A melodic death/doom-t játszó várpalotai Visioned
Frailty a napokban jelentette meg első I Rise
From The Dark Spumes of The Sea című albumát. Az új album
kapcsán beszélgetek Márton Péterrel a zenekar dalszerző-gitárosával.
Szia Péter! Kérlek,
először is mutasd be nekünk a zenekart.
Üdvözöllek Téged is, és a kedves olvasókat egyaránt!
Egy várpalotai székhellyel rendelkező, anno a saját szóló
projektemként létrehozott zenekar vagyunk, mely kapcsán eredetileg az volt a
tervem, hogy csak stúdió projektként fog üzemelni. Az élet aztán mégis úgy
hozta, hogy mondhatni rendszeresen koncertező zenekarrá alakult ez a
kezdeményezés. Jelenleg is készülünk egy komolyabb téli - tavaszi hadjáratra,
többek közt a Stagediving Fesztiválturné keretein belül.
A projekt felállása jelenleg így néz ki: Márton Péter – dalszerző / gitáros, Sörös László – basszusgitár, Potkovácz Márk – dob, Palotás Péter - ének
Aki jártasabb a magyar
metál világában már ismerheti a Te neved egy-két korábbi csapatodból. 2010-ben
milyen megfontolásból alapítottad meg ezt a zenekart?
Ennek a döntésnek
igazából két összetevője volt. Mindjárt meg is próbálom összefoglalni a
lényeget.
Az egyik indok
leginkább az volt, hogy a fő zenekaromnak számító Sunseth Sphere sajnos
ismételten leállt akkoriban. Fogalmam sem volt róla, hogy valaha is elindul - e
még egyáltalán ez a történet, így számomra kézenfekvő volt, hogy elkezdjek
csinálni valami mást.
A másik indok,
hogy szerencsére, vagy sajnos, rengeteg dalötletem szokott megszületni, melyek
ráadásul elég szerteágazó stílusúak. Akkoriban is volt jó pár ötletem, melyek
nem fértek volna bele a Sunseth Sphere zenei világába. Az igazat megvallva a VF
demóval egy időben elkezdem csinálni egy funky demót, és még másik kettő,
egészen más stílusú anyagot is felvétel szinten, szóval volt nálam alapanyag
bőségesen. Ez az állapot egyébként a mai napig is tartja magát.
A mostani albumotokat megelőzte két kisebb bemutatkozásotok.
Ezek mennyire voltak meghatározói a zenekar mostani zenei világának? Előre
vittek, esetleg tereltek más irányba, vagy az óta is követitek azokat az
alapszabályokat, amiket akkor lefektettetek?
Úgy gondolom
mindenképp meghatározói voltak az első anyagok a csapat mostani zenei
világának, de azt semmiképpen sem mondanám, hogy mereven ragaszkodunk egy
korábban kijelölt úthoz. Mint említettem is, a friss ötleteim mindig elég
szerteágazóak. Sokféle zenei stílus képes keveredni bennük. Így bizton
állíthatom, hogy bár kialakult egy hamar felismerhető stílusa a zenekarnak,
kétszer ugyanolyan anyagot biztos, hogy nem fogunk elkészíteni. A készülő új
dalok kapcsán is azt tudom mondani, hogy lesz bennük frissesség az eddigi
nótákhoz képest, de nem kell megijedni! Puhábbak nem leszünk zeneileg a
következő anyagon sem, az biztos. Sőt…
Egyébként már az
elején ez a stílus volt a cél?
A zene stílusa
igazából már a legelső hangok megírásánál teljesen előttem volt fejben. Egy
pillanatig nem volt kétséges, hogy milyen irányba fogok elindulni a dalokkal.
Ettől függetlenül nem beszélhetünk szigorúan előre megírt stílusról,
menetrendről. Mindig hagyom, hogy a kezem menjen a maga útján. Ez a hozzáállás
nekem eddig abszolút bejött, úgyhogy nem is nagyon szándékozom változtatni
rajta.
Te saját szavaiddal,
hogyan jellemeznéd, mutatnád be az új albumotokat?
Legelsőnek
mindenképpen azt mondanám, hogy érzelem gazdag, mint minden zene, amihez valaha
is közöm volt. Egyértelműen ösztön gitárosnak, dalszerzőnek tartom magam, és ez
nagyban meg is mutatkozik az új album dalaiban is. Ha mindenképpen
stílusokban kell gondolkozni, azt mondanám, hogy a hetvenes évek klasszikus
rockzenei elemei keverednek itt súlyos death metál riffekkel. Ez az alap váz,
de vannak itt goth / dark zenékbe beillő akusztikus és szóló betététek is. No és ne feledkezzünk meg az itt – ott
felbukkanó disszonáns hangokról sem. Ez a vonal egyébként részemről
egyértelműen a hosszú évek óta tartó Voivod mániámnak tudható be. Ehhez a zenei
kavalkádhoz jön még hozzá az ének, ami alapból egyszerű death metál hörgésnek
tűnhet, de igazából sokkal többről van azért itt szó.
Erre az albumra felkerült egy-két korábbi dalotok is átírva,
más képen előadva. Fontos folyamatos átdolgozás, az esetleges hiányosságok
pótlása?
Igazából nem a
hiányosságok pótlása miatt kerültek újra felvételre a Shades of Past demó
dalai. Éppen ellenkezőleg! Anno azt az anyagot úgy raktam össze, hogy csak
stúdiós projektként fog létezni a Visioned Frailty, így szabadjára engedtem a
fantáziámat és elég rendesen telepakoltam a dalokat gitár sávokkal. Van olyan
rész, ahol három sáv is szól egyszerre....
Mint említettem is, az élet aztán úgy hozta,
hogy mégis csak játszom ezeket a dalokat élőben, így jobbnak láttam olyan
verziókat újravenni, melyek könnyebben megvalósíthatóak élőben is. Mindettől
függetlenül lényegében azért vettük fel újra ezeket a nótákat, mert bár a mai
napig nagyon szeretjük a demót úgy, ahogy van, az Embryo EP felvétele után
született meg a döntés, hogy ha ekkora erővel is meg tudnak szólalni a dalaink,
akkor bizony meg kellene adni a lehetőséget újra a demós daloknak is.
Egyébként, az új verzióknál a régihez képest más a hangolás, az éneket is Szabi
nyomta fel, nem Peti. Egész más a két énekes karaktere. No és a szövegeken is
variálva lett itt - ott. Mivel friss dalok
szerencsére mindig vannak nálam raktáron, nem hinném, hogy a továbbiakban
csinálunk majd hasonló megoldásokat. Szerintem ez egy egyszeri alkalom volt.
Ha jól tudom az album
felvételei után a csapatból távozott az énekesetek, és a régi tért vissza, Volt
ennek valami oka?
Igen, jól tudod. Sajnos volt egy újabb énekes váltásunk
nemrégiben. Igazából semmi különös nem történt csak a zenei berkekben már
megszokottnak mondható dolgok. A lemez rögzítése után nem sokkal, úgy június
táján jelezte nekem Szabi, hogy költözés és egyéb magánjellegű dolgok miatt már
nem tudja vállalni a zenekarozást. Természetesen megértettem az indokait, és
bár nehezen, de el is fogadtam a helyzetet. Sajnálom a dolgot, és egyben nagyon
hálás is vagyok Szabinak, mert egy olyan ponton jött segíteni, összerakni a
lemez anyagát, amikor nagyon nagy szükségem volt rá. Meggyőződésem, hogy
nélküle nem készülhetett volna el ez a lemez. Anno Palotás Peti is hasonló okok miatt kényszerült
elhagyni a csapatot. Azóta eltelt jó másfél év. Megkérdeztem, érdekli - e, hogy
újra csatlakozzon hozzánk, és szerencsére nem kellett nógatni, rögtön igent
mondott a felkérésre.
Tervek, koncertek?
Tervek azok vannak bőséggel. Az elsődleges cél mindenképp
az, hogy a lehetőségeinkhez képest minél több emberhez megpróbáljuk eljuttatni
az album hírét. Értem ezalatt az internet lehető legnagyobb mértékű
kihasználását, hogy elérjük a potenciális célközönséget. A Terjeszkedés másik formája
pedig egyértelműen a koncertezés lesz. Jövő év január elejétől március közepéig
jó néhány koncertünk lesz többek közt a Stagediving Fesztiválturné keretein
belül, de a következő hónapokra is próbálunk majd minél több bulit lekötni.
Nyáron pedig jönnek a fesztiválok, melyekre nagyon szeretnénk bejutni, de azért
tisztában vagyunk vele, hogy azzal a zenével, amit játszunk, nem lesz ez egy
egyszerű feladat. Tervbe van még véve egy klip leforgatása, pólók, egyéb
merch cuccok készítése, és ha lesz rá időnk, akkor nekilátunk majd az új dalok
végleges csiszolgatásának is.
Péter, Köszönöm a
beszélgetést!
Én köszönöm
szépen a lehetőséget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése