A riff centrikus psy/stonert és az amcsi rock nyersességét elegyítő budapesti Audio Love Nation most megjelent From the Front ’EP- je már
a borítója alapján is egy kellemes kocsikázós, sallangoktól menetes dögös rock
zenét ígér. Bár szokás mondani: – ne a borító alapján ítélj! Ez a kijelentés azonban
itt és most nem alkalmazható. Főleg azon érdekes tény tudatában, hogy ez a
sörhab könnyűségű, remek gitártémákkal tele tűzdelt kislemez nem is igazán egy kislemez.
Ez ugyan is a számomra eddig nem túl ismeret csapat jelenleg is készülő három kisebb
részben megjelenő második albumának, a Point Of Wiew első részlete. Eddig követhető
ugye? (Gyengébb versenyzőink kedvéért: második, három részben megjelenő új albumuk
első részlete) De, hogy miért is kell egy albumot három részre osztani? Erről Remetei
Filep Ákos, a csapat gitárosa ’EP- premierük alkalmával (recorder.blog.hu) így
beszélt: „A nagylemezre írt dalok
alapvetően eléggé könnyen besorolhatóak az egyes harmadokba, mert a harmadok
stílusban, ha nem is teljesen, de jól körülhatárolhatóan eltérnek egymástól.
Igazából miután látszott, hogy ilyen különböző dalok születnek és kitaláltuk ezt
a koncepciót, már elég tudatosan úgy dolgoztuk dalokká az egyes ötleteket, hogy
a szemünk előtt lebegett, melyik harmadba fogjuk rakni. Erre az EP-re azokat a
dalokat raktuk, amelyek az újak közül legközelebb állnak a régi dalokhoz
stílusban. Akik eddig jártak koncertre tehát szemből - from the front - látták
a zenekart, azok eddig is kb. ilyennek ismertek minket. A két másik rész már
sokkal jobban eltér a régi daloktól.”
Szóval, adva van egy második albumnyi koncepció (Point Of
View), melynek az első adagját a From the
Front 5 dalából kapjuk. A klasszikus füstös hangázással megszólaló kerekeken
gördülő stoner indián Istenség, a Manitou egy jó útfekvésű benzinfaló szörnyeteg
módjára pöfögi magából koszos riffeit. Akár egy vontató, olyan húzással
rendelkeznek ezek a körkörös, faék egyszerűségű alapokból összerakott témák,
amik mégis ügy sütnek, mint a legmagasabban járó sivatagi nap sugarai. De
gördüljünk is tovább az anyag ezt követő amcsi rockos dal-triumvirátusának
kavicsain. A soft-rockos hűs, szellős gitárszólóival felfrissítő Warning
tökéletesen hozza a laza amerikai rock minden azon életérzését, ami csak egy
psy/trip remegős pálmafás beach-én érhet minket. Ez az érzés bújik meg a Dancing
Light szörfdeszkán hullámzó riffeiben, valamint a kicsi grunge-al
vegyített progresszív rock szólós Blindfoled finoman hangolt
rádióbarát slágeréből. Zárásként pedig a Vertigo teli torokból kiabálható
(gondolom ezt koncertek alkalmával jól ki is használják) oh-o-o, ye-e-e
vokáljaitól újra a sivatagos rock porát nyeljük és hagyjuk, hogy a dal tompa
blues-rockos riffei és az elszállós karcos ’70-es évek pszichedéliája teljesen megbabonázzon.
Audio Love Nation facebook
Audio Love Nation - From the Front 'EP 2015
Audio Love Nation facebook
Audio Love Nation - From the Front 'EP 2015
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése