Három évvel a nagyszerű The
Man In The Maze albuma után új anyaggal jelentkezett a hazai doom metal jeles
képviselője a Magma Rise. A legendás
MOOD egyik utódzenekaraként is számon tartott ex-Wall of Sleep, Stereochrist,
Sunday Fury, és Neck Sprain tagokat tömörítő csapat március 14-én megjelenő False
Flag Operation című 5 dalos kislemeze Holdampf Gábor
énekes-basszusgitáros elmondása szerint: „Az
új dalok kissé komorabbak, mint a The Man In The Maze anyag, most ez csapódott
le mindabból, ami pillanatnyilag körbevesz minket. Olyan világban élünk, ami
nem szól másról, mint arról, hogyan lehet az embereket manipulálni, beterelni
őket ilyen-olyan áramlatokba, aztán egymásra zúdítani őket.” A kislemez
apropója a Trouble egy klasszikus dalának a ˝Pray For The Dead˝ feldolgozása, amit Brian ˝Butch˝ Balich, az
Argus (ex-Penance) énekese énekelt fel a lemezre. „A Trouble feldolgozást már évek óta tervezzük, most sor került
megvalósításra. Butch barátunk néhány évvel ezelőtt jelezte, hogy szeretné
rögzíteni ezt a Trouble dalt, és társakat keres hozzá. Említettem neki, hogy a
Magma Rise-zal szívesen felvesszük, ő pedig felénekli. Most, úgy 4 évvel később
realizálódott a terv. Boldogan nyugtáztuk! Ha-ha.”
A False Flag Operation a NAIL Records / Hammer Music
gondozásában egy exkluzív korlátozott példányszámú digipak csomagolású
kétlemezes CD változatban, a The Man In The Maze lemez újrakiadásával együtt
látott napvilágot. A kislemez címadó, és egyben nyitó dalaként is szolgáló False
Flag Operaiton szomorkásan lassú málháiból továbbra is (ami a csövön
kifér) 100% garanciával kapjuk a Hegyi Kolos és Herczeg Laci páros által jól
megszokott ikergitáros dallam-doom harmóniákat. Az ezt követő Shroud
of Hologram az előző dallamokhoz képest már jóval súlyosabb, komorabb
riffekkel operál, míg a The Metamorph szigorú, óramű
pontosságú dob és a basszus ritmusszekciójára épülő sírós ikergitárok megint
csak hozzák a hidegrázást, a zseniális gitárszólókról nem is beszélve. Ameddig
a Trading
Time-t nem hallottam, azt gondoltam, hogy a Shroud of Hologram az Ep legmarkánsabb dala. De nem…. A Trading Time oly sötét, és monoton lassú
mázsákat penget a füleinkbe, hogy akár egy rituális ceremónián is érezhetnénk
magunkat. A gitárok egymásután hozzák a sziklányi riffeket, szólókat, Gábor
pedig az énekének összes eddigi dallamát ebbe a dalba sűrítette. A 10 perc 16
másodpercnyi játékidővel rendelkező dalt egy majd két perces, csodálatos
akusztikus (hogy a stílushoz hű maradjak) doom madrigállal fejezik be.
Legvégére pedig marad a Touble klasszikusának feldolgozása, a Pray
For The Dead az ő nyitó viny-viny szólóival, feszes riffeléseivel és Brian
˝Butch˝ Balich hipnotikus énekével.
Szó mi, szó. Doom nagy öregjeink most is remekül odatették
magukat. Komor riffek, ikergitár harmóniák, hogy is mondjam… magyar doom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése