A szegedi Real Lies zenekar most megjelenő első albuma akár a 2009-es Tenorman kislemezük egyenes folytatása is lehetne. Igaz a 9-es címet viselő albumuk megjelenéséig öt szendergő évnek kellett eltelnie, és az is igaz, hogy az eltelt évek alatt a grunge/alter/stoner vonalas csapat kissé a feledés homályába került. Olyan slágereik, mint a Kamionpuszi, vagy a Mechanikus keringő egyre kevesebbet forgott a köztudatban és a lejátszókban is egyaránt. Hosszú évek érlelték össze az őket ért hatásokat és az ezekből fakadó inspirációkat, amiket most megjelenő albumukban sajátos formába öntöttek. Ezért is írtam azt, hogy ez az albumuk akár kislemezük egyenes folytatása lehetne. De nem az, mert ez az album kissé másabb hangvételben szólal meg. Persze ott vannak a rájuk jellemző stílusjegyek, de ezek egy szabadabb, szellősebb, szélesebb skálán mozgó zenei felfogásban vannak jelen. Mindennek eredménye egy könnyen hallgatható, slágeresen dallamos melankóliával átjáratott alteres, és némi elszállós pszichedéliában megmártott stoner/modern rock album.
.jpg)
Ilyesmi hangulatban indítja meg a lemezt a Róma című daluk, aminek már az első hangjából jön egy adagnyi Perfect Circle hatás. A dal lebegősen remegős ritmusai hangról hangra nyitják ki hallójárataink ajtaját és fogós melankóliájával egy könnyed rockos rádióbarát slágerként ég bele agyunkba. Ugyan ezt teszi az őt követő 46.2452 N. / 20.1646E alter/stoner rockos Foo Fighters dallami is, és az után jövő erős alter/grunge-os blokk, a Prizmaállandó, a Majd Azt Én Tudom, és a Döntetlen című dalaik összefonódó hármasa is. Nagyon tetszik, ahogyan a magyar nyelv játékosságát, és ritmikáját használják szövegeikben, amikhez remekül társulnak a könnyen énekelhető slágeres bohókás dallamok (amik engem az egykori, szintén szegedi Nyers zenekarra emlékeztetnek). A Bont egy könnyed modern rockos piszchedéliával, és némi post metálos ritmikájával oldja fel az előző blokk-hatást, hogy az utána következő újabb dal hármasából megkapjuk az album valódi feszességének lüktető „szív mintáját”. Kissé szélsőséges egységeket tömörít egymásba az Agytörés, Ó, Hallgass! Szabad!, és a Forró és Kék, Széteső dinamikus, torz gitár alapokra helyezett lendületes sodrása és koncepciója, amit ha koncerteken játszanak vétek lenne megbontani. Ez a gyorsan lobbanó, majd visszahulló, és elcsituló hármas remek befejezést ad az albumnak.
Az biztos, hogy el kell kapni a megfelelő hangulatot a Real Lies albumához. Nekem is ezt kellett tennem. Hiába küldték el a srácok lassan két hete az albumukat, nem tudtam hirtelen mit kezdeni vele, mert első hallásra én is a kislemezt vártam. De a 9-es túlteszi magát is rajta. Belemerülve a Real Lies albumának borús zenei világába megállás nélkül, meglepetten füleljük új dallamaikat.
Tagok: Mozsár Mátyás Ferenc - dob, Nagy Gergely János - basszusgitár, Váczi Balázs József - ének-gitár, Szabó Attila - gitár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése