HANDS OF DOOM "stoner/sludge/doom/death music blog from Hungary": Stronomia Doom

Koszos melankólia, hosszan elnyújtott monoton sötét hangulatú témák. Röviden ezekkel a szavakkal jellemezhetnénk azt az egyedi, némileg extrémnek is nevezhető stílust, ami a ’90-es évek elején egy kopottas death metalos hörgéséből és néhány lehangolt doom riffeiből születet. Ez a stílus pedig nem más, mint a funeral doom, ami létezését olyan együtteseknek köszönheti, mint a Thergothon, Paramaecium, Evoken, Officium Triste, Skepticism, Funeral, Apostisy és még a végtelenségig sorolhatnám. A funeral doom zeneiségére, megszólalására a monotónia, az egyszerű, (általában 4 hangból álló) néha negyed óráig is elnyújtott témák, a vészharangként harsogó templomi orgonák, a depressziós monoton hörgés és tiszta ének váltakozása, illetve női énekhang (ez zenekaroktól függő) cizellálása, aláfestése jellemző. Szövegeik középpontjában sötét pesszimista módon ábrázolják az élet keserűségeit, a halált, az elmúlást, illetve mitológiai, középkori történetek, valamint vallási, etikai témák epikus megjelenítését.

Hazai viszonylatban sajnos sem a múltban, sem jelen időben nem igazán beszélhetünk masszív funeral doom ˝zenei-rajongói˝táborról. Ez részt köszönhető annak, hogy ez a stílus még underground körökben is egyfajta mostoha, perifériára szorult élőhalottnak számít. Más részt annak is, hogy sokat (mind zenész, mind hallgatói szinten) nem igazán mertek, vagy mernek vele próbálkozni. Pedig ennek is meg van a maga varázs, és bája. Ezt a sötét bájt, és varázst találta meg Csaba Gergely is Stronomia Doom elnevezésű egyszemélyes avant-garde funeral doom projektjével. Most megjelenő harmadik, házi körülmények között rögzített, A halál színe fekete című lemezén az előző két anyagához (I. - 2013, Halálba születek - 2014) hasonlóan maga írta a dalok-énekek szövegét, játszotta fel a gitárokat, a dobokat pedig programok szállították. Szövegeinek a stílusnak megfelelően a pogány hitvilág misztériumai, a kereszténység, járványok, illetve a modernkori rabszolgatartó társadalom ábrázolásai állnak középpontjában. A címadó, és egyben nyitó dalának központi szerepét az ősi pogány világ szemléletéből merített idézetekkel, s monológokkal előadva a pestisként terjedő keresztény veszedelem, és az utána járó álnokság, halál tölti be. A hangzás nyers, rideg, zajos és puritán, csak úgy, mint az ezt követő véres monotóniával megúsztatott Az utolsó Lázadó regéje, vagy a Totális Pusztítás némileg extremitásba torzított suttogós éneke, csikorgó és fémesen csattogós riffei, amik Tari Sámán, vagyis az egykori Aurea Aetas háborgó rézhúrjait és gége hörgéseit idézik fel bennem. A Zuhanunk a szakadékban lassú, öngyilkos monotóniájából előkerülnek a billentyűs és akusztikus hangszerek. Ezáltal is fokozva a jelen nyomasztó és a jövő depressziós vízióit, amiket még jobban meg jelenít a XXI. század boldog rabszolgaságát ábrázoló Rabszolgák és robotok dalát, vagy inkább az emberiséget meghódító térkommunikáció, technika fejlődése, uzsorabank igájának mára már valóságos, mondhatni minden napos utópiájába. Egy olyan világba, ahol már Földanyán sikolyát sem halljuk minden óvó, és figyelmeztető szórnak jelentősége van. Ilyen szavakat közvetít az albumzáró Földanya szól, Alvó civilizáció, A zöld kis erdő dal-hármasában is, ahol Gergő egy modern sámán szerepét betöltve regéli el a világpusztulásról szóló látomásait.

„Ránk szakadt az ég hó keserves gyötrelme”

Röviden összefoglalva: A Stronomia Doom puritán zenéje, egy modern sámánisztikus gyógyító látomás, az alvó öntudat és szemek felnyitására.