Her Highness/Vanta - split 2018

A kommersz doom/sludge/noise-ban utazó budapesti Her Highness zenekar az utóbbi években (számomra) a hazai széntér egyik legfeltűnőbb egyéniségévé nőtte ki magát . A duó 2014 óta játssza basszusgitárra és dobra komponált instrumentális, szélsőségesen lepusztított zenéjét. Legutóbb a brit Opium Lord előtt lehetett őket látni, de játszottak már a Last Rizla, a Stonebride és számos hazai stoner, sludge, death/doom ˝nagyság˝ előtt. Már 2015-ös Rocky Mountain, Take Me High című demójuk lassú tempóival felkeltették figyelmemet, amit csak fokoztak a 2016-os, a debreceni experimental post-sludge metalos Worthless zenekarral közös split anyagukkal. A nyár folyamán megjelent újabb split kislemezükkel, amit a Vanta zenekarral közösen készítettek el csak még egy lapáttal rátettek figyelmem rájuk összpontosításban.

De lássuk… Az albumindító Catechesis of Dirt egy rövidebb monológ bevezető után rögtön belevág az iszapos noise-punkos témáiba, amik jó kis nyakgörcsöt is okoztak így öreg koromra. Az után jövő Hanged on Genymede az eddigieknél is még gyökérebbre fogja lassult zajongását, amibe belevisznek némi kozmikus, pszichedelikus, szabbatista őserőt. Bitang jó!

Az anyag másik felén a Vanta zenekar uralkodik, aki egy viszonylag friss, 2017 közepe létező, szintén budapesti sludge/doom-noise formáció. A duó zenéjében nem veti meg a súlyosabb riffek és a technikásabb, komplexebb ritmusokat, témákat sem, mint ahogy az hallható Supernova tételük ködfelhőből kibontakozó prog-stoner-doom, mantra-mormolós mizantróp kompozíciójából, amitől majdhogy nem a hideg futkos rajtam. Ezzel ellentétben a Feed You to the Pigs daluk egy kicsit lazább, karmikusabb modern doom ária, aminek van némi indusztriális és black metal beütése főleg a szövegmondás/ének terén… de azért férfiasan oda teszik, amit oda kell.

A budapesti underground sludge/doom éra két duó zenekarának, a Her Highness és a Vanta közös split-lemeze bizony bitangra sikeredett. Markáns, primitív riffek, zajok és félelemkeltés. A borítóhoz pedig Mesterházy Győző ˝Molokh˝ című festménye tökéletes párosítás.

Her Highness facebook / bandcamp

Vanta facebook / bandcamp

Low-Down - Monster In Me - klippremier

Monster In Me címmel egy új klippel jelentkezett a debreceni southern/groove metalos Low-Down zenekar. A dal 2019-ben megjelenő kislemezük előfutára.

"Ez az új dal zeneileg tökéletes képet ad a Low-Down zenei stílusáról, világáról. Súlyos riffek, arcletépés és fejgyalulás Low-Down módra. A szöveg a hétköznapi, dolgozó emberről szól, aki ugyan mutat kifelé egy elvárt társadalmi szerepet, de állatias ösztöneit nem képes megtagadni. A "Szörny" mindenkiben ott lapul."

Marmunsk! - Addict/Avoid ’EP 2017

A budapesti/nyíregyházi grunge/noise/heavy rockot játszó Marmunsk! zenekar 2016. októberében alakult Iklódi Tamás - gitár, ének, Kiss Sándor - basszusgitár és Baku László - dobok felállásában. A srácok évekkel ezelőtt mindhárman Nyíregyházáról költöztek Budapestre. Iklódi Tomi és Baku Laci korábban már játszottak együtt a Diomede Fuzzdirt és a NEA zenekarokban is.

Addict/Avoid című három számos bemutatkozó EP-jük szellemisége és zeneisége nagyjából a fentebb említett zenekarok bohém, könnyű szerkezetű elektronikus rock pszichedeliáját követi. Első daluk a Smile témáját tekintve a kapunyitási pánik félelmeit járja körbe rezonálós, jammelős, alter-acid rock ’n roll vibrálásokkal és enyhén szellős grunge-os hatásokkal. Az ezt követő Feeling Dies kissé rockabillys-re vett nyitó tempója után volt egy markáns, vastag szólókkal átitatott heavy rock futamokat kapunk, amik valamennyire átcsapnak az EP záró The Painter fuldokló, vergődő párkapcsolat hétköznapi képét bemutató enyhén punk-alter rock szagú riffeibe.

A Marmunsk! a kilencvenes évek grunge hullámát kívánja megidézni, némi alter/psy/punk fűszerezéssel. Időközben megtudtam, hogy a csapat a nevét az oroszországi Murmanszk városáról kapta, amiből egy zenekari team building-en elhangzott nyelvbotlásnak köszönhetően lett Marmunsk!.

Marmunsk! facebook

Moon Of Soul - Világteremtő ’EP 2017

A tavalyi évben húsz éves fennállását ünneplő atmoszferikus progresszív death metalt játszó kisvárdai Moon of Soul zenekar zeneileg egy meglehetősen termékeny, pályáját tekintve viszont egy annál rögösebb utat tudhat magáénak. Az 1996-ban alakult csapat hazai viszonylatban azon kevés zenekar közzé tartozik, akik kitartásukkal, kreativitásukkal és legutolsó sorban töretlen, vagy inkább jócskán megtépázott lékesedésük ellenére is kitartóan dolgoztak a pillanatnyi siker, és a hosszabb sikertelenség illúziókat szertefoszlató mezsgyéjén. Kezdve az 1998-ban megjelent Világ fölötti mozdulat című demójukkal, az időközbeni, majdhogy teljesen átszerveződött zenekari felállásukkal (jelenlegi felállásuk: Csernyánszky Gábor - gitár/ének, Csernyánszky Tamás - gitár, Pilcsák Soma - basszusgitár, Molnár László - dob, ifj. Ficsór Gyula - billentyűk), az elismerő pozitív kritikákkal, az Evergrey, az Opeth és a The Ocean előtti fellépéseikkel, valamint országos turnéikkal, egészen a 2014-ben kiadásra került a Hangóceán című lemezükig bezárólag. Zenéjükben a szférikus prog-death metál, azon belül is a Death-re és a Cynic-re jellemző bonyolult technikai megoldások egyedi módon ötvöződnek az Opeth, a Psychotic Waltz és a Dream Theater progresszív dallamvilágával, melyeket a sajátos, belső forrásokból táplálkozó szövegeik, verseik tesznek még egyedibbé.

A most megjelenő, öt számos Világteremtő kislemezük szövegvilágnak meghatározó üzenete a transzcendens világgal való kapcsolat keresése. Minden szöveg egyben üzenet egy másik világból és ugyanakkor törekvés e belső világok felé is. Miközben komplex és egyben atmoszférikus dallamaikkal kalauzolnak minket a lélek és szellem végtelensége felé, mint ahogy azt teszik a kezdésként szolgáló lassú - doomosnak is nevezhető - szirmonként kinyíló zseniális improvizatív szerkezetekkel felépített The Other Side progresszív rockos dallaminkban is. Az ezt követő címadó Világteremtő egy az Opeth korai, a klasszikus ’70-es évek hard rock érájával párhuzamot vonható nem túlerőltetett komplex technikása melo-prog-death metálos vonalára hajaz, aminek sajátságos kifejező jelentést kölcsönöz a saját belsőnket formáló ˝Világteremtő˝ ént központba helyező magyar nyelvű szöveg.

„Látsz e távolabb, mint önmagad?

Szembe tudsz nézni a túlsó parttal?”

A Brothers Of Sky vastag veretű prog-metálos szálai, valamint a klipes Univerzum egyszerre több témán is futó bonyolult építménye lelkünk égi szférájáig nyúlik fel, ezáltal is lépcsőt biztosítva szellemünk szabadságának. Az EP-t záró Világszakadás erős Dream Theater-ös ihletésű dallamvilágával egyfajta zenei kozmikus átjárót nyit az ősök szelleme és a ma emberének tompa tudata között. Üzenetként hordozva a ma kincsein felülálló lelki, spirituális tudást.

A Moon Of Soul mostani kislemezén ismételten 100 %-osan tudta felvonultatni az őket leginkább jellemző zenei esszenciákat: a komplexitást és különös transzcendentális atmoszférát. Ez mindenképp elismerendő, és dicséretükre váló. Végére pedig egy olyan személyes megjegyzés, amit elég ritkán szoktam kimondani… Ez a zenekar sokkal többre érdemes, mint amennyit eddig elért. Hallgassátok őket!

Moon Of Soul facebook

Astru/Nagaarum - …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… (split 2017)

Már maga a címében is érdekes csemegének ígérkezhet a napokban megjelent, hazai viszonylatban is meglehetősen egyedi, sajátságos és leginkább rendkívül öntörvényű zenei irányzatokat képviselő két alkotó, Astru és Nagaarum közös split albuma. Munkáikat ismerve mondhatnám, tudom, mire számíthatok tőlük. De azt is tudom, hogy mindig ott van bennük az alkotó sajátos én kihívása, aminek köszönhetően mindig tudnak egy kicsi újat, meglepőt, és vagy a tőlük megszokottól mást is mutatni. Ez a valami más tapasztalható a mostani, 10 dalos közös lemezükön is.

…a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… Nagaarum két monumentális, összesen 20 percnyi játékidejű nyitótételeiben bizarr mód mossa össze a poszttraumatikus, idegleléses funeral doom, az avant-garde, ambient black metal és a neo-klasszikus kamarazene határait. A Sarjadó rövid nyitányú neurotikus sikálása után egy gyönyörűséges klasszikus zenei (zongora, hegedű, cselló, stb.) etűdöt kapunk. Amiből mély torok énekek kíséretében áriáznak ki a nehéz atmoszférákat hordozó, öngyilkos, temetői gyászmenetekkel és az előbb hallott klasszikus hangszerekkel tovább színezett post-black, valamint a hozzákapcsolódó Erjedő még fájdalmasabb, a sáros földig hajló doomos bánattal végig kísért kozmikus, álomszerű lebegései. A két meglehetősen merész megoldásokat tartalmazó dal testesíti meg az album nyugodtabb, egyben depressziósabb vonalát. Míg az album további részében Astru posztapokaliptikus ipari hatású, nyolc tételes ridegségének lehetünk fültanúi.

A legnyersebb formákat birtokló erő eretnekeinek üldöztetése című tétele a tőle klasszikus értelembe vett veszett módon száguldó black metal éráján indul pusztító útjára, majd válik egy dob-centrikus, vibráló riff-szálra, ami pulzáló jelenlétével folyamatos lüktetést biztosít az őt követő, a Feledés az idő hasadékában dalának hipnotikus zaj-ambient terápiájában. A meglehetősen hosszú címemmel ellátott A nyersesség reményéért örömeiket feláldozók tudatlanságától való fokozódó viszolygás elektronikus fémes vijjogásai, valamint elmét kínzó sikolyszerű, a rideg kiüresedés hangjait kongató futurisztikus monotóniája valami perverz koncepcióval kapcsolja magához az őt követő négy dal közel 8 perces, a G.G.F.H. és a hazai Amon Head egykori 64 bittes kísérletezős minimal-elektro-dark anti-harmonikus dallamait megidéző ciklusát. A záró, Árvák karácsonya című tétele Astru puritán, lecsupaszított, lassan vánszorgó tempóit hozzák. A vánszorgó doomos tempóiból viharszerűen kitörő post-black metalos váltásai egy belső depressziós én monológ megfogalmazás üzeneteit hordozzák, amiknek figyelemfelkeltő hangsúlyt adnak a drámai hatásként bevillanó nagyzenekari szólamok.

A diszharmónia és a szokatlan megoldások kedvelőjeként annyit mondanék, hogy egy bizarr, de egyben összetett és audiovizuálisan kifinomult, post-black elektro ambient zaj katarzisban lehet részünk. Bátran tegyetek próbát vele. vagy mondhatnám úgy is: Kíváncsi fületeket …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… nem mindennapi diszharmonikus hangjai felé fordítsátok. 

Astru facebook

Nagaarum facebook

Nagaarum web

Astru/Nagaarum - …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… (split 2017)

Band In The Pit - (2016)

Szintén a tavalyi évről elmaradt pótolni valóm egyike az instrumentális psychedelic/stoner-t játszó, dunaújvárosi Band In The Pit második lemeze. 

A 2009 óta létező trió (Késmárky Szabolcs - gitár, Prókai Norman - dobok és Schneider Vilmos - basszusgitár) egyedi, improvizatív és nem utolsósorban kísérletezős zenéjük sivatagi derengései meglehetősen egyedül állónak számítanak a magyar rock-metal palettáján. Ahogy azt korábban már elmondták: „Ha az egyes zenei stílusok városok egy térképen, akkor a ma már dob-basszus-gitár felállásban játszó Band In The Pit egy a városokat összekötő végtelen országút mellett álló motel. Elsőre kézenfekvőnek tűnik a stoner rock jelző használata, közelebbről nézve viszont több a zenében az atipikus elem, mint a stoner zenei eszköztár kelléke. A 10-20 perces, önmagukba körkörösen visszaforduló, mániákusan ismételgetett témákra épülő instrumentális számok meg sem próbálnak verze-verze-refrén-verze dramaturgiájú daloknak tűnni, sokkal közelebbi rokonságot mutat a hill country blues-zal, mint az ún. mázsás riffeléssel”.

Második, egyszerűen csak - (hogy most kötőjel, vagy mínusz, nem tudom) címmel ellátott három tételes, valamivel több, mint 50 perces anyaga jócskán el tudják vinni az arra fogékony hallgató képzeletét egy kietlen, de annál nagyobb nyugalmat árasztó, utópisztikus, hőségtől felperzselt bolygó felszínére. A zene hatására agyamban felötlő kozmikus táj látképekre igen csak ráerősít a borító sárgás kőzetű kráterének mélyéről figyelő szem. Ami feltette bennem, hogy milyen prespektívából is nézzem azt? Ugyan is, ha sokáig nézünk, akkor sem tudjuk igazán eldönteni, hogy most az a szem vajon minket néz? Vagy csak mi nézünk egy rejtélyes teremtmény egy részletét. De talán ez csak a Nietzsche féle: „Ha sokáig nézel a mélységbe, a mélység is beléd néz” filingű apró tűnődéseimnek részleteiben való elvesztésének perspektívája…

Utazásunkat a Sunny Compound Fractions fémes húrjain megcsusszanó blues-os szekciói indítják. Az effektpedálok elektronikus armadáján átvezetett koszos hangok delejesen vibráló textúrái rétegről rétegre épülnek fel és nyílnak meg egy szoros szimbiózissal összefonódó psy/space/desert rockos intenzitásba. Az ezt követő finom kozmikus porszemcséken sodró Stereoslide közel 32 perces pszichedelikus "darkstep" improvizatív filmzenés szálai, és a már-már a kortárs jazz kísérletezgetős határait feszegető, de annál elevenebben lüktető monotóniája egyfajta bizarr életszerű elegyet alkotna, amiket szinte széttép az időközben felerősödő groove-centrikus torzítások energiái. A záró Secondhand Essence mikrokozmikus zöngéiből fékevesztetten kitörő, katódcsövek szétégető, űrtraktorként zakatoló, nehéz rögöket kifordító riffei mind az album, mind pedig a Band In The Pit jellegzetes - pszichedelikus stoner - zenei keresztmetszetéhez nyújtanak szilárd és stabil vázat.

Band In The Pit facebook

Band In The Pit - (2016)