A Hands Of Doom Underground arcok rovata, olyan zenészek portréjait igyekszik be mutatni, akik már jól ideje jelen vannak és koptatják a magyar underground színtér színpadjait. Hogy ki milyen sikereket ért el a zeneipar taposómalmában, honnan indultak, mit is jelet nekik a zenélés, arról saját szavaikkal beszélnek a zenészek.
Az első Underground arcok interjú alanyom (aki egyben e rovat ötletadója is) a nyírbátori Drow zenekar frontembere Szabó Szabolcs, aki 20 éve tevékenykedik a magyar underground zenei életében. Aki ismeri, az tudja róla, hogy egy olyan őszinte, nyílt és szókimondó ember, aki véleményét sosem rejtette véka alá. Amint ez kiderül ebből az interjúból is.
Szabolcs, én te neveddel először 2007-2008 tájékán találkoztam a Mortem nevű death/black formáció énekese ként. Mesélj, mi volt az első meghatározó találkozásod a rock-metál zenével?
Magát a rock-metál zenét 1990-91 körül ismertem és szerettem meg. Soha nem fogom elfelejteni Alice Cooper Poison klipjét, amit akkor a televíziók elég sűrűn vetítettek. Az megbabonázott és kitörölhetetlenül belém véste a műfaj iránti szeretetet és végtelen elkötelezettséget. Valahol már akkor elhatároztam, hogy így vagy úgy én ezzel szeretnék foglalkozni, persze gyerek fejjel nagy-nagy terveket szövögetve. Egyre inkább elkezdtem beleásni magam a stílusba. Olyan nagyszerű csapatokra találtam akkor, mint az AC/DC, Guns’n Roses vagy a Metallica. Természetesen, ahogy telt az idő, és ahogy mélyült az érdeklődésem egyre inkább rátaláltam a metál brutálisabb képviselőire is, Sodom, Kreator, Paradox, korai Sepultura és még sorolhatnám. Ezzel együtt viszont rátaláltam az egyik igazi szerelemre a death metál műfajára, és képviselőire, mint a Morgoth, Massacre, Obituary, vagy a Deicide.
Első zenekarod az Aggression 1992-ben még egyszerű iskolai, baráti zenekarnak indult. Ami sokunk életében, mint nekem is akkor csak egy jó buli volt. Benned már akkor meg volt az a komoly elhatározás, hogy a zene szerves része lesz az életednek?
Igen! Mondhatjuk úgy, hogy én már akkor is komoly elhatározással, komoly tervekkel vágtam bele a ’’zenekarosdiba’’. Érdekes, mert akkor egy teljesen más világ volt. Összetákolt, hiányos dobcuccok, márkátlan esetleg szintén barkácsolt gitárok, házi készítésű erősítők, torzítók, stb. Mégis megvolt a maga hangulata a dolognak. Szobában próbáltunk, kétkazettás magnóval rögzítettünk dalokat és őszintén elhittük a magunk kis világában, hogy egyszer hatalmas sztárok leszünk. Nagyon kedves emlékek ezek. Az Aggression egy gyönyörű kezdete volt annak, hogy megízleljem azt, hogy milyen is zenekarban barátokkal zenélni, még ha ezt nem is igazán lehet mai füllel már zenének nevezni.
A black metálos Imburr, és a death vonalas False Dissemination után 1997-98-ban jött a hard core vonalas death/thrash zúzdás Sick Reality. Sajnos nem sok, vagy azt is mondhatnám, hogy szinte semmi infót nem találtam ezekről a csapatokról. Mesélnél ezekről az időszakról? Például milyen volt az akkori magyar underground zenei élet, ha lehetett, akkor ilyenről beszélni?
Ez a két zenekar már középiskolás időszakhoz kötődik. Nem csodálom, hogy nem találtál infókat sajnos már én is csak az emlékeimben őrzöm a két formációt. Az Imburr egy kétszemélyes black metál érzés volt, afféle Burzum hatásokkal. A False Dissemination pedig egy vérbeli death/grind horda, ahol mátészalkai és nagykállói srácokkal zenéltem együtt. Sajnos abban az időben nem volt ilyen könnyű csak úgy demót rögzíteni mint manapság, és ugye a pénz sem vetett fel minket így legnagyobb sajnálatomra innen sincsenek hangfelvételeim. De az a feeling viszont nagyon hiányzik. Kézzel rajzolt logó, postai úton történő levelezések, kapcsolattartás, demók beszerzése és cseréje. Valahogy akkor az internet nélkül is jobb volt az összefogás, több volt a segítség és sokkal többen jártak a koncertekre. A Sick Reality 1997-ben indult és ez a zenekar már ismét Nyírbátorhoz köthető. Garázs, sok próba, jó barátok és rengeteg pia. Igazi hard core/thrash életérzés, hatalmas koncertek a helyi Tüzesvízben. De amilyen intenzitással indult és működött a banda olyan gyorsan vége is lett csaknem két év után, amikor 1999-ben jött a nagyon nem várt sorkatonai szolgálat.
Ez után 2004-ben jött a Mortem. Ha jól sejtem ez a zenekar egy meghatározó állomása volt a te zenei életednek. Mi is ennek a csapatnak a története?
 |
| Mortem |
Igen… Nagyon hosszú ideig győzködtem Madura Jani barátomat (ő volt a Sick Reality gitárosa is), hogy csináljunk már valami durva metál zenekart, mert nagyon hiányzott a zene és a színpad. 2004-re érett be a dolog, Jani akkor végre beadta a derekát. Nyáron nekiálltunk a próbáknak és végül kialakult a Mortem első stabil felállása: Madura Jani – gitár, Zsigó Laci – gitár, Krivánik Dani – szinti, én pedig énekesi poszton toltam. Eleinte kényszerből dolgoztunk dobgéppel, bár az első perctől fogva hús-vér dobost kerestünk. De mivel hónapok múlva sem jelentkezett senki a posztra, úgy döntöttünk, hogy legyen az egyik védjegyünk a dobgép és hozzuk ki belőle amit lehet. Közben csatlakozott hozzánk Emőd Balázs a bőgős poszta és úgy döntöttünk a zenénk legyen olyan brutálisan egyedülálló és rideg, amilyet még nem hallottak ebben az országban. A számításaink bejöttek, ha úgy vesszük. A környéket letaglóztuk a könyörtelen pusztításunkkal, de végül is rengetegen megkedvelték a zenekart, elég sokan nyitottak az újra akkoriban. Mindenesetre mi büszkék voltunk, hogy nem álltunk be egy unalmas, kitaposott sorba a death metal keretein belül.
A Mortem kijött két demóval és már a nagylemez terve előtt álltatok, amikor megszűnt. Annak ellenére, hogy elég nagy sikereket értetek el ezzel a felállással. Mégis mi történt? Mi hozta a zenekar végét?
Az első demónkat már pár héttel a megalakulásunk után rögzítettük, annyira termékeny volt a csapat. 2006-ban ki is jött az Eső című EP, közben rengeteg koncert. Majd jött volna az Avidja album. A felvételek már megvoltak, de jött a keveréssel való tökölés, vagy inkább töketlenkedés. És idővel valahogy, valamiért megfáradtak a srácok. Azt hiszem először Zsigó Laci dobta be a törölközőt. Ezután igaz még működtünk, de a végén Dani és Jani is rettenetesen megfáradtak. Nem érdekelte őket a dolog, teljesen más utakon akartak járni. Hatalmas érvágás volt ez nekem, egyszerűen nem hittem el, hogy nincs többé Mortem. Nem akartam elfogadni, hogy vége. Balázs maradt, vele azóta is elválaszthatatlanok vagyunk!
A Mortemre épült 2010-ben a DROW, aminek nem rég jelent meg első bemutatkozó kislemeze. Milyen visszajelzések jöttek eddig a Low-Down ’EP-ről?
Még nem túl régen jött ki az anyag, de a kritikák alapján elég jók a visszajelzések. Ez is egy egyedi muzsika, hiszen a sludge/doom keveredik a death metalos hörgéssel. Akadnak olyan is, aki nem tud vele mit kezdeni. Aki sludge/stoner vonalon mozog, az néha néz, hogy mit keres itt a hörgés, aki pedig a death metal közegből jött, annak pedig a zene nem fekszik annyira. Vaskalapos arcok mindig lesznek, de szerencsére a többségnek tetszik ez a súlyos elegy. Mi mindenekelőtt magunknak zenélünk, és nekünk bejön ez a dagonyázás, jól érezzük magunkat. Ez a lényeg!
De ne rohanjunk ennyire előre az időbe, maradjunk a Drow kezdeténél. A Mortem után mennyire érezted, hogy változtatni kell? Hisz a Drow már egy más műfajt képvisel az eddigi zenei beállítottságodtól.
Mikor az említett alapító tagok kirepültek a bandából, Balázzsal hallani sem akartunk a leállásról. Csatlakozott hozzánk Lehóczky Gabi – gitáros és Domokos Sanyi – gitáros. Ez a négyes alkotta immár a Mortem zenekart szinti nélkül, még könyörtelenebb kiállással. 2010-ben aztán történt valami. Vigh Gabi előállt azzal, hogy ha kellene dobos, hát ő itt van és beszállna. Örültünk az ötletnek, be is vettük és elkezdtük Gabival tolni a Mortem dalokat próbán. De érdekes módon így már nem volt meg a lényege, nem jött át úgy a zene, ahogy kellett volna. Itt két lehetőség volt! Vagy kirakom Gabit és folytatjuk dobgéppel, vagy fájó szívvel búcsút intek a Mortem névnek, és hagyom a srácokat kibontakozni és együtt, tiszta lappal belevágunk egy teljesen új, friss történetbe. Ez lett a DROW! Domokos Sanyi még búcsút intett nekünk, helyére bekerült Usztics Pepe és így már megvolt az a felállás, akikkel együtt toljuk a mai napig. Balázs – bőgő, Pepe – gitár, Lehó – gitár, Gabi – dob és én a fronton. Elkezdődtek a dalírások és minden divat meglovaglása nélkül ez a sludge/death moslék jött ki belőlünk…
Ezt most, mint laikus kérdezem… Egy zenekar életében milyen problémák léphetnek fel az első hanganyag megjelenéséig? Hisz a Drow esetében is 4 évnek kellet eltelnie az első kislemezig. Nem sok ez egy kicsit?
Figyelj! Én 35 múltam, Pepe 19. Balázs van mellettem legrégebben, vele már fél szavakból is megértjük egymást. Először is ismerkednünk kellett valamilyen szinten a többiekkel. Ez egy teljesen új formáció, lényegében a nulláról kellett felépítenünk mindent. Az első két év szinte dalírással ment el. Volt ugyan egy-két jelentéktelen buli, de nagyon durván 2013-ban indult be a DROW. Koncert koncertet követett, bemutatkoztunk rendesen a keleti régióban. 2013 augusztusában az előkelő 2. helyezést értük el Nyíregyházán a Backstage Live tehetségkutatóján, decemberben pedig megnyertük a Kelet Underground megmérettetését. Nem vagyok tehetségkutató párti, de ez kellett! Adott egy lökést, összekovácsolt minket, de többet egyikkel sem értünk. 2014 pedig megérett az EP kiadásra. Nem akartunk fost kiadni a kezünkből! Jó felvételt akartunk, súlyos hangzást és fasza külcsínyt a kiadványnak! Úgy érzem ez sikerült. Megérte várni négy évet! Inkább, mint kijönni hamarabb valami kiforratlan szarral. Ettől sokkal többre tartom magam.
 |
| DROW |
20 év elég hosszú idő a zenei iparban, főleg az magyar undergroundban. Te hogyan látod, ez alatt a 20 év alatt lett valami változás? Mi könnyebb ma, vagy nehezebb, mint 20 éve?
Úgy látom, hogy minden korszaknak megvolt a maga jó oldala és megvoltak a buktatók is. Régen sokkal jobb volt az összetartás az emberek és a zenekarok között is. Nem volt internet, sőt számítógép sem nagyon, nem volt mobiltelefon és mégis megtaláltuk a kapcsolattartások módját. Előre megbeszélt találkozások, próbák, más bandákkal leveleztünk, zenéket cseréltünk postai úton. Személyesebb volt így a kapcsolat az emberek között. Ez mára sajnos teljesen eltűnt. Ma viszont több emberhez eljuttathatod a zenédet. Más kérdés az, hogy szinte mindenki szarik rá, mindenki szarik a másikra. Hatalmas a felhozatal, de én a segítségemért sajnos szinte senkitől nem kaptam és már nem is nagyon várok viszonzást. Mindenki csinálja a magáét, vannak bandák között ilyen kis kasztok, akik együtt tolják egymást, de senki nem enged be a köreibe senkit, persze a segítséget azért várják nagyon sokan! Kemény helyzet ez, de tapasztalt underground arcként tudom kezelni a dolgokat, az embereket. Próbálok minél több bandát lehozni a környékünkre, de aki nagyon csicska azzal nem foglalkozok többet, mert nincs értelme. Nekem is a DROW érdekei a legfontosabbak, nincs időm olyanokat is pátyolgatni, akik nem érdemlik meg! Mi robogunk a saját törvényeink és lehetőségeink függvényében. Nem mondom, hogy könnyű, de nekem ez az életem. Ha nincs zenekar, én nem élek teljes életet!
Kicsit időzzünk még a zeneiparnál, még ha csak underground szinten is vagyunk. Én azt tapasztalom, hogy egy vidéki zenekarnak sokkal nehezebb megküzdenie azokért a bizonyos sikerekért, vagy épp koncert lehetőségekért, amit a fővárosi bandák simán bezsebelnek. Szerinted ez miért van így és, hogyan lehetne ezen változtatni?
Igen, az örök harc! Fényévekkel nehezebb. Egy pesti zenekarnak ki sem kell mozdulnia a fővárosból, máris egy év alatt több nívósabb klubban is felléphetnek, mint egy vidéki banda 8-10 év alatt. Könnyebb kapcsolatokat ápolni a tűzhöz közeli emberekkel, így persze könnyebb bekerülni híres bandák elé is, amire egy magunkfajta bandának sokszor esélye sincs! Ez csupán azért fájó, mert sokkal tehetségesebb zenészek, zenekarok vannak vidéken, mint egy-két pesti. Ugyanakkor nagyon védik a maguk kis területét. Van sok jó banda ott is természetesen, de egyszerűen olyan szinten elzárkóznak mindenféle kapcsolattól, hogy a zöme még csak válaszra sem méltatja az embert. Aki ismer engem, az tudja, hogy százszor adok előbb, míg egyszer kérek. A legfiatalabbnak is megadom a kellő tiszteletet, de a legtöbb pesti zenekaron egyszerűen képtelenség eligazodni. A legnagyobb és legkiemelkedőbb ellenpélda erre a KILL WITH HATE és a NADIR. Velük mondhatni remek a viszonyunk. Ők valahogy kilógnak a sorból, igazi jó arcok. Ők az első perctől a lehető legpozitívabban álltak hozzánk, és azóta is szívesen jönnek hozzánk fellépni Nyírbátorba. A jó viszonyt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén ősszel közös split anyagunk jelenik meg a NADIR-ral. Nagyon várjuk már. Ez az anyag is a DeathCrew Records égisze alatt lát napvilágot. De összességében akkor sem vagyok jó véleménnyel sem pestről, sem az ottani bandákról! Sok a tehetségtelen, nagyképű pöcs! De mondom, tisztelet a kivételnek… Persze ez messze nem jelenti azt, hogy felénk nincsenek igazi seggfejek! Erről is lehetne mesélni. Sajnos egyre kevesebben nyitnak a másik felé! Úgy vannak vele, hogy mi megyünk hozzátok, de visszahívni nem tudunk… Hát, basszátok meg!
De szerencsére van ellen példa is, hisz idén második alkalommal került megrendezésre a nyírbátori DeathCrew Film és Metál fesztivál. Ennek a fesztiválnak te vagy az egyik szervezője. Röviden bemutatnád, elmondanád a fesztivál lényegét?
2013 Augusztusában Vigh Gabi a dobosunk vetette fel, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy koncertet másodmagunkkal a próbatermünk udvarán. Természetesen mindenki támogatta az ötletet. Megcsináltuk és nagyon jól sült el! Így felvetettem, hogy mi lenne ha, 2014-ben a saját kis házi kiadónkra utalva csinálnánk DeathCrew Fest néven egy nagyobb bulit, egy igazi kis fesztivált. Mindenki bepörgött, persze akadtak bírálók is bőven. Mi magunk között megbeszéltük kinek van itt létjogosultsága szervezni, belefolyni a dolgokba. Kialakult egy király kis csapat. Nekem van tapasztalatom, vannak zenekarokkal kapcsolataim. Tudom kit érdemes elhívni és anyagilag is képes vagyok beleinvesztálni a buliba. Gabi az egyik fő motor! Szervez, plakátot készít és mondhatni Ő a fizikai munkáknak is az éllovasa. Előtte és az egész csapat előtt le a kalappal. Nekem idén az újszülött ikerlányaim kötötték le leginkább a figyelmemet, s mint jó apa, helyt is állok a mai napig, de jó volt tudni, hogy Gabi vasmarokkal kézben tartja a dolgokat! Idén a két napos fesztiválon 10 zenekar lépett fel. Elég vegyes volt a felhozatal, ami az egyik fő szempont is volt egyébként. Volt rock, punk, thrash és death metal zenekar is. Itt megjegyzem még, hogy a NADIR és a KILL WITH HATE itt is tiszteletét tette és baromi jól érezték magukat. Jövőre mindenképpen folyt. köv.
Ha már említetted az apai örömöket. Hogy érzed magad ebben a szerepben?
Remekül! Az életem legszebb időszakát éltem és élem át. Ez semmihez nem fogható. Azt pedig, hogy ikerlányaim születtek a legnagyobb ajándék az élettől. Kicsit háttérbe szorult most minden más, de a párom nagyon jó partner abban, hogy a DROW-ra is tudjak koncentrálni. Támogat, segít, amiért nagyon hálás vagyok neki. Sok a meló a kicsikkel, de egyértelmű, hogy odateszem magam én is! Pelenkázok az első perctől fogva, etetek, fürdetek, öltöztetem őket és ahová csak tudjuk, visszük a csajokat. Lea és Zoé lassan három hónaposak és rengeteg mosollyal hálálják meg a törődést. Segítjük egymást, de azt hiszem ilyen egy jó kapcsolat, ilyen egy igazi család. A fiúk is türelmesek a zenekarban, örülnek az örömünknek és elfogadták, hogy most picit kevésbé vagyok jelen a DROW életében. De kitartanak mellettem, mert tudják, hogy ez a banda is az életem! Innen is hatalmas köszönet nekik!
 |
| Lea és Zóé |
Szabolcs, akkor zenélni mindörökké?
Ez nem lehet kérdés! Aki ismer, az tudja: Underground és metal mindhalálig! Csak rám kell nézni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése