A debreceni Angerssed
talán ez egyik olyan legjelentősebb hazai csapat, akik 2007-es fennállásuk óta
folyamatosan jelen vannak a magyar és nemzetközi death metal színtér
lüktetésében. A Mányák Péter, alias Peter D. Maniak (ex-Carbon Cage, ex-Neochrome) énekes által életre hívott csapat zenei alappillérei a jellegzetes öregiskolás
death metal zúzdákra épülnek, de nem zárkóznak el az extrémebb, brutálisabb
megoldásoktól sem. Ezekkel első ízben 2010-es öt számos The First Seeds (Before The Reing
Of Anger) című demójukon találkozhattunk, amit 2012-ben a már jóval
kiforrottabb Dawn Of A New Kingdom nemzetközi színtereken is métán elismert
kislemeze követett. És mindezen megkoronázása, az ez év januárjában
megjelenő The Proclamation címre keresztelt első nagylemezük.
Az Angerssed nyolc tételes kiáltványa masszívan hozza azokat
az elvárásokat, amit egy komoly, kegyelmet nem ismerő brutális death metal
albumnak kell. Gyors, kegyetlen témaváltások, és gyilkos riff kaszabolások az album
50 percnyi játékideje alatt egy percnyi pihenőt sem adnak. Peter D. Maniak
pedig egy megszállottként hörgi, majdhogynem agonizálja végig a torkából
feltörő énektémákat. Az album nyitó The Rise Of Meaning egy rövid zajos
kezdés után egyből ránk engedi a szigort. A dobok megállás nélkül kapálják
harcias ritmusaikat, és a gitárok sem szerénykednek a fűrészgépes
reszeléseikkel, technikás szólóikkal. Ez a színtiszta old-school death metal
esszencia méregként ivódik bele ereinkbe. Az ezt követő Unjustified Presence
némileg szellősebbre veszi kaszabolós témáit, de a változatos ritmikának köszönhetően panaszra semmi
okunk. A Society Slave feszes black/death tempója kegyetlen, míg az őt
követő Nightmare Is Called Reality központi szerepében egy ultra súlyos
death/doom belassulás áll, amiket aztán ismételten remekül megfejelnek az
éjfekete tradicionális nordikus melódiák. Az album talán egyetlen könnyű
pillanata, a The Ultimate Burder nyugodt kezdésű nyitánya. A könnyed kezdés után
szélsebesen csapnak le a zord, de annál technikásabb szimfonikus balck jellegű
hangorgiák. Hasonló kis könnyű pillanattal veszi kezdetét a Victims
Of Appearance mészáros grinde/death keveréke, amikhez remekül
párosulnak Peter halálhörgései és mélyről rekesztett brutális ˝röffenései˝. Az
album címadó dal The Proclamation egy igazi klasszikus death metal nóta, a
központi részen enyhén megbolondítva egy remek thrash ízű szólóval. Az album
záró és egyben leghosszabb dala, az Age Of Blackening az elsőtől az
utolsó percéig összefogja mindazt a műfaji és stílusirányzati ötvözetet, amiben
az Angerseed 100%-osan otthonosan mozog. A dal egy remek death/doom témával
nyit, amihez hatásosan kapcsolódik a hangsúlyos szövegmondás, későbbiekben a
mélyről rekesztet dallamtémák, neurotikus suttogások, és gitárnyújtások. A dal végére mindezeken szép lassan felülkerekednek a gyilkoló gépként beinduló torzs, zajos death
metal háború szerű ármányai.
Mindnet összevetve a The Proclamation egy remek és
lendületesen tömény death metal massza. Hallgatása közben egy unalmas pillanata
sincs. Inkább mindig valami újat, olyan kis apróságokra, (pl. technikai megoldások, egy-egy újabb kis riff, hang, stb...) részletekre
figyelünk fel, amikre többszöri meghallgatás után is vigyorogva figyelünk fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése