A győri gyökerekkel rendelkező Endless River zenekart 2004-ben alapította Szabó Péter dobos, Hudec
László gitáros, és Balla Tamás basszusgitáros. A zenekar kezdeti időszakát az
első dalok megírása mellet a számos tagcsere jellemezte. Ebben az időszakban
került a csapatba második gitárosként Montag Viktor, Németi Gergely
basszusgitáros, és Reider László énekes. Az így teljessé vált csapat a kor doom
metal zenei szellemiségének megfelelően az Anathema, My Dying Bride, Katatonia
szentháromságán alapuló irányvonalak nyomdokain látott neki 2006 telén Képtelen
Képek címen megjelenő első albumuknak. Az album pozitív visszhangot
kapott, mind a zenei szaksajtók, mind a rajongók részéről, ami nagy lökést
adott a zenekarnak a továbbiakban. Az ezt követő intenzív koncertidőszak után
jelentették meg 2007-es Fractal Fields című kislemezüket,
ami ismételten remek fogadtatást kapott. Ebben az időszakban a zenekar
basszusgitárosa Kürtösi Attila volt, aki jelenleg a Grizzly oszlopos tagja. 2009-ben
egy különleges lehetőség adódott a zenekar számára. A spanyol Kathaarsys
társaságában egy kisebb Európai turnén (Magyarország, Ausztria, Svájc,
Németország és Csehország) vehettek részt. Azonban ezt az örömteli időszakot
beárnyékolta, hogy a tanulmányaikat befejező és az életbe kilépő tagon egyre
nehezebben tudják összeegyezetni a zenekart a magánélettel. Ezért a turné ideje
alatt a basszusgitáros posztot ismét Németi Gergely látja el, az énekesit pedig
Sass Márton, aki az Exidium és az Amadea zenekarból érkezett. A turné
befejeztével a zenekar nekilátott a következő albumának munkálataihoz. Azonban
a Sundered Time felvételinek
elkészítése igen lassan, és számos megszakítással történt a zenekar házi
stúdiójában. Az album zenei alapjai 2012-ben, a szólók 2013-ban, a
vendégzenészek részei 2014-ben, a vokálok pedig ez év elején készültek el.
Ezalatt az öt év alatt, az aktív zenekarból egy baráti szálak és egy félkész
lemez befejezésének igénye által összekötött társaság vált, akik az eltelt
hosszú idő ellenére se tettek le arról, hogy elkészüljön és megjelenjen a
zenekar legérettebb és egyben a legkomplexebb albuma. A Sundered Time hivatalosan
2016.04.11-én jelent meg mindössze 50 darabos gyári digipack CD példányban a
hazai gyűjtők és a szaksajtók számára. Az album hat új dala mellé a lemezre
bonuszként felkerült három eddig kiadatlan nóta a banda Képtelen Képek
korszakából. A kész felvételeket Kiss ’Fidó’ János keverte és masterelte a
soproni SB Stúdióban a borítót pedig Papp Norbert győri grafikus művész
tervezte és készítette.
A Sundered Time experimental
progresszív death/doom zeneisége korábban már jól érezhető volt a Fractal Fields kislemezük dalain. De
mára ez a matéria még komplexebb, még pszichedelikusabb, kiforrottabb lett. Az
összetett és változatos riffelésű agresszív death doom témáik mellet most még
nagyobb hangsúlyt fektettek a progresszív rockos elemekre, az akusztikus és klasszikus
zenei betétekre, amelyekhez hasonlókkal ez idáig leginkább az Opeth és a Pain
Of Salvation munkásságában találkozhattunk. Az album első dalaként szolgáló Every
Drop of Blood in Me misztikus intrója után szigorú dörgésekkel jönnek a
technikás témaváltásokkal teletűzdelt prog/death metálos riffek, amikből
varázslatos dallamként bújnak elő a ’70-es évek pszichedelikus art-rock
vibrálásai az akusztikus gitár és zongora által keltett klasszikus zenei
ihletésű dallamszőnyegek. Hasonló ritmikára épül az Opeth-re hajazó What
We Deserve elementáris audiovizuális élményeke, és az őt követő játékos
progresszív-jazz keretbe foglalt Midwife of New Hope technikás death
őrlése. Az instrumentális End of All Days egy olyan tördelt témaváltásokkal
telerakott darab, amelynek eszeveszett kaotikus tempói ellenére minden a helyén
van. A finom pengetésekkel induló Ordinary Day hangulata
tagadhatatlanul egy újabb Opeth érzést táplál belénk, amit középtájon
megkoronáznak egy jó ízű hard rockos szólóval. A záró Awekwning több stílusúból
merítő masszája a korai skandináv kísérletező prog/death melódiákkal idézik fel
füleimben. Nem is beszélve Sass Márton vérbő hörgéseiről, amik remekül illenek
az egész album komplex atmoszférájához. Az albumra bónuszként felkerült dalok
remekül hozzák a ’90-es évek hörgős doom metáljának hangulatát. A Civilizáció halála korai Anathema
érát adja vissza, míg az Isten fia inkább a My Dying Bride
sírós gyász tempóira épít. Azonban ebben a dalban már érezhetően jelen vannak a
későbbiekben domináló progresszív hatások is. A Mélybarna avarból
jellegzetesen mutatja meg a klasszikus bánat doom felállást a hörgős, illetve
tiszta énekű férfi-női párost.
A Sundered Time
valóban a legtökéletesebb albuma lett a csapatnak. Egy olyan ˝búcsú˝ album, ami
minden szempontból tökéletesen összefoglalja az Endless River elmúlt 10 évét,
sikerét és lassú passzív hanyatlását. De talán van remény olvasva az zenekar
infólapjának utolsó mondatát: „Soha ne
mond, hogy soha, hisz a folyó végtelen, azonban a Sundered Time várhatóan
hosszú időre zárja a zenekar történetét.”
A lemez erősen limitált példányszámban, digipack formátumban
készült el, ami 1500 Ft. + pkg-ért beszerezhető a velummusic@gmail.com e-mail címen
keresztül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése