A Lumberjack Commando
most megjelent The Heritage ’EP-je számomra a hazai underground zene stoner/doom
és stb. vonalának 2015-ös évének erős kezdését jelenti. Ez év naptári tavaszáig
7 zenekar jelentette be, hogy valamiféle (kis-nagylemezzel) új anyaggal
jelentkezik. Ennek tudatában bízván állíthatom, hogy lesz mit hallgatnunk és én
is igyekszem a megcsömörlésemből asszimilálódva valóbban elkezdeni ezt az évet.
Előzményekben csak annyit, hogy nagykanizsai favágóink már tavaly ősszel
jelezték bevonulásukat a szegedi Black Hole Sound stúdióban ahol is
elkészítették új négy dalos lemezüket. Azt kell, mondjam már első hallásra
érezni, hogy a The Heritage a csapat 2013-as The
Bad Memories Lodge anyagához képest egy sokkal erőteljesebb és kiforrottabb
stúdió anyag lett. A stílus köszönhetően a metálosabb vonalnak és az ének
dallamosabb témáinak kicsit változott ugyan az első lemezhez képest. Döngölősebb,
feszesebb, a gitárok riff-centrikusabbak és egyben keményebbek is lettek, de
ugyanakkor megmaradt bennük a jellegzetes southern/groove-os ” favágós” ízek
is.
Ezek a jellegzetes ízekkel érezhetőek a War lassú és komótos
vontatású röfögéseiben. A gitárok ontják magukból füstös mocsarat, Ádám pedig a
stílustól elvárt énekhanggal ellentétben egy remek fejhangra pakolt gazdag hard
rockos énektémáival énekli ki dallamait, amiket megerősít egy-két jó helyen, s
jó időben odarakott erősebb rekesztéssel. Az ezt követő Lunar Journey fűrészgépes
ikergitárjai egyfajta Candlemass/Down kozmás esszenciától szó szerint szarják magukból
a királyi riffeket. Ádám rekedtes hangjában vannak olyan pillanatok, amelyekben
Dave Mustaine egy-egy jobban elkapott énektémái elevenednének meg ezzel is adva
egy jó adagnyi metálos töltést az amúgy sem gyenge forgácsoláshoz. A Helpless
Rage egy igazi döngölős groove metálosan fűrészelő veszedelem, amik
rendesen beletolják az izomlázat a nyakunkba. De nem kisebb húzása van az album
legsúlyosabb, már doomosnak mondható The Red Code mélyen vontatott vészterhes
gitárjainak sem. A riffek akár a nehéz
kövek egymásután gördülnek a nyakunkra egészen az újabb groove nyújtásokkal
telepakolt fináléig.
A ˝Lempő˝(ahogy magukat hívják) ezen anyagán jelentősen
érezhető a zenei fejlődés. Bár zenéjük a stílusnak megfelelő alapokból táplálkozik,
mégis a becsempészett metálosabb és az énekben megbúvó hard rockos dallamokba
csomagolt témákkal sikerült nekik valami egyéni, sajátos anyagot készíteni. Ezzel
az én szememben - bár már eddig is - túllépték a tucat bandák egy kaptafa 92%-os
vonalán.
Tagok: Péter Tamás - gitár, Kun Ádám - ének, Parti Péter - basszusgitár, Pálvicz Norbert - dobok, Jánosi Péter - gitár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése