Az eredetileg miskolci, mára már budapesti atmoszferikus
avantgarde black metalt játszó Svoid zenekart
2009-ben egyszemélyes szólóprojektként indította útnak a Formorket (ex-Dark Period,
ex-Hypochondria, ex-Bornholm) nevű black hordából ismeret S ˝Saterion˝. A
tradicionális északi black metal eszmeiséggel és hatásokkal induló projekt
időközben teljes értékű zenekarrá formálódva 2011-ben jelentette meg Ars
Kha című első ötszámos kislemezét. Azonban az ezt követő 2013-as To
Never Return debütalbumán már erősen érezhető volt az északi fém
háttérbeszorulása. Az album a kislemezzel ellentétben már egy szélesebb
˝kísérletezőbb˝ zenei spektrumon mozgott. Csak úgy, mint azidőközbeni
tagcseréket átélt új felállással (S – basszusgitár/ének, Gergő – gitár/ének,
Dániel – dobok, gitár, ének) 2015-ben napvilágot látott Wotain – Devil’s Blood dalfeldolgozásuk, ami már érezhetően
előrevetítette a csapat jövőbeli súlyos atmoszférával átitatott avantgarde,
post, black irányú zenei szellemiségét. Ennek jegyeiben jelent meg a Román Sun
& Moon Records égisze alatt második, Storming Voices Of Inner Devotion
címre keresztelt nagylemezük.
A 11 dalos album szellős, könnyedén fülbemászó dallamai,
hangulati képei már az első perctől magával ragadják a nem mindennapi ˝hangulati˝
zenére, és az extrémebb, de annál dallamosabb énektémákra kihegyezett füleket.
A Through
The Horizon nyitó suttogós futurisztikus zöngéi egy könnyed ívű ambient-inde-shoegaze
rock hangulatot bontanak ki, aminek a végén egy eszelős fekete fém veretet
kapunk. Az ezt követő Crown Of Doom dark rockos
pengetéseiben van egy enyhe P.Lost - One Seconds utóérzet, és egy különös delejesen
vibráló atmoszféra, ami szellősebbre vett dallamaival a gotikus-black refrénű Never
To Redeem, és a törzsi dobok rituáléjára fektetett Death Holy End című
dalaikban folytatódnak. Az Eternal prog-rockos avantgarde
dallamai a Solefald , valamint az Opeth kísérletező , s egyben játékos death
metalos hangulatát idézik meg füleimbe, míg a A Mind In Chains katonás
ridegségében feszeng néhány lazábbra
vett Satyricon-os perverz pillanat. A filmzenés ihletésű rövid átvezető, s
egyben a lemez egyetlen magyar nyelű dala, a Lefelé A Setét Mélybe
suttogása, amit darkos megoldással a Forlon Heath love rockba borult dallamai
követnek. A finom, tiszta, szellős dallamokkal átszőtt, de az album árnyékos hangulatát
megtartó Bloodline talán az egyik legslágeresebb daluk. Viszont a zárásként
szolgáló két utolsó tétel, Long I Ve Gone (Where All Sinks), In
Damnation már a lemez zordabb epic-black metalos arculatát mutatja meg.
Az album sötét hangulatához tökéletesen illeszkedik a Sallai
Péter által készített borongós univerzum borítója. Ami csak még jobban kiemeli
a Svoid kiüresedett szürke dimenziókban kószáló egyéni zeneiségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése