Két évvel ezelőtt, amikor először meghallgattam a Grizzly ˝Fear My Wrath˝ agresszíven megszólaló stoner
medve metálját egyből mellbe vágtak a belőle áradó lendületes, erőszakos dühös
riffek, Oszkár üvöltése és az album koszos nyersessége. Ezeknek a nyers és
dühös riffeknek, a Fear My Wrath
albumuk veszett hangulatú hat dalának folytatásaként jelentették meg a nem
régiben, speciális formában is kiadott Rapturous Decay albumukat. (A speciális megjelenésről már mindenki
elmondta azt, amit lehetett… limitált darabszámú, gravírozott faborítású
pendrive, ami egy frankó kis fémdobozba van bezárva a borítóval, melynek hátoldalán
a setlist olvasható… Szuper ötletes elvégre ez a XXI. század. Bár ha jól emlékszem
pár éve a Conan’s First Date is megjelentette ilyen formában egyik anyagát,
csak épp az sörnyitó alakú pendrive volt.)
A Grizzly szintén hat dalt tartalmazó ˝Rapturous Decay˝ albuma egy olyan visszafogottan fortyogó, gőzölgő iszapos
gyűlölettel nyit, amiben a Monolith riff szörny szülötteinek
agyarai komótosan rágják le húsunkat a csontjainkról. A lassú, zaklatott gonosz ritmusok kígyókként tekerednek be hallójáratainkba, hogy tudatunkba belülről
hintsék el a félelmet. Amik tovább gyötörnek a Pass Those Pills szorongó,
marcangoló rövid szünetekkel megtört depressziós hullámaival. Finom megnyugtató
rezdüléseket hoznak a dal bluesos témáinak panaszai és a dalvégi szájharmonikás
hangulat könnyedén lenyeleti velünk azt az élénkítő életszerű tablettát, amiből ez a dal is táplálkozik. Egy állatba szunnyadó, visszafojtott agresszió erejével törnek
ki ránk a Ride
Along prédára vadászó rettenetes riffei. Ez az agresszió mit sem veszít erejéből az őt követő The Sliver Key dalukban, ami egyben az album legerősebb, és legagresszívebb témája is. A dal morózus riffei csendes szörnyként vadásznak ránk és legyilkolnak. Ez egy komplex,
összetett dal a vérmesen üvöltő csordavokáljaival, a lassan, súlyos mocsokban vonagló iszapos blues témájával és a refrén imaszerű
ismételgetésével, ami érzékeinket mohón eszik. Igaz botfülemnek hiányzik a dal végér
egy kis monoton szájherflis kesergés,amitől talán még tökéletesebb lenne a dal gyilkolása. Az album végére maradt az varacskoló címadó dal páros. A Rapturous
Decay Pt. 1-2. lelkünk szorongó apró lényeit szabadítják ködös tudatunk
felszínére, hogy ott fröcsögő horogszerű, mélyre nyúló kampós agyar riffeikkel
végleg elménk gyökereibe rágják magukat.
A Grizzly új albuma számomra bebizonyította, hogy a srácok a
barlang mocskában eltöltött két év alatt sokat változtak, fejlődtek és jobban
összeértek. Nem csak a hangzásukban lett jelentős változás, hanem zenéjük agresszív
nyersességének tematikája is. Ez a nyers tematika továbbra is zenéjük alapja, amit mára
már egy letisztultabbak és finomabbak formában, de továbbra is 100%-os
energiával adnak elő. Arról nem is beszélve, hogy az időközbeni basszus poszton
történő váltás is csak előnyére vált a zenekarnak. Kürti ˝death˝vonalról hozott
dallamos basszusfutamai nagyon jó ritmusszekcióba fonódnak össze Ármin dobjátékával,
ami pergősebb, dallamosabb és már koránt sem nem olyan feszesen katonás, mint
régebben. A 2 gitáros-páros, Arián és Domi továbbra is hozzák a megtört
döngölős sludge-stoner riffeiket, amiket élvezetesen vegyítenek némi délies
blues és sivatagos rock elemekkel. Oszkár pedig továbbra is remekül bánik
hangjával és talán másik zenekarából adódóan az újonnan hozott, finomabb és dallamosabb
énektémái mellett továbbra is egy veszett medve dühével üvölti és ordítja le
fejünket, legyen szó akár az album hallgatása közben a hangszórókból, vagy élőben
a koncerteken. Összefoglalva a Grizzly ˝Rapturous
Decay˝ albuma egy őrjöngő veszélyes, fenyegető ragadozó. Ami ha le vadász, szétmarcangol,
megesz, és utána nem leszel más, mint a nedves őszi avaron hátrahagyott gőzölgő medve
ürülék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése