Feloszlásuk után másfél évvel egy eddig sohasem hallott dallal állt elő a Steam Engine. Az Orphan akár vehetnénk a nyírmadai post-instrumental trió utolsó hattyúdalának is. De ez számomra valahogy mégis több ennél. Eddig kevés olyan magyar zenekarral volt dolgom, akiknek sajnáltam volna a feloszlását. Bár igaz még vannak is bőven, akik feloszolhatnának... de ez más lapra tartozik. A Steam Engine feloszlásával viszont egy olyan mikromolekulányi űr tátong a magyar rock/metál zene palettáján, amit szerintem senki nem tud betölteni. Sajnos hazánkban eddig vajmi kevesen éreztek rá a post metál és a dallamos progresszivitás dinamikus, egyben bizsergetően gyilkos ritmusainak egyesítésére. Igaz nem is ölik túlzottan agyon magukat a zenekarok, hogy valami újjal rukkoljanak elő. Kényelmesebb befeküdni a már kitaposott, kitúrt varacskolásban és nyomatni a tutit. Bár az érdekes tény, hogy a Nyírségi zenekarok szeretnek az újhoz nyúlni. Mint példának okáért az egykori 4400 elnevezésű nyíregyházi ˝HC/stoner˝ csapat, akiknek a romjaira, vagy fél romjaira épült a Kuplung Klán. De említhetnénk, a Ken Licks Barbie drone-rockabillys stonerjét, vagy a Strangel dühösen lüktető insrtumental death/doom/sludge riff kaszabolásait, amik olyan erővel csapnak arcon, mint egy péklapát. És ne feledkezzünk meg az egyedi megszólalású nyírbátori Drow sludge/death metáljáról sem.
Szóval a Nyírségi srácok nem egy hattyúdallal, nem egy utolsó dallal álltak elő, ha nem a legelsővel. A dal témája még akkor íródott amikor Rebák Tibi és Szirota Márió még csak közösen jammelgetett és még a Steam Engine-ről szó sem volt. Csak jóval később, a godisnowhere ‘EP írása közben került újra elő az Orphan témája. De még sem került rá az utolsó kislemezükre. De, hogy milyen is az Orphan? Az elejétől a végéig a feszes tempók a mérvadóak. Egyértelműen a metálosabb darálós gitár riffeké a hangsúly, amikből elő ugrik egy-egy groove-os nyújtás. A dob és basszus szekciója pedig sodrón kísér végig a Steam Engine utolsó pöffenését. Amire csak azt tudom mondani, hogy respect srácok, és köszönöm.
Az Astru olyan egyszemélyes extrém death/black metál zenei formáció, amelynek gyökereit a ’90-es évek elején WRL vezetésével indult Unholy Blasphemies zenekar soraiban kell keresni. Az Unholy Blasphemies komoly elszántsággal vetette bele magát az akkori hazai death/black metál életbe. Azonban, idővel a zenekar 2/3-a ráunt a zenekarozásra és levetette magáról mindazokat a kliséket, amit ez a szubkultúra "ráerőltetet". Astru zenei és önkifejezési igényei ettől nem szűntek meg. Rá jellemzően ezeket az igényeket introvertált módon, öncélúan oldotta meg. A későbbiekben olyan stílusirányzatokat, műfajokat érintett, amikben improvizatív zenei elképzeléseit egyedül, egyedileg tudta megvalósítani. Astru történetének időfonalán azonban sok évnek kellet eltelnie ahhoz, amíg visszatért a death/black metál ösvényére és testet öltött első önálló, a nevével kiadott In The Mirror albuma.
Astru - In The Mirroralbuma az elmúlt évek kísérletező, önkereső útjának terméke. A benső sötétség, a személyes káosz, feszültség és embergyűlölet zenei megvalósítása. Dalait alapvetően a sötét, groteszk black metál vonaláról érdemes megközelíteni. Érezhetően jelen vannak bennük a zajos, nyugtalanító hangok, a destruktív díszharmónia, a gonosz, éj fekete gyűlölet, kiábrándulás és magány érzelmi képei. Az Astru ˝ In The Mirror˝ albuma merészen szembenézet minket hétköznapi életünk káoszával és apokalipszisével. Tudatosan formálja meg bennünk saját lelkünk, Istenünk hiányát. A dalokban a zene dominál, ellenben a szövegek torzzá formált előadásmódjáról és mondanivalójáról saját szavaival így vall: - „A szövegek nem egyértelműek, mondani valójuk le vannak csupaszítva. Nagy általánosságban azokról a személyes érzésekről szólnak, amit egy Isteniességet kereső elme érez egy teljesen Istentelenné vált világban. Természetesen nem keresztényi értelemben.”
Apprehensive - Valami van a levegőben, valami fekete méreg. Nap, mint nap tapasztalom az őrületet körülöttem az emberek tekintetében, a viselkedésükben. A megérzés erős és elfojthatatlan, nyugtalanná tesz és fáj. De ez a megérzés erő, hatalom, amire figyelnem kell, mert tévedhetetlen.
Earth Inferno - A normalizált emberi élet érthetetlen és elfogadhatatlanul hitvány. Az értékrendekben elfogadottá vált bódító anyagok primitívek, a módszer maga is szánalmas. Viszont létszükséggé vált, mert rengeteg az önkényszer, a tehetetlenség. Az öngyilkosság, mint kiút hősies és magasztos ezzel szemben. Az élet misztériumára nem a halál ad választ. A felszínesség, szemellenzősség viszont abszolút értelmetlenné teszi ezt üressé, földi pokollá.
Fright - A tiszta szándékú emberekben fokozódó pánikról szól, a kétségbeesésről, amikor kezd a talaj kicsúszni a lábuk alól. Arról a végső pillanatról, amikor végérvényesen szembesülnek a tévedésükkel, amikor a saját késükben dőlnek.
Dark Infinity - A sláger. Az éji magány megnyugtató, kényelmes, vagy a jövő nyomasztó gondolatai kísértik, és vergődő álmokat hoz.
Daydreamer - Az álmodozó, aki elképzel egy idillt ahová gondolatban menekül, hogy megnyugvást találjon. Esetleg küzd azért, hogy elérje, és ha így lesz, mégsem leli benne nyugodalmát. Az álmodozó, aki egy álomvilágban él a valóság nem érdekli. Az egyensúly viszont azok kiváltsága, akik a határokat ismerik és használják.
Merciless - Arról az embertípusról szól, akinek nem jelent gondot vagy lelkiismereti problémát a gyilkosság. Ezeket az embereket békeidőben elítéli a társadalom, de egyéb más alkalmakkor hősként tekint rá.
Withdrawal - Szembefordulni a kötelező kosszal békésen és szelíden nem lehet a gyógyulás fájdalommal jár. Aki tisztán lát máshogy éli meg a dolgokat, máshogy látja a világot és embertársait. A barátokra barátként,az ellenségekre ellenségként tekint.
In The Mirror - A tükör, amiben igazi valónkat láthatjuk. A tükör, amibe nem nézünk bele. Mosolygunk egymáson, de önmagunk szánalmasságát nem fogadjuk el. A tükörben önnön halandóságunkat kéne látnunk és feltennünk a kérdést önmagunknak: - Miért akarsz élni?
Colours Of War - A háború az önpusztítás globális változata. Az ember „egészséges” igénye a radikális változásra, és egyértelmű bizonyíték degenerációjára.
Mindig is ugrottam az újdonságok. Nem volt ez másként a budapesti Sunwharf zenekar esetében sem, akikről hamarabb olvastam egy amerikai blogon, mint bármely más hazai zenei portálon. Igaz ott csak egyetlen egy mondatocska volt róluk – „heavy/stoner band Hungary” vagy valami ilyesmi – ami egyből felkeltette figyelmemet. Magyarok, és én nem tudok róluk!? Egy gyors kattintás a csapat bandcamp linkljére és a zene máris préselte lüktetését fejbiccentő izmaimba, ujjaim pedig a megadott kontakt felé írták, hogy kik vagytok, ki a vezéretek, honnan, hány méter, stb… Pár nap múlva Szöllősi Sándor, a csapat basszusgitárosa írt rám, hogy nyugi; - hamarosan jön az infó és mindent megtudok. De, hogy pontosan mi is a zenekar története, azt most megtudhatjátok a Sunwharf bemutatkozó interjújából.
Szia Sándor! Kezdjük az elején, mi is a ti történetetek?
Úgy két éve kaptam egy rég nem hallott haveromtól, Szabó Tamástól egy telefonhívást, hogy zenélnék-e vele együtt egy projectben. Mivel egyeztek az elképzeléseink Tonyával, és Szöszi Tomival kiegészülve elkezdtük a munkát. Gitáros fronton már a legelején változás történt, ugyanis Szöszi helyett Süle Tomi vette át a posztot. Felvettük Sohinál a négyszámos EP-t ének nélkül Wedge néven, majd év elején – ahogy a rövid kis biográfiában is olvashattátok –, Tadeusz személyében megtaláltuk énekesünket, aki nagyon rövid idő alatt teljes egész képet adott a jelenlegi Sunwharf zenekarnak. Ezt követően Tonya és Süle Tomi egy másik zenekarban folytatták tovább a zenélést, de néhány hónap alatt megtaláltuk az igen masszív utánpótlást, Sára Norbi és Kovács Bence, kedves zenésztársaink, barátaink személyében. Így zárjuk ezt a számunkra nagyszerű évet.
Ha már meg volt a Wedge formáció miért változott meg a zenekar neve?
A kivált tagok döntése – pont mielőtt megjelent volna az EP – meglepett minket, de elfogadtuk. Az akkori tervezett EP-megjelenéssel, a különválással párhuzamosan, egy német zenekar is Wedge néven jött ki egy EP-vel. Ez a tény, illetve az új tagok érkezése egyértelművé tették, hogy új névvel folytassuk tovább. Minden jó úgy, ahogy az megtörtént!
Ezek szerint az ’EP dalai már a Wedge idejében meg voltak, vagy ezek teljesen új szerzemények?
Igen, már megvoltak. Még a Wedge idejében írtuk, rögzítettük a dalokat. Mivel egy „bemutatkozó” EP-ről van szó, meg kellett jelennünk, mert a zenekar nem áll meg, masszívan megyünk tovább, s jelenleg is dolgozunk az új számokon, valamint egy új klip előkészületein is.
Beszéljünk egy kicsit az ’EP-ről. A BUDAPESSIMISM egy elég figyelem felkelő cím, de pontosan mi is ennek a jelentése, vagy jelentősége?
Igen, valóban figyelemfelkeltő, s egyben jó az erre vonatkozó kérdés is, mivel számunkra fontos, hogy ezek jelen legyenek a zenekar attitűdjében, miliőjében. Szabó Tomi gondolataiból, Tadeusz személyes hangvételű szövegvilágából, valamint megélt élethelyzeteiből született ez a koncepció. E fogalom – hogy néhány szót szóljak ennek jelentőségéről, jelentéséről – számunkra és talán sokak számára is egy érzékeny társadalmi tényről, állapotról szól. Tehát az elvágyódásról, hazánk fővárosának a sokszor nyomasztó mindennapjaiból való kiszakadásról, az olykor pesszimista gondolatoktól való megszabadulástól, egy másik helyen történő „felépülésről”, létezésről.
Az ’EP egyik dalában „Voiceless” elhangzik egy Neil Gaiman idézet, amit Vörös Andris szavai tolmácsolnak. Andris hogyan került a képbe, s miért ezt az idézetet választottátok?
A zenekar egy része régóta ismeri Vörös Andrást, jó viszonyban van vele, András részéről pedig abszolút támogatást kapott a zenekar és az EP is. Szívesen vett részt e sorok tolmácsolásában. Mivel a Sunwharf szeretne valamit képviselni, közölni, és nem üres, semmitmondó, csináljunk egy rock zenekart címszóval „létezni”, ezért egyfajta mottónak szántuk az idézetet, ami valóban tükrözi az EP gondolatiságát.
Az ’EP-hez készült klipet, a Budapesssimism-t eddig közel 1500-an látták. Ez igen szép szám. Jól érzem, hogy azért volt itt valami tudatosság az ’EP és a klippremier összefűzésével?
Igen, köszönjük! Jólesik az érdeklődés a zenekar iránt. Teljes mértékben jól érzed a tudatosságot! A klippet a jelenleg Angliában élő Sári Lacival valósíthattuk meg, ami úgymond ezért is „egyértelmű” volt. Terveink szerint jövőre jelenünk meg újabb klippekkel, az egyiknek már az előkészületein dolgozunk, valamint a készülő albumhoz is készítünk vizuális megjelenéseket.
A zenétekből sok féle stílus, érzés és hangulat visszaköszön. Ezt mennyire befolyásolta a személyes zenei múltatok, ízlésetek? Hisz van, aki a folk metál vonaláról, az alter „pop”, vagy épp a stoner és a keményebb hardcore zenék vonaláról érkezett a csapatba.
Abban befolyásolta, hogy nem egy sokadik stoner-sludge, vagy bármi jelzővel illetett rock zenekar vagyunk – legalább is a visszajelzések, illetve a mi elképzeléseink alapján –, hanem a mindenki által belerakott kis zenei íz, múlt, hatás, hozzáállás teszi sokszínűvé, friss, masszív, karakteres zenekarrá a Sunwharf-ot.
Következő lépés? Mit terveztek a jövőre nézve?
Koncertezés, klippek, albumírás, valamint néhány olyan megjelenés, amiről most egyelőre nem beszélhetek.
Sándor, köszönöm az interjút és sok jó koncertet nektek!
Mi is köszönjük a megjelenést, támogatást! Támogassátok az undergroundot, valamint a magyar zenekarokat!
A 2005-ben alakult nyíregyházi Strangel zenekar ez idáig baráti-hobbizenekarként
működött. Azonban az időközbeni
tagcseréknek és kisebb-nagyobb kihagyásoknak köszönhetően a csapat végleges formációjának
felállása 2007-re tehető: Görög Zoltán – gitár, Huczman Gábor – gitár, Pál
Mihály – dobok és Somorjai Ármin – basszusgitár. Az idestova kilenc éve működő
Kelet-Magyarországi zenekar eddig nem igen jelentkezett érdemleges anyaggal.
Ennek oka leginkább a folyamatos énekes keresés, vagy épp énekes kimaradozásban
keresendő. Ezt a helyzetet idővel megunva a zenekar úgy határozott, hogy inkább
instrumentális metál bandaként írja be magát a magyar metál zene történelmébe.
A most megjelenő 4 dalos Hanyag című bemutatkozó anyagúk nyers
és agresszív instrumentális post/sludge/death metáljának olyan ereje és
letaglózó hatása van, mintha egy péklapáttal csapnának az arcotokban. Már a
kezdő Drugstore dalukban egy kíméletlen iramú komplex grind-hardcore sorozatgyilkos
riff darálásba futunk bele, amit a technikás gitárváltásokkal megoldott 150
finomabb brutalitása sulykol progresszív metálos gőzgépe visz tovább. A Field
Coil nyers death metálos alapjaira pakolt sludge mocskának dühöngő ereje
van. A riffek letépik a fejem és szó szerint úgy érzem mintha veszett majmok szívószálon
szívnák ki az agyvelőm, de ez mind semmi az Oltas tömeggyilkolásához.
Egy ultra lassú sabbatos világvég doomba oltott bevezető után egy brutálisan
gyors technikás gitárjátékokkal tarkított vérhányás után jön az igazi halálfosós
tömeggyilkolás. Így kell ÖLNI!
Ez iszonyat brutál anyag már nagyon kellet. A Strangel
zeneéjében olyan remekül és változatosan vannak összegyúrva a doom, a sludge, a
technikás deat metáé és grind-hardcore elemek, hogy csak kapkodom a fejem. Zenéjüket
hallgatva akaratlanul is olyan zenekarok ugranak be, mint a Messugah, Cannibal
Corpse, Carbonized, Suffocation, Cynic, Slayer, Down és a Black Sabbath. Minek
ide énekes! Ez így jó!
A szegedi BeerTrain
nevével már többször összefutottam, de eddig érdemleges zenei anyagot nem igen
sikerült hallanom tőlük. A csapat jelenlegi felállása (Bozóki Tamás – dobok,
Martonosi Tibor – basszusgitár, Szalma András – gitár és Martonosi Csaba –
ének) több mint egy éve működik. Azonban alapformációjukat nagyjából két éve Bozóki
Tamás, Martonosi Tibor és Szalma András alapította. Az időszakos, többszöri dobos
és énekes csere után a bőrök mögé visszatért az alapformáció dobosa Bozóki Tamási, az énekes posztra pedig Martonosi Tibor öccse Csabi került. Innentől kezdve a
zenekaron belül felpörögtek az események, és ezzel egy időben felhalmozódtak az
üres sörös üvegek, aminek eredménye ként születtek az új témák és dalok. A zenekar
ez idáig főleg Szegeden koncertezett. Hozzájuk köthető a nyári BeerNight
elnevezésű „baráti zenekarok fesztiválja”, amit szeretnének újra megszervezni.
Megjárták a Hódstock fesztivált is most pedig megjelentették első demójukat is (igaz
még csak a youtube-on). Zenéjüket agrár stoner metálnak mondják, hatásként
pedig olyan zenekarok munkáit emlegetik, mint a Motörhead, Black Label Society,
Clutch, Black Sabbath és Ozzy.
Ezek a hatások valóban erősen mutatkoznak öt számos demójuk
dalaiban. Már első Tuskó című dalukban felfedezhetőek a kozmás BLS hatású kocsma
riffek, amik ugyan úgy megbújnak a következő Apró örömök elnyújtott vibrálós
gitárszólóinak témáiban is. A Nyomtalanul egy lassabb lüktetésű
feszesebb témájú leporolt dalszerkezetet visz tovább, ezzel ellenben az ezt követő
Ha
kérdezem dallamcentrikus gitárjátéka és a’70-es éveket idéző retró szólója
már egész jól bele ülnek a fülembe. A záró Sörvonat pöfögő röfögő riffei megint
csak a BLS-t jutatják az eszembe, némi szabbatos vonallal szövegileg, pedig ha
jól sejtem egy tisztelgés a nagy példaképeik előtt.
Nos, a Sörvonat demóját hallgatva azt tudom mondani, hogy természetesen
vannak hiányosságok (pl., a szövegvilág, amin néha jókat mosolygom), kis
pontatlanságok. Van még mit csiszolni és fejlődni, mint minden kezdő bandánál. Ennek
ellenére én látok fantáziát a BeerTrain-ben. Bár most még csak egyek a sok tucat
közül, azonban fiatalok és lelkesek idejük van bőven a saját zenei útjuk meg találására.
Hajrá srácok!
A budapesti Sunwharf zenekar alapfelállása 2012-ben verbuválódott össze. A kezdetekben még Wedge néven futó, nem túlismert formációban 2014 januárjától Rieckmann Tadeusz, a folk metalos Dalriada zenekar dobosa vette át az énekesi posztot. Ám a csapat jelenlegi felállása csak ez év októberében forrott ki véglegesen. Soraiban olyan jól ismert, és korábban már más zenekarokban bizonyított zenészek találhatóak, mint Szabó Tamás - gitáros (Locust on the Saddle), Szöllősi Sándor - basszusgitáros (ex-Bëlga, ex-Spadeful of Dust, D.M.D.), Sára Norbert - dobos (ex-Bëlga, Blood is Fire) és Kovács Bence - gitáros (Kaldera, ex-Checkpoint Charlie). Zenéjükben leginkább a stoner/doom stílusjegyei dominálnak, de dalaikat hallgatva egyéb zenei-hangulati és érzelmi hatások is felfedezhetőek. Ezért inkább azt mondanám, hogy a most megjelent Budapessimism című négy dalos bemutatkozó kislemezüket egy erősen riff centrikus heavy/stoner rock anyag. Az ’EP felvételei az Egerszalóki Standing Waves Stúdióban készültek Sohajda Péter (Shapat Terror) irányításával. Ennek tudatában a minőségről nem hinném, hogy sok szót kellene ejteni. Azonban az ’EP érdekességeként megemlíteném, hogy a Voiceless című dalukban Vörös András (ex-Superbutt, Ørdøg) szavaival egy rövidebb magyar nyelvű Neil Geiman ˝filozófiai˝ idézet hallható.
AZ ’EP címadó és egyben nyitó dala a Budapessimism (amire első videoklipjük is készült) rögtön egy gitár centrikus, dögös C.O.C. hatásoktól átitatott nyakpréselő gőzgép áldásaival részesít minket. Tadeusz énekében nem fukarkodik dallamival. Remekül hozza szárnyalóan rockos énektémáit, amikre pazarul ráerősít egy-egy reszelősebb rekesztéssel. Az ezt követő Drought című dalukban tovább folytatják az erősebb lüktetésű lelki-riff terápiájukat, aminek hatását fokozzák a némileg grunge ízű ének dallamokkal, és az elszállósabb, kicsit alteresen borult ritmikájukkal. Ezzel ellentétben a Yoke egy igazi bulizós országúti stoner-disco sláger koncertnóta. A dal kezdő ritmikájában érezhető The Cult és Monster Magnet fellingek prímán hozzák a könnyedén befogadható laza dallamos rock muzsika szerkezetét, amit a gitárok megbikázott dörgései az ’EP-t záró kapatosabb, erőteljesen lassabb sodrású doomos tételig masszívan meg is tartanak. A Voiceless acélveretes lassú riffei alól reményt vesztve süt a már fentebb említett Vörös András szavaival tolmácsolt Neil Geiman idézet:
˝Vannak helyek, ahol szívesen látnak bennünket, de olyanok is,
ahol ártalmas gyomként, járványként tekintenek ránk,
olyasmiként, amit rögvest vesztegzár alá kell helyezni és elpusztítani.
De vajon hol lehet meghúzni a határt fertőzés és művészet között?˝
Mindent összevéve a Sunwharf bemutakozó anyaga nagyon is ígéretesre sikeredet. A zenekar elmondása szerint ezt hamarosan követi az első nagylemez is: - „A készülőfélben lévő lemez anyaga követni fogja ezt az irányt, maximum a ritmizálásban lehet számítani némi elborulásra: COC & Knut zenei hatás, plusz számtalan más megközelítés”.
