Míg a nagyvilágnak ott van Brant Bjork, addig nekünk itt van
egy Urania-nk, és egy Whorediezel-ünk. Aiwass, az Urania és
a Whorediezel, illetve számtalan más zenei projekt létrehozója, működtetője,
még valamikor 2010 nyarán állította pályára a psychedelic-space, progresszív
jazz-stoner szálon mozgó Urania, és a vele párhuzamosan futó, hagyományosabb
doom vonalú experimental acid stoner rock hatású Whorediezel formációit.
Aiwass multi-instrumentalista zeneszerzőként inkább
sajátelképzelései megvalósítására, valamit a zene egyedi minőségére törekszik,
semmit a koncertezésre (bár ez utóbbira is volt néhány kísérlete). Kísérletező
zenei projektjeivel, s egyedülálló zenei irányvonalával, hangulatával, filozófiailag
és stílusilag is egyedit alkotott, mi több valamilyen szinten meg is reformálta
a stoner/psychedelic rock műfaját. Mint ahogy teszi ezt most is, az idestova
három éve szunnyadó WD projektjének új 9 dalos anyagán.
Az album-nyitó Sunmajic Woman instru-dalának riff
kavalkádjai a tőle megszokott, vagy inkább zeneiségére oly jellemző, több
szálon futó, ciklikus hullámokként visszatérő pornyelős psy-desert rock
atmoszféráit hozzák. Aminek megvan a kellő súlyossága, és éteri rezonanciája. Az
ezt követő, No Time To Loose a sivatag buckáit elhagyva egy enyhe íves
kanyarral a dallamosabb inde-pop rock felé veszi az irányt, míg a groove-osabb Aaaouhh!
cammogós vontatottsága egy jó adagnyi doomos, de egyben kozmikus varázzsal van
megtöltve. Az Incompact karibi ˝pufin lekvár˝ - hangulatba mártott füves
reggae-feelingje egy üde relax színfoltja az albumnak, és egyben a Nightcrawler
amcsi autómosó stoner/rap elő zöngéjének is nevezhető. Erre a dalra simán el
tudom képzelni, hogy egy lepukkant kabrióban ülve kéz kilógatva hanyagul füstölöm
a dekket, miközben a fanta buli-buborékoktól pukkadozó világbéréről elmélkedem.
Totál stoner disco feeling, amire még jobban ráerősítenek a Diezel
csatakos psy/space vibrálásai. S ha már az előbbiekben a világbékéről esett
szó, akkor azt teljes mellszélességben magunkba szívhatjuk, a Whore
˝ganjaman˝ sztóneréből, ami a női vokál mellé még egy kis afrikai folk hullámmal
is meg lett toldva. Ezt remekül követ a trombita, szaxofon, zongora
koncepciójára felépített ’70-es ’80-as évek funky-pop Cooked Green Make The Kitchen
Smell Reality Funky zöld morzsáinak közjátéka. Zárásként pedig a Homeward
desert-jazzes vibrálásai kalauzolják vissza pszichénket a horizont szélén
remegő sivatag szárazságába.
Aiwass elkalandozva a megszokottól ismételten merészet
alkotott. Albumán zseniálisan ötvözi egybe a rhythm 'n' blues, a funky, a folk,
és a pop-disco világát a sivatagos/psy rock alapjaival, aminek eredménye egy
olyan, általam csak psychedelic stoner disco-nak nevezett stílus, ami a
világélvonalban sok más projektjével együtt is megállná a helyét. Ilyen az, amikor
már nem az unottan megszokottat akarja a kéz, az elme, s az ember játszani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése