2016. január 5., kedd

Haunebu ˝Menned kell˝ klippremier

A budapesti zajos garázs punk rockot játszó Haunebu utoljára 2012 végén adott ki hanganyagot (az első magyar nyelvű dalait tartalmazó 17 című EP-t), majd 2013-ban még koncertezett egyet, de azóta, nem sokat hallhattak magukról. Most azonban visszatérnek és a már fent említett EP egyik dalából, a Menned kell-ből, valamint egy régi instrumentális stúdiófelvételükből egy vadi új dalt gyúrtak össze, amihez egy igazi tökös, izzadt férfias punk ’n roll szagú klippet is készítettek a megfelelő pszichedelikus derengéssel vegyítve. „A friss klipes dal kéttételes, első részében egy zaklatott punk rock szám, második fele pedig egy pszichedelikusabb, instrumentális levezető, ez igazából egy rendes szám és egy stúdióban, véletlenül rögzített valami összegyúrása, három éve vettük fel, de most vágtuk meg és készült el hozzá ez a klip” - mondja a felvételről Bajor Ádám a recorder.blog.hu-nak.


A zenekar egyébként új felállásban működik tovább: Bajor Ádám gitáros, Szabó Áron énekes, valamint Kolozsi Péter basszusgitáros mellé érkezett új tagként Vassallo Áron, aki a Rémemberben és a Nemjuciban dobolt, valamint Szőllősi Sándor gitáros. A zenekar idén további koncerteket és felvételeket is tervez - semmit sem erőltetve, a maga tempójában. Legközelebbi -visszatérő - koncertjük most csütörtökön, január 7-én lesz a Toldi Klubban a Felső Tízezer zenekar előtt.




Haunebu facebook
Haunebu soundcloud 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése