2016. október 7., péntek

Dungaree - Bipolar World (2016)

A 2014 tavaszán alakult modern stoner/grunge metalt játszó szegedi Dungaree két jól sikerült EP-je után (Climb Out of The River - 2014, Final Yell - 2015) adta ki k Bipolar World című nagylemezét. Első kilenc dalos lemezük auráját a tőlük már jól megszokott módon továbbra is ’90-es évek Seattle-i grunge hullámaiba kapaszkodó, elszállós dallamai, és a mocsaras délies blues, illetve a southern-stoner metal által megbikázott riffeik uralják.
„A tervünk az volt, hogy minden úgy szóljon a felvételen, ahogy élőben is. Semmi sallang, semmi plusz sáv. Amit ezen hallasz, azt hallod vissza élőben is. Minden dalnak megvan a saját hangulata, a szöveg épít köztük koherenciát. A kettősségekről szól a lemez; legyen szó emberekről, tulajdonságokról vagy csak szimplán egy hangulatról. Természetesen erre utal maga a címe is.” - mondta a Bipolar World nagylemezről Balogh Attila, a csapat basszusgitárosa.

Az introként nyitó Midas valamivel több mint egyperces acélos lassúsága ígéretest kezdést adnak az albumnak (vagy épp egy koncertnek), ami után a már előzetes klip formájában megismert Status Quo szaggatott döngölései, és remek kiállásai oltják a chemitrail és gyíkemberek rajongóit. Ez egy igazán lendületes, azt is mondhatnám, hogy az album legerősebb és leghúzósabb dal, amiben nem mehetek el dicséret nélkül László Gergő dallamokban bővelkedő énekhangja, orgánuma mellet, ami egyik meghatározó erőssége a csapat zeneiségének. Nem sokban áll távol a valóságtól, ha azt mondom rá, hogy: Ő a magyar Eddie Vedder. Eszméletlen, az hogy milyen dallamossággal rezegteti hangszálait, és a mélyebb rekesztésein is érezhető, hogy szívből, illetve zsigerből nyomja. Ő bizony az a jól beérett fiatal, de mégis férfias hanggal, aki már nagyon kellet a hazai rock szemétdombján ténfergő kappanjai közé.


Ez követi az első kislemezükről ismeret Climb Out of The River délies, western blues daluk, aminek tempóját az eredetihez képest mintha néhány pillanattal visszafogták volna a srácok, és mintha az a jó kis Zakk Wylde ízű játékos szóló is több élettel szólna. A Savage remegős, sötét tónusú depresszióban úszó elnyújtott grunge esszenciája szinte a hidegrázást hozza rám. Nem is beszélve László Geri magas ívű, jól kiénekelt dallamiról, amik a Woods southern blues balladájában még jobban hatásuk alá kerítenek. A szintén kislemezes Final Yell precíz szerkezetű dob-basszus szekciója, es az arra épülő gitár, zakatolós, megtört kiállásai erősen hozzák a korai Pearl Jam hatást, míg vele ellentétben a Burn Them egy ismételten csak jó ízű, mondhatnám rádióbarát stoneres, hard rock fonalon fut. Zárásként sorosan együtt említhetőek a Glazed Eyes, és a Bipolar World dalaik, amelyekben újfent a belsőmerengésű grunge témák felé eveznek. Igaz a címadó Bipolar World öngyilkos ragacsának végébe a drámai hangulat fokozása ként még egy erőszakos, jó rekesztésekkel teli sludge részt is bele sulykolnak.
Az már most elmondható, hogy a lemezre felkerült kilenc dalnak nincsen egyetlen unalmas, üresjárati, töltelék pillanatai. Egy nagyon jól, és tudatosan felépített albumszerkezettel rendelkezik, amelynek hangulati melankóliája, valamint perzselő energiája minden percében magával tud ragadni. Még akkor is ha nem vagy egy nagy grunge-er.




2016. október 6., csütörtök

Uzipov - Szennyes (2016)

Az idestova közel 10 éve boldogit minket szemtelenül arcba mászó noise rock ˝agrár-paraszt˝ stoner metaljával Uzipov, aki augusztus utolsó hetében, Szennyes címmel adta ki második nagylemezét. A budapesti zenekart egykoron két Publo Hunny-s, majd LaBand tag Hosszú Gábor basszusgitáros/énekes, Kubányi Bálint dob, valamint Walkó Gergely gitáros hívta életre. A banda felállása során csupán annyi változás történt, hogy 2014-ben Kubányi Bálint dobost az ex-Replika, Sunny Leon, Synchronring-ból ismert Hargita Gábor váltotta.
Az Uzipov azon kevés hazai zenekarok egyike közzé tartozik, akik kíméletlen szókimondással, frappáns magyar szófordulatokkal képesek olyan valós, mai kortárs rockzenét csinálni, ami egyfajta görbe tükröt tud mutatni hétköznapjaink szennyesének. Teszik ezt 100%-os odaadással, mindenféle sértés nélkül, kaján mosollyal szájuk szegletében.
A most megjelenő 10 számos albumuk, a Cseh Tamás Program támogatásával készült, Schram Dávid hangmérnök vezetésével a SuperSize Records és a Dürer stúdiójában. (Ez volt az ingyen reklám helye) 
Az albumnyitó Színek nélkül daluk a tőlük megszokott, vagy inkább elvárható módon, rögtön az arcon vágó pimasz lendületéve nyit, ami után a Háború aktualitás, mindenféle identitást lazán seggberúgó, olcsó politikai drámája szaggatja szét hangszóróm membránjait. A Semmi szélén sodró punkos swing alaptempója teljes mellszélességgel tolja a vérbeli Uzipov boogie-woogiet, amire hatalmas dallamívvel épül fel a refrén jól kiénekelt tematikája. Ugyan ez a hatás mondható el az Új világ enyhén motorfejes kapkodós gumi punk szennyeséről is, aminek feszessége az őt követő Távolba tűnő popos, alteres, rockos vibrálásaiban puhulnak bele, majd pofátlanul átpattannak, a Hideg van álomszép részegségében fetrengő, pszichedelikusan depressziós delíriumába. A puhább tempók után a Drága félelem, és A rém acsarkodóbb harapásai jönnek, amik után a klipes Primitív rend tömött sorokba állított katonás feszességére bólogathatunk. És, hogy a nyakunkba a merevgörcs teljesen beleálljon, arról a záró dal, a Hús csendes noise-rockos harmóniáiban beékelt mázsás riff-ekéi gondoskodnak.

Mit is mondhatnék. Az Uzipov ismételten megfogva a kés jobbik felét, életünk szennyesét kiteregetve, nevükkel garanciát vállaló kiváló rock terméket állított elő. Aki élőben is kíváncsi rájuk, október 8-án, a Dürer-ben csípheti el a csapatot.