Steam Engine – Egy utolsó gőzfelhő

Az ország keleti felében működő/működött nyírmadai trió, a Steam Engine nemrégiben megjelent GODISNOWHERE kislemeze egyben a zenekar búcsúanyaga is lett. A 2007 óta létező csapat ezzel a remek anyaggal koronázta meg pályája csúcsát. Működésük hatévnyi időtartama alatt még egy demó és két kislemez volt zenei tevékenységük gyümölcse. Hogy mik is voltak az okok, amiért a csapat a befejezés mellett döntött, és egyéb miértekre Rebák Tibi, a zenekar gitárosa válaszol.

Szia Tibor! Köszönöm, hogy elfogadtad az interjút!

Hello Armand, igazán nincs mit, én köszönöm a lehetőséget!

Akkor először is kezdjük a miértekkel! Hogy miért? Miért is döntöttetek a befejezés mellett?

Ahogy a rövid zenekari közleményünkben is említettük, egyszerűen így hozta az élet, nem tudtuk már úgy összehangolni a közös zenélést, amennyire szerettük volna. Anélkül, hogy különösebb részletekbe bocsátkoznék – azok végső soron csakis hármunkra tartoznak-, annyit elmondhatok, hogy az utóbbi időkben tapasztalt tempónk alapján sajnos nem úgy nézett ki, hogy lesz elég energiánk akár egy újabb anyag megírásához, önmagunk tribute bandájává pedig nem szerettünk volna válni.

Közrejátszó ok lehet, hogy a magyar zenei életben még nincs oly nagy tere az effajta poszt/instrumentális/experimentál zenei szemléletnek?

Fogalmam sincs, mekkora tere van itthon az instrumentális metal zenének, de határozottan nem a válaszom. Ha ilyen igényeknek, sőt, egyáltalán bármilyen igénynek meg szerettünk volna felelni, akkor valószínűleg bele sem kezdünk a zenélésbe. Bár ez sem feltétlenül igaz, tribute bandákra mindig lesz igény, abba úgy látom még érdemes belevágni. Hetente kapok ilyen koncertekre meghívót, ahol lassan már arra sem veszik a fáradságot, hogy a gyalázatos szóviccekkel képzett bandaneveket feltüntessék, bőven elég, ha ott van az anyazenekaré, és tudom, hogy ha valami, akkor ez nagyon el van baszva.

Ti a zenétekben elég sok elemet gyúrtok egybe. A thrash zúzásoktól az őrlő groove-os riffeken át az egészen grindcore-ba hajló feszült ropogásokon keresztül a jazz-ig. Hogyan alakult ki ez a különös zenei kép, honnan, és miből jöttek ezek az inspirációk, hatások?

Volt, aki a Korál, a Police vagy éppen az Action munkásságát vélte felfedezni a zenénkben, szóval ezek után talán nem is olyan kirívóak azok a címkék, amiket említesz. Amellett, hogy elsősorban mindhárman metálosok vagyunk, elég sokféle stílust hallgatunk, ezek pedig akarva-akaratlanul is hatnak ránk, és ez nyilvánvalóan lecsapódik a zenénkben is. Mindig arra törekedtünk, hogy a legjobb ötleteinket használjuk fel, stílusbeli szűrőnk egyáltalán nem volt, azért viszont nem egy témánk végezte a süllyesztőben, mert gyengének vagy túl sablonosnak ítéltük azokat.

A GODISNOWHERE az én meglátásom szerint kedvező fogadtatást kapott! Te hogyan látod, milyenek a visszajelzések? (Kérdezhetném, hogy ennek ellenére mégis befejezitek? De szerintem ez fölösleges.)

Elég jó visszajelzéseket kaptunk, persze elsősorban ismerősöktől, de szerencsére egy-két olyan helyen is viszontláttuk a nevünket, ahol fogalmunk sem volt, hogy hallgatnak minket. Valahol a számok is ezt támasztják alá: kedvelések, megosztások és letöltések tekintetében már most jobban áll az új EP, mint akár a legutóbbi, de ez gondolom így természetes. Ami szokatlan, hogy Bandcampen elég jók a mutatóink, a Hungary és Budapest címkéknél még mindig első oldalon vagyunk, de a post-metal kategóriában – ami világszinten mutatja a népszerűséget- is a másodikra kerülünk; ez azért nagyon fasza érzés.
Ami viszont a legfontosabb, mi is úgy gondoljuk, hogy a legjobb anyag szakadt most ki belőlünk, bár ha nem így lenne, ki sem adtuk volna. A zárójeles kérdésedre pedig a korábbiakból már szerintem kitalálható a válaszom.

Annak idején hogyan született meg a zenekar ötlete?

Gyerekkori barátok vagyunk, Márióval meg a supernakedes Iklódi Tomikával még gitározni is együtt kezdtünk el. 2004 körül már így pezsgett valami otthon, volt is pár tiszavirág életű bandánk, amivel most nem fárasztanék senkit, de a lényeg, hogy 2007-re úgy alakultak a dolgok, hogy a viszonylagos zenei képzettségünk mellé már normális hangszereink is akadtak, így pedig konkrétabb formát ölthetett a közös zenélés. A többi már a nyírmadai rocktörténelem része.

Gondolom ez a pár év, amit a zenekarban együtt töltöttetek meghatározó élménye marad további életednek. Neked mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok ebből az időszakból?

Hat év azért hosszú idő, úgyhogy nagyon sok élményünk van, amik közül most rohadt nehéz bármelyiket is kiemelni. Az azért durva volt, amikor Nyíregyen Bobafett az első sorban bólogatott ránk, majd a későbbi Bagolyköpet bulikon fel is szaladt pofázni hozzánk, vagy amikor a néhai TOMI büfés koncertünk alatt egy srácot páran elvittek kicsit sétálni valami ügy miatt; a végén persze épségben megkerült. Vagy amikor egy ízben Szabadságtanyán találtuk magunkat, ahol babgulyásért és sörért játszottunk diszkós fiataloknak és idősebb szomjas uraknak, vagy amikor finn cserediákoknak zajongtunk a naményi turistaszálló pincéjében. Vagy az a sok aranyember, akit megismertünk az évek során, meg hogy olyan bandákkal játszhattunk együtt, mint az IGOR, a pozvakowski, a Haw, a TV Buddhas, meg hát a Shapat Terror, akiket hat év után sikerült leszerveznem Nyíregyházára. Vagy rácsodálkozni, hogy pár nyíregyi és nagycserkeszi haver 60 km-t utazik azért, hogy lásson minket Vásárosnaményban. Vagy, hogy az örök kedvenc Óperentzia billentyűse, Domokos Tibi vendégszerepelt nálunk, vagy amikor Kirk Windstein kezébe nyomtunk egy írott demót, vagy amikor megtaláltam az első kritikát rólunk, vagy éppen nagyapám őszinte reakciója a zenénkre: „Mmm. Jó ez a nóta fiam, de mi az, ami zúg?”

Kérdezhetem, hogy hogyan tovább? Fogtok-e még együtt zenélni, vagy egyáltalán foglakoztok még a zenéléssel? Hisz ha jól tudom, te készülsz a gitárod is eladni!

Amilyen kicsi az itthoni színtér, továbbá az elmúlt hat év után azért nagyon csodálkoznék, ha valamilyen formában nem játszanánk még együtt, és itt nem is a Steam Engine folytatására gondolok; ezt a sztorit lezártuk, már amennyiben nem számolom azt az egy szem kiadatlan dalunkat, amit előbb-utóbb biztos megosztunk majd. A zenéléssel pedig eszünk ágában sincs felhagyni: a legjobban Márió életét fonja át a zene, már több mint két éve pirít oda kegyetlenül az Alvin és a Mókusokban, Csabika pedig a szintén nyírmadai Rockzoneban penget, ahol amúgy Márió faterja, Ciki az énekes. Én meg pont most rántok össze egy zenekart Budapesten, amivel fél éven belül a Dürert, egy év múlva pedig a PeCsát is szeretnénk megtölteni, és akkor az európai valamint tengerentúli headliner turnétervekről még nem is beszéltem.

Tibi, szomorúan mondom azt, hogy Köszönöm az interjút!

Én köszönöm a kérdéseket, amúgy meg nem érdemes szomorkodni!

Steam Engine Facebook 

http://steamengine.bandcamp.com/