2016. május 27., péntek

Astru – Az Egy Álmai (2016)

Astru most megjelenő Az Egy Álmai albumával egy fejezetét zárta le sötét, önkifejező post armageddon black metal projektjének. A mester ezen anyaga egy bizonyos harag időszak utolsó tétele. Ami a 2013-as Solve Et Coagula albumának groteszk lecsupaszított, a magát Istennek hívő, mindenekfelett álló ember gyűlöletével kezdődött.


Az Egy Álmai főkoncepciója Szabó Lőrinc azonos című versének sorai alkotják. E köré építette újabb társadalomkritikus, s egyben önkritikus, önértékelő torz, zord, extrém hangulatú poszt death/black diszharmonikus zenei kompozícióit.

„Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.”

Eme monológ sorok vibráló - Az Egy Álmai (Intro) - bevezetése után torz ridegségükkel rágják bele magukat füleimbe a Rozsda prog/death metalos szaggatási. Érdekes, hogy a dalban akarva, vagy akaratlanul megint feltűnik az a Bartóki (A Kékszakállú Herceg vára), klasszikus kettő-négy ˝cammogás˝ kompozíció, ami már korábbi albumain, illetve más projektjeinek dallamaiban is észrevehetőek voltak.  Az ezt követő Álmatlanság I-II-II. ciklusának tempói tovább fokozzák a tőle megszokott expresszionista komor prog-jazz, prog-death, art-rock, post-balck metal káoszának audiovizuális hánykolódását. Amit viszonylag lazábbra vett a Megszelídíthetetlen, valamint a Hypocritia komor death doom rituáléinak fémes nyújtásaival megtört utópisztikus suttogásaiban. Az album további dalai - Álomhatár, In Gonorrhea Veritas, Justizmord - is ezen a komor belső sötétség szálon dominálódnak tovább, itt-ott feltűnve bennük korábbi Whoredizel projektének egy-egy sztóneresebb riff-hasonulásai, valamint experimentális elektro-space vibrálásai, amiket Az Egy Álmai (Ountro) morzsalék szavai zárnak.

„A mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!”





2016. május 11., szerda

SVOID - Storming Voices Of Inner Devotion (2016)

Az eredetileg miskolci, mára már budapesti atmoszferikus avantgarde black metalt játszó Svoid zenekart 2009-ben egyszemélyes szólóprojektként indította útnak a Formorket (ex-Dark Period, ex-Hypochondria, ex-Bornholm) nevű black hordából ismeret S ˝Saterion˝. A tradicionális északi black metal eszmeiséggel és hatásokkal induló projekt időközben teljes értékű zenekarrá formálódva 2011-ben jelentette meg Ars Kha című első ötszámos kislemezét. Azonban az ezt követő 2013-as To Never Return debütalbumán már erősen érezhető volt az északi fém háttérbeszorulása. Az album a kislemezzel ellentétben már egy szélesebb ˝kísérletezőbb˝ zenei spektrumon mozgott. Csak úgy, mint azidőközbeni tagcseréket átélt új felállással (S – basszusgitár/ének, Gergő – gitár/ének, Dániel – dobok, gitár, ének) 2015-ben napvilágot látott Wotain – Devil’s Blood dalfeldolgozásuk, ami már érezhetően előrevetítette a csapat jövőbeli súlyos atmoszférával átitatott avantgarde, post, black irányú zenei szellemiségét. Ennek jegyeiben jelent meg a Román Sun & Moon Records égisze alatt második, Storming Voices Of Inner Devotion címre keresztelt nagylemezük.


A 11 dalos album szellős, könnyedén fülbemászó dallamai, hangulati képei már az első perctől magával ragadják a nem mindennapi ˝hangulati˝ zenére, és az extrémebb, de annál dallamosabb énektémákra kihegyezett füleket. A Through The Horizon nyitó suttogós futurisztikus zöngéi egy könnyed ívű ambient-inde-shoegaze rock hangulatot bontanak ki, aminek a végén egy eszelős fekete fém veretet kapunk. Az ezt követő Crown Of Doom dark rockos pengetéseiben van egy enyhe P.Lost - One Seconds utóérzet, és egy különös delejesen vibráló atmoszféra, ami szellősebbre vett dallamaival a gotikus-black refrénű Never To Redeem, és a törzsi dobok rituáléjára fektetett Death Holy End című dalaikban folytatódnak. Az Eternal prog-rockos avantgarde dallamai a Solefald , valamint az Opeth kísérletező , s egyben játékos death metalos hangulatát idézik meg füleimbe, míg a A Mind In Chains katonás ridegségében feszeng néhány  lazábbra vett Satyricon-os perverz pillanat. A filmzenés ihletésű rövid átvezető, s egyben a lemez egyetlen magyar nyelű dala, a Lefelé A Setét Mélybe suttogása, amit darkos megoldással a Forlon Heath love rockba borult dallamai követnek. A finom, tiszta, szellős dallamokkal átszőtt, de az album árnyékos hangulatát megtartó Bloodline talán az egyik legslágeresebb daluk. Viszont a zárásként szolgáló két utolsó tétel, Long I Ve Gone (Where All Sinks), In Damnation már a lemez zordabb epic-black metalos arculatát mutatja meg.


Az album sötét hangulatához tökéletesen illeszkedik a Sallai Péter által készített borongós univerzum borítója. Ami csak még jobban kiemeli a Svoid kiüresedett szürke dimenziókban kószáló egyéni zeneiségét. 





2016. május 5., csütörtök

Vendetta Inc. - Blight (2016)

Azoknak, akik otthonosan mozognak a hazai underground zenei életében minden bizonnyal ismerősen csenghet a budapesti Vendetta Inc. neve. A 2011 óta működő thrash/groove metal zenekar (József Mátyás - ének, Salgó Norbert - dob, Nemes Nimród - basszusgitár, Bartha Barna - gitár) már kezdeti demós felvételeivel, és 2013-es Bristle With Rage kislemezével egyaránt - stílusán belül is - elég magas mércét állított fel. Amire a napokban megjelent Blight című első nagylemezükkel még inkább ráfejeltek. A közel háromnegyed órás, kilencdalos lemez könyörtelen zúzdái a szó szoros értelmében földbe döngöli hallgatóit. Kíméletlen az album lendülete, amit röviden így foglaltak össze: „A Blight egy sokkal nyersebb, sötétebb, ám saját bevallásuk szerint élvezhetőbb anyag. Nem túlzás azt állítani, hogy elődjénél érezhetően komolyabb, összetettebb.” És valóban. Lemezük hallgatása közben szembeötlően érezhetőek azok fejlődési tendenciák, amin a csapat 2013-as kislemeze óta végig ment. A dalok továbbra is precízen hozzák a korábban már tőlük megszokott dinamikát, ám szerkezetük, hangzásviláguk valóban intenzívebb, nyersebb és egyben dallamosabb is lett. Külön kiemelném Bartha Barna remekül kiagyalt vaskos gitártémáit, és technikás szólójátékait, amik szintes a ’80-as, ’90-es évek thrash hőskorszakának ízeit idézik vissza. Amit még a srácok fejlődésének javára írható, hogy nem csak a dalok megírásában, szerkezetében érezhetőek a változások, hanem a lemez összeállítási koncepciójában is. A lemeznek ugyan is van egy keretszerkezete, amit két akusztikus átvezetőtéma  ˝Abyss, Ashes˝ add, s ezáltal tematikusan három részre osztja az albumot. Nem tagadom, nekem első hallásra ezek az átvezetőtémák inkább töltelék daloknak hatottak. Amikről az volt az első gondolatom, hogy egy intro/ounrto szerepben jobban díszelegnének. De pár meghallgatás során megértettem a keretbe foglalt fejlődésük eme jellegét. Mellékesen van egy csipetnyi retro érzete is a dolognak. Ugyan is anno jó néhány thrash banda variálgatott ilyesmi át, fel, levezetőtémákkal.


Mint ahogy a Downtrodden nyitó zajaival is, ami után kapásból egy nehéz groove gyalut nyomnak az arcunkba. Őt követei a vadállatias Black Wolf lopakodó zúzdája nyújtott szólóival, és remek kiállásaival. Egy leheletnyi könnyed akusztikus "Metallikás" pillanat a keretként szolgáló Ashes dallamaiból, ami után galoppozó szörnyetegként ront ránk a Shred Of Existence kíméletlenül rideg tempójával, amit talán kissé visszafog a melodic metalos megoldású refrén. De egyébként mind nagyon a helyén van. A Wretched Mind old-school death metalos durván beteges riffei mindent visznek. Akár egy korbács, úgy hasítják fel hallójárataimat a csúcsra pörgetett kíméletlen fűrészgépes aprítások, és Matyi vérhányásba fulladó hörgése. Aztán ismételten az újabb akusztikus keret-pillanat Abyss, majd a rideg társadalomkritikus Relentless Descent komor, szigorú darálása, amiben két olyan AOR/heavy szóló van, hogy az agyam eldobom. A lemez legsötétebb hangvételű dala, a címadó Blight. Aminek depressziós, gonosz thrash/groove monotóniájától a hideg futkározik a hátamon. Az utolsó, egyben egyetlen magyar nyelven megszólaló daluk az albumon A Sírig. Egy igazi keményvonalas, arcba taposó hardcore zúzda. A dalban vendégénekesként feltűnik a HHCC (Hortobágy Hardcore Crew) frontembere Varga Balázs, aki a dal szövegének megírásában is közreműkötött.


A Vendetta Inc. - Blight albuma továbbra is azt a minőségi, megalkuvás nélküli zúzdát nyújtja, ami tőlük megszokott, és elvárható. Továbbra is remekül alkalmazzák a groove és thrash metal elemeit, ez utóbbit talán most még bátrabban is. Ezt így kell srácok! 





2016. május 4., szerda

Grrrmba – Imminent ’EP 2016

A pár napja még Goromba néven debütált a Jack-ből frissen távozott Szakács Bence, és Liptai Gergely (Level Exit, Long Pig, Torzz, My First Knife) által létrehozott zenei formáció. Ám egy hirtelen névváltoztatás után immáron GRRRMBA néven folytatják áldásos tevékenységüket. Négydalos Imminent című kislemezük zenéjét leginkább a Voidcraeft, Triptykon beteges death/black/doom hangulati témáival, és a Neurosis mára már klasszikusnak számító öngyilkos-neurotikus dagonyájával lehetne körbehatárolni.


Már nyitó daluknak, - amihez egy videó is párosul - The Flashback (O.T.E.O.S.) lendületes, vastag dallamokat sikáló gitárjainak nyersessége, valamint mogorván belassulós riffeinek súlyai az egész EP szentségtelen sludge death/doom hangulatát megalapozzák, amit csak tovább fokoznak a Whip The Flash kíméletlenül kaotikus, zord horzsolásai. A Black Shroud lassan hömpölygő eszemet fájdalmas riffeitől a lázas hidegrázás futkározik a hátamon. Csak úgy, mint a záró Educate mélyről feltörő neurotikus hullámaitól, amiket csak még feszesebbé és betegessé tesz a dal végre beékelt death metálos aprítás.


A Grrrmba debüt EP-je mindenféle púder és báj nélkül, nyersen és ridegen tolja arcunkba szigorú, depressziósósan idegőrlő death-doom-black dörgedelmeit. Amikhez hörgős, gégemetszett énektémáik brutálisan jól párosulnak. Itt jegyezném meg, hogy az 1. és 3. dalban feltűnik egy Jim Jones művésznévre hallgató ˝gégész˝, aki értesüléseim szerint a Purulent Rites, Koolp és a Veér zenekarokban is koptatja hangszálait.