Másodjára esik meg velem, hogy
olyanról írok, ami merőben kieseik a Hands Of Doom „zenei skatulya” köréből. De
ez az anyag olyan érzéseket, mondhatni emlékeket mozgatott meg bennem, amikről
már azt gondoltam réges-rég ki koptak belőlem. De nem! Azokat a bizonyos
gyökereket nem lehet elszakítani.
Első Vér címmel jelent meg A Conan's First Date
gondozásában A Bolygó Neve: Metal projekt
formáció első ’EP-je. A komplex death és a ’80-as évek technikás thrash
metálból táplálkozó projekben olyan vendégzenészek közreműködésével jött létre
mint , Máté Évi és Jutasi Szandra (Powertrip), Süle Tamás (Wedge), Przemyslaw
Palka (Terrordome), Tóth András és Talpas Dávid (Icarus Walks), Varga
"Lecsó" Levente (Synonyms), Kelner Péter (Meankind, Eradication),
Borisz Sarafutgyinov (Dusty Chopper), Szontág Gábor (Suffer As Well). Az ’EP
négy dala súlyos társadalmi, etikai és politikai témákat feszeget, alatta pedig
hömpölyögnek a gyilkos, darabolós, extrém riffek.
Benne van egy olyan érzés, hogy a
projekt célja egy hatalmas pofon a magyar metál számára, abból a szempontból,
ha csak a suttyóság és a magyar szöveg kell, hogy arra felfigyeljenek. De erről
igazán csak a közreműködő muzsikusok tudnának nyilatkozni…
A Bűzlik a város a Slayer-re
(főleg Show No Mercy és a Hell Awaits
albumaira) jellemző mészárlásával rombolja kompromisszum mentesen a nyakizmokat.
Kíméletlenül nyomják arcunkba a húrszaggató pure thrash/death zúzdát a Deformálva
feszes riffeléseiben is. A Piszkos Alku dallamos, speedes
nyújtási a német thrash vonal egykori hőseit juttatják eszembe, szövegileg pedig
a mai banki/politikai csapda buktatóira mutat rá egy öngyilkos, mazochista orosz
rulett képben, aminek egyenes politikai folytatását kapjuk, a Rohad
A Rendszer változásért kiáltó kaszaboló témájában, és Kerry King-es
gitárszólójában.
Aki valaha is kedvelte a Nuclear
Assault, Slayer, S.D.I., Sodom, Morgoth, Exhorted zenéit, itt újra benyalhatja
őket állati jó minőségben. Hallgassátok, tomboljatok, várjátok a folytatást… ez
még csak az Első Vér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése