Az egykori Green Machine (Kyuss Tribute Band) basszere Horváth ˝Sexy˝Gábor, Hot Beaver néven alapította meg új
zenekarát. A csapat hamarosan egy debüt anyaggal fog jelentkezni, ami minden
bizonnyal tovább viszi a GM stoner, desert rock vonalát. De, hogy vajon több is
lesz-e bennük? Erről, a Green Machine-ről, az új zenekarról és terveikről
egy villáminterjú keretében beszélgettem Gáborral.
Szia
Gábor! Először beszéljünk a Green Machine-ről. A tavalyi év közepén kiadtatok
egy saját dalokat tartalmazó kis lemezt, amivel úgymond kibújtatok a tribute
bandák soraiból. Majd az albumbemutató előtt hirtelen megszűnt a banda. Mi
történt akkor a GM-en belül?
Szia Armand, köszönöm a kitüntető
megkeresést és köszöntöm az olvasókat is! Igen, ez egy kényes téma. Azt már az
elején le szeretném szögezni, hogy nagyon sokat köszönhetünk Perunak, mert Ő
hozott össze minket Mikivel, akivel most már azt mondhatom, hogy tűzön-vízen át
együtt maradunk; bármi van, együtt muzsikálunk. A Kyuss tribute zenekarban
kezdtünk el mindketten foglalkozni a stoner zenével, előtte inkább rockerek -
metálosok voltunk, de nekünk mindig is a kicsit keményebb zene jött be. John
Garica (Kyuss - Unida frontembere) ötlete alapján kezdtünk el saját dalokat
készíteni négyen, a Green Machine név alatt, de munka közben egyre inkább
körvonalazódott, hogy nem állunk egy állásponton a zenekar stílusát, hangzását
és küldetését tekintve. Egy szó, mint száz, mi ketten kiszálltunk a zenekarból.
Attila, a dobosunk pedig abbahagyta a zenélést. Nehéz döntés volt, de meg
kellett hozni, mert minket tényleg semmi más nem érdekel, csak az, hogy a saját
zenénket toljuk, feszültségek és idealizálás nélkül. Nem szeretnék emiatt
hanyagolni olyan témákat, érzelmeket, amik igazán belőlünk jönnek, mert ez a
bandán belül valakinek nem tetszik.
Ezek
a problémák megmutatkoztak korábban is, vagy csak az adott pillanat, helyzet
eredményei voltak?
Az, hogy Attila abbahagyta a
zenélést, egy régi és hosszú folyamat végkifejlete volt. A mi kiszállásunk elég
gyorsan zajlott le több erős jellembeli és nézetbeli ellentét miatt. Egy kicsit megpihentünk a történtek után,
megbeszéltük mit akarunk, és már kezdődött is az új utak felkutatása. Nekem a
zene az első az életemben, erre tettem fel mindent.
Akkor
térjünk rá az új zenekarodra, a Hot Beaver-re. Kérlek, mutasd be a zenekart. Kik
a tagok, hogyan állt össze a csapat?
A gitáros adott volt, ifj. Kocsándi
Miklós; ő az a srác, aki a Kyuss ősapa szólólemezén is játszik. Én nagyon
szeretek Vele zenélni, mert tényleg nem csak pötyögünk valamit, hanem
pillanatok alatt ráérzünk egymás témáira és stílusára, ugyanazokat az érzéseket
szeretnénk átadni. Minden percben érzem,
hogy egy hajóban evezünk. A dobos Makai Laci, akit az Apey and the Pea
zenekarból ismerhettek. Érdekes volt a választás, mert egy bugyuta hódos képpel
feltettem a hirdetést egy közösségi oldalas zenészkereső csoportba, hogy dobost
keresek. Egy perc sem telt el, már ugrott is elő a chatablak; a Makai volt.
Kérdezte hova és miért keresek dobost. Meséltem egy kicsit a bandáról és a
terveimről. Ő egyből mondta, hogy tök jó, menjünk le egy kicsit dzsemmelni a
próbatermébe. Mikivel megjelentünk és azonnal éreztük, hogy nem kell tovább
keresni. Úgy dobol a srác, ahogy kell egy ilyen zenekarban: erős, brutális, de
mégis laza. De szerintem ezt az Apey-ből már mindenki vágja. Kegyetlen. Az
énekesi mindig a legkeményebb poszt egy zenekarban, hiszen nagyon nehéz olyan
embert találni, aki a zenekar élére tud állni, elég jól énekel, jó ötletei
vannak és emellett jó arc is. Öreg gúgli testvérbe beírtam, hogy "énekes
zenekart keres". Első találatok egyike volt egy zenészkereső fórum, ahol
kb. a 3. hirdetés egy ilyen szöveg volt: "fasza énekes zenekart keres".
Gondoltam, ez biztos lökött, úgyhogy meg is hallgattam a felvételeit, amiket
ott közzétett. Semmi extra nem volt, de éreztem egy olyan feelinget az egyik
dalánál, amit eddig csak egy embernél, Undosnál (akivel Lukács Petánál is
együtt dolgozunk, és eredetileg őt gondoltam a Beaver énekesének), így hát
megkerestem és átküldtem neki néhány dalt, hogy mégis milyen zenét akarunk
csinálni. Pár perc múlva visszaküldte a dalokat felénekelve. Persze csak demók,
de én azonnal felhívtam Mikit, hogy "haver, ezt hallgasd meg, ez tiszta
Alice In Chains". Lehívtuk próbára, erre megjelent a szőkére festett
tüskés hajával, és hatalmasat énekelt. Nagy arc, Lőcsei Bencének hívják, és
tényleg tehetséges, ráadásul jó fej. Először azt hittem hülyéskedik, hogy a mínusz
10 fokban tartandó fotózásra fürdőköpenyben jön. Nézzük csak meg a képeket,
fagypont alatt is alsógatyában vigyorog! Ha-ha.
Hogyan
jött az új banda ötlete? Hisz Te emellett több zenekarban is játszol. Esetleg
hiányzott ez a vonal?
Érdekes dolog ez, mert már több mint
15 éve zenélek és zenekarozom, de ez életem második igazán önálló zenekara.
Eddig, és a mostani helyzetet is beleértve, mindig mások zenekarában zenéltem,
sosem a sajátomban. Persze nagyon jó Petánál és a Lovreknél az ő zenéjüket
nyomni, hiszen ők azok, akikre igazán felnézek még most is, hiszen zsenik a
maguk nemében. Az ország legjobb gitárosaival tényleg élmény együtt muzsikálni,
de bennem megbújik egy olyan én is, ami szeretne úgy igazán egyszerűen, de
nagyon odabaszni! Már bocs a kifejezésért,
de más nem tudja ennyire kifejezni azt, amit a Beaver jelent nekem. Itt együtt,
próbán írjuk a dalokat, egyszerűek, mégis minden bennük van, amit szeretek. Egy
más világ, más esszencia; szóval erre is szükségem van, és nagyon örülök, hogy
ilyen partnereket találtam hozzá.
A
banda neve kissé bizarr ˝Meleg Hódok˝. Fiúzenekar vagytok az okés… Mégis honnan
jött ez a név?
Ha-ha. Hatalmas, azt hiszem már
másodszor hallom ezt az értelmezést a zenekarra. Nagyon szeretem az állatokat,
a hódokat is, ráadásul felénk - a Mosoni Duna területén nagyon sok hód él. Az
amerikai szlengben a "beaver" az ellenkező nem, a nők lába között
búvó " Szent Grált" jelenti, és a mi nevünkbe a "hot" a
dögös jelzőt takarja. Szóval, ha Hot Beaver, akkor egy dögös csajra gondoljunk,
akire - nyugodtan valljuk be- mindannyian vágyunk. Egyébként van egy kis vicces
sztorim ezzel kapcsolatban: Amikor Unida koncerten jártunk Bécsben Mikivel, már
kitaláltuk ezt a koncepciót, megegyeztünk a Hot Beaver névben, és gyakorlatilag
Garciaékkal alapítottuk meg a zenekart a backstageben. Egy amerikai forma sem
volt, aki nem zokogott volna a nevetéstől, amikor odamentem és bemutatkoztam:
"Hey, i'm Sexy from Hot Beaver!". Egy életre megjegyezték.
Hamarosan
jön a bemutatkozó anyagotok. Mit tudhatunk róla, mit várhatunk tőle, és
legfőképp, mikorra várható?
Már a GM érában kipróbáltuk azt a
módszert, hogy a '70-es évek bandáinak módszerével egyben, élőben rögzítünk,
nem a ma megszokott mesteri, ám ebből következően steril sávos/tékes
módszerrel. Itt nincs editálás, ha valaki elrontja, akkor újrakezdjük. Mindenki
egyre jobban figyel, és végül az első igazán jól sikerült próbálkozásnál
megállunk és megtartjuk, amit csináltunk. Természetesen vannak hibák, esetleges
gyorsulások - lassulások, de ettől lesz emberi, dögös, szerethető a zene. Hogy a netre mikor kerül fel, még nem tudom,
de az a terv, hogy még a debütáló koncert (Február 28. Showbarlang) előtt
kiteszünk belőle valamit, ha nem is a teljes anyagot.
Említetted
és remélem, nem árulunk el vele túl nagy titkot, hogy az EP 4 dala közül 2 már
hallgató volt a GM kislemezén is. Ezek most új köntöst kapnak, újraírtátok?
Igen, a régi dalokat is
megtartottuk, mivel a zenei részeket mi írtuk, de új dobolás és énekdallam, és
persze új szöveg is került rájuk. Természetesen egy már felvett anyagot kényes
dolog megbolygatni, de hogy őszinte legyek, minden dalnak jót tett az, hogy egy
kicsit beértek a mi fejünkben is. Jönnek az új dalok, szerencsére nagyon
gyorsan tudunk dolgozni. Úgy kezdtük el ezt a zenekart, hogy 10-12 dal ötlete már
megvolt a fejünkben. Azóta érnek bennem még újabbak, szóval én azt mondom, hogy
idén kint lesz a nagylemez is.
Tervek
a jövőre nézve? Koncertek, egyebek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése