Devla Mufflon – [He] 2s2 2p2 ’EP 2014

Számomra mindig öröm olyan zenekarok anyagaira bukkanni, akik az úgy nevezett, mára már kissé divatos kifejezéssé asszociálódó underground zenei élet legszélső peremein mozognak. Ilyen alsóperiférián mozog a post-pszichedelikus, fos sludge/doomt játszó (Budapest-Páty) Devla Mufflon is. A zenekar 2012 eleje óta létezik és a kezdeti év lendületétől fűtve rögtön 3, a pokol trágyájától bűzlő anyagot rottyantottak össze (2012. április – Macstan ’EP, 2012. június – pre demo demo doompop sabadom, 2012. december – Trogering The World). Zenéjükben olyan hatások mutatkoznak meg, mint a Cult Of Luna, Neurosis idegalapú agyfosós depressziója, vagy épp az  Ufomammut és az Electric Wizard áldozati doom ömlengései.

A most megjelenő [He] 2s2 2p2, a szén elektronszerkezetéből gyökerező post neurotikus, pszichoszexuális, sludge/doom mocsokkal átitatott ’EP-jük 2 dalait egy olyan futurista, utópisztikus sci-fi filmzenéjéhez tudnám elképzelni. Amiben ahogy az borítójuk is mutatja a kobrafejű zöld Buddha UFO-k a galaxis egy távoli trágyadombjáról sugároznák a zenébe kódolt agymosó hullámaikat.  ΔT kóddal ellátott daluk szikrázó kaleidoszkóp hullámaiból előugró woogie-boogies stoner rákendróllos riffek egyfajta hipnotikus remegésé változnak a lassú vontatott, mély depresszióba fojtott morózus drone/doom tempók alatt. Igaz az ének torz mivoltából csak szöveg foszlányokat értek ki, de ez mit sem változtat azon, hogy a S2​(​Δt2​/​C​)​+​E folyamatosan sistergő, zizegő, kozmikusan cirkáló enyhén pszichedelikus-delej rockba kódolt űrhullámai remekül elegyednek össze a melankolikus post rock elszállós révületeivel.

Devla Mufflon Kód: UFO ISTEN CSÖCS, avagy a kozmikus kütyük, hallucinogén termékek és a pokol bűzlő trágyadombja.


Devla Mufflon facebook
Devla Mufflon - [He] 2s2 2p2 'EP 2014

Room Of The Mad Robots – Tripod: Wacken Showcase ’promo 2014

A budapesti Room Of The Mad Robots zenekar az idei év Wacken Metal Battle nemzetközi tehetségkutató hazai győzteseként augusztusban a Németországi Wacken Open Air metál fesztiválján is meg mérettette magát. Ez alkalomból készítették el 4 dalos kislemezüket Tripod: Wacken Showcase címmel, amit promóciós célokkal szórtak szét a fesztiválon.  És annak ellenére, hogy elmondásuk szerint ezt az anyagot rohamléptekben hozták össze, bizony nagyon jól szól.

A promót kezdő Political Organized Crime daluk eredeti változata már a 2009-es ˝Mechanical Sound Empire˝ első albumukon is siker nótaként szerepelt. Azonban ezt a dalt most még izmosabbra gyúrták fel a srácok. Erőteljesen lüktetnek és zakatolnak a morózus metálos riffek és az alóluk kiszűrődő elektronikuskütyü hangok igazán jó modern hangzást kölcsönöznek neki. Ez mondható el az őt követő Breeding dalukról is, ami a 2012-es ˝I Stray˝ albumukon debütált. Most ez is felfrissítve húzza egymás után a már jól ismert lassú vontatású riff témáit, amikben jókora Deftones, és némi NIN hatások bújnak meg. Ugyan ezek a hatások érezhetőek a már-már doomos vonaglású közép tempós Cavites című új daluk torzított fűrészgépes ritmikájában is. Mári Péter lebegősen felépített és finoman, lágyan kiénekelt énekdallamainak van valami földöntúli misztikus szépsége. De, hogy még se legyenek annyira egy síkúak, időnként megtöri őket egy-egy erősebb üvöltéssel, ami egyedi erőt sugároz a dalnak. Az Orectic szintén egy új szerzeményük ezen az anyagon. A nyers, masszívan riffelő gitárok és a keleties dallamvilágot megidéző elektronikus-pszichedelikus kütyük már önmagukban is delejező hatást váltanak ki, nem is beszélve Péter ordító, morgó, szavalós énekéről. Ez a dal mind zeneileg és mind hangulatilag nagyon jól el lett kapva. Abszolút nyerő szériás tétel nálam.

Ez az anyag, még ha csak promóciós céllal is készült egy új kislemezként is megállná a helyét. Remélem, azért a srácok hamarosan megosztják a nagy nyilvánossággal. Nem kellene a szőnyeg alá söpörni. 

Tagok: Mári Péter - ének, Berszán Miklós - gitár, Csaba András "Joe" - basszusgitár, Kertész László - dobok, Novaszel Attila - elektronikus kütyük

Room Of The Mad Robots facebook

Room Of The Mad Robots zenék

Dusty Chopper – Redneckek menni Amerika…

A budapesti Dusty Chopper egy fiatalos erőtől hajtott redneck/southern metál banda, akik körül mostanában igen csak felgyorsultak az események. Hamarosan megjelenő albumukkal októberben a világ egyik leghíresebb rock klubjában lépnek fel. Hogy pontosan miről van is szó és, hogy mi is az ő történetük, arról a zenekar énekesével, Picúrral és gitárosával, Borisszal beszélgettem még az Amerikai túrájuk előtt.

Sziasztok srácok! Először is mutassátok be a zenekart. Hogyan és mikor alakult a zenekar?

Picúr: Csókhömpöly! Úgy 2011 őszén alakultunk, miután egy verőfényes nyári délután arra eszméltünk, hogy az aktuális, Forget The Past nevű progresszív formáció végképp beadta a kulcsot. Az utolsó pár próbán már amúgy is elkezdte szárnyát bontogatni egy-két riff-röff, és miután eljátszottuk az FTP hattyúdalát, Borisz és jómagam - akkor még basszusgitárral a kézben – külön-külön megkerestük Levit azzal, hogy nem lenne-e kedve valami parasztmetál féle-fajta muzsika alá tolni a dobot.

Már a kezdetektől ebben a redneck southern stílusú kocsma füstös metál zenében gondolkoztatok?

Picúr: Ez így van. Legfőképp az a kitétel lebegett a szemünk előtt, hogy nem fogjuk szétizzadni-erőlködni magunkat számírások közepette. Engedtük, hogy gyökeret eresszen a bennünk élő tuskó, és arra koncentrálunk szám írás közben, amit az életben is szeretünk: A sör, a HáPé, whisky, és persze az asszony és állathús különféle formában történő magunkhoz vétele.

Időközben a kezdeti felállás kissé átalakult. Mi is történt közben?

Picúr: Valahol a tavaly nyár elején-környékén úgy alakultunk, hogy a volt vokalistánkkal elválnak útjaink. És mivel nem volt kilátásban, hogy szét fogjuk fesztiválozni az arcunkat a színpadon rengetve a kappanhájt, ezért a nyári szokásos takaréklángra tettük volna magunkkal együtt a mézes-borsos-mustáros karajt. No, nem a vegán diéta volt a konfliktus kirobbantója. De a lényeg, hogy miután ez bekövetkezett, pár hét morfondírozás után úgy döntöttem, hogy kézbe veszem a mikrofont. A basszus gitár már majdnem a szögre került, de út közben Somodi Dániel, az együttes ifjú titánja markába sikerült belenyomni. Hamar ráébredtünk, hogy ez egy remek döntés volt, továbbá sikerült elkerülni, hogy meglincseljenek a többiek, mert nem három évvel ezelőtt döntöttem így.

Ez a „minőségi” csere, ha jól sejtem, csak előnyére vált a zenekarnak?

Picúr: Határozottan. Teljesebbnek érezzük magunkat, mint valaha, és magunk mögött tudhatunk most már jó pár jól sikerült bulit.

Az új felállással ez év tavaszán újra rögzítettétek első kislemezetek a Tales Of The Swamp dalait, amivel remekül bemutattátok a megújult Dusty Choppert.

Picúr: Igen, ez volt a célunk. A régi anyaggal így utólag nem voltunk teljesen megelégedve, és mivel zenei csatorna főműsor idejébe nem tudtunk volna betörni rendhagyó produkciónkkal még egy kombájnnal sem, így emellett döntöttünk, s így ez egyfajta összehasonlítási alapot is tudott nyújtani.

Az újra felvett kislemezetekre nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a hamarosan megjelenő első albumotok előfutára is egyben. Pontosan mikorra is várható ez az album? Hol tartotok most a munkálatokkal?

Picúr: Ez volt egész konkrétan a másik célunk is, hogy bemutassuk, mi az, amire nagyjából számítani lehet. Igyekszünk az új anyagot jobban telerakni kapanyéllel és gőzekével.  Az album még idén ősszel, október eleje környékén megjelenik. Az utolsó simításokat végezzük. A készületekkel egy picit megcsúsztunk, mert az idei nyarat főleg erre szerettük volna szánni, de úgy alakult, hogy beesett pár buli a képbe, aminek amúgy rendkívül örültünk.

Az utóbbi időkben igen meglódult a zenekar szekere. Pár hónap alatt szinte beutaztátok fél Magyarországot, és szinten most is minden hétvégén koncerteztek valahol. Ha jól tudom összeakadtatok egy remek promóter céggel is, aki segít a külföldi koncertek leszervezésében is. Hogy, és honnan jött ez a kapcsolat?

Picúr: Van egy titkos fegyverünk, úgy hívják: Borisz és a szervezési képességein felül egyik módszere, amiről mondhatjuk, hogy a vérében van; kiválóak a reakciós képességei alkoholos oldatokban. Bővebben és leginkább első kézből Borisz tudna mesélni erről.

Borisz: Szeretem tartani a kapcsolatot emberekkel, és megismerkedni sok mindenkivel. Nekem legfőképp az számit, hogy mindenki jókedvűen távozzon a koncert helyszínről és általában ez sikerül is. A külföldi szervezőcég pedig nem más, mint a Horvát illetőségű Hammer And Tongs promotions, akik által közösen idehoztuk Budapestre illetve Esztergomba a Brazil Revengin zenekart Rio De Janeiro-ból, ezért cserébe pedig kapunk Európai dátumokat. Nagyjából ennyi a sztori. Az egyezkedés és a többi részébe nem megyek bele a dolognak, mert stresszes és unalmas.

Pedig a nagydurranás még csak most jön. Októberben, Amerikában, pontosabban Los Angeles-ben a híres Whiky A Go Go bárban léptek fel, ami egyben a hamarosan megjelenő albumotok külföldi bemutatója is lesz. Ennek mi is a története?

Borisz:  Egy időben baromira elegem lett a Magyar szervezkedésből és a semmittevésből, ezért indokolatlan email, telefon, facebook üzenet viharba kezdtem. Ennek folyománya volt a Hammer and Tongs-os együttműködés is. Mivel már többször jártam Los Angeles-ben és megismerkedtem ottani promoterekkel, zenekarokkal először a Los Angelesben honos a "The Drama" zenekarnak jutott az eszébe, hogy: "Te Borisz, neked van egy bandád, nem?" És lényegében elkezdődött ott is az egyezkedés, hogy miért is ne… Végül két koncertet is sikerült nyélbe ütni, két elég jó nevű klubban. Az egyik a Loaded @ Hollywood, amiért utólag is köszönjük az ENROT zenekarnak, hogy lehetővé tette, a másik pedig a világhírű Whisky A Go Go, ahol pedig személyesen a tulajdonost és booking agent-et kerestem fel, szintén rengeteg egyezkedés után meg is született a koncertszerződés minden részlettel és finomsággal. Aztán már csak az volt hátra, hogy meggyőzzem a zenekar többi tagját, hogy ezeket a koncerteket nem egy lidérces álomban szerveztem, hanem valódiak.

Lépet már fel magyar zenekar a Whisky A Go Go-ban? Mit éreztek, amikor meg tudtátok, hogy egy ilyen híres klubban fogtok zenélni?

Borisz: Nekem személy szerint először össze kellett kaparnom az államat a pincéből, amikor egyáltalán választ kaptam, hogy nagyon szívesen megcsinálják a bulit, és szereznek helyi bandákat mellénk, mi pedig jöjjünk Headliner-ként. A többiek részéről nem tudok nyilatkozni, de az arckifejezés valami ilyesmi volt: O_O ?!@?#'+ . Nem tudok róla, hogy valaha is játszott volna Magyar zenekar a Whisky-ben!? Ha neadjisten nem, akkor hurrá! Mi leszünk a jégtörők!

További tervek, koncertek a jövőre vonatkozóan?

Borisz: Picúr megpróbálja magát kialudni, és persze tovább rontjuk a zenekar hírnevét, hogy megpróbáljuk magunkat minden olajfoltos, savanyú sörszagú, whiskytől fanyar, pálinkával felöntött helyre eljuttatni.

Végezetül, pedig ha egy mondatban nektek kellene bemutatni a zenekart, ti mit mondanátok el magatokról?

Picúr: A grillező szélén megrekedt koromtól koszló, sör,- és töménypárlatok kipárolgásaiban pácolt fehérjepusztító aszfaltparasztok volnánk.

Borisz: Továbbá ez úton szeretnék Arnold Schwarzenegger felhívásával élni: GET TO DA CHOPPA!!!

Srácok, Köszönöm az interjút!

Mi köszönjük a lehetőséget és a hozzánk való nincs mit! ha-ha...

Dusty Chopper web

Dusty Chopper facebook

Dusty Chopper - Tales of the Swamp 'EP 2014

Dusty Chopper - Hell of a Ride (2014)

Nomad – Hotel Polimer (2014)

Emlékeztek még az egykori The Bedlam zenekarra? A fiatalabbaknak talán mára már nem sokat mond az egykori legendás banda neve, de az okosabb korosztály még jól emlékszik az 1987-ben a thrash metál vonalán indult kazincbarcikai csapatra. Akik 1994-es ˝Inside Ash˝ című albumukkal a mai napig egy örökérvényű és korszakalkotó zenét alkottak. De, hogy hogyan is merülhet fel a The Bedlam neve az új Nomad albumkapcsán? Ennek oka egyszerű. Én ezt a két zenekart nem tudom szétválasztani, főleg ha az alapító tagokat nézzük. A The Bedlam két fő mozgatómotorja Jánosi ˝Cicó˝ Szabolcs gitáros, dalszerző és Fodor ˝Fodi˝ Zoltán énekes, ritmusgitáros 2004-ben alapította meg Nomad zenekart. (Bár mára Fodi inkább csak a színfalak mögül szövegíróként segíti a csapatot.) Ekkora a Cicó-Fodi páros már 17 éve zenélt együtt, kisebb nagyobb megszakításokkal. Ebből 8 évet zenéltek együtt a The Bedlamban, ami 1995-ben feloszlott, illetve még egy főnixpróbálkozást tett X Bedlam néven 2009-ben. Lényeg, ami lényeg, hogy az egykori The Bedlam dobos Újvári ˝Petya˝ Péter születésnapi buliján 2004 novemberében fogalmazódott meg a Nomad ötlete, amit 2005-ben követett is az első demó, majd 2007-ben az első album VégÁl.om.. címmel. Ezután tagcserék, némi csönd… Majd úgy 2012 őszén, 2013 tavaszán a Nomád újfelállásban életjelet adott magáról. Ez az új felállás a következőként alakult: Cicó és Újvári Petya továbbra is maradtak a szokott posztjukon, basszus fronton a Neck Sprainből ismeret Nagy Levente játszik, Fodi helyett pedig a Csillag Születik Juhász Marcija vette át a mikrofont. Ezzel a felállással indultak meg újra a koncertek, a közös munkák, aminek eredménye a nemrégiben megjelent Hotel Polimer albumuk.

Az album 12 dalt foglal magában, amit a remekbe szabott A tenger meséivel indítanak. A dal üveghanghatásokkal megspékelt hangjai előidézik bennem annak a bizonyos ˝Inside Ash˝albumnak a varázslatos rezzenéseit. Remekül illeszkednek Cicó pulzálóbb, riff centrikusabb gitárjátékaival, amik még jobban kidomborodnak az Igazak álma körforgásszerű, ciklikus hullámokban visszatérő játékos témáiban. Igazi súlyt adnak a dalnak a refrén alatti röfögős riffek, amikbe Marci is beletorzítja a hangját. Az akusztikus-népdalos kezdésű Kimondhatatlan egy melankolikus, kissé talán társadalom és a mai politikai helyzetre nézve cinikus-kritikus hangvételű könnyed finom dallamokkal átitatott rádióbarát nóta.

˝Elnök úr kérem, itt minden rendbe van
Tele a limuzin és tele a tank.
Csúszik a pénz és a rendőrség oda csap,
hogy ha kell meg véd.

Ébredj már fel,
ébredj már fel,
szunnyad az oroszlán az állatkertben
itt mindenki alszik szépen csendben.˝

A grunge rock hangulatát és az alternatív/dark ritmusait egymásba ötvöző címadó Hotel Polimer egy groteszk, műanyag angyalszárnyú tükröt tart mindennapi életünk elé. Szövegileg ironikus kérdéseket tesz fel egy olyan sablonos létformáról, amelybe mindannyian elégedetten be vagyunk zárva. És talán az ebből való kitörés vágyunkat akarja hangsúlyozni a dal végi refrén Pink Floyd - A Fal gyerekkórusához hasonló ordibálós kiemelésével. Hétköznapi életünk érzelmi kiüresedésének, elanyagiasodott mátrixának újabb nyomai elevenednek meg a Várj még pulzálva lüktető rockosabb, és a Mammonország lágyra hangolt lélekfalóan slágeres melankóliájában. Akik a füledbe mászva ringatnak, nyugtatnak, majd, mint az álmok széttörnek a  gitár riffek kőkemény szirtjein.

˝Mennyit ér neked a kényelem
kérdezem, ha nincsen érzelem.
S nincs, határ
az igazság kimondva néha fáj.

Panel rengetegben él a félelemben él az életért.
Még sem él azért a célért, amit az élet ért (amit az élet ért).˝

Az ezt követő Légy jó számomra a szinti-pop-os betétjei miatt első hallásra kissé furcsának tűntek. De az utánuk jövő mélyen lopakodó szigorúbb riffek és a pöfögő basszus témák rögtön meggyőznek, hogy ebben is ott lobog a rock slágerlisták tüze, amik tovább lángolnak a Fájdalom G. erősörvényű, tomboló szúzásában és Cicó egyedi, zseniális megoldású szólóiban. És, hogy lehet-e ezeket a szólókat még tovább überelni? Arra igenlő bizonyítékot adnak a Fájnak a szavak szirmonként kinyíló keserűen édes melódiái és üveghangon kipengetett szólói. De nem csak Cicó gyémánt csillogású gitárjátéka dicsérendő. Marci egész eddig varázslatos, a finom könnyedség érzelmével és rockos keménységgel énekli ki magából dallamait. Amiket tovább kamatoztat, az Enged, hogy mégegyszer, Ne félj! és az albumzáró Ajtók a mennybe facebook generációjának nagy ívű rock témáiban.

˝Ez itt a Facebook generáció
Nem szól a Luxemburg rádió
a Világ végén, a világ végén˝

Fotó: Márk A. Rosta

Mindent összevéve a Nomad ˝Hotel Polimer˝ albuma a kissé alter-rockos slágeres hangulatával egy kellemes szívfoltja lett a magyar rock zene palettájának. Lesz, aki befogadja, lesz, aki nem… Nekem mindenesetre jól estek az album (lelkemet megérintő, és annak a bizonyos imádott The Bedlam album dallamait megidéző) dallamai, szürrealista, de mégis komoly hangvételű szövegvilága. Amik néha olyanok, mint egy belül rég elnyomott álom lázadó kiáltásai. 

Nomad facebook

Septicmen – Glamorama ’EP 2014

Vigyázat, Thrash körzet!

Az 1992-ben alakult várpalotai Septicmen zenekar jócskán átlépte fennállásának 20. évfordulóját. A zenekar kezdeti időszakát demo felvételeket készítésével (Demo 1. – 1993, Menekülők csapdák között – 1995) koncertezéssel, fesztiválozással töltötte. Majd 1996-tól 1998-ig szüneteltették a tevékenységüket. 1998-ban Szeptember címen megjelentették első 5 számos EP-jüket, amit már országosan is terjesztettek. 2000-ben a NP Records kiadásában Dogma címmel jelent meg első lemezüket. 2004-ban Origó címmel már szerzői kiadásban jelentették meg második lemezüket a Metal Hammer terjesztésében. Közben turnék, fesztiválok és ez évben elkészítették videoklipjük, ami az akkori VIVA TV-n debütált. 2005-ben Central címmel egy kislemezt jelentettek meg, majd 2007-ben vették fel harmadik lemezüket, ami Negative néven az év végére jelent meg. Ezt követi egy 14 állomásos országos turné, majd 2009-ben a soron következő negyedik albumuk Transit címen, amin 14 alap thrash nóta hallható. A 2012-es Isolate albumok dalai még ettől is zúzósabbak, csonttörőbbek. 2013-ban Axioma néven egy 3 dalos EP-t jelentettnek meg, majd ezután 2014-ben, szintén egy 3 dalos EP-vel jelentkeznek Paranoia néven. Pár hónappal később, szintén 2014-ben jelentetik meg Glamorama EP-jüket. Az EP szintén 3 dalt tartalmaz, és némileg van egy olyan, hogy kötődik az év elején megjelent Paranoia EP-jükhöz. 

A Darkness (in memorian Jeff H.) című EP-t nyitó dalukat, mint ahogy a címe is mondja a tavalyi év során tragikusan elhunyt Slayer gitárosnak Jeff Hennemannak ajánlják. Ebből kifolyólag nem is csoda, hogy a súlyos riff-pengék olyan gyilkos Slayer éllel vannak megfenve, amik kíméletlenül kaszabolják le arcunkat a földig. Az ezt követő Oracle tovább viszi a fejleszakító headbengelős dagonya zúzást a gitárszólók finom Bay Area-s vonalával, míg a záró Thorn daluk riffeiben már egy zordabb, mocskosan punkosabb, (The Exploided – Beat the Bastards) gégehörgős vonala képviselteti magát. 

Septicmen ˝Glamorama˝ EP-je ízes kis thrash zúzda. Amik mellé csak ajánlani tudom többi anyagaik meghallgatását is, amit a weboldalukon meg is tehettek. Továbbá részemről egy hatalmas főhajtás és Respect a zenekarnak, hogy ennyi éven keresztül kitartottak a magyar zene nem mainstream oldalán.

Septicmen web

Septicmen - Glamorama 'EP 2014 

Grizzly – Rapturous Decay (2014)

Két évvel ezelőtt, amikor először meghallgattam a Grizzly ˝Fear My Wrath˝ agresszíven megszólaló stoner medve metálját egyből mellbe vágtak a belőle áradó lendületes, erőszakos dühös riffek, Oszkár üvöltése és az album koszos nyersessége. Ezeknek a nyers és dühös riffeknek, a Fear My Wrath albumuk veszett hangulatú hat dalának folytatásaként jelentették meg a nem régiben, speciális formában is kiadott Rapturous Decay albumukat. (A speciális megjelenésről már mindenki elmondta azt, amit lehetett… limitált darabszámú, gravírozott faborítású pendrive, ami egy frankó kis fémdobozba van bezárva a borítóval, melynek hátoldalán a setlist olvasható… Szuper ötletes elvégre ez a XXI. század. Bár ha jól emlékszem pár éve a Conan’s First Date is megjelentette ilyen formában egyik anyagát, csak épp az sörnyitó alakú pendrive volt.)

A Grizzly szintén hat dalt tartalmazó ˝Rapturous Decay˝ albuma egy olyan visszafogottan fortyogó, gőzölgő iszapos gyűlölettel nyit, amiben a Monolith riff szörny szülötteinek agyarai komótosan rágják le húsunkat a csontjainkról. A lassú, zaklatott gonosz ritmusok kígyókként tekerednek be hallójáratainkba, hogy tudatunkba belülről hintsék el a félelmet. Amik tovább gyötörnek a Pass Those Pills szorongó, marcangoló rövid szünetekkel megtört depressziós hullámaival. Finom megnyugtató rezdüléseket hoznak a dal bluesos témáinak panaszai és a dalvégi szájharmonikás hangulat könnyedén lenyeleti velünk azt az élénkítő életszerű tablettát, amiből ez a dal is táplálkozik. Egy állatba szunnyadó, visszafojtott agresszió erejével törnek ki ránk a Ride Along prédára vadászó rettenetes riffei. Ez az agresszió mit sem veszít erejéből az őt követő The Sliver Key dalukban, ami egyben az album legerősebb, és legagresszívebb témája is. A dal morózus riffei csendes szörnyként vadásznak ránk és legyilkolnak. Ez egy komplex, összetett dal a vérmesen üvöltő csordavokáljaival, a lassan, súlyos mocsokban vonagló iszapos blues témájával és a refrén imaszerű ismételgetésével, ami érzékeinket mohón eszik. Igaz botfülemnek hiányzik a dal végér egy kis monoton szájherflis kesergés,amitől talán még tökéletesebb lenne a dal gyilkolása. Az album végére maradt az varacskoló címadó dal páros. A Rapturous Decay Pt. 1-2. lelkünk szorongó apró lényeit szabadítják ködös tudatunk felszínére, hogy ott fröcsögő horogszerű, mélyre nyúló kampós agyar riffeikkel végleg elménk gyökereibe rágják magukat.

A Grizzly új albuma számomra bebizonyította, hogy a srácok a barlang mocskában eltöltött két év alatt sokat változtak, fejlődtek és jobban összeértek. Nem csak a hangzásukban lett jelentős változás, hanem zenéjük agresszív nyersességének tematikája is. Ez a nyers tematika továbbra is zenéjük alapja, amit mára már egy letisztultabbak és finomabbak formában, de továbbra is 100%-os energiával adnak elő. Arról nem is beszélve, hogy az időközbeni basszus poszton történő váltás is csak előnyére vált a zenekarnak. Kürti ˝death˝vonalról hozott dallamos basszusfutamai nagyon jó ritmusszekcióba fonódnak össze Ármin dobjátékával, ami pergősebb, dallamosabb és már koránt sem nem olyan feszesen katonás, mint régebben. A 2 gitáros-páros, Arián és Domi továbbra is hozzák a megtört döngölős sludge-stoner riffeiket, amiket élvezetesen vegyítenek némi délies blues és sivatagos rock elemekkel. Oszkár pedig továbbra is remekül bánik hangjával és talán másik zenekarából adódóan az újonnan hozott, finomabb és dallamosabb énektémái mellett továbbra is egy veszett medve dühével üvölti és ordítja le fejünket, legyen szó akár az album hallgatása közben a hangszórókból, vagy élőben a koncerteken. Összefoglalva a Grizzly ˝Rapturous Decay˝ albuma egy őrjöngő veszélyes, fenyegető ragadozó. Ami ha le vadász, szétmarcangol, megesz, és utána nem leszel más, mint a nedves őszi avaron hátrahagyott gőzölgő medve ürülék. 

Grizzly facebook

Grizzly - Rapturous Decay (2014)