2015. szeptember 18., péntek

SepoQ – Second death (2015)

A hazai mély underground vonalán mozgó SepoQ (Zöllner Marcell – ének, Kecskés Ádám – gitár, Sziráki Zsolt – basszusgitár, László Gergely – dobok) közel tíz éve nyomja sátánian beteges doom n’ roll-ját. A csapat 2006-os megalakulása óta számtalan ’EP-t, valamint egy nagylemezt ˝Meaningless Echostatus (2014)˝ jelentetett meg. Nemrégiben kiadott új 11 számos Second death albumuk dalaiban továbbra is a klasszikusnak mondott heavy doom hatásai, a mocsaras sludge, valamint a Motörhead nevével fémjelzet nagypapás, koszos, füstös, seggberúgós, kocsma rock n’ roll elemei keverednek. Ezekhez, hogy a zene egyénien frusztrált legyen társul egy csipetnyi középkori boszorkányégetős perverzitás és némi sorozatgyilkos hajlam. Amit a borítón, még ha azt primitív mivoltában is, de remekül ábrázolnak.


A ragacsos sludge/doomra hangolt Leak the truth közép tempós vánszorgásai mázsás pilléreket adnak az őt követő enyhén death/punk core beütéses Big deal fűrészelős riffeinek, valamint a 3.0 szívinfarktus lendületének, amihez remekül passzol (az egész albumon) az ének alkoholos rekedtsége. Kissé thrash-modern metal ízű szólókkal acsarkodó Shot me to the sky koszos villanykörteként pumpálja progresszív dühét. Amik után hüvelykujjat a magasba mutatva a Visitor röfögősen elszállós riffei intenek be, és ordítják csorda vokálba a The Witch öreges tempókra fogott rákendróllját.  A Walking Death hozza az előző két dalból hiányolt doom vonalat. Lassú súlyaikkal a gitárok éles horgokként akaszkodnak bele a dal középső groove-osabb tempóiba, amik masszív vázként szolgálnak a Die by moment legfeszesebb pillanataihoz. A Dr. Thumbscrew, valamint a Neverending Strory beteges death/doom-core terápiája kellemes gyógykezelést ad az extrémebb ízeket kedvelő kedélybetegeknek. Ami viszont csalódás volt számomra az a záró The Kobra song. Már a cím miatt is egy tökösebb dalra számítottam. De e helyett egy vérszegény tingli-tangli homár metal, istrumental töltelék dalt kapok… ez valahogy kispolcra rakja az egészet. Az albummal egyébként semmi baj. Remek, élvezhető. Igazi alkesz doom n’ roll extrákkal. 


SepoQ - Second death (2015)

1. Leak the truth
2. Big Deal
3. 3.0
4. Shot me to the sky
5. Visitor
6. The Witch
7. Walking Dead
8. Die by moment
9. Dr.Thumbscrew
10. Neverending Story
11. The Kobra song




2015. szeptember 15., kedd

Low-Down – Délies redneck metal Debrecenből

Ha hazai viszonylatban a redneck metal színteréről kellene zenekarokat említeni, akkor nekem elsőre  a Stonedirt, Stoneblade és a Dusty Chopper neve ugrik be. Ezen a viszonylag szűk "Panterás" stílusban az utóbbi időkben nem igazán jelentek meg új arcok. Kivéve egy fiatal, ambiciózusokkal teli debreceni csapatot, akik csípőből lövik ezt a stílust. Ők a Low-Down. És, hogy mi is az ő történetük, arról egy bemutatkozó interjú keretében beszélgettem a srácokkal.


Sziasztok! Akkor kezdjük is az elején. Hogyan és mikor is állt össze a zenekar? Kik a tagjai, mit tudhatunk rólatok?

2007 körül Nagy Gabi szólógitáros, és Józsa Tamás ex-basszusgitáros alapították a zenekart. A kezdeti tagcserék után elég hamar csatlakozott a zenekarhoz Jakab Csaba dobos, és Szabó Loránd ritmusgitáros. Akkoriban az énekesünk Bertha Zoli volt és „metál vegyesfelvágott” zenét játszottunk. Később csatlakozott a zenekarhoz Nyitrai Ádám, vele már keményebb vizekre tudtunk evezni, akkoriban nagyon sok Pantera feldolgozást játszottunk. 2011-től viszont egészen tavalyig szünetelt a zenekar, ekkor csatlakozott hozzánk Dévald Zoli énekesünk, és Mata Gábor basszusgitáros, így állt össze a jelenlegi felállás. (Dévald Zoltán – ének, Jakab Csaba – dob, Mata Gábor – basszusgitár, Nagy Gábor – szólógitár, Szabó Loránd – ritmusgitár.) Mindenki játszott már korábban zenekarban, illetve a zenekarral párhuzamosan másik formációban is, emellett mindenkinek volt valamilyen zenei előképzettsége, így tapasztalatból nincs híján a zenekar. A próbákon, koncerteken kívül van, aki dolgozik, van, aki még tanul, és van, aki mindkettőt párhuzamosan csinálja.


Zenétek délies redneck metal stílus. Hogyan jött az ötlet, hogy a vörösnyakúak zenéjét játszatok?

Ez abból az időből jött, amikor sok Pantera-t játszottunk, és mellette született egy-két saját szerzemény is, ilyen például a This Is How We End. A feldolgozások mellett mindig akadt idő hogy a saját számainkat csináljuk (akkor még instrumentálisan), amelyeknek a fő szerzője Nagy Gabi, így alakult ki ez a vonal, amit játszunk.

Bemutatkozó The Low című 8 dalos anyagotok is ezt az életformát tükrözi. A hétköznapjaitokban is ezt a stílust nyomjátok, vagy inkább mindenki hallgatja a saját kedvenceit?

Mindenki a saját kedvencét. A black metáltól a death metálon át a hard rock, blues/funky-ig szinte mindent meghallgatunk, többnyire persze külön-külön. A zenénk, és a stílusa viszont egy biztos pont mindenki számára, ezért is telnek mindig jó hangulatban a próbák, koncertek, és ezért ilyen egységes egész az album is.

Saját szavaitokkal, hogyan mutatnátok be azt az albumot, illetve a zenéteket?

Tulajdonképpen ez egy olyan stílus, ami mindannyiunk zenei ízlését keresztezi. Egyszerre megvan benne a technika, és a feeling is. Tudod az az energia, amikor hallgatod ezeket a stílusú zenéket (pl.: Pantera, Black Label Society, Red Fang) és legszívesebben egy széket nekib***nál az ablakon keresztül egyenesen az anyósodnak… akármennyire szereted is… vagy nem. ha-ha.


Jövőbeli tervek? Koncertek, új dalok, album?

Egy nagyobb önálló koncertet tervezünk októberben, Debrecenben. De szívesen megyünk környező településekre is, valamint középtávú terveink között mindenképpen szerepel legalább egy fővárosi koncert. Az új dalok folyamatosan íródnak. Vannak régebbi dalok, amik erre az EP-re nem kerültek fel. Reméljük, hogy ezeket hamarosan fel tudunk venni profi körülmények között egy kislemez képében, távlati tervek között pedig természetesen egy nagylemez is szerepel. Addig is, akik meg szeretnének hallgatni minket, azoknak ott van a The Low EP, vagy kissé bővített műsorért eljöhetnek egy vagy több koncertünkre.

Srácok, Köszönöm szépen a beszélgetést! Remélem még hallok rólatok.

Bízunk benne! Mi köszönjük a lehetőséget!




2015. szeptember 7., hétfő

Astru – Monokróm (2015)

Astru év elején kiadott Pokol albuma után újfent sajátságos látásmódjában mutatja be földi életünk elkorcsosult paradicsomát. Most megjelenő 11 tételes Monokróm című albumán rétegről rétegre ás le a műanyag, biztonságosnak hitt hétköznapi életünk magalkuvásoktól bűzlő embertelen mocskába. A Monokróm egy olyan jelenkor társadalmát bíráló és megvető elme kiáltása, aki egy olyan Istenekkel teli Istentelen korban él, s szenved, ahol a belső én nyugodt szentsége már réges-rég elveszett.


Ennek a belső énnek a víziója jelenik meg a Mártír ridegen nyikorgó elnyújtott experimentális zaj, s abból kitörésre vágyó hang orkánjaiból. Amik a későbbiekben beletorkollanak egy death metalosan sikálós destruktív ősrobbanásába. Az ezt követő Vertigo I. és II. katonás feszességével egy elveszett kozmosz káoszból szüli újjá elvesztett időt és a teret.

„mennydörgést,haragot
térháló zár a fénybe
anyaghanggal változó
szürke ég villanásával
varjak károgják
a történelmet…
…űrszárnyak verdesnek elmémben
szemembe kútszemek néznek
tér az idő
milyen tér a jelen?
látom az időt,a teret
milyen tér a jelen?
tér az idő
tér az idő
tér az idő…”

Ennek az elveszett kozmosznak robbanásszerű zajártalmából kiinduló Master erős post- komplex metal ötvözetű erőkarja a teremtés azon első átkára tekeri vissza az idő kerekét, amikor a változásra, és a folytonos tudásra szomjazó emberiség a Monokórm áporodott sötét durvaságában először ízlelte meg a tudás fájának gyümölcsét, és gátlásait levéve az önnön javak tekergő álnokságának kiszolgáltatottjává vált. A Life’s Doubts klasszikus értelembe vett puritán ˝old-school˝ black metalos gyilkos tempói velőtrázóan fulladnak bele a Fáklyaláng rideg pengeéles elnyújtásokkal megtoldott prog-jazz elhajlásba. Az ezt követő sötét, komor doom-death dallamok az album igazi perverzióit, csemegéit adják. A You Die – I Die és a Sandman Triptykon hatás vonalakat mutató kígyóként tekergődző az elmét megmérgező monoton doomjába sulykolt átkai, a Millennium II. kiüresedett apokaliptikus zajai, valamint a záró Üresség egy olyan megváltás nélküli rideg, vijjogó, kattogó öngyilkos belsőtérben zár be, amiből újfent csak az emberi mivoltunkon való felemelkedés add szabadulást.

Astru ezen komor hangulatú avant-garde armageddon black/doom albumán az előzőekhez hasonlóan továbbra is a zene kifejező mi voltja dominál. A szövegek, suttogások inkább csak egyfajta útmutatót, kiegészítő szerepkört töltenek be a lecsupaszított Monokróm dallamokhoz. 




2015. szeptember 4., péntek

Her Highness – Rocky Mountain, Take Me High ’EP 2015

A tavalyi év decemberében alakult Her Highness nevű sludge-noise doom duó (Kovacsics Tamás - basszusgitár/zajok, Kiss András - dobok) most megjelenő anyaga bizonyos szempontokból egyfajta hiánypótló szerepet tölt be a hazai underground, azon belül is a sludge-doom zenék egyre színesedő palettáján. Rocky Mountain, Take Me High címen megjelenő kislemezűk lassú tempókra fogott Sunn O))), Boris, Bongripper és, hogy hazai pályáról is említsek az egykori Flagrum hatásaira hajazó monoton zajos zenéjéről Kovacsics Tamás a zenekar basszusgitáros-zaj felelőse így mesél: „A zenei célkitűzés eredetileg a klasszikus értelemben vett sludge volt. Annál is inkább, mivel Magyarországon nagyon kevés zenekar játssza a stílust (nem southern, nem stoner, hanem sludge). Ehhez jöttek az én noise, noise rock hatásaim, és dobosunk hardcore-punk zenei tapasztalatai.”


A kislemez első tételeként megszólaló Despondency lassú szívverés szerű nyitó tempóiból kibontakozó rideg kozmikus hangjai egy rezgő torz basszus robajban torkolnak bele, amik remek alapokat adnak az őt követő Filth Toker, valamint a Profane, Impure, Unholy Diver bűzösen hömpölygő súlyos sludge/doom-os mocsarának és kozmikus zajok zizegéseinek. A záró 15 perces Acid Feast at the Seven Doors Hotel őshűlő módjára vánszorgó zord riffeinek monotóniájának és az alapból folyamatosan zúgó-búgó zajártalmainak egyetlen hátulütője van csak. Még pedig a túlzásba vitt játékhosszúság, ami a dal monotóniájának köszönhetően kissé lelohasztja a figyelmet. Ennek ellenére a Her Highness lassú tempókból és éteri slukkokból vizionált csont száraz sikálós basszus és dob szekciójának közel félórás (nem éppen túlbonyolított) monoton tempói, és delejes zaj aláfestései nem hétköznapi audiovizuális élményeket tudnak nyújtani az arra fogékony füleknek, elméknek.




Her Highness – Rocky Mountain, Take Me High ’EP 2015

1. Despondency
2. Filth Toker
3. Profane, Impure, Unholy Diver
4. Acid Feast at the Seven Doors Hotel




2015. augusztus 26., szerda

SZIKES - szikes 'EP 2015

Sivatag, nyár, izgatószerektől beállt remegő hallucináció. Röviden ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni a Vajdaságból (Magyarkanizsa) érkező SZIKES instrumentális sivatagi rock zenéjét. Amit ha meghallunk akaratlanul is a desert rock bölcsőjének tartott Palm Springs pálmafákkal szegélyezett széles sztrádái, napfényes tengerpartjai és a görkorikon gördülő tenyérnyi bikiniket juttatják eszünkben. A SZIKES öt számos, nagyjából 17 perces bemutatkozó anyaga remekül hozza mindazon a szabad feelingű életérzéseket, amiket egykoron a stílus alapköveiként a Kyuss, Karma to Burn, vagy épp a Fu Manchu zeneileg lehelyezett. 


Amiket azon nyomban remekül adnak vissza a nyitó dalként szolgáló ursa koszos, kozmás fuzzaiban az őt követő bestia morcos riffeiről nem is beszélve. A dal lüktető tempói tökéletesen hozzák a Karma to Burn-re jellemző feszes, ám annál szellősebben vibráló zenei sivatag hőségét, amit a Kyuss hullámzó hallucinogén felhőiként jelenítenek meg a beavatás zakatoló torz mocskában, és az agyarak csúcs fuzzaiba megtekert depresszív elnyújtásaiban. És, hogy teljes legyen a Californiai álomkép, arról a délibáb lassú morajló elhajlásai gondoskodnak. Amiktől beálltan elszállva élvezhetjük Közép Kelet-Európánk áporodott kényelmét.


SZIKES – szikes (EP 2015)

1. ursa
2. bestia
3. beavatás
4. agyarak
5. délibáb


2015. augusztus 24., hétfő

Gyilkos - キラー (2015)

Habár a hétköznapi felfogásnak meglehetősen meghökkentő, a figyelemfelkeltés szempontjából meglehetősen gyilkos nevet választott magának a tavalyi év októbere óta ezen a néven működő budapesti csapat. A Gyilkos most megjelenő キラー című (japánul gyilkost jelent) hat számos bemutatkozó anyagát a lendületes post-metalcore, hc-punk és a sludge metal zenei keresztmetszetébe lehet beállítani. Saját elmondásuk szerint rocknak semmiképp sem mondható az, amit csinálnak. „Valahol a metal és a punk között lehet definiálni a triónkat, már amennyiben ragaszkodunk a jól bevált címkékhez. De nem akartunk ilyen béna címkékkel pöcsölni, hogy postpunk-hc sludge és stoner elemekkel. Mert azért ez így elég furán hangzana, meg nem is lenne teljesen igaz; minden csak nézőpont kérdése. Fogtuk az elemeket, amiket szeretünk és összeraktuk belőle a saját zenénket.” – mondja Szelfcsik Márton a zenekar rövid bemutatásában. Egyszóval fölösleges és bizony nincs is sok agyalni való a zenéjükön.


Hisz már rögtön az első dalukban Up All Week egy jó ízű, laza, szellős szerkezetű ordítós hc-punkot kapunk némi dallamos metalcore és egy feelingesre sikeredet befejező bluesos gitártémával. Az ezt követő Almost Lost It izom hardcore-ra gyúrt feszes lüktetései a Necropsia (Rianás) korszakát idézi meg bennem. Épp úgy, mint a sivatagos kezdésű By The Throat pattogós stoner-core megoldásai, amit a végére sajnálatos mód nyakon csapnak egy faék egyszerűségű szólóval. Az In A Snap és az azt követő Time To Grow számomra valahogy lefekteti az egész anyagot. Mind kettő igazi koncert-csatadal lehetne ha több kraft lenne azokban félgőzzel haladó ˝arc letépő˝ riff úthengerben, amikben megint csak a fölösleges szólók húznak el az unalmas irányába. Bocsi srácok, de felejtsétek el ezeket a tiki-töki szólókat. Inkább több súlyt a gitárokra. De, hogy az előbbi két dal okozta csalódottságom feledjem elég meghallgatni a záró Make It Rain lassú mocsárba fojtott sötét mocsaras sludge/punk riff hömpölygéseit, amik számomra az album csúcspontját adják. 

Csalódás ide, csalódás oda a Gyilkos anyaga, habár nem lett gyilkos, a komplexebb zenei témákra fogékonyabb füleknek jó pár percnyi kellemes hallgatni valót add. És annak ellenére, hogy van még mit csiszolgatni, vagy éppenséggel elhagyni róla egy egyedi, sajátos arcra formált zenei újdonságként szolgál az utóbbi idők magyar metal zenei színterének punnyadságában. Srácok, csak bátran kísérletezzetek a stílusokkal. Várom a folytatást!


Gyilkos - キラー(2015)

1. Up All Week
2. Almost Lost It
3. By The Throat
4. In A Snap
5. Time To Grow
6. Make It Rain