Az igazat megvallva titkon azt reméltem, hogy Conanék új
anyaga az előző The Grim ’EP-jük kripta hangulatának egyenes folytatása lesz.
Nos, ezzel szemben a The Dragon Exists dalaiból áradnak a
fogós melodic metal dallamok, a teli torokból több szólamokban előadott
énektémák, a mély mocsokba mártott fűrészelős riffek, és örömömre, hanem is
folyamatosan, de jelen van a mindent átható penészes doomos pinceszag is. Egy
szóval sem mondom, hogy csalódtam volna az album dalaiban. Sőt, ellenkezőleg!
Hisz eddigi anyagaikat (ha nem is 100%-os mélységekig) ismerve tudom, ők azon
kevés hazai bandák egyike közé tartoznak, akik mindig tudnak valamit újítani
zenéjükben. Egyszóval a cinikus szkepticizmus részemről helyén való, de nem
most, és nem ezzel az albummal kapcsolatba. Mert a Conan’s First Date zenéjében, mint eddig, most sem árul zsákba-barbárt.
Azt kapjuk tőlük, amit nem is várunk. És ez így sajátságos, ez így egyedi death
’n’ roll.
Az öt dalt tartalmazó sárkányos kislemez rögtön egy dallam
centrikus fülbarát nótával indít. A sűrű melodic riffekkel átitatott Alive
egymásután köpködi könnyen befogadható jobbnál jobb énektémáit, mélyről röfögő
mocsaras gitárjai pedig csendesen ölnek. És teszik ezt továbbra is a The Awakening sötét árnyként
lopakodó szigorú, csontmorzsolóan dallamos heavy/groove-jaiban,
amikhez Bencze Márton és Erik Vándor hörgő, több szólamon futó énekdallamai,
valamint remek metál hero vokáljaikkal eszméletlen hangulatot adnak. A Sinner
Seed enyhén gótikus, sludge mocsokban dagonyázó kriptaszagú doomos leheletének
tökéletes koronája a mélytónusú ˝Pete Steel ihletésű˝ liturgikus orgánumú
kéjcseppjei, amit mohó imádattal fogadunk, hogy ezek után alávethessük magunkat címadó daluk a The
Dragon Exists sikálós progresszív death/black metálos arcgyaluval
megtoldott darálós lelki opuszának. A záróakkordokat elpengető Transcendence
lángra gyújtja mindazokat a zenei megoldásokat, amit eddig ezen az anyagon
hallottunk. Rombol akár egy modern metálos dallamoktól elszabadult harckocsi,
melynek lánctalpai helyet a gitárok STIHL láncokként aprítanak és tucatszám
sütik el melodikus riff ágyúikat.
A Conan’s First Date
– The Dragon Exists anyaga egy
tökéletesre acélozott szilárd metál penge, amelybe a sárkánytüze lehelt életet, hogy ez által, ennek a négy nem utolsó sorban remek külső tulajdonsággal
rendelkező barbár underground hőseinek újfent megfelelő elismerést szerezhessen
a magyar metál kóbor pályára állt palettáján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése