2013. június 27., csütörtök

Southern Thunder - Dél felé (2012)

A Southern Thunder zenekar 2012 nyarán alakult egy motoros baráti társaságból. Zenéjükben a southern rock, a country és a blues ötvöződik.  Annak ellenére, hogy egy friss bandáról van szó, már a kezdetektől fogva tudták, hogy mit akarnak. Hisz a tagok hasonló zenei ízléssel, zenei világgal, érdeklődéssel rendelkeztek.  Nem is csoda, hogy tavaly novemberében elő is álltak egy 5 számos bemutatkozó anyaggal ˝Dél felé˝ címmel, amit röpke két hét leforgása alatt vettek fel. És ha jól értesültem idén júliusban, egy 10 számos nagylemezzel is kijönnek. A zenekar tagjairól még csak annyit, hogy mindegyik régi motoros. Jócskán vannak mögöttük zenei évek.

 
A ˝Dél felé˝ négy saját és egy feldolgozás nótát tartalmaz. Nyitó számuk a ˝Csak a rock & roll˝ egy tempós, lüktető rákendról boogie dal. Igazi blues kocsma fellingje van, ami szerintem az ilyen jellegű szórakozó helyek és motoros klubok nagy kedvence lesz! Van benne lendület, dög, füst, sör, és ami kell, a rock & roll. Ezt követi a klasszikus country hangvételű ˝Drága otthon˝ című poros western szerzemény, egy remek southern rock szólóval megízesítve. A dal témája pedig a biztonságos otthon, ami után mindig vágyunk, sóvárgunk. A ˝Könnyen jött pénz˝ a nagy igazságról arról szól. Ahogy az az életben is van „Könnyen jön a pénz, Könnyen megy a pénz”. Könnyű pénz, amire tapadnak a Nők és a barátnak mondott emberek. Zene egy füstös, lendületes southern rock ’n roll téma. Egy újabb country csemege az utazók dala, az akusztikus hangvételű ˝Dél felé˝ Ez a dal totálisan a motorosak kedvence lesz. Elhagyni a várost, csak menni az úton egy motorral. Ez a szabadság! Régebben hazánkban az úgy nevezett dirty rock zenekaroktól lehetett ilyen jellegű számokat hallani. Az albumot pedig már az említett feldolgozás zárja, ami nem más, mint az AC/DC ˝There's Gonna Be Some Rockin˝ dala. Ez valami szuper! Tökös, lendületes, az eredetinél gyorsan, a Southern Thunder arcára formált fasza kis dög rock ’n roll-ban előadva.
Nem tagadom rég hallgattam ilyen jellegű zenét, főleg Magyar zenekartól rég. De a Southern Thunder bemutatkozása nekem nagyon bejött. Visszarepített a dirty rock korszakába,  a ShotGun nevű motoros kocsmába és közben meg is ittam két sört. 


Tagok: Hortobágyi ’Horty’ Gábor – ének, Soltész Tamás - basszusgitár, vokál, Lendvai János – dob, Tamaskó Gábor - gitár, ének





Steam Engine - post folyam

A Steam Engine-t 2007-ben hozta össze három Nyírmadai fiatal, Rebák Tibor, Szirota Márió és Bigai Csaba. A kezdeti csapongások után 2008-ban felvették az akkor még nagyadagban thrash metál témákkal telepakolt ˝Instrumental Goddamn Cigar Metal˝ című demójukat, amivel elsősorban az volt a céljuk, hogy megfelelő énekest találjanak. Három év után azonban megunták a várakozást, keresgélést, és mivel tele voltak új ötletekkel, valamint új és izgalmasabb számokkal 2010-ben megtartották első koncertjüket. Még ez év nyarán felvették a ˝Nervous Calm in the Morning Light˝ című kislemezüket, a R33stúdiójában. Ez az anyag már jóval változatosabb az előző demóhoz képest, egy erősebb, összetettebb, de egyben kaotikusabb irányt is mutat, ami a kialakuló Steam Engine irány is egyben: experimental, post instrumental metal, tele súlyos riffekkel. A zenekar kísérletező kedvét bizonyítja, hogy három számában az Óperentzia billentyűse, Domokos Tibor is vendégeskedik.
Ezután mondhatni elindult a szekér. Felléptek vidéki késdobálókban, kultúrházakban, zombi felvonuláson és a nyíregyházi Járókelő fesztiválon is, majd 2011-ben két Bagolyköpet fesztiválra is meghívást kaptak. Ezeknek a bulikon kialakult kapcsolatoknak köszönhető, hogy Budapesten együtt játszhattak az izraeli TV Buddhas-szal, Szolnokon pedig a cseh Sabot és olasz Pulseve zenekarokkal, amik egytől egyik nagyon galád estékre sikerültek.


2012 elején megjelentették ˝Fearmament˝ című, háromszámos ’’EP-jüket. Amin már egy teljesen kiforrott, egyedi hangzást mutatnak be. A számok nagyon sokrétegű és dallamú zenei világot mutatnak be, kezdve az zajos thrash-től a sivatagos stoneren át, egészen a fúziós jazz-ig. Mint példa erre a The Grub és a Smellville daluk melyben olyan gyors döngölő csapások vannak, hogy leszakad az állunk. Az Alaska hangjaiban pedig sejtelmes jazz lüktetések kíséretében megyünk északra, egészen a markáns, hidegen riffelős közegbe. Az ’EP rövidsége ellenére 3 tökös, érdekes zenét tartalmaz. Aminek remélem hamarosan lesz folytatása!


Tagok: Rebák Tibor – gitár, Bigai Csaba – basszus, Szirota Márió - dob



2013. június 24., hétfő

Stoneblabe – True Stories (2013)

A Stoneblade-ék 2012 nyara óta csiszolgatják, készítgetik az új anyagukat, és most itt van ez a 11 gyöngyszemes album. Nincs kecmec, tökösen oda teszi nekünk a füstös, kőbunkós, sörszagú southern metált. Olyan tömény és erőteljes hangzása van ennek az új albumnak, mint egy 1000 megatonnás ősrobbanásnak. Nem tudom, hol és milyen stúdióban dolgoztak a fiúk. De az biztos, bika a hangzás!


Már a nyitó ˝Runaway Man˝ iszonyatos erővel vágja oda nekünk riffeit.  Zakatol, dübörög, mint egy rozsdás úthenger. A gitár olyat nyom, hogy az mindent tarol maga előtt. És közepén az a recsegő, fűrészgép szóló nagyon leveri nálam a magas lécet. ˝Day by Day (Dies Within)˝, ez a dal már rajta volt az előző Metamorphosis ’Ep-n, ott is hatalmasat szólt! De itt, mint egy ágyú. Egy kis plusz döggel felbikázva, veszett jó. Szőrös, tökös, mint a vaddisznó töke. Az ének üvölt, a gitár fűrészgépként szaggat, a szóló pedig megint csak valami frenetikus délies blues-rock füstölés. A ˝Family Affair˝-t is ismerhetjük már a klipről, és most is csak azt mondom 100% BLS felling nóta. Hogy milyen részeg hangja van ennek a gyereknek, és az a recsegő, mocskos gitár teljesen bepörget… sört kell nyitni! Harci dob, és basszus kombinációval indít a ˝Where˝ amire úgy kúszik fel a füstös southern riff mint kígyó a kiszáradt fára. Refrén alatt van egy kellemes pengetős, megnyújtott téma, amit később nagyon jól váltanak vissza a lüktetésbe. Igazi progresszív, thrash-es letompított koszos monoton ének/beszédhanggal jön az ˝I Had Enough˝ ami át megy egy rock star fellinges kocsmai közös éneklős refrénbe. Az egész dal témája, lüktetése ilyen monoton, bekeverve egy jó kis mocskos blues témával a végére. ˝Cloudless Sky˝-ba a gitár villámként kezd száguldani az égen, de egy kis balladás színes elszállós dallamba szelídül vissza. Balázs fájdalmasan, szomorkás éneke megteszi a hatását, és egy szuper southern metál balladát formál ki a dalból. A misztikus kezdésű ˝Am I Misery˝egy igazi időzített bomba. Robban, és veszélyes. Van benne egy nagyon erős szaggatós groove rész, ami re megint csak ez a dög fűrészgép szóló jön. És valahogy ezt a szaggató groove vonalat követi a ˝Indside Of Me Inward God˝ riffei is. A ˝The Soul Behind The Face (Stone Skin)˝ témája is szerepelt már az előző ’Ep-n. Ez is egy felbikázott, szuper szaggatós dal lett, és azokkal a spanyol karaván akusztikus részekkel nagyon jól el van találva. A csatakiáltás jellegű refrénkántálás is ott van, és az a füstölgő szóló, mint a Joker a pókerben, mindent visz.  A dal befejezése kellemes akusztikus, mint egy elszálló ízes szivarfüst. És ez után a finomság után egy tehervonat erejével kapjuk arcunkba, hogy ˝Fuck You˝. És meg is b.sszuk, úgy pörög, recseg a több tonnás riff özön. Az arcunkba meg csak üvölti: Fuck You. Zárásnak kapunk egy lassabb doom-os, southern pergetésű ˝Two Angels˝-t, indián imamormolással, amiből dühös vulkánként tör ki Balázs refrén üvöltése. Nagyon mély és súlyos, sötét blues hangok tarkítják, és teszik komorrá a dal hangulatát, mai lehet nem is két angyalhoz, ha nem egy sötét Istenhez szólnak.


Ismerve a Stoneblade előző két anyagát. Nyugodttan mondhatom, hogy olyan lett, amire vártam. Sőt, erősebb! Egy dögösebb, extrákkal telibb, füstös southern hangzású nagyon oda rakós, tökös album. És az a fűrészgép gitárszólók, amik leszakítják a fejedet és úgy szólnak, hogy még a hideg is ki ráz… olyan jók! Az biztos, hogy az ez évi Top 10-emből, az első Top 3-ban szerepel!



2013. június 22., szombat

Buso von Kobra – Kígyómarás szőrével

Füstölgő, lefűrészelt csövű lehangolt gitárok, dallamos ének, középtempós riffelések, széles terpesz, sör és némi tömény szesz. Ennyi az esszenciális összetevője a Buvo von Kobra életérzésnek, amit kiegészítenek látványos vizuális effektekkel, fim-montázsokkal. Teszik ezt elmondásuk szerint: "A filmtörténet kedvenc „ZS” kategóriás filmjeiből, mint például, Ed Wood - Bride of The Monster, vagy a Plan9 From Outer Space, és hasonló remekekből." De feltűnnek dögös csajok nagy fegyverekkel, vibráló fekete-fehér sci-fi, és vérgőzös zombi horror képsorok is. Így egy Buso von Kobra koncerten teljes audiovizuális élményben lehet részünk.


A zenekar 2008-ba szállt be a hazai stoner zene ringjébe, és azóta is nagy fiffelős ökölcsapásokkal mérik ránk a Kyuss, Clutch, C.O.C. Down alapú pofonjaikat. 2010-ben megmutatkoztak egy 4 számos hangzásilag koszos és mocskos,de annál tökösebb kislemezzel, amelynek lendületes dalai (Waiting For Tomorrow, a Good Fuck Bad Luck, P.S., Alcosonic) már első hallásra a ring sarkába szorítottak minket… nem kíméltek, csak nyomták a pofánkba. 2013 januárjában pedig ismételten a földre vittek minek egy újabb 5 dalos EP-vel.  Amelynek már maga a borító is fantasztikusan néz ki. Akár egy igazi Sergio Leonés western, maffia, stricis moziplakát. És a dalok? Őt vakmerő, szikár, dögös, pörgő arconcsapás. Nyitásnak felrakták előző kislemezük Good Fuck Bad Luck (örök kedvenc) dalát. Amikor meghallottam az kezdő felbikázott riffeket már tekertem is a maxra hangerőt. Olyan szoros tolják, hogy ettől még az útszéli ribancok is kedvüket lelik a baszásban. Az ének szexisen dallamos, szárnyaló, csábító. Csoda, hogy nem tudok neki ellen állni, …én ribanc. Ezután szikáran, félválról pöccintik elénk az enyhén Soundgarden ének témás Action/Reaction-t. És valami hasonló vonalon törlik fel velünk a padlót az Away Clutch ízű töltelékeivel is. A Sicko egy Rob Zombie horror filmbe illő nyitnya után adja csak iagazán a masszív stoner pofonokat, felpezsdítve azt némi rákendról rugózású témával, és zombi-zulu dob betéttel. Végére pedig ismét csak az első EP-n is szerepelő Waiting For Tomorrow-val csavarnak be nekünk még egy fejzsongató maflást. 





2013. június 21., péntek

Toscrew – Zászlós doom sátánok

Toscrew zenekar épp, hogy hazaért Baltikumi turné körútjáról, rögtön elő is rukkoltak ˝Choices Were Made˝ című új albumukkal. A magyar sludge/stoner/doom sátánok sötét förmedvényeit a nyár folyamán itthon is el lehet majd csípni egy-két fesztiválon, koncerten. Hogy mik is voltak a zenekar, valamint ennek az új albumnak az előzményei, arról Südi Kristóffal, a zenekar gitárosával beszélgetek. na, és persze a Baltikumi turnéról és a Ghost-ról!

Szia Kristóf! Örülök, hogy kötélnek álltál az interjúval kapcsolatban!

Helló Armand, mi köszönjük a megkeresést! 

A 2012-es Crawl ’EP-tek egy komoly stílusváltáson ment át. Elmaradtak a durva, gyilkos death metálos darabolások, helyette a súlyosan és sötétebb doom és sludge vette át a vezető szerepet zenétekben. De nem csak a zenében, a zenekaron belül is történtek új változások, például új énekes! Mi hozta ezt a stílus, és tagváltást? 

Igen, így volt. 2004es alakulásunk óta van egy keménymag nálunk, az alap dob-basszus-gitár felállás. Ezt a triót próbálgattuk mindenféle stílussal, hangszerrel feldobni. Pete csatlakozásával befejeztük a kísérletezést. A legutóbbi (és egyben legelső) nagylemez után éreztük teljesen kiégettnek magunkat. Nem jött több ötlet, nem okozott örömet a darálás és éreztük, hogy valamit tenni kell ha folytatni akarjuk. Matyival  - aki addig énekelt a basszusgitár mellett – megbeszéltük, hogy valami vérfrissítésre lesz itt szükség. Rövid keresgélés után, Gazsika (Torn From Earth) ajánlotta Petet, hogy volt anno Stereochrist meghallgatáson és neki nagyon tetszett. Felszínesen ismertük is egymást, úgyhogy megkerestem azzal a szándékkal, hogy csatlakozhatna, szerencsére igent mondott. Ami a stílust illeti, a lassú-súlyos dolog régebben is közel álltak hozzánk, csak jobban domináltak a hadarások. 

Az új énekes gondolom új vért, és új lendületet is hozott a zenekarba?

Oh persze. Petevel az első közös megmozdulás mondjuk egy két napos Erdélyi turné volt, ahol a régi számokat játszottuk és ő, mint basszer volt jelen. De legalább arra jó volt, hogy belekóstolhasson, hogy-hogy mennek nálunk a dolgok (nem tudom mennyire befolyásolta amúgy. Pete csatlakozásával nem csak énekest, de gitárost és stúdióst is kaptunk. Multifunkciós a csávó. Úgyhogy a lendület visszatért, hamar elkészült az első 4 szám. 

Közel 10 éve zenéltek! Hogy állt össze anno a zenekar? Esetleg jövőre valamiféle jubileum?

Annak idején mi még szaros tiniként ismertük meg egymást, görkoris csapat voltunk. Aztán valahogy kimúlt a tűz, de szerettünk volna továbbra is együtt lógni. Aztán az egyik srác dobolt, innen jött az ötlet, hogy csináljunk zenekart, mert eléggé szeretjük a metál zenét. 2004es alakulás igazából csak az ötlet kipattanását jelentette. Utána még kellett hangszereket venni, megtanulni játszani rajta, tagcserék, próbaterem stb. Lényegi munkáról 2008 óta beszélhetünk, így nem is tervezünk semmiféle ünneplést.

A Choices Were Made albumotokon 9 remekbe szedett dal van. Mióta értek bennetek ezek a dalok? 

Ugye Pete 2011 novemberében csatlakozott hozzánk, akkor kezdtük írni a nótákat. A lemezre 2 teljes Pete nóta érkezett, amiket már előbb megírt, mi csak „feldolgoztuk” őket. Szóval bő egy év termése. Nem kapkodunk. 

Erre az albumra felkerült az előző ’EP, a Crawl négy dala is, felgyúrva, még jobban felbikázva. Ez egy előre eltervezett koncepció volt, vagy csak így alakult?

A Crawl 'EP csak azért létezik, hogyha valaki eljönne koncertre és érdekli, hogy manapság milyen zenét játszunk, legyen útmutatója. Ez egy demó minőségű 4 szám, abból nőtte ki magát, hogy Pete otthon rögzítette magának az elkészült számokat, hogy éneket tudjon kitalálni rá, valamit nekünk megmutatni, hogy „kívülről” hogy szólnak a nótákat. Természetesen szerettük volna felvenni őket rendesen stúdiós verzióban is, így hát nem is volt kérdéses, hogy a Choices were made-n szerepelni fognak. 

Lassan, vagy már mondhatni ti is azok közzé a zenekarok közzé tartoztok, akik többet játszanak külföldön, mint idehaza. Májusban volt egy Baltikumi turnétok. Mesélnél erről és, hogy sikerült ezt összehoznotok?

Persze. Van pár zenekar a környezetünkben, akik elég sokat járnak különféle turnékra és nagyon megirigyeltem őket. Ugyan eddig is utazgattunk elég rendesen, de mindig csak ilyen 1 napon belül volt a hatótávolság. Na, ezen felbuzdulva (és a személyes ügyekből, lévén, hogy északra sosem utaztam még) kitaláltam, hogy irány Észtország. Igazából az elhatározás volt a legnehezebb, utána már olajazottan ment minden. A death metálos Nigromantiával voltunk, akik már régi, kipróbált haverok. Úgy osztottuk fel, hogy én szervezem az útvonalat és a klubokat, ők adják a buszt és a cuccokat. Végül is Lengyelország, Litvánia, Lettország és végül Észtországban jártunk. Nagyon tetszett mindenkinek ez az egy hét, itt jöttünk rá, hogy ez a rokk-zenélés lényege. Utazni, csövezni, sört inni, mindennap máshol kelni. 

Ide haza talán nem annyira vevő a közönség az efféle zenére? Mennyivel másabb az ottani közönség, illetve metál/doom élet, réteg?

Szerintem azért itthon is van egy egész izmos rétege ennek a zenének. Legjobb példa a tavalyi Wall of Sleep/Stereochrist 10 éves bulija volt. A főbandák előtt alig voltak népek, de mire jött a WOS és a Stereochrist faszig megtelt a hely. Hol vannak ezek az emberek vajon?
Szerintem a Baltikumban nincs kimagasló metál élet. Abban más mint mondjuk Magyarország, hogy ott kíváncsiak az emberek.  Ingyenes bulik voltak, nem is volt más fellépő, mégis szép számmal megjelentek mindenhol. Meg ott van egy idősebb réteg is, akik még mindig aktív koncertlátogatók. 

Úgy hallottam, hogy Te hatalmas Ghost rajongó vagy! És most voltál a bécsi Ghost koncerten… milyen volt?

Ja, igen, nem titkolt tény, hogy a Ghost volt az a banda, amelyik áttérített véglegesen a blastbeatről a tiszta énekre. Egyik ismerősöm posztolt tőlük anno egy komplett koncertet én meg nem hittem a szememnek, fülemnek. Mintha először hallottam volna metált.
A bécsi koncertről meg múlt héten szereztem tudomást így azonnal kellett intézkedni. Szerencsére kijutottunk, megnéztük, élveztük, baromi jó volt. Szerintem mindig nagyon különleges érzés, amikor valami ennyire hatással van az emberre.

A ˝Call me on my name˝ dalotok véleményem szerint egy hatalmas Ghost feelinges szám, csak sokkal izmosabbra gyúrva! Volt is vele valami ilyen szándékotok, már mint, hogy ilyen legyen? Vagy csak valóban én rám hat így!

Igazából én nem érzem, hogy Ghost-osra sikerült volna. A nótát lényegében az ének témák a főszereplők, amiket ugye Pete hoz, ő pedig eléggé rühelli a Ghost-ot!

A nyár folyamán két nagyobb fesztiválon is felléptek… és utána?

Igen, eljött ez az idő is, hogy fellépünk idén a Szar feszten és a Zorall sörolimpián. Nyárra cirka ennyi a terv, hiszen mindenkinek nyár van, sokat utazgatunk, szétszórtan. Őszre tervezzünk még egy turnét, ezúttal délnek vesszük az irányt, de még képlékeny az egész, hamarosan több infóval szolgálhatok. 

Kristóf, köszönöm a beszélgetést! 

Mi köszönjük az érdeklődést! Sátán! 



2013. június 18., kedd

Torn From Earth – I.N.R.I.

A sludge metált, új felfogásban és új hangzásban játszó Torn From Earth, zeneileg egy erős sludge nyomvonalat követ, de keverednek benne a doom, stoner, noise, és hard-core irányzatok, hatások is. Hatásokként lehetne említeni mind a Crowbar súlyosságát, mind a Neurosis őrületeit. De az ők által kreált erős, egyedi zenei kép, nem igazán azt a tipikus délies, füstős hangzást szólaltatja meg. Merészen eltérő, vadabb, arcátlanul szokatlan zenei húzásaikkal összegyúrt sludge riff alapú muzsikáik egy jóval sötétebb, mocsarasabb, bűzösebb hangázást képviselnek, amihez hasonlóval, hazánkban csak talán az Igor nevű formáció jeleskedik. 


A zenekar 2005-ben alakult Budapesten, Hatalyák Viktor - gitár, Kóczi Éva - gitár és Szatmári Balázs - basszus kezei által. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Hámori Benedek énekes poszton és Zsákai Tamás dobos. 2008-ban, Viktor nappalijában rögzítették az első öt számos demó/kislemezüket saját kiadásban, ami koszos hangzásával és hard-core beütéseivel, a hazai zenei szintér „underground" köreiben jó fogadtatást kapott. Ezt követően főleg a fővárosban kezdenek mozgolódni, de volt egy rövidebb ukrán turnéjuk is. Szerencséjük volt olyan nevek előtt játszani, mint az EyeHateGod, Shrinebuilder, Church Of Misery, Hellshock, Sights & Sounds, Men Eater és a Spiritus Mortis. 2010 végétől szűk egy év leforgása alatt Hatalyák Viktoron kívül a teljes tagság lecserélődött a bandában. 2011-ben Zsákai Tomi elfoglaltsága miatt a dobok mögé Binder Gáspár került (Haw, Stereochrist, Prosectura, ex-Vostok Room), a basszusgitáros posztot Sultz Ödön (Harvester, ex-Vostok Room) tölti be, gitáron pedig Hargitai Attila tolja a mocskos témákat. Nagy változást jelent az eredeti felálláshoz képest, hogy nincs énekesük, ezért az ének és vokál szerepét a három gitáros veszi át. Az új vérrel és új erővel ellátott zenekar 2012-ben kihozott egy nagyon erős és eredeti 2 számos ’EP-t közel 20 percben. A ˝Constant Daily Strain˝ daluk súlyosan nyitja az ’EP-t, szinte belerobban az arcunkba. A három hangon megszólaló énektémák, üvöltések hatalmasat bugyogással törnek fel a szaggatott sludge mocsok mélységei közül. Egy monumentális stoner/sludge szörny ez a dal a  maga 12 perces hosszúságával, ami öt percnyi tombolás után lehiggad, és ezzel kezdetét is veszi egy elszállósabb téma, ami sokszínűségének köszönhetően nem megy az unalomba.  Inkább totális relaxációt ad a dal végére. Másik daluk a ˝Lost And Found˝ egy igazi tökös, déliesen felfüstölt mázsás riffáradat, ami cuppog az iszaptól, és csöpög belőle a világvége hangulat. Az ének kaotikus dallamokkal megpakolt mocskos súlya alaposan, és erőteljesen odavág nekünk.
A zenekar koncert turnéi is említésre méltóak. Bár hazánk mostanában sajnos ritka madarak, külföldön ellenben már számos bulit adtak, német, ukrán, lengyel, szerb, holland, szlovák vendég fellépésekkel. Valamint a norvég Tombstones társaságában Európa szerte.


Tagok: Hatalyák Viktor - gitár/ének, Hargitai Attila - gitár/ének, Sultz Ödön - basszusgitár/ének, Binder Gáspár - dob