Egy ország, vagy legalább is a felének az egynegyede -
köztük én is - évek óta tűkön ülve várta, hogy az egri stoner-grunge metalt
játszó Shapat Terror végre új albummal rukkoljon elő. Nos, a hosszas
várakozásnak ezennel vége! Hisz az időközben trióra fogyatkozott csapat a napokban
jelentette meg Újratervezés című legújabb nagylemezét. Bár, hogy ez mennyire új…
azon lehet vitázni. Hiszen az albumon hallható nyolc dal közül négy (4 Szín, Szűrő, Csak Nézek, Új Király)
már jó ideje fellelhető a banda felhő oldalán. Így inkább én azt mondanám, hogy
ez egy új 4 dalos EP, amihez hozzá lett rántva az a 4 korábbi dal. Bár ezt
lehet csak a szokásos szőrözős hangulatom, és az album koncepciója iránti érzett
első csalódásom mondatja belőlem.
Na, de halljuk az album dalait. A kezdő 4 Szín a csapat korábbi anyagairól
is jól ismeret, akár jellegzetes Shapat Terror névjegynek is mondható
elnyújtott kapatos riffelésre épít. Hasonlóan tesz a promo előzetesként megismert Homokvihar
Kyuss-féle desert rock-os tematikájába oltott grunge-os befordulása. Az egy
klasszikusnak mondható sztóner rock ’n’ roll megoldásra felhúzott Traktor
bikaerős riffeit, valamint az őt követő Szűrő (ami korábban Szűrőn át címen futott) és a Csak Nézek enyhe
punkosságát hallva az album legerősebb dalairól beszélhetünk. Míg a Megszállottság
ismételten a jellegzetes elnyújtott shpt dallam-centrikusság hullámait szeli.
Ellenben a dinamikusabb Új Király egy lazább slágeres pluszt
ad az album ˝feszességéhez˝, ami aztán szépen alá is bukik a befejező Érték
Nélkül erősen grunge balladára hangolt melankóliájába.
Azt kell, hogy mondjam. Amennyire izgatottan vártam,
és vágtam neki az album meghallgatásának, annyira alulértékelten csalódtam is benne.
Oké, hogy shpt… de, hogy a régi dalaikat játsszák el új szövegekkel. Legalábbis bennem ezen érzés fogalmazódott meg már a 2. dal meghallgatása után. Többet
vártam! Sajnos ez az album számomra se többet, se kevesebbet nem adott hozzá
a csapat eddigi lemezeihez. Talán majd legközelebb… Talán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése