Aiwass az Urania
mestere a már tőle megszokott csendes remete magányában röpke másfél év alatt
állította össze új albumának dalait. A hét dalos In A Black Dream dalaiban
bőven fellelhetjük a stílusára jellemző, már kézjegyének is mondható
jellegzetes stoner rockos témáit, jazzes elszállásait és az alkotó egyéniségét
kihívásként inspiráló újító-újdonságokat tartalmazó megoldásait. Így van ez a
mostani albuma esetén is. Sivatagos témái mellet ismételten merészen belenyúlt
a progresszív-improvizatív jazz, a klasszikus ’70-es évek feelingjeit hozó pszichedelikus
vintage/hard rock, valamint a filmzenék és megmerem kockáztatni némileg a swing,
illetve az ambient zenék világába is.
Rögtön az első közel tíz perces játékidővel futó Larrikin
című dalának sztóneres kezdő zöngéi után előjönnek a delejesen sistergő
pszichedelikus témák, amiket egy jó adagnyi közel négy perces vintage ízű gitár
sound sor bolondít meg, miközben benzinfaló sivatagos riffei egy elcsendesítő
prog/jazz-es futamok társaságában róják le tiszteletköreiket. Második dala a Mystery
már a címéhez híven is a rejtélyes filmzenék, azon belül is leginkább inkább
Angelo Badalamenti (Twin Peaks, Lost Highway, Mulholland Drive) zenei misztikumába visz el minket
némi swing hatásokkal finoman csengő zongora futamokkal, és alt-szaxofonnal. A
torokhanggal nyitó In A Black Dream címadó dala megint csak vulkánként ontja
magából a jól ismeret Uránia témákat. Azonban van benne egyfajta dark rockos
beütés, ami talán az, enyhén lebegős, némileg visszhangos koncert termesre
sikeredett énekhangnak, (igen, ebben a dalban ének is van) és az alatta
kozmikusan vibráló borongós szintinek köszönhető. Az ezt követő When
Night Comes szintén az újdonságot tartalmazó dalai közzé sorolható. Az
improvizatív/prog-jazz-es nyitás után elszállós könnyedséggel hömpölyögnek a
dubstep és a (Ulver munkásságára hajazó) kozmikus kísérleti ambient témák,
amiknek kábulatából az Inquisiton szigorúan galoppozó
magyaros népzenei - Bartóki - robajai rángatnak ki, hogy aztán újra lezúzhasson
minket az Underword közel kilenc percnyi prog/jazz-es improvizatív desert/psy
rockos zakatolása. A befejező Dawn ismételten a filmzenék
rezonáns, pszichoszomatikus kábulatának sodrásában hajózik egészen a dal végi 40
másodperces hullámtörő riff kiállásokig.
Az Urania számomra most is csalódás, és minden szokásos
stoner sémától menetes. Az újításoknak, új hangoknak most is megvannak a
hatásai. De ezek érthetőek is. Aki ismeri az alkotó a számos projekt és egyéb ön-inspirálóan
tevékenységét megérti az Urania egyre jobban egyedivé érő komplex zenei
világát, ami számomra fölér jó pár a stílusban alkotó emberke zenei-szellemi
munkásságával. Kalap most is emelve.
Urania – In A Black Dream
(HOD presents)
1. Larrikin
2. Mystery
3. In A Black Dream
4. When Night Comes
5. Inquisiton
6. Underworld
7. Dawn
Urania discography:
My Wife,yes,My Dog,Maybe,My Dodge:NEVER!!! demo 2010
Carpathian Woodoo 2011
Benediction 2012
Benediction II 2012
Resurrection 2013
Drive 2013
Urania & Whorediezel 8CD's Anthology Box Set 2014
Neptune 2014
My Wife,yes,My Dog,Maybe,My Dodge:NEVER!!! demo 2010
Carpathian Woodoo 2011
Benediction 2012
Benediction II 2012
Resurrection 2013
Drive 2013
Urania & Whorediezel 8CD's Anthology Box Set 2014
Neptune 2014
In A Black Dream 2015
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése