A Petheő Attila (Doomsday, The Penta Concordia, De Facto,
Tesstimony, Green Men) által megálmodott Zivatar
elnevezésű atmoszferikus industrial/doom projekt eddig egyfajta alvó zenei
projektként működött. A 2012 óta létező egyszemélyes ˝zenekar˝ idő, és tagok
hiányában amolyan „kísérleti üzemmódban” készítette dalait. Azonban a most
megjelenő The Sixth Chamber 7 + 1 bónusz felvételes tömény indusztriális doom
tanításokkal átitatott konceptalbuma mára már egy jóval kiforrottabb zenei, és
hangulati arculatát mutatja meg zenéjének. „A
lemez célja hogy egyre beljebb és lejjebb vigye a hallgatót egy képzeletbeli
földalatti elhagyatott helyre, ahol az ember szembenéz saját aspektusaival,
érzelmeivel, majd miután végigjárta a kamrákat, felszabaduljon.” Az album borongós hangulata a hozzám hasonló doom buzernyákokban
örömmel idézi fel a ’90-es évek „klasszikus gyász” doom brigádjaiként számon tartott ikonikus zenekarok (My Dying Bride, korai Paradise Lost, és Anathema) öngyilkos borult hangulatát.
Az intro-nak beillő Main Hall lassú vánszorgású, monológ-párbeszédekkel
átitatott gyászos monoton szövegei is ezt hangulatot idézik, amit csak fokoznak
az őt követő Chamber I. (Guts Filled With Lead) dallamos riffei és fájdalmas
hörgésekkel tarkított énekdallamai. Ha eddig nem érezted volna a gyász és az öngyilkos
nyomor hangulatát, akkor elég csak meghallgatnod a Chamber II. (Addicted To Beauty)
és a Chamber
III. (My Heart Is Dark) 100%-os MDB „Sear Me” esszenciával teletömött
témáit. Ez a két dal tökéletes példája az érfelvágós, öngyilkos doomnak… síró
hegedű, hörgő, és önsajnálattal teli gyászos ének, mélyen vontatott, rideg
temetői gitár menetek. Az ezt követő tanítás a Chamber IV. (Start To Forgive), megint csak a megbocsájtás erejével hozza a korai MDB egy jellegzetes vezérfonalú
témáját, amihez sci-fi szerű suttogással kapcsolódik a Chamber V. (The Truth) lágy akusztikájából kibontakozó angyali kórusokat is megrígató nyomorult hangulata, valamint a dal végi templomi orgonák áriájában gyászosan bele síró hegedűi. Eddig nem
említettem, de ezek a sci-fi szerű hangok és zaj elemek folyamatos
jelenlétükkel egyfajta átkötést adnak az album dalainak, és már önmagukban is
egy remek audiovizuális élményt nyújtanak. Említhetném itt a futurisztikus,
kozmikus és egyéb ipari zajok, vagy a tenger és sirályok lármájának összemosódó
moraját, amik alól lágyan bújnak ki az Exit relaxáns dallamai. A bónuszként
záró Development
Of Peace éteri hangulat a nyitó Main
Hall témáit elevenítik fel. Újra előtérbe kerülnek a monológ-párbeszédek, a
lassú cammogású ipari tempók, amik temetői haragokként konganak a fejünkben.
Már többször is említettem, hogy néha többre értékelek egy
jól ötletekből összerakott egyszemélyes projektek, mintha az egy egész zenekart.
Ez most is így van a Zivatar esetében is. Attila remekül megvalósította zenei
elképzeléseit. Egyszemélyes ˝zenekarkarként˝maga ötleteiből játszotta fel az
album összes gitár, basszus, kiegészítő zajok és hangszerek programjait. Valamint
ő a felelős az ének (Aaron Stainthorpe hangfekvésű)
hörgő és tiszta vokál témái miatt is. Amiket még jó párszor meg fogok hallgatni
az ősz eme borongós időszakában. Kiegészítésnek pedig még csak annyit, hogy a Chamber II. III. V. gyászosan síró csodálatos
hegedű témái Tóth "Adamskij" Ádám hegedűjéből származnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése