A közel 20 éve (1996) alakult és az óta egyfajta ˝csendes projektként˝ torporban vegetáló funeral doom, dark tempós Dead Monuments 2002-es ˝Dead Monuments˝anyaga után ez év
januárjában egy nem publikálásra szánt új 2 dalos demóval jelentkezett. A demó
két felvétel még 1999 nyarán készült, a ’90-es évekre jellemző dohos, sötét
próbatermi pince körülmények között. Sajnos a hangzás ezért nem épp a
legkifinomultabb. Első hallásra az avatatlan fülek szokatlanok ezeket a sötét,
nyomasztó, áporodott hangokat, amiktől már az én urbanizálódott füleim is
elszoktak a XXI. század Hi-Tech kolóniájában. Hisz én is egérrágta villanydrótciterának,
lavórzörgésnek hallottam, amiért megint csak megkövezem magam. Hisz anno még füleim
az Aurea Aetas pokol járta dróthúrjain is edződtek.
A demóról még annyit, hogy ez a két dal egyfajta megkésett bónuszként
szolgál a 2002-es Dead Monuments 4 dalos közel egy óra hosszas albumukhoz. Ezért
inkább kezdjük is ezzel az ismerkedést. A nyitó Slowly Fade egy komor
temetői hangulatot árasztó dal a maga monumentális 18 és fél percével. Lassú
lehangolt tempók egymásba kapaszkodva vonszolják a torzított gitárhangokkal
előadott kietlen ürességet érzését, amiket felerősítenek a gyászének sirató
hullámai. Ezt a sötét hangulatot, illetve a dal monumentalitását csak egy-egy
lélegzetvételnyi finoman beszúrt akusztikus téma töri meg. A Forgotten
Willows morózus hangjaiban az álomszerű szintetizátoros orgona futamok
karöltve kísérik a megtört lüktetésű riffjeit éppúgy, mint az Into
Oblivion neurotikus szavakat mormoló, háttérből hörgő földig hajlott
melankóliájában. A záró és egyben a legrövidebb daluk, a Darkages rideg akusztikus
témáiban egy középkori várbörtön hangulat elevenedik meg misztikus
orgona-derengésekkel.
A már említett nem publikálásra szánt ˝Unpublished˝ demó dalai
még sötétebb és ridegebb hangzással szólalnak, meg mint 2002-es elődje. Mint
megtudtam ez a két dal a nagy hangerő miatt egy pokrócba csavart mini mono HiFi
toronnyal lett egykoron rögzítve. A gyászosan hörgős Nameless Dead tempói
inkább rituális black/doomként aposztrofálható. Míg az őt követő közel tíz
perces Internal Conflict közép tempós, néha szabadjára
engedett vadabb tempói mellet a női vokál helyeződik középpontba, hogy ezt az
egészet a háttérből előtörő fájdalmas hörgések közepette némi avantgarde hatású romantikusan melankolikus furulya játékba fojtsa.
Időközben tudomásomra jutott, hogy a Székely József – dobos
és Klein Péter – énekes/gitárost (Bornholm, Darktempered, Frost, Neural Booster,
Quintessence, Toscrew) takaró formáció az első anyaguk megjelenése óta nem
játszottak együtt. És ez a nem publikus demó is inkább az emlékek felelevenítésére
került elő. Kár, mert van benne egyediség, ötletesség és egyfajta kriptaszagú nosztalgia is a számomra. Kár, mert ez a műfaj sok mással egyetemben amúgy is hiánycikk a magyar
doom kopottas palettáján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése