2015. szeptember 30., szerda

Moon of Soul interjú – „Minél eredetibbek akartunk lenni, annál inkább voltunk fura idegenek”

Az atmoszferikus progresszív-death metalt játszó Moon of Soul zenekar még 1996-ban alakult Kisvárdán. Zenéjükben a Death-re, és a Cynic-re jellemző bonyolult technikai ritmikusságok ötvöződnek az Opeth, Psychotic Waltz, és a Fates Warning progresszív dallamvilágával, melyeket saját, belső forrásokból táplálkozó szövegeik, verseik tesznek egyedivé. A jövőre húsz éves fennállását ünneplő zenekar régóta nem hallatott magáról. Most épp új készülő kislemezükön dolgoznak, amelyről előzetesként két dalt jelentettek meg a HOD presents oldalán. A kislemez teljes megjelenése a jövő évre várható. De, hogy mik is a konkrétumok, arról a zenekar egyik alapítóját Csernyánszky Gábor gitáros-énekest kérdeztem.

Szia Gábor! Először kezdjük egy kis múlt idézéssel, hisz jövőre húsz éves a zenekar. Hogyan is kezdődött a zenekar története?

A történet konkrétan 1996-nyarán kezdődött. Pongó Tomit egy barátom mutatta be nekem, azzal az infóval, hogy ugyanakkora Metallica rajongó, mint én. Nekem már voltak zenekaraim, amelyek épp azt megelőzően szűntek meg. Így megbeszéltük Tomival, hogy elkezdünk közösen játszani Metallica számokat. Már az első próbákon megvolt a közös összhang. 1996 októberében volt egy rendszeresen megszervezett kisvárdai rockfesztivál, amin fel akartunk lépni. Még nyáron összeállt a klasszikus felállás. Tesóm Csernyánszky Tamás, és másik gyerekkori barátunk Gróza Ferenc csatlakozott hozzánk. Kezdetben feldolgozásokat nyomtunk, Metallicát, C.O.C-t. De mindenféleképp akartunk saját számokat. Akkor még Down, C.O.C, Trouble vonalban gondolkodtunk. Kísérletezgettünk és kerestük az utunkat. A Moon of Soul nevet is talán 97 körül vettük fel. Valójában 1997 körül alakult ki a zenei irányunk. Szó szerint kirobbant belőlünk.

A zenekar kezdeti sikeres lendülete mondhatni 1998-től (az első demó megjelenése) 2007-ig tartott. Húsz év alatt egy zenekar mennyire tud együtt maradni? Itt most nem csak a tagok zenei aktív hozzáállásra gondolok, hanem egyéb más emberi tényezőkre. 

Jó kérdés. 2007-ig mentünk előre. Sok helyen játszottunk. Azonban Kelet-Magyarországról nagyobb akadályokat kellett leküzdenünk, mint más zenekaroknak. Szüleink, nagyszüleink és a helyi közönségünk, barátaink támogattak minket teljes szívvel. 2007-ben valahogy elfogyott belőlünk a lendület. Az volt a gond, hogy anyagilag nem tudtuk tovább vállalni a dolgot. Egyszerűen nem tudtunk bejutni nagyobb közönségek elé pl., fesztiválokra. Egy-két kivételtől eltekintve. Küldtem én mindenhova az anyagokat, de nem értem el vele semmit. Volt egy határ, amit nem tudtunk átlépni. Ez 2007-re mindannyiunkra kihatott. Emiatt hagytuk abba. Teszed a dolgod, de olyan mintha, valami láthatatlan falba ütköznél folyamatosan. Nem követtünk egy trendet sem, nem fértünk be sehova, ezért nagyon kevesen értették, hogy mit csinálunk. De aki értette, az viszont nagyon értette! Viszont, ami fontos, hogy a zenekaron belüli barátságunk a mai napig töretlen.

Első demóitokat, sőt mi több első két albumotokat is szerzői kiadásban jelentettétek meg. Mi volt ennek az oka? A hazai kiadók talán nem igazán fogékonyak erre az általatok szférikus progresszív metálnak nevezett zenére?

Ez is ahhoz kapcsolódik ahhoz, amit az előbb említettem. Sőt hozzáteszem, minden anyagunkat szerzőiben jelentettük meg! Az első demóink után a szakmából nagyon sokan felfigyeltek ránk és a mai napig tartjuk a kapcsolatot velük. Ha valamit kihozunk, akkor ők az elsők, akiknek megmutatjuk. Nagyon hálásak vagyunk nekik! Igazából az volt a „baj” velünk, hogy nem illettünk semmilyen trendbe. Se gótikus, se tradicionális, se thrash, se death, se dark. Mi valahol mindent próbáltunk ötvözni, úgy hogy ne hasonlítson semmire a végeredmény. Még ha a hatások fel is ismerhetőek. A Nail Records segített a második album terjesztésében. Közhely, de a magyar zenei piac kicsi. Most is az. Nyilván megvolt ennek a zenének a bázisa, de csak az ország arányaihoz mérten létezik az-az adott közönség, aki erre a zenére fogékony. Egy kis ország undergroundja ezért ebből következően csak kicsi lehet. Sajnos azt tapasztaltuk meg, hogy minél eredetibbek akartunk lenni, annál inkább voltunk fura idegenek. Ez egy magyar ellentmondás. Ha a saját utadat járod, nem másolsz senkit, valahogy nem értenek meg. Eljutsz egy határig és kész. Ha másokat másolsz, trendeket követsz, akkor népszerű lehetsz. Én sajnos ezt tapasztaltam.
Az Evergrey előzenekaraként 2005-ben. Felállás: Csernyánszky Tamás gitár, Csernyánszky Gábor gitár/ének, Marozsán János gitár/szintetizátor, Gróza Ferenc basszusgitár, Balogh József Ádám dobok
Hmm… valahogy ezt tapasztalom én is! De térjünk vissza hozzátok. 2007-től 2013-ig egy viszonylagos kis szünet volt a csapat életében. Ami után 2014-ben Hangóceán címmel kiadtatok egy újabb albumot, ami megint csak viszonylag szűk körben terjedt. Mi volt ennek az oka, és hogyan indult ez az ˝újrakezdés˝? 

Öcsémmel próbáltuk abbahagyni az egész zenélést, de nem tudtuk. „Ezt egy életen át kell játszani” A visszatérésünkkor szembesültünk a jelen zenei változásaival. CD-t nincs értelme kiadni, játszani nincs hol. Abszolút a külsőségekről, a kinézetről egyfajta elzárkózó elitizmusokról szól ma a zenei világ. Ráadásul olyannyira felgyorsult a tempója, hogy senki nem mélyül bele a zenékbe. Eredeti banda már alig van sajnos. Poszt-metál korszakba léptünk. A média teljes egészében ráadásul el is nyomja a rock zenét. Ördögi körbe kerülnek az alkotni vágyó bandák. Remélem, nem marad így. Az utánunk következő nemzedék nem is érti, hogy miből maradnak ki. Sajnos csak a digitális világ létezik nekik. Ma bizonyos zenei vonalakban mindenki ugyanazt játssza, ugyanúgy néz ki, ugyanúgy mozog. Ha nem ezt teszed, nem létezel.  Hiányzik az isteni szikra, az a plusz, ami leszakítja az agyunkat. A Hangóceán előtt azt beszéltük meg a többiekkel, hogy mivel mindenkinek ott van a melóhelyi hajsza ezért nem fogunk koncertezni, csak számokat fogunk felvenni. Azonban mivel nem volt túl sok pénzünk a lemezre az nem úgy sikerült, ahogy vártuk. Valahogy megint megálltunk. Pongó Tominak megszületett a harmadik gyereke és ez egzisztenciálisan újabb kihívások elé állította. Végül hosszas keresgélés után erre az évre állandósult csak az új felállás. Molnár László és Pilcsák Soma személyében. Nem akarjuk feladni. Igaz már nincsenek illúzióink sem. Szóval most az újrakezdés, újratervezés fázisában van. Mindenki a megoldást keresi. Látjuk, hogy hányan kényszerülnek megállni. Mi már ezen túl vagyunk legalább. Szeretünk dalokat írni, szeretjük a zenénket. A többi nem számít.

És ezzel el is érkeztünk a jelenhez. Épp az új kislemezeteken dolgoztok, amiről előzetesként most jelenik meg két dalotok Univerzum, és Világteremtő címmel. Hogyan mutatnád be azt a két dalt?

Igazából teljes lemezt szeretnénk, de anyagilag nem lehet megoldani. Minőséget akarunk létrehozni, de teljes lemezre nincs egyben pénzünk. Én nem hiszek az otthoni barkácsolásban. Ahhoz, hogy valami szóljon, profi szakemberek és egyéb körülmények kellenek. Ezért csak részletekben két-három számonként tudjuk felvenni az anyagot. Ez a két dal az Égforrás projektünk dalírási fázisai közben születtek. Kezdetben egy másik projektnek szántam, de rá kellett jönnöm, hogy tiszta Moon of Soul. Egy régi zenésztársunk Faragó Tamás, aki egyébként az átmeneti időben rövid ideig dobolt nálunk, segített nekem a dobokat rögzíteni. Az éneket és a gitárokat, bőgőt ez év nyarán vettük fel a Debreceni MMP-ben. Valahol az is inspirálta a dalokat, hogy a Hangóceánnál sokan azt kérdezték, hogy hova tűnt a ránk jellemző gitárjáték. Igazából a Hangóceánon tovább akartunk lépni egy mélyebb progresszívebb irányba. Az őrült riffelés nem tűnt el csak átmenetileg átalakult. Aztán egyszer csak újból elkezdtek jönni az agyahagyott ritmusok.
Moon of Soul 2006 táján
A Moon of Soul egyik legfőbb jellemzője a sajátságos, belső forrásokból táplálkozó dalszövegek, amit magyar nyelven adtok elő. Mennyire tartjátok fontosnak, hogy ezek a szövegek magyarul szólaljanak meg?

Szövegvilág szerves része ennek a zenének. A szellemi utamon igyekszem fejlődni. A megértéseimet írom le. Pontosabban megkapom őket. Van, amikor utólag értem meg én is mit is írtam le. De csak akkor születik szöveg, ha ihletettség van. Magamtól nem tudok írni egy sort sem. Nekem nagyon fontos, hogy magyarul írjam le. Próbáltuk angolul, de ezeket a szövegeket nagyon nehéz lefordítani. Megizzasztottam már néhány embert vele.

Ezek szerit te vagy a kijelölt szövegfelelős a csapatban. Mik azok a legmeghatározóbb belső, személyes források, amikből a szögeid ihletet merítenek?

Ez így igaz. A szövegekért teljes egészében én vagyok a felelős. Mint említettem ezek a spirituális útkeresésem lenyomatai. Igazából nem is tudok és akarok másról írni. Nagyon sokat foglalkoztam a vallásokkal. A vallások belső misztikus, spirituális oldalával. Buddhizmus, hinduizmus, keresztény misztika, szufi mind érdekel. Igyekszem úgy élni, hogy mindennap emlékeztetem magam a halandóságra és a mulandóságra, és egyben arra, hogy a lelkünk örök. A tudatom soha nem alszik ki. Ezt értettem meg. Az énem, a testem, a környezetem mind-mind mulandó, de van valami bennünk valami, ami elpusztíthatatlan. Erről szólnak.

Mióta íródnak a kislemez dalai, és hol tartanak most a lemez munkálatai?

Tesómmal mi folyamatosan írunk számokat. Két dalt már teljesen összeraktunk. A harmadik is teljes szerkezetében készen van. Úgyhogy, amint begyakoroltuk és a szükséges pénz is meglesz, megyünk és fel vesszük. A dalokat általában két nap alatt rögzítjük megfeszített tempóban. Szerencsére nagyon jó szakemberekkel dolgozhattunk eddig. Mind régen Töfivel, vagy most Debrecenben Moszival és Szilágyi Pistivel.

Jövőre húsz éves lesz a zenekar. Terveztek valami jubileumi ünneplés félét, vagy csak ezzel a kislemezzel ünnepelitek ezt a kerek évszámot?

Szeretnénk néhány koncertet adni. De valójában tényleg ezzel az anyaggal szeretném megünnepelni az évfordulót. Nem akarom, hogy az a mérhetetlen energia, amit ebbe a zenekarba raktunk elvesszen.

Gábor, Köszönöm a beszélgetést! És remélem, nem megint egy újabb húsz éves jubileum alkalmával beszélgetünk újra. 

Én köszönöm! Legyen így!



Moon of Soul - Világteremtő (promo 2015)
HOD presents

1. Univerzum
2. Világteremtő 




2015. szeptember 28., hétfő

Zivatar – The Sixth Chamber (2015)

A Petheő Attila (Doomsday, The Penta Concordia, De Facto, Tesstimony, Green Men) által megálmodott Zivatar elnevezésű atmoszferikus industrial/doom projekt eddig egyfajta alvó zenei projektként működött. A 2012 óta létező egyszemélyes ˝zenekar˝ idő, és tagok hiányában amolyan „kísérleti üzemmódban” készítette dalait. Azonban a most megjelenő The Sixth Chamber 7 + 1 bónusz felvételes tömény indusztriális doom tanításokkal átitatott konceptalbuma mára már egy jóval kiforrottabb zenei, és hangulati arculatát mutatja meg zenéjének. „A lemez célja hogy egyre beljebb és lejjebb vigye a hallgatót egy képzeletbeli földalatti elhagyatott helyre, ahol az ember szembenéz saját aspektusaival, érzelmeivel, majd miután végigjárta a kamrákat, felszabaduljon.” Az album borongós hangulata a hozzám hasonló doom buzernyákokban örömmel idézi fel a ’90-es évek „klasszikus gyász” doom brigádjaiként számon tartott ikonikus zenekarok (My Dying Bride, korai Paradise Lost, és Anathema)  öngyilkos borult hangulatát.


Az intro-nak beillő Main Hall lassú vánszorgású, monológ-párbeszédekkel átitatott gyászos monoton szövegei is ezt hangulatot idézik, amit csak fokoznak az őt követő Chamber I. (Guts Filled With Lead) dallamos riffei és fájdalmas hörgésekkel tarkított énekdallamai. Ha eddig nem érezted volna a gyász és az öngyilkos nyomor hangulatát, akkor elég csak meghallgatnod a Chamber II. (Addicted To Beauty) és a Chamber III. (My Heart Is Dark) 100%-os MDB „Sear Me” esszenciával teletömött témáit. Ez a két dal tökéletes példája az érfelvágós, öngyilkos doomnak… síró hegedű, hörgő, és önsajnálattal teli gyászos ének, mélyen vontatott, rideg temetői gitár menetek. Az ezt követő tanítás a Chamber IV. (Start To Forgive), megint csak a megbocsájtás erejével hozza  a korai MDB egy jellegzetes vezérfonalú témáját, amihez sci-fi szerű suttogással kapcsolódik a Chamber V. (The Truth) lágy akusztikájából kibontakozó angyali kórusokat is megrígató nyomorult hangulata, valamint a dal végi templomi orgonák áriájában gyászosan bele síró hegedűi. Eddig nem említettem, de ezek a sci-fi szerű hangok és zaj elemek folyamatos jelenlétükkel egyfajta átkötést adnak az album dalainak, és már önmagukban is egy remek audiovizuális élményt nyújtanak. Említhetném itt a futurisztikus, kozmikus és egyéb ipari zajok, vagy a tenger és sirályok lármájának összemosódó moraját, amik alól lágyan bújnak ki az Exit relaxáns dallamai. A bónuszként záró Development Of Peace éteri hangulat a nyitó Main Hall témáit elevenítik fel. Újra előtérbe kerülnek a monológ-párbeszédek, a lassú cammogású ipari tempók, amik temetői haragokként konganak a fejünkben.


Már többször is említettem, hogy néha többre értékelek egy jól ötletekből összerakott egyszemélyes projektek, mintha az egy egész zenekart. Ez most is így van a Zivatar esetében is. Attila remekül megvalósította zenei elképzeléseit. Egyszemélyes ˝zenekarkarként˝maga ötleteiből játszotta fel az album összes gitár, basszus, kiegészítő zajok és hangszerek programjait. Valamint ő a felelős az ének (Aaron Stainthorpe hangfekvésű) hörgő és tiszta vokál témái miatt is. Amiket még jó párszor meg fogok hallgatni az ősz eme borongós időszakában. Kiegészítésnek pedig még csak annyit, hogy a Chamber II. III. V. gyászosan síró csodálatos hegedű témái Tóth "Adamskij" Ádám hegedűjéből származnak. 




2015. szeptember 25., péntek

In Vacuo – Concordia Discors (2015)

A vendégposzt olyan nálam, mint a fehér holló. Ritkán látott, és annál ritkábban megjelenő. Azonban az alábbiakban mégis csak egy vendégposztot fogtok olvasni az In Vacuo új albumáról. Előzetesként még idetűzném a zenekar rövid, de zeneileg annál szorgosabb történetét: A 2013 ősze óta létező (Nagaarum - húros hangszerek, vokálok, Emp - dobok, ének, szövegek) veszprémi duó főbb zenei irányai alapvetően a death és black metal alapjain nyugszanak. Ezekhez jönnek még kiegészítésül Mr. Match szaxofon játékai, amik az eddig megjelent anyagaiknak ˝In Vacuo (2014), Experiment Today ’EP 2014˝ egyfajta zenei-expresszionista hatást kölcsönöznek ez által eltérve a megszokott sablonba rakható kategóriáktól. És nincs ez másként a nem régiben megjelent, a zenekar által szabadon letölthető post/balck/doom hatásokkal és fúvósokkal (alt-szaxofon, klarinét, tilinkó) tarkított Concordia Discors című új lemezükön sem, amiről az alábbiakban Astru tollából olvashattok egy rövid ismertetőt. 


Eléggé vártam már az In Vacuo következő megnyilvánulását. Részben azért mert az elődjei is kellemes hallgatni valók voltak, de azok még érezhetőek voltak a szárnypróbálgatások, kísérletezések. A Concordia Discors viszont minden várakozásomat felülmúlta. Az album fölényesen emelkedik a maga elérhetetlen magasságába, és mindezt a legnagyobb természetességgel teszi. Nincs gyenge pillanat, minden egyes elem a helyén van, a hangzás, a dallamok, a hangulat mind egységesen egy célt szolgál. Nincsenek panelek, nincs másolás, nincs egoizmus, csak maga a Zene. A dallamok a természetet idézik, sötétek és ösztönösek. Néha olyan mintha hegycsúcsok magasságából tekintenének a gyarló világra. Máskor pedig a sötétlő őszi erdők mélyére visznek, és mentesek mindenféle giccstől és erőltetettségtől. Természetesség, ösztönösség és művészet. Erő és a fölényesség, gyűlölet és szépség. Van egyfajta pozitív felhangja is az egésznek. Érződik benne a végtelen (művészi) szabadság. Az, hogy az alkotókat nem befolyásolta semmilyen megfelelési kényszer. Hallani, hogy örömüket lelték az egész alkotási folyamatban, és a nehézségek dacára is fennmaradt ez az érzés. A hangzás erős és nyers, nem túlcsiszolt, kellően velős - természetes, a fúvós betétek tökéletesen illeszkednek, nincs semmi túlgondolva.  Ehhez fogható albumokat és hozzáállást a ’90-es évek óta nem igazán lehet hallani, így elsősorban azoknak lehet csemege, akik értékelik azt az időszakot.  Talán a hangsúlyokat kicsit erősebben ki lehetett volna emelni, de ettől még nem veszít az semmit az értékéből. Az album 10-ből 10 pontos, úgy ahogy van. Nem hiszem, hogy meg fogja kapni azt az elismerést, amit érdemelne… minőségben talán, de mennyiségben? Valahol kegyelemdöfést ad a nagykiadós szemét világának, azzal hogy olyan magasan felette áll. 





2015. szeptember 18., péntek

SepoQ – Second death (2015)

A hazai mély underground vonalán mozgó SepoQ (Zöllner Marcell – ének, Kecskés Ádám – gitár, Sziráki Zsolt – basszusgitár, László Gergely – dobok) közel tíz éve nyomja sátánian beteges doom n’ roll-ját. A csapat 2006-os megalakulása óta számtalan ’EP-t, valamint egy nagylemezt ˝Meaningless Echostatus (2014)˝ jelentetett meg. Nemrégiben kiadott új 11 számos Second death albumuk dalaiban továbbra is a klasszikusnak mondott heavy doom hatásai, a mocsaras sludge, valamint a Motörhead nevével fémjelzet nagypapás, koszos, füstös, seggberúgós, kocsma rock n’ roll elemei keverednek. Ezekhez, hogy a zene egyénien frusztrált legyen társul egy csipetnyi középkori boszorkányégetős perverzitás és némi sorozatgyilkos hajlam. Amit a borítón, még ha azt primitív mivoltában is, de remekül ábrázolnak.


A ragacsos sludge/doomra hangolt Leak the truth közép tempós vánszorgásai mázsás pilléreket adnak az őt követő enyhén death/punk core beütéses Big deal fűrészelős riffeinek, valamint a 3.0 szívinfarktus lendületének, amihez remekül passzol (az egész albumon) az ének alkoholos rekedtsége. Kissé thrash-modern metal ízű szólókkal acsarkodó Shot me to the sky koszos villanykörteként pumpálja progresszív dühét. Amik után hüvelykujjat a magasba mutatva a Visitor röfögősen elszállós riffei intenek be, és ordítják csorda vokálba a The Witch öreges tempókra fogott rákendróllját.  A Walking Death hozza az előző két dalból hiányolt doom vonalat. Lassú súlyaikkal a gitárok éles horgokként akaszkodnak bele a dal középső groove-osabb tempóiba, amik masszív vázként szolgálnak a Die by moment legfeszesebb pillanataihoz. A Dr. Thumbscrew, valamint a Neverending Strory beteges death/doom-core terápiája kellemes gyógykezelést ad az extrémebb ízeket kedvelő kedélybetegeknek. Ami viszont csalódás volt számomra az a záró The Kobra song. Már a cím miatt is egy tökösebb dalra számítottam. De e helyett egy vérszegény tingli-tangli homár metal, istrumental töltelék dalt kapok… ez valahogy kispolcra rakja az egészet. Az albummal egyébként semmi baj. Remek, élvezhető. Igazi alkesz doom n’ roll extrákkal. 


SepoQ - Second death (2015)

1. Leak the truth
2. Big Deal
3. 3.0
4. Shot me to the sky
5. Visitor
6. The Witch
7. Walking Dead
8. Die by moment
9. Dr.Thumbscrew
10. Neverending Story
11. The Kobra song




2015. szeptember 15., kedd

Low-Down – Délies redneck metal Debrecenből

Ha hazai viszonylatban a redneck metal színteréről kellene zenekarokat említeni, akkor nekem elsőre  a Stonedirt, Stoneblade és a Dusty Chopper neve ugrik be. Ezen a viszonylag szűk "Panterás" stílusban az utóbbi időkben nem igazán jelentek meg új arcok. Kivéve egy fiatal, ambiciózusokkal teli debreceni csapatot, akik csípőből lövik ezt a stílust. Ők a Low-Down. És, hogy mi is az ő történetük, arról egy bemutatkozó interjú keretében beszélgettem a srácokkal.


Sziasztok! Akkor kezdjük is az elején. Hogyan és mikor is állt össze a zenekar? Kik a tagjai, mit tudhatunk rólatok?

2007 körül Nagy Gabi szólógitáros, és Józsa Tamás ex-basszusgitáros alapították a zenekart. A kezdeti tagcserék után elég hamar csatlakozott a zenekarhoz Jakab Csaba dobos, és Szabó Loránd ritmusgitáros. Akkoriban az énekesünk Bertha Zoli volt és „metál vegyesfelvágott” zenét játszottunk. Később csatlakozott a zenekarhoz Nyitrai Ádám, vele már keményebb vizekre tudtunk evezni, akkoriban nagyon sok Pantera feldolgozást játszottunk. 2011-től viszont egészen tavalyig szünetelt a zenekar, ekkor csatlakozott hozzánk Dévald Zoli énekesünk, és Mata Gábor basszusgitáros, így állt össze a jelenlegi felállás. (Dévald Zoltán – ének, Jakab Csaba – dob, Mata Gábor – basszusgitár, Nagy Gábor – szólógitár, Szabó Loránd – ritmusgitár.) Mindenki játszott már korábban zenekarban, illetve a zenekarral párhuzamosan másik formációban is, emellett mindenkinek volt valamilyen zenei előképzettsége, így tapasztalatból nincs híján a zenekar. A próbákon, koncerteken kívül van, aki dolgozik, van, aki még tanul, és van, aki mindkettőt párhuzamosan csinálja.


Zenétek délies redneck metal stílus. Hogyan jött az ötlet, hogy a vörösnyakúak zenéjét játszatok?

Ez abból az időből jött, amikor sok Pantera-t játszottunk, és mellette született egy-két saját szerzemény is, ilyen például a This Is How We End. A feldolgozások mellett mindig akadt idő hogy a saját számainkat csináljuk (akkor még instrumentálisan), amelyeknek a fő szerzője Nagy Gabi, így alakult ki ez a vonal, amit játszunk.

Bemutatkozó The Low című 8 dalos anyagotok is ezt az életformát tükrözi. A hétköznapjaitokban is ezt a stílust nyomjátok, vagy inkább mindenki hallgatja a saját kedvenceit?

Mindenki a saját kedvencét. A black metáltól a death metálon át a hard rock, blues/funky-ig szinte mindent meghallgatunk, többnyire persze külön-külön. A zenénk, és a stílusa viszont egy biztos pont mindenki számára, ezért is telnek mindig jó hangulatban a próbák, koncertek, és ezért ilyen egységes egész az album is.

Saját szavaitokkal, hogyan mutatnátok be azt az albumot, illetve a zenéteket?

Tulajdonképpen ez egy olyan stílus, ami mindannyiunk zenei ízlését keresztezi. Egyszerre megvan benne a technika, és a feeling is. Tudod az az energia, amikor hallgatod ezeket a stílusú zenéket (pl.: Pantera, Black Label Society, Red Fang) és legszívesebben egy széket nekib***nál az ablakon keresztül egyenesen az anyósodnak… akármennyire szereted is… vagy nem. ha-ha.


Jövőbeli tervek? Koncertek, új dalok, album?

Egy nagyobb önálló koncertet tervezünk októberben, Debrecenben. De szívesen megyünk környező településekre is, valamint középtávú terveink között mindenképpen szerepel legalább egy fővárosi koncert. Az új dalok folyamatosan íródnak. Vannak régebbi dalok, amik erre az EP-re nem kerültek fel. Reméljük, hogy ezeket hamarosan fel tudunk venni profi körülmények között egy kislemez képében, távlati tervek között pedig természetesen egy nagylemez is szerepel. Addig is, akik meg szeretnének hallgatni minket, azoknak ott van a The Low EP, vagy kissé bővített műsorért eljöhetnek egy vagy több koncertünkre.

Srácok, Köszönöm szépen a beszélgetést! Remélem még hallok rólatok.

Bízunk benne! Mi köszönjük a lehetőséget!




2015. szeptember 7., hétfő

Astru – Monokróm (2015)

Astru év elején kiadott Pokol albuma után újfent sajátságos látásmódjában mutatja be földi életünk elkorcsosult paradicsomát. Most megjelenő 11 tételes Monokróm című albumán rétegről rétegre ás le a műanyag, biztonságosnak hitt hétköznapi életünk magalkuvásoktól bűzlő embertelen mocskába. A Monokróm egy olyan jelenkor társadalmát bíráló és megvető elme kiáltása, aki egy olyan Istenekkel teli Istentelen korban él, s szenved, ahol a belső én nyugodt szentsége már réges-rég elveszett.


Ennek a belső énnek a víziója jelenik meg a Mártír ridegen nyikorgó elnyújtott experimentális zaj, s abból kitörésre vágyó hang orkánjaiból. Amik a későbbiekben beletorkollanak egy death metalosan sikálós destruktív ősrobbanásába. Az ezt követő Vertigo I. és II. katonás feszességével egy elveszett kozmosz káoszból szüli újjá elvesztett időt és a teret.

„mennydörgést,haragot
térháló zár a fénybe
anyaghanggal változó
szürke ég villanásával
varjak károgják
a történelmet…
…űrszárnyak verdesnek elmémben
szemembe kútszemek néznek
tér az idő
milyen tér a jelen?
látom az időt,a teret
milyen tér a jelen?
tér az idő
tér az idő
tér az idő…”

Ennek az elveszett kozmosznak robbanásszerű zajártalmából kiinduló Master erős post- komplex metal ötvözetű erőkarja a teremtés azon első átkára tekeri vissza az idő kerekét, amikor a változásra, és a folytonos tudásra szomjazó emberiség a Monokórm áporodott sötét durvaságában először ízlelte meg a tudás fájának gyümölcsét, és gátlásait levéve az önnön javak tekergő álnokságának kiszolgáltatottjává vált. A Life’s Doubts klasszikus értelembe vett puritán ˝old-school˝ black metalos gyilkos tempói velőtrázóan fulladnak bele a Fáklyaláng rideg pengeéles elnyújtásokkal megtoldott prog-jazz elhajlásba. Az ezt követő sötét, komor doom-death dallamok az album igazi perverzióit, csemegéit adják. A You Die – I Die és a Sandman Triptykon hatás vonalakat mutató kígyóként tekergődző az elmét megmérgező monoton doomjába sulykolt átkai, a Millennium II. kiüresedett apokaliptikus zajai, valamint a záró Üresség egy olyan megváltás nélküli rideg, vijjogó, kattogó öngyilkos belsőtérben zár be, amiből újfent csak az emberi mivoltunkon való felemelkedés add szabadulást.

Astru ezen komor hangulatú avant-garde armageddon black/doom albumán az előzőekhez hasonlóan továbbra is a zene kifejező mi voltja dominál. A szövegek, suttogások inkább csak egyfajta útmutatót, kiegészítő szerepkört töltenek be a lecsupaszított Monokróm dallamokhoz. 




2015. szeptember 4., péntek

Her Highness – Rocky Mountain, Take Me High ’EP 2015

A tavalyi év decemberében alakult Her Highness nevű sludge-noise doom duó (Kovacsics Tamás - basszusgitár/zajok, Kiss András - dobok) most megjelenő anyaga bizonyos szempontokból egyfajta hiánypótló szerepet tölt be a hazai underground, azon belül is a sludge-doom zenék egyre színesedő palettáján. Rocky Mountain, Take Me High címen megjelenő kislemezűk lassú tempókra fogott Sunn O))), Boris, Bongripper és, hogy hazai pályáról is említsek az egykori Flagrum hatásaira hajazó monoton zajos zenéjéről Kovacsics Tamás a zenekar basszusgitáros-zaj felelőse így mesél: „A zenei célkitűzés eredetileg a klasszikus értelemben vett sludge volt. Annál is inkább, mivel Magyarországon nagyon kevés zenekar játssza a stílust (nem southern, nem stoner, hanem sludge). Ehhez jöttek az én noise, noise rock hatásaim, és dobosunk hardcore-punk zenei tapasztalatai.”


A kislemez első tételeként megszólaló Despondency lassú szívverés szerű nyitó tempóiból kibontakozó rideg kozmikus hangjai egy rezgő torz basszus robajban torkolnak bele, amik remek alapokat adnak az őt követő Filth Toker, valamint a Profane, Impure, Unholy Diver bűzösen hömpölygő súlyos sludge/doom-os mocsarának és kozmikus zajok zizegéseinek. A záró 15 perces Acid Feast at the Seven Doors Hotel őshűlő módjára vánszorgó zord riffeinek monotóniájának és az alapból folyamatosan zúgó-búgó zajártalmainak egyetlen hátulütője van csak. Még pedig a túlzásba vitt játékhosszúság, ami a dal monotóniájának köszönhetően kissé lelohasztja a figyelmet. Ennek ellenére a Her Highness lassú tempókból és éteri slukkokból vizionált csont száraz sikálós basszus és dob szekciójának közel félórás (nem éppen túlbonyolított) monoton tempói, és delejes zaj aláfestései nem hétköznapi audiovizuális élményeket tudnak nyújtani az arra fogékony füleknek, elméknek.




Her Highness – Rocky Mountain, Take Me High ’EP 2015

1. Despondency
2. Filth Toker
3. Profane, Impure, Unholy Diver
4. Acid Feast at the Seven Doors Hotel