A soproni Lowfellow-t 2005 elején alapították Kárpáti Péter és
Züng Illés gitárosok, akikhez később csatlakozott Zistler Roland dobos, Tamási
Áron basszusgitáros és Ványi Szilárd énekes. Súlyos sludge ’n’ roll zenéjüknek
gerincét a több lóerős stoner/sludge riffek alkották de épp úgy fellelhetőek
benne a klasszikus doom és a keményebb blues rockos témák is, amik pl,: a
masszív lüktetésű ˝Burnt My Boats˝ daluk horog-riffeléseiben is jól észrevehetőek.
2007-ben a csapat egy 4 számos promo anyagot készített, melynek hatására
meghívást kaptak Bécsbe a II. DOOM OVER VIENNA fesztiválra. 2008-nam
még voltak koncertjeik de utána földbe állt a banda. Züng Illés időközben a
szintén soproni Giant Horizon soraiban segédkezett, de az már egy másik
történet.
A Lumberjack Commando
most megjelent The Heritage’EP-je számomra a hazai underground zene stoner/doom
és stb. vonalának 2015-ös évének erős kezdését jelenti. Ez év naptári tavaszáig
7 zenekar jelentette be, hogy valamiféle (kis-nagylemezzel) új anyaggal
jelentkezik. Ennek tudatában bízván állíthatom, hogy lesz mit hallgatnunk és én
is igyekszem a megcsömörlésemből asszimilálódva valóbban elkezdeni ezt az évet.
Előzményekben csak annyit, hogy nagykanizsai favágóink már tavaly ősszel
jelezték bevonulásukat a szegedi Black Hole Sound stúdióban ahol is
elkészítették új négy dalos lemezüket. Azt kell, mondjam már első hallásra
érezni, hogy a The Heritage a csapat 2013-as The
Bad Memories Lodge anyagához képest egy sokkal erőteljesebb és kiforrottabb
stúdió anyag lett. A stílus köszönhetően a metálosabb vonalnak és az ének
dallamosabb témáinak kicsit változott ugyan az első lemezhez képest. Döngölősebb,
feszesebb, a gitárok riff-centrikusabbak és egyben keményebbek is lettek, de
ugyanakkor megmaradt bennük a jellegzetes southern/groove-os ” favágós” ízek
is.
Ezek a jellegzetes ízekkel érezhetőek a War lassú és komótos
vontatású röfögéseiben. A gitárok ontják magukból füstös mocsarat, Ádám pedig a
stílustól elvárt énekhanggal ellentétben egy remek fejhangra pakolt gazdag hard
rockos énektémáival énekli ki dallamait, amiket megerősít egy-két jó helyen, s
jó időben odarakott erősebb rekesztéssel. Az ezt követő Lunar Journey fűrészgépes
ikergitárjai egyfajta Candlemass/Down kozmás esszenciától szó szerint szarják magukból
a királyi riffeket. Ádám rekedtes hangjában vannak olyan pillanatok, amelyekben
Dave Mustaine egy-egy jobban elkapott énektémái elevenednének meg ezzel is adva
egy jó adagnyi metálos töltést az amúgy sem gyenge forgácsoláshoz. A Helpless
Rage egy igazi döngölős groove metálosan fűrészelő veszedelem, amik
rendesen beletolják az izomlázat a nyakunkba. De nem kisebb húzása van az album
legsúlyosabb, már doomosnak mondható The Red Code mélyen vontatott vészterhes
gitárjainak sem. A riffek akár a nehéz
kövek egymásután gördülnek a nyakunkra egészen az újabb groove nyújtásokkal
telepakolt fináléig.
A ˝Lempő˝(ahogy magukat hívják) ezen anyagán jelentősen
érezhető a zenei fejlődés. Bár zenéjük a stílusnak megfelelő alapokból táplálkozik,
mégis a becsempészett metálosabb és az énekben megbúvó hard rockos dallamokba
csomagolt témákkal sikerült nekik valami egyéni, sajátos anyagot készíteni. Ezzel
az én szememben - bár már eddig is - túllépték a tucat bandák egy kaptafa 92%-os
vonalán.
Tagok: Péter Tamás - gitár, Kun Ádám - ének, Parti Péter - basszusgitár, Pálvicz Norbert - dobok, Jánosi Péter - gitár
A debreceni Sexy Rodeo zenekar 2012 nyarán alakult Pósafalvi Krisztián basszusgitár, Ujj Roland gitár-ének, és Szabó Máté dobos triójaként. 2013 januárjában Molnár Attila Vajk szintetizátor-ének csatlakozásával lett teljes a felállásuk és azóta egyfajta szabad stílusú zenei irányban nyomják a rákkenróllt. Elmondásuk szerint erre a szabad stílusra legjobban Hendrix, Iggy Pop, Led Zeppelin, QOTSA, Pear Jam munkásságai hatottak. Ezekből már sejthetjük, hogy zenéjükben épp úgy megtalálhatók a grunge-os, sivatagi rockos elemek, mint ahogy a korai hard rockos, kissé vintages aktuális formák, aminek remek hangulatát Molnár Attila szintetizátor játékai adják.
A tavalyi év vége felé kiadott demójuk remélhetőleg a hamarosan megjelenő albumuk előfutára. A demón három előzetes dal szerepel a már fentebb említett stílusjegyekkel megfűszerezve, illetve annál jóval többel is. Ülő Bika tételük sivatagos lendülete QOTSA féle poros alap riffekre épül, befejezésként pedig egy pszichedelikus vintages szintetizátor/vokál tripet kapunk. Érték című daluk egy psy/funky rádióbarát sláger szerzemény erősebb wow pedál cifraságokkal és delejesen nyújtott hangfoszlányokkal, amik átszöknek az Apollo dallamosan elszállós nagy körívű gitárszólókkal alátámasztott post-space rockjába.
Engem elkapott a Sexy Rodeo hangulata. Várom az albumot, és remélem, hogy a koncertjeiken lesznek, vagy inkább alkalmaznak diaporámás, illetve egyéb képi háttér-vetítések, mert azok még jobban feldobná ennek a mágikus zenének az egyedi stílusát. Időközben a csapat egy klipet is készített Tűkön címmel, itt láthatjátok:
Miközben hallgatom az Sentio Ergo Sum 2012-es ’EP-jét örömmel nyugtázom azt a tényt, hogy a magyar undergroundba újra visszalopják magukat a korai ’90-es évek melankolikus ős-doommal kevert súlyosabb death metalos ritmusai. A szegedi Sentio Ergo Sum 2010-óta működik, folyamatosan bár a zenekar története jóval korábbra nyúlik vissza. A banda ötletgazdája, életben tartója Mezér János – énekes, aki 2006-ban állt elő a zenekar ötletével. Időközben, mint az nálunk oly jó szokás tagcserék, koncertek, majd 2009-ben az első demó, ami csak szűk körben forgott és csak egy bemutatkozó dalt tartalmazott. Ez után egy kis szünet, majd az újjászületés, ami énekes nyugtalanságának köszönhetően. Ennek eredményeként a 2012-es Sentio Ergo Sum ’EP már egy rendezettebben és sokkal felkészültebb körülmények között született meg. Mezér János olyan a hazai underground death, black, doom metálján edződött zenésztársakat toborzott maga köré, akik már korábbi csapataikkal, vagy épp aktuális zenekaraikkal már bőven bizonyítottak. Jelenlegi felállásuk: Szenti Attila –gitárok (Athame, ex-Evil’s Tears), Kovács Bence – basszusgitár (ex-P.O.T., ex- Checkpoint Charle) Magony Tivadar - billentyűs hangszerek (Esőtáncos), Szenti Árpád – dobok (Athame, Fall, Kerecsensólyom, Mörbid Carage, ex-Evil’s Tears, ex-Ahriman).
Az Sentio Ergo Sum első, három dalos ’EP-jére a sötét, melankolikus ős-doommal kevert, billentyűs hangszerekkel aláfestett súlyosabb death metalos riffek a jellemzőek. A dalokból ösztönösen árad a korai Anathema, My Dying Bride, Swallow the Sun, Soliloquium, vagy magyar vonatkoztatásból Dying Fields, Öröm, Autumn Twilight jellegzetes öngyilkos hangulata. Már az első daluk, a Segíts! egy igazi érfelvágó tétel a misztikusan nyitó zongora játékával és a lassan síró dallamos gitárjaival. A dal központjában egy könyörgő, reményt vesztett segélykiáltás áll. Ami akár lehet a mi belső poklunk labirintusában bolyongó énünk fájdalmas nyüszögése, vívódása. Hasonlóan a reménytelenségről, életről való lemondásról szól a következő, Siratók című daluk is. A lassú sodrású doom riffek és az orgona vészterhes hangjai hosszú gyászmenetként követik a hol darkos témájú, máskor behörgő erősebb éneket. A záró Sentio Ergo Sum tovább kongatja lelkünk vészharangjait, mellőzve a tiszta énekhangokat helyettük hidegrázós hörgéseket, morgásokat szólaltatva meg ezzel adva némi funeral doom gyász leheletet a dalnak.
Bár biztosra veszem, hogy az Sentio Ergo Sum zenéje csak egy szűk réteget fog megtéríteni, és ezt a stílust sem fogja megújítani. Azért remélem, hogy sokan elkapják azokat a pillanatnyi hangulatokat, amik megbújnak dalaikban, és folyamatosan vívódó lelkületünkben is. A zenekar egyébként hamarosan új anyaggal jelentkezik.
Feloszlásuk után másfél évvel egy eddig sohasem hallott dallal állt elő a Steam Engine. Az Orphan akár vehetnénk a nyírmadai post-instrumental trió utolsó hattyúdalának is. De ez számomra valahogy mégis több ennél. Eddig kevés olyan magyar zenekarral volt dolgom, akiknek sajnáltam volna a feloszlását. Bár igaz még vannak is bőven, akik feloszolhatnának... de ez más lapra tartozik. A Steam Engine feloszlásával viszont egy olyan mikromolekulányi űr tátong a magyar rock/metál zene palettáján, amit szerintem senki nem tud betölteni. Sajnos hazánkban eddig vajmi kevesen éreztek rá a post metál és a dallamos progresszivitás dinamikus, egyben bizsergetően gyilkos ritmusainak egyesítésére. Igaz nem is ölik túlzottan agyon magukat a zenekarok, hogy valami újjal rukkoljanak elő. Kényelmesebb befeküdni a már kitaposott, kitúrt varacskolásban és nyomatni a tutit. Bár az érdekes tény, hogy a Nyírségi zenekarok szeretnek az újhoz nyúlni. Mint példának okáért az egykori 4400 elnevezésű nyíregyházi ˝HC/stoner˝ csapat, akiknek a romjaira, vagy fél romjaira épült a Kuplung Klán. De említhetnénk, a Ken Licks Barbie drone-rockabillys stonerjét, vagy a Strangel dühösen lüktető insrtumental death/doom/sludge riff kaszabolásait, amik olyan erővel csapnak arcon, mint egy péklapát. És ne feledkezzünk meg az egyedi megszólalású nyírbátori Drow sludge/death metáljáról sem.
Szóval a Nyírségi srácok nem egy hattyúdallal, nem egy utolsó dallal álltak elő, ha nem a legelsővel. A dal témája még akkor íródott amikor Rebák Tibi és Szirota Márió még csak közösen jammelgetett és még a Steam Engine-ről szó sem volt. Csak jóval később, a godisnowhere ‘EP írása közben került újra elő az Orphan témája. De még sem került rá az utolsó kislemezükre. De, hogy milyen is az Orphan? Az elejétől a végéig a feszes tempók a mérvadóak. Egyértelműen a metálosabb darálós gitár riffeké a hangsúly, amikből elő ugrik egy-egy groove-os nyújtás. A dob és basszus szekciója pedig sodrón kísér végig a Steam Engine utolsó pöffenését. Amire csak azt tudom mondani, hogy respect srácok, és köszönöm.
Az Astru olyan egyszemélyes extrém death/black metál zenei formáció, amelynek gyökereit a ’90-es évek elején WRL vezetésével indult Unholy Blasphemies zenekar soraiban kell keresni. Az Unholy Blasphemies komoly elszántsággal vetette bele magát az akkori hazai death/black metál életbe. Azonban, idővel a zenekar 2/3-a ráunt a zenekarozásra és levetette magáról mindazokat a kliséket, amit ez a szubkultúra "ráerőltetet". Astru zenei és önkifejezési igényei ettől nem szűntek meg. Rá jellemzően ezeket az igényeket introvertált módon, öncélúan oldotta meg. A későbbiekben olyan stílusirányzatokat, műfajokat érintett, amikben improvizatív zenei elképzeléseit egyedül, egyedileg tudta megvalósítani. Astru történetének időfonalán azonban sok évnek kellet eltelnie ahhoz, amíg visszatért a death/black metál ösvényére és testet öltött első önálló, a nevével kiadott In The Mirror albuma.
Astru - In The Mirroralbuma az elmúlt évek kísérletező, önkereső útjának terméke. A benső sötétség, a személyes káosz, feszültség és embergyűlölet zenei megvalósítása. Dalait alapvetően a sötét, groteszk black metál vonaláról érdemes megközelíteni. Érezhetően jelen vannak bennük a zajos, nyugtalanító hangok, a destruktív díszharmónia, a gonosz, éj fekete gyűlölet, kiábrándulás és magány érzelmi képei. Az Astru ˝ In The Mirror˝ albuma merészen szembenézet minket hétköznapi életünk káoszával és apokalipszisével. Tudatosan formálja meg bennünk saját lelkünk, Istenünk hiányát. A dalokban a zene dominál, ellenben a szövegek torzzá formált előadásmódjáról és mondanivalójáról saját szavaival így vall: - „A szövegek nem egyértelműek, mondani valójuk le vannak csupaszítva. Nagy általánosságban azokról a személyes érzésekről szólnak, amit egy Isteniességet kereső elme érez egy teljesen Istentelenné vált világban. Természetesen nem keresztényi értelemben.”
Apprehensive - Valami van a levegőben, valami fekete méreg. Nap, mint nap tapasztalom az őrületet körülöttem az emberek tekintetében, a viselkedésükben. A megérzés erős és elfojthatatlan, nyugtalanná tesz és fáj. De ez a megérzés erő, hatalom, amire figyelnem kell, mert tévedhetetlen.
Earth Inferno - A normalizált emberi élet érthetetlen és elfogadhatatlanul hitvány. Az értékrendekben elfogadottá vált bódító anyagok primitívek, a módszer maga is szánalmas. Viszont létszükséggé vált, mert rengeteg az önkényszer, a tehetetlenség. Az öngyilkosság, mint kiút hősies és magasztos ezzel szemben. Az élet misztériumára nem a halál ad választ. A felszínesség, szemellenzősség viszont abszolút értelmetlenné teszi ezt üressé, földi pokollá.
Fright - A tiszta szándékú emberekben fokozódó pánikról szól, a kétségbeesésről, amikor kezd a talaj kicsúszni a lábuk alól. Arról a végső pillanatról, amikor végérvényesen szembesülnek a tévedésükkel, amikor a saját késükben dőlnek.
Dark Infinity - A sláger. Az éji magány megnyugtató, kényelmes, vagy a jövő nyomasztó gondolatai kísértik, és vergődő álmokat hoz.
Daydreamer - Az álmodozó, aki elképzel egy idillt ahová gondolatban menekül, hogy megnyugvást találjon. Esetleg küzd azért, hogy elérje, és ha így lesz, mégsem leli benne nyugodalmát. Az álmodozó, aki egy álomvilágban él a valóság nem érdekli. Az egyensúly viszont azok kiváltsága, akik a határokat ismerik és használják.
Merciless - Arról az embertípusról szól, akinek nem jelent gondot vagy lelkiismereti problémát a gyilkosság. Ezeket az embereket békeidőben elítéli a társadalom, de egyéb más alkalmakkor hősként tekint rá.
Withdrawal - Szembefordulni a kötelező kosszal békésen és szelíden nem lehet a gyógyulás fájdalommal jár. Aki tisztán lát máshogy éli meg a dolgokat, máshogy látja a világot és embertársait. A barátokra barátként,az ellenségekre ellenségként tekint.
In The Mirror - A tükör, amiben igazi valónkat láthatjuk. A tükör, amibe nem nézünk bele. Mosolygunk egymáson, de önmagunk szánalmasságát nem fogadjuk el. A tükörben önnön halandóságunkat kéne látnunk és feltennünk a kérdést önmagunknak: - Miért akarsz élni?
Colours Of War - A háború az önpusztítás globális változata. Az ember „egészséges” igénye a radikális változásra, és egyértelmű bizonyíték degenerációjára.
