A veszprémi Stoneblade zenekar történetében a 2013-as
év hozott pár változást. Nyár vége felé
hosszas munkálatok után megjelent True Stories című első nagylemezük,
majd az ősszel a zenekar soraiból távozott énekesük. Azonban a zenekar évzáró
Szilveszteri Show-ján már új énekessel mutatkozott be, Laky György személyében.
Hogy ki Ő, és mit is tudhatunk meg róla, arról személyesen vele és Szakival, a
zenekar gitárosával beszélgettem.
Sziasztok! Szaki,
kezdjük az elején. Miért is távozott a csapatból Jakabfi Balázs énekes? Voltak
valami okok, vagy csak így hozta az élet?
Szaki: Hi! Az élet törvényei mindig
ugyanazt hozzák. Ok-okozat-reakció… Amikor legutoljára beszélgettem a dologról
vele, akkor szerintem nem még tudta pontosan elmondani, hogy mi munkált benne.
Mára nekem egy kicsit letisztult a kép és azt gondolom, hogy a sok gondja miatt
elfáradt. Az energiáit nem tudta már a Stoneblade feltölteni, inkább csak
elvenni. Addig tetéződött ez benne, míg egy szép napon döntött a jövőjéről. Nem
örültünk neki, de szabad ember. Úgy dönt, ahogy a kedve tartja. Elment
szerencsét próbálni, vagy éppen kiaknázni az általa vélt lehetőségeket. Mi nem
álltunk az útjába, nem raktunk rá rabláncot. Most a saját dolgaival
foglalkozik. Remélem bejöttek neki a számításai.
Gondolom ezután
megkezdődött az új énekes keresése. Hogyan akadtatok rá Laky Gyurira?
Szaki: Ahogy mondod. Azt gondoltuk,
hogy sürgősen cselekednünk kell, így nekiálltunk a keresgélésnek teljes gőzzel.
Több weboldal és média is a segítségünkre sietett (köszönet nekik!), ezért volt
annyi jelentkező, hogy tudtunk válogatni. Gyuri is köztük volt. Hanganyagot
kértünk mindenkitől. Tudnunk kellett, hogy milyen síkon mozognak az énekesek.
Elhívtuk egy személyes meghallgatásra is és tetszett nekünk a srác. Olyan
embert kerestünk, akinek a hozzáállásán kívül a humanitása is jó és Gyuriban
mindkettő megvan. Ráadásul mindezt megfejelte egy kiváló angol nyelvtudással.
Nem találhattunk volna jobbat nála. Még mindig úgy gondoljuk, hogy nem
korlátozzuk le Magyarországra a zenénket, főleg úgy, hogy egy Svéd terjesztő is
érdeklődik a ’True Stories’ iránt.
Gyuri, rólad mit
lehet tudni? Zenei előélet, stb?
Gyuri: Korábban több zenekarban is
megfordultam már, 2006 óta a pécsi BreWtaL zenekar énekese és gitárosa vagyok.
Ez nagyon hasonló világú zene, mint amit a Stoneblade is játszik, de ott inkább
a feldolgozásokon, például Down és Black Label Society, van a hangsúly. Emellett
több ismerős zenekart kisegítettem basszerosként, gitárosként vagy épp
énekesként. Játszottam a punktól kezdve a thrash-en át a szimfonikus metálig
sokmindent, de ez a Down és a Pepper érás C.O.C vonal az, ami hangulatilag a
leginkább közel áll hozzám.
Hogyan mentek az
első közös próbák?
Gyuri: Sajnos túl sok időnk és
lehetőségünk nem volt próbálni a szilveszteri buli előtt, de úgy érzem, hogy
elég gyorsan megtaláltuk a közös nevezőt. A srácok részben szabad kezet adtak
nekem, hogy kicsit saját magamat is beletegyem az énektémákba, és szerintem jó
úton haladunk. Szaki mutatott egy-két új ötletet is, amikkel mostanában
foglalkoztak, jammelgettünk kicsit, és fogyott némi bor... Nagyon élveztem! Az
már a legelején egyértelmű volt számomra, hogy egy nagyon komoly, eltökélt
csapatba kerültem, szóval alig várom a folytatást.
A Szilveszteri
Show-n, hogyan fogadott a közönség?
Gyuri: Őszintén szólva kicsit bennem
volt a para, hogy mi fog kisülni ebből, főleg a Stoneblade hazai pályáján pécsi
srácként, de aztán a Makk beszámolt négyet, és onnantól nem volt lámpaláz. A
koncert után néhány (tucat) sör mellett többekkel is elbeszélgettem, eddig
alapvetően pozitív a fogadtatás. Persze lesz még hol összecsiszolódni, de mindennel együtt úgy érzem jó kis koncert volt.
Gondolom, már
készülgetnek az új közös dalok. Mikorra várható egy olyan anyag, amin már Gyuri
énekel?
Szaki: Legfőbb célunk, hogy mielőbb
fel tudjunk állni. Balázs elvesztése fél év kiesést jelent a legjobb esetben és
egy féléves koncertsorozat lemondását is. Ezért úgy döntöttünk, hogy
visszavonulunk a próbaterembe egy időre és rendbe rakjuk a dolgokat. Aztán
jöhet a többi. Egyébként születnek az új témák, de korai lenne megjósolni, hogy
mikor tudunk vele előállni. Remélem minél hamarabb, viszont a magunk menetében
csináljuk, mert nem akarunk munkától és izzadtságtól büdös anyagot kiadni a
kezünkből. Hál’ Istennek Gyurinak is vannak ötletei, ezáltal jó kis
vérfrissítést várok majd az új anyagtól. Izgalmas lesz így együtt dolgozni. Már
várom! Többet viszont most nem árulhatok el! ’Más különben meg kell, hogy
öljelek!’ Bruhahhaaa!
Srácok, köszönöm
szépen a beszélgetést!
Mi is köszönjük, hogy megkerestél! Üdv mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése