Annak ellenére, hogy Aiwass az Urania-t egy ideje pihenő vágányon parkoltatja, egyéb zenei elképzeléseire koncentrálva, ujjai alatt mégis születnek új progresszív, jellegzetes pöfögős Urania riffek. A most megjelenő Neptune album 6 dalából is ismerősen recsegnek és ropognak ezek a jellegzetes riff-őrlemények, de mégis ott van bennük a folyamatos megújulás, és a rá jellemző egyediség is. Hallgatva az album dalait meg merem kockáztatni, hogy az eddigi legjobb szerzeményei vannak a közel 40 percnyi játékidőbe besűrítve.
Már az album címadó dalában a Neptune ködös, misztikus nyitásából erőteljesen ugranak elő ezek a jellegzetes vastag, zakatoló Urania riffek, hogy a maguk sivatagosan széljárta, ciklikusan egymásba fonódó ritmusaival húzzon a zöld habok alá. A közel 11 perces tétel dallamtémáiban sorba jönnek a fúziós jazz, a pszichedelikus, és a morózusabban morgó, hallójáratainkban örvényt kavaró doom/stoner tajtékok. A lávaként hömpölygő lassú elnyújtásokkal tarkított Vertigo enyhén dühös dallamai, hol hardcore-os pattogással ugrálnak egymás nyakára, hol psy vonalú látomás hangképekkel folynak belénk, amiket egyszerűen szétrobbantanak a Heroica dob centrikus, (death/thrash metálos) géppuska ropogású pörgős, és áramütésként csapkodó gyors ritmusai. Az Intermezzo egy víz alatti rövid nyugalom éteri áradását sodorja a delejesen vibráló hangfoszlányaiba bújtatott keleties dobok, csörgők, perkák recsegéseivel, amit újabb Urania eposzként követ a hasonló, de kissé összetettebb, poros sámánisztikus mágiával dübörgő, a Sunstone Voyage vibráló riff kürtőiből áradó hőség. És ha már mágia varázsánál tartunk, a tajtékzó zöld habok albumát bezáró Vampires II. tétele egy 9 perc hosszúságú rejtelmes filmzene és a jazz fúziójának halucinogén szemfogakként nyomja az öröklét hangulati káprázatába.
A Neptune hangzásilag és hangulatilag nem csak, hogy vadabb, de erőszakosan rémisztőbb és magabiztosabb is lett az eddigi anyagainál. A markáns riffek, a jellegzetesen elszállós fúziós témák, valamint az ütősök nagyobb és változatosabb szerepe a dalok témáiban egyfajta törzsi misztikumot is belecsempésznek a Neptune rituális audiovizuális élményvilágába. Nem kell fülelni, tisztán hallani minden hangot, zizegést, buborékot. Azt is megmerem kockáztatni, hogy Aiwass az Uránia életének egy jelentős mérföldkövéhez, vagy újabb szakaszához ért ezen albumával. És, hogy lesz-e ennek valamikori folytatása… az csak rajta áll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése