, Palotás Péter – énekes, Sörös László – basszusgitáros és Farkas Máté – dobok.


Ezzel a felállással rögzítették napokban megjelenő (nyugodt szívvel mondhatom, hogy a) legbikább és legbrutálisabb anyagukat a Deception-t. Az egy introt és három új dalt, valamint a bónuszként felkerült Corridor Of Mirrors újra énekelt változatát tartalmazó album dalaiban olyan lassú, középtempósan vontatott atmoszférikus doom/death metálos témák keverednek, amik leginkább az ősi rituális pogány riffeket megszólaltató Celtic Frost, Triptykon, Black Sabbath és egy csipetnyit a Crowbar zeneiségére jellemzőek. Az … Of Terror utópisztikus hangvételű rövid intros bevezetőjétől egyből felállt a szőr a karomon, míg a címadó Deception rideg brutális nyújtott témáitól egyenesen kivert  a hideg veríték. Félelmetes, hogy mekkora súlyokkal vannak ezek a világvéget idéző depressziós riffek megpakolva. Eszemet és technikásak vagy inkább betegek azok a hangok, amiket Márton Peti a gitárjából kicsal miközben Palotás Péter egy megörült látnok prókátorként hol üvöltve, hol mélyről rekesztett hörgéseivel kántálja az igéit/szövegeit. De ez mind semmi ahhoz, amit a Time rekedt-üvöltő prókátora ként kiénekel. Olyan veszedelmes monumentális gyilkos doom tételekből áll össze ez a dal, ami leginkább a Celtic Frost súlyos posványára és a Crowbar nyakficamot okozó döngölésére jellemzőek. Az ezt követő Faces agresszívebben gyilkoló groove/thrash metálos gépezetében feltűnnek az egykori Cynic zeneiségére jellemző futurisztikus agyasan technikás ujjgyakorlatok is, ami visszaköszön a bónuszként felkerült Corridor Of Mirrors mázsás, fojtogatóan beteg masszájában is.


Ritkán vagyok elfogult zenekarral kapcsolatba. De a Visioned Frailty - Deception anyagával nem tudok nem az lenni. Rég hallottam már magyar zenekartól ilyen jól összekomponált komplex albumot. Márton Peti előtt továbbra is főhajtás. Azon kijelentésem pedig továbbra is fent tartom, hogy Peti agyas és beteg riffjei vetekednek Devin Townsend szintén nem kicsit beteg alkotásaival. Az ajánló zárásaként még csak annyit, remélem a Visioned Frailty-nek ezen anyagával sikerül kilépnie a magyar underground sötét homályából, ahol sok más tehetséges zenekarral méltatlanul egy helyben topog. 




2015. február 6., péntek

Lowfellow - promo 2007

A soproni Lowfellow-t 2005 elején alapították Kárpáti Péter és Züng Illés gitárosok, akikhez később csatlakozott Zistler Roland dobos, Tamási Áron basszusgitáros és Ványi Szilárd énekes. Súlyos sludge ’n’ roll zenéjüknek gerincét a több lóerős stoner/sludge riffek alkották de épp úgy fellelhetőek benne a klasszikus doom és a keményebb blues rockos témák is, amik pl,: a masszív lüktetésű ˝Burnt My Boats˝ daluk horog-riffeléseiben is jól észrevehetőek. 2007-ben a csapat egy 4 számos promo anyagot készített, melynek hatására meghívást kaptak Bécsbe a II. DOOM OVER VIENNA fesztiválra.  2008-nam még voltak koncertjeik de utána földbe állt a banda. Züng Illés időközben a szintén soproni Giant Horizon soraiban segédkezett, de az már egy másik történet.



Lowfellow - promo 

1. Mourn For My Soul
2. Lie Form Unknown
3. Heart So Hieous
4. Burnt My Boats



Tagok: Ványi Szilárd- ének,  Kárpáti Péter - gitár, Tamási Áron - basszus, Zistler Roland, dob, Züng Illés - gitár




2015. február 3., kedd

Lumberjack Commando – The Heritage ’EP 2015

A Lumberjack Commando most megjelent The Heritage ’EP-je számomra a hazai underground zene stoner/doom és stb. vonalának 2015-ös évének erős kezdését jelenti. Ez év naptári tavaszáig 7 zenekar jelentette be, hogy valamiféle (kis-nagylemezzel) új anyaggal jelentkezik. Ennek tudatában bízván állíthatom, hogy lesz mit hallgatnunk és én is igyekszem a megcsömörlésemből asszimilálódva valóbban elkezdeni ezt az évet. Előzményekben csak annyit, hogy nagykanizsai favágóink már tavaly ősszel jelezték bevonulásukat a szegedi Black Hole Sound stúdióban ahol is elkészítették új négy dalos lemezüket. Azt kell, mondjam már első hallásra érezni, hogy a The Heritage a csapat 2013-as The Bad Memories Lodge anyagához képest egy sokkal erőteljesebb és kiforrottabb stúdió anyag lett. A stílus köszönhetően a metálosabb vonalnak és az ének dallamosabb témáinak kicsit változott ugyan az első lemezhez képest. Döngölősebb, feszesebb, a gitárok riff-centrikusabbak és egyben keményebbek is lettek, de ugyanakkor megmaradt bennük a jellegzetes southern/groove-os ” favágós” ízek is. 


Ezek a jellegzetes ízekkel érezhetőek a War lassú és komótos vontatású röfögéseiben. A gitárok ontják magukból füstös mocsarat, Ádám pedig a stílustól elvárt énekhanggal ellentétben egy remek fejhangra pakolt gazdag hard rockos énektémáival énekli ki dallamait, amiket megerősít egy-két jó helyen, s jó időben odarakott erősebb rekesztéssel. Az ezt követő Lunar Journey fűrészgépes ikergitárjai egyfajta Candlemass/Down kozmás esszenciától szó szerint szarják magukból a királyi riffeket. Ádám rekedtes hangjában vannak olyan pillanatok, amelyekben Dave Mustaine egy-egy jobban elkapott énektémái elevenednének meg ezzel is adva egy jó adagnyi metálos töltést az amúgy sem gyenge forgácsoláshoz. A Helpless Rage egy igazi döngölős groove metálosan fűrészelő veszedelem, amik rendesen beletolják az izomlázat a nyakunkba. De nem kisebb húzása van az album legsúlyosabb, már doomosnak mondható The Red Code mélyen vontatott vészterhes gitárjainak sem.  A riffek akár a nehéz kövek egymásután gördülnek a nyakunkra egészen az újabb groove nyújtásokkal telepakolt fináléig.


A ˝Lempő˝(ahogy magukat hívják) ezen anyagán jelentősen érezhető a zenei fejlődés. Bár zenéjük a stílusnak megfelelő alapokból táplálkozik, mégis a becsempészett metálosabb és az énekben megbúvó hard rockos dallamokba csomagolt témákkal sikerült nekik valami egyéni, sajátos anyagot készíteni. Ezzel az én szememben - bár már eddig is - túllépték a tucat bandák egy kaptafa 92%-os vonalán. 


Tagok: Péter Tamás - gitár, Kun Ádám - ének, Parti Péter - basszusgitár, Pálvicz Norbert - dobok, Jánosi Péter - gitár