2015. április 25., szombat

Hoodoo Offenders – Hoodoo Offenders (2015)

A nemrégiben friss csapatként feltűnő Hoodoo Offenders egy energikus üde színfoltként jelent meg a magyar rock zene palettáján. Ám frissességük ellenére a budapesti trió tagjai már jócskán régi motorosoknak számítanak a hazai, és nemzetközi színterén egyaránt.  Neményi Csaba (gitár) korábban a Supersonic, Amber Smith, The Starmans (David Bowie Tribute), Black-Out (akusztikus koncertek) soraiban bizonyított, míg Olli Tooff (basszusgitár/ének) a Kollaps és az Amber Smith zenekarokból ismerhető. Tóth András (dobok) pedig a Roster, Supersonic, EZ Basic bőreit püfölte. Miután ezek a zenekarok feloszlottak, illetve átmenetileg szünetelnek, így hárman alapították meg a Hoodoo Offenders-t, melynek kezdeteiről Neményi Csaba így beszélt: „2013 közepén kezdtünk el játszani a gondolattal, hogy összehozunk egy új zenekart. Mindannyian alapvetően rock beállításúak vagyunk. Ami a zenei ízlést illeti, így nem is volt kétséges, hogy milyen zenét fogunk csinálni. A vonalat közös kedvenceink (Queens of the Stone Age, Jane's Addiction, Eagles Of Death Metal, Stone Temple Pilots, Black Sabbath, Primal Scream, stb..) befolyásolták.” Ennek eredményeként jelent meg bemutatkozó nagylemezüket ˝Hoodoo Offenders˝, amelynek dalait az említett hatások mellet a ’80-as évek lázadó energiája, a tupírozott, szűkgatyás svéd glam rock újhulláma, és stoner/space rock elszállós vibrálásai teszik még tüzesebbé. „A zenekar bemutatkozó lemeze Schram Dávid segítségével készült. A felvétel még tavaly decemberben történt az LV Stúdióban. Együtt, egy légtérben játszottuk fel az anyagot, és az első nekifutás után éreztük, hogy remekül megy a dolog.  A keverés ezután a Dürer stúdióban történt.” – fejezte be a zenekar eddigi történetét Csaba.


Az album mind a kilenc dala ontja magából a könnyen befogadható ˝amcsi sláger rock˝ témáit. A dalok lendületének alapjait Tóth András dinamikus dob témái adják, amikre remekül illeszkedik Neményi Csaba frappáns gitárjátéka, és széles körben mozgó (nem az unalomba nyúló) szólói. Olli Tooff dúdolható slágeres énektémái már első hallásra fülbemászóak. Hangjában van egy space/glam rockos, QOTSA szál, amitől egyedien vibrálnak a dalok, s ettől egy erős rádióbarát arculatot kapnak. Az albumindító Bet You is egy ilyen naponta a rádiókban játszható arculatot mutat könnyed, szellősre vett elszállós space gitárjaival, ami után a Know glam-punkos energiája döbbeneteset tarol. A Made to Kill feszes koszos, sivatagi riffeiből a QOTSA legjobb fejbólogató slágereinek egy sajátos Hoodoo Offenders arculatra gyúrt változata köszön vissza, míg a Silly Song slágergyanútól remegős vonalából a Muse disco-rockos alter hangulata emelkedik ki. Az enyhén space-stoner rockos Are You 18? és a Nice Phone öblös gitárjai remek alapokat tolnak egész végig. Az utóbbi dalukba még egy csipetnyi vibráló svéd újhullámos punk őrülettel is beleültettek, amitől csak még eszelősebb a hangulata. Ez a svéd őrület fellelhető a címadó Across és az őt követő S&S (Stick and Stones) vérbő feszes dinamikájában is. De még azt is megmerem kockáztatni, hogy a Part of You albumzáró daluk spy/stoner rockos lendületében is jelen van.


A Hoodoo Offenders kiforrott témái élvezetes hallgatni valót nyújtanak a nyakunkban lihegő fület nyári délutánokra, amik mellé kötelező lecsúszik egy-két sör. Az album könnyed, slágeres dalai közül mindenki garantáltan talál kedvére valót. A srácoknak pedig szívből kívánom, hogy bemutatkozó anyaguk épp úgy meghozza nekik a hazai és nemzetközi elismerést, mint előző csapataik anyagai. 



2015. április 21., kedd

Land Of Charon – Az égi út szerelmese ˝megemlékezés˝


44 éves korában elhunyt Veress János "Janeth" a Land Of Charon zenekar vezetője és eszmei személyisége.


A Land Of Charon a hazai dark/goth rock színtérének egyik legpatinásabb jelensége és zenekara volt. Az 1991-ben alakult kriptaszagú bandának mind zeneiségében, mind szövegvilágában a Carl McCoy - Fields of the Nephilim - nevével fémjelzett komor spirituális szellemiség, túlvilági és evilági dolgok transzcendentális kapcsolatai, okkult lélek ábrázolásai álltak a középpontjában. A zenekar több mint 10 éves aktív működése alatt egy demót (Örökmécses - 1996) és három nagylemezt (Asztrálgép - 1998, A Láz - 2001, Örökmécses - 2005 újrakiadás) adott ki. Nem egy esetben szembekerültek komolyabb és nagyobb kihívásokkal, azonban ezekből okulva mindig képesek voltak a változásra, színvonaluk megtartására. Köszönhető volt ez a csapat frontemberének, vezetőjének, Veress Jánosnak ˝Janeth˝, aki a szentimentális helyzetekből is mindig a legjobbat tudta kihozni. Mélyen hozzáköthető a Land Of Charon szellemisége és zenei hitvallása. Nyilatkozataiban a zenekar neki nem más volt, mint az: „Útkeresés mellett egy alapelv és hit, ami az életem részét képezi”- mondta egykoron. És valóban ott volt benne az említett útkeresés és a hit. Az útkeresésnek köszönhetően a szokásos slágeres goth klasszikusok helyet inkább a progresszívebb, néha meditatív és komorabb doom metalosabb elemek jelentek meg dalaikban. A hit pedig az emberi egót, az asztrális és spirituális szellemvilág eszméit, vágyait jelenítette meg, miközben nem félt rámutatni a hétköznapi élet gyarlóságaira és az azokon való felülemelkedésre.

„A megváltó nézett rá belőlem egy kezdő, esendő Jézus Krisztus
Ki háromszor gázol keresztül a lelkeden Istenné válása rögös útján.”

Bár a Land Of Charon nem tartozott a nagy koncertező bandák közzé, mégis eljutottak és szerepeltek az ország összes fesztiválján, valamint jeles külföldi eseményeken is megfordultak, mint például a Lipcsei Goth-Wave Treffen. Zenéjükkel a maguk színterén mindent elértek, amit lehetett. Meg volt, és máig is megvan az a bizonyos réteg, rajongó tábor, akik fogósak a zenéjükre. De hiába is voltak a sikerek. Náluk is, mint oly sok zenekarnál az évek múlásával a tagok kezdték elveszteni a motivációt, lazult a zenekarhoz való hozzá állás. Valakinek a koncertek, és próbák kezdtek nyűg lenni, míg valaki más csak egyszerűen már mást akart játszani. Janeth még egyszemélyes zászlóvivőként éltette tovább a zenekart. A Láz album fellángoló sikere után a 2005-ben albumként újra kiadott Örökmécses, csak gyenge próbálkozásként pislákolt. Ekkor már erezhető volt a Charon kriptájában beálló síri csönd, amiben természetesen közre játszott az is, hogy időközben megszűnt a zenekar kiadója, és ezzel együtt az a bizonyos háttértámogatás is elmaradt, amivel tovább léphettek volna. Hiába is volt meg addigra egy újabb lemezre való anyaga, az is a homályba veszett. A Land Of Charon, és vele együtt Janeth, szunnyadt egy ideig a földben. Majd jött egy újabb szerveződés, és egy ki nem adott demó híre valamint pár koncert erejéig tartó mozgolódás 2007-2009 tájékáról.  


Később felröppent egy hír a  fehér angyal reménysugarával, hogy Janeth egy új bandát hozott össze A.D. Mortem néven, ami valamiképpen a Land Of Charon folytatása más formációban, más zenei megoldásokkal. Az A. D. Mortem zenéjében feltűnt a perka, a riff centrikusabb, erősebb doomos hatás, a szövegben pedig továbbra is maradtak a túlvilági és evilági transzcendentális utalások, a szent írás sajátos értelmezései. Ez a formáció fergetegesen debütált a 2011-es Fekete Zaj fesztiválon. De hiába a motiváció és ötlet, ha szembe van vele az érdektelenség, az A. D. Mortem is végül a földbe állt és Janethet pedig beburkolta Charon mezejének köde.
A Land Of Charon hosszú idő után 2014-ben újra fellépett a Nevergreen "Vendetta" lemezbemutató koncertjén. Ez év áprilisában, a Költészet napján egy rendhagyó „irregular! live” koncert adott a budapesti Roham Bárban, ahol is Janeth és két állandó kísérője Svercsok Krisztián, és Albitz Ferenc eddig soha nem hallott előadásmódban szólaltatta meg a Land Of Charon klasszikus dalait.

Jó utat barátom. Nyugodj békében, Janeth!


„Az igaz költők mind éhen halnak tűzbe velük és a verseikkel”



2015. április 17., péntek

REDA – Ingyen élet (2015)

A hajdúszoboszlói REDA 2011-től kezdte kialakítani jelenlegi zenei irányzatát, amit ők egyszerűen csak stone n’ roll-nak neveznek. Első albumuk 2013 őszén jelentették meg Csont nélkül címmel. Az album megjelenésével egy időben a csapatból távozott Kocsis Csaba dobos, helyére a Blackhoney dobosa Szeifert Ferenc érkezett. A zenekar egészen ez év elejéig a Red Alert nevet használta. Az időközben összeszokott új felállás (Jenei Péter – gitár, Hódos Csaba – gitár/basszusgitár, Szeifert Ferenc – dobok és Petrusz László Basszusgitár/ének) a napokban, immáron REDA néven új albummal jelentkezett. Az Ingyen élet feszes rock n roll tempói és húzós magyar nyelvű szövegei a hétköznapi valóságos életet mutatják be mindennemű csillogás és báj nélkül. Időközbeni névváltoztatásukról a csapat így nyilatkozott: - „A rövidebb név már szinte mindenhol elterjedt, és a banda is szeretett volna egy kis frissítést. Ez a változás az új album anyagán is észrevehető!”


A nyolc számot tartalmazó Ingyen élet az első albumhoz képpest színesebbre, vagy ha lehet úgy fogalmazni még bulizósabbra vette a figurát. Vastagon dörögnek, döngenek a gitárok Petrusz Laci érdes énekét hallgatva pedig eszembe jut, hogy vannak zenekarok, akiknek igen is jól áll az, hogy magyarul énekelnek. Ez az érzés süt a címadó Ingyen élet lomhán mászó szabbatista kövér nyitó témáiból, amik pillanatokon belül elhúznak egy koszos rock vonalba. Az ingyen élet pofonládája riffenként (mint ahogy az élet is) osztogatja bal horgait, és a végére egy jó adagnyi punkos turhával is arcon köp.  A Nem kell másnapos, remegős röfögéseiben alaposan oda lettek rakva a gitárok, ugyan úgy, mint az album egyetlen angol nyelvű Single Lady koszos blues rockos dalában is. Érdekes, hogy ezt a dalt hallgatva akaratlanul is a ’90-es évek dirty rock korszaka elevenedik fel bennem, és sorra olyan bandák jutnak az eszembe, mint a Sex Action, Wild Side, Carmen a korai L.I.E.S., Circus of Power, vagy a The Almigthy. De ugyan ezt a hatás erősítik az Égig ér lassú elszállós, húzósan füstös gitárjai és akusztikus betétei a rekedtes ˝jájá˝ bekiabálásról és a vokálokról nem is beszélve. Egy igaz dirty ballada ez a dal. Az ezt követő Örvény remekül hozza az instrumentális szerzemények összes jellegzetességeit. Még pedig, technikás váltások, megoldások, kidolgozott szóló témák, lüktető tempók, villanások sehol semmi unalom. Ugyan ilyen megoldásokat tartalmas a nagyobb fordulaton pörgő az életről és beszólásokról erős véleményt formáló R.E.D. prog-rockos, vagy épp ugrálósan ˝hard core˝ basszus futamai. Amik pedig ez után jönnek azok mondhatni az album két legszínesebb, és egyben legegyénibb dalai. Az egyszerűen csak + - címmel ellátott szájherflivel díszített lassú cammogós basszus alapokra épített szerzeményük mind zeneileg, mind szövegvilágban a Hollywoodoo ˝Erdő˝ dalát juttatják az eszemben, de ez még attól is borultabb. A záró, A párduc vacsorája pedig a Rózsaszín párduc (The Pink Panther) jellegzetes témáját dolgozza fel szintén instrumentális, egyedi előadásmódban, némi mozis hangfoszlány kíséretében. 


A REDA kellemes kis hallgatni valót készített nekünk. Van itt minden blues-rock, dirty, stoner, vagyis stone n’ roll, ahogy ők mondják. Összevetve egy kellemes bulizós, fesztivál zene. ˝A lényeg semmi más csak az, hogy a mocsok mindenkit elérjen és megfertőzzön!˝- REDA



2015. április 16., csütörtök

Hot Beaver - Vulcan Death Grip ’EP 2015

A Green Machine földbeállása után Horváth ˝Szexy˝ Gábor basszusgitáros és Ifj. Kocsándi Mike gitáros nyugtalanságának köszönhetően életre kell a ˝forró muff˝ Hot Beaver nevű új desert/grunge rock formáció.  Hogy teljes legyen a kép gyorsan maguk mellé kerítettek egy frankó dobost Makai Laci (Apey and the Pea) személyében és egy iszonyat jó hangú énekest Lőcsei Bencét, aki az egykori Poison of Marvel-ben öblösítette hangszálait. Mindez a tavalyi év nyarán-őszén zajlódott le, most pedig ez év tavaszára mondhatni a nyuszival tojatták ki bemutatkozó négy dalos kislemezüket Vulcan Death Grip címmel. Ezzel sikerült is három mondatban összefoglalni a zenekart eddigi történetét. Akit viszont bővebben érdekel a csapat története, azok a Horváth ˝Szexy˝ Gáborral készült bemutatkozó interjúra kattintva mindent megtudhatnak. 


Sexyék a Vulcan Death Grip dalait egy az egyben, tokkal vonóval, úgy ahogy van saját próbatermükben élőben rögzítették, és játszották fel Lukács Peta vezetésével. De ez mit sem ront az EP minőségén. Hisz hangzása majdnem olyan, mint egy stúdió anyagnak. Az enyhén kozmás hangzásbéli rezgések inkább csak előnyére váltak az anyagnak. Talán ezek miatt van olyan jó húzós, száraz sivatagi hangulata, mint a Kyuss 1995-ös …And the Circus Leaves Town albumának. Ahhoz kétség sem fér, hogy a Hot Beaver zenei szentháromságának keresztmetszetét a Kyuss, Alice In Chains és a Faith No More zeneisége (hatásai) alkotják.  A Cellophane lassan morajló depressziós basszus intrója egy ’60-es évekbeli amcsi pszicho thriller filmkockáit juttatják az eszembe. Az egész dal hangulatából árad valami szenvedő borultság miközben a marcona ragacsos riffek úgy tekegőznek egymás után, mint ezernyi féreg az Alice In Chains ˝Jarl of Flies˝ borítójának befőttesüvegében. Lőcsei Bence egy hatalmas Layne Staley féle elszállós dallamvilággal viszi végig erős énektémáját, és ugyan ezt teszi a High Society lendületes a refrénben kissé glam rock híróba hajló dallamos tombolásában is. Static Matter recsegős kezdéséből lassú szörnyként bontakoznak ki a mázsákat cipelő riffek, amik meg vannak pöckölve egy enyhe hard rockos bódulattal és egy kis Mike Patton-os áriázgatással. A záró Feed the Machine a kislemez legpörgősebb dala. Csattogós témájának köszönhetően egy igazi electric desert rock himnusszá avanzsálhat a sivatagi zenét kedvelők körében. Bár Sexyék ezt a dalt ˝Two˝ címmel a Green Machine EP-re is feljátszották. De így felextrázva, felgyúrva még ütősebb, mint elődje. 





2015. április 13., hétfő

Burning Full Throttle – Traveler (2015)

Szerencsére még sem kellett 5 évet várnunk az új Burning Full Throttel lemez megjelenésére. Hogy miért is mondom ezt? Még valamikor tavaly ősszel a KŐ-FEJ-TŐ minifeszt-en viccelődtünk így Molnár Ferivel a csapat gitárosával (alapítójával, istenatyjával), hogy: - ˝Most pedig eljátsszuk nektek az új albumunk dalait, amit már közel öt éve játszunk˝. Tény, hogy a csapat első albuma a No Man’s Land úgy készült, mint a Luca széke. De gondolom ez nem a srácok lustasága miatt alakulhatott így. Ami viszont mit sem változtat azon a tényen, hogy alig másfél évvel az első albumuk nyolc aszfaltszaggató drive rock nótája után ez év bolondok napján (de nem a bolond széllel) újabb nyolc, a csapat stílusától már megszokott mocskos stoner rock and roll-t gurítottak ki garázsuk mélyéről.  A Traveler, avagy a Névtelen utazó krónikája egy olyan történetet mesél el, ami mindannyiunk lelkében ott lakozik. A mára már a hétköznapok hősévé vált egykor duhaj csavargó történetét, amit Csoki bácsi az Üvegtigrisben oly remekül fogalmazott: ˝Végig a prérin, a 66-os úton. Papírzacskóból vedelni a whiskyt, csavarni a spanglit, felpróbálni az összes csáré csöcsű stoppos picsát.˝ De ez neki is csak álom maradt. Mint ahogy ez legtöbbünknek is, akik az egykori benzingőzös rock kocsmákban sörtől böfögve nyúltunk a csöcsök után és lángoló ifjúságunkban még elhittük, hogy mi vagyunk az éjszaka "B" kategóriás nagy királyai.


„… Ez az 1967-es, hófehér El Camino, az ősrégi zarándokutat juttatja eszembe, ami a kelta időkben még a Tejutat szimbolizálta. De most ez a világos, stílustól robogó erőgép, teljesen más útra ösztönöz. A múltban ezeket visszafoghatatlan lóerőket még valószínűleg a lovas nemzetek leszármazottai vezették, ahol a plató tele Holdfény égette piával, az anyósülésen egy stoppos csajjal, aki az első szál cigi után, félmeztelenül, az ablakból lógva mutogatta a melleit az útszéli kopóknak. Sajnos ma már csak, egy lepukkant WC, fejjel betört, vérrel és rúzzsal összekent tükrére irkálva fejtegetjük, feszegetjük a Túloldal határait. A Könnyek folyóján túli Káosz viszont menthetetlenül közeledik, közepében a tátott szájú Sivatag Szörnnyel, ami elnyeli minden megteremtett tudásunkat. És bár feltűnik néha, egy meg nem értett, távolból érkező utazó, aki a segítségét kínálja nekünk, de látva a közönybe áztatott arcok áthatolhatatlan falát, inkább tovább áll, magánál tartva minden irányjelzőt, ami a szellemi béke felé vezetne minket.”

A Traveler akár a No Man’s Land egyenes folytatása is lehetne. De csak lehetne! Mert ez az állításom nem egészen helytálló. Az igaz, hogy a BFT főbb zenei vonalát továbbra is Fu Manchu, Orange Goblin, Viking Skull, Kyuss, Monster Magnet, Motörhead röfögős rock rugói mozgatják. De ezek mellé merészen oda lettek pakolva a klasszikus hard rock és psy rock elemei, egy kis ZZ Top-al, swinggel és némi Jimi Hendrix-es ˝Foxy Lady˝ vibrálás. 


Az El Camino már az első riffeitől hozza a széles útfekvésű jellegzetes BFT drive rock hangzását. A röfögős koszos tempók mellé elsőre talán furcsán hat a dallamos refrén, de többszöri hallgatás után ez már fel sem tűnik. Akik már jártak, vagy többször is voltak Burning koncerten a következő dal, hanem is az egész, de a dal refrénje ismerős lesz. A Harder, Faster, Stoner megbikázott izom riffei úgy aláznak, mint egy monter truck, amikhez himnikusan párosul a teli torokból üvölthető öklöt fel refrén. Hasonló féktelenséggel, de nyugodtabb tempójánál fogva a Moonshine Runners a kaliforniai ˝autóbuzi˝ Fu Manchu hangulatot idézi meg a már fentebb említett Jimi Hendrix-es téma koszos vibrálásával, ami igazán finom élvezetei lebegést ad a fülemnek. Mint ahogy hasonló audioviuális élvezetetekben lehet részünk laza kocsmahangulatú, swing hatásokkal átitatott Big Boobs and Booze vetkőztetős rock and roll-jának. Ebben a dalban remekül megelevenednek a B kategóriás királyok szép emlékei. A motoros kocsmák égészhétvégés féktelen vedeléseiről, a sör böfi, az arcok női mellek történő masszázsáról… brrrrr, ha-ha. Na, de mielőtt hátsónk az ábrándozás hideg falhoz érne, ugorjunk vissza a valóságba és röfögtessük tovább a River of Tears és a Mirror (The Over Side) kicsit psy rockosra vett húzós muzsikáját. Ebben a két dalban minden benne van, ami egy igazi laza funky-s tökös amcsi rockban kell. És mindezeken a hab Bandi bitang jól érces hangjának rekedtsége, amit még kegyetlenebbül tol a Desert Monster riff faló témáiban. Az utazás végére pedig az album címadó dala a The Traveler egy olyan (Monster Magnet)  pszichedelikus trip-et tartogat, amiben az égett olaj és az izzadt női mellbimbók kéjfakasztó delejes esszenciájának hódolhatunk.


Nincs nyalás, nincs ámítás! A Burning Full Trottle újfent egy nagyszerű anyagot tett le az asztalra. Állításom pedig továbbra is fent tartom: - Miszerint ők Magyarország első számú Drive rock csapata. Drive Rock Halleluja (Stone-mine)


2015. március 29., vasárnap

Needless – „olyanok voltunk mi itt a magyar undergroundban, mint egy szellem a mesében”

A Needless ˝The Dark Spirit of Ages˝ kislemezének kaszaboló beton keménységű riffei rendesen adják az alázatot. De, hogy miért is kellet 10 évnek eltelnie ahhoz, hogy ezt a thrash/death zenei harci gépezetet ránk szabadítsák, arról Forczek Ádám énekest és Bárány Tamást kérdeztem. 


Sziasztok! Kezdjük is az elején rögtön azzal, amit akaratlanul is meg kell, hogy kérdezzek. 2004 óta létezik a banda, mit csináltatok eddig? Mi történt veletek ez alatt a 10 év alatt? 

Ádám: Először is köszönjük a lehetőséget! Rengeteg minden, lassan már könyvet lehetne írni a Needless történetéről. Ebben a könyvben lennének tragikus részek, unalmas holtpontok, megfűszerezvén némi örömteli pillanattal, egyszóval egy egész családregényre való van a hátunk mögött. Felmerült a kérdés, hogy mit is csináltunk mi, miért nem adtunk hangot magunkról stb. Nos, körülbelül olyanok voltunk mi itt a magyar undergroundban, mint egy szellem a mesében: hol volt, hol nem volt. Több aktív időszakunk is volt, melyeket olykor-olykor elég hosszú leállások tarkítottak. Az okok sokrétűek, van közöttük külföldre menetel, iskola, anyagi megfontolások csak hogy a legfontosabbakat említsem. Na és persze egy olyan baráti alapon működő zenekarnál, mint amilyenek mi is vagyunk a változatlan felállásunkkal, akarva akaratlanul is voltak hatalmas törések, összeveszések, melyek szintén hosszú távú leállásokhoz tudtak vezetni. 

Tamás: Elég lelkesen fogtunk hozzá annak idején a zenélésnek, bár akkoriban a banda fele éppen, hogy kijárta az általános iskolát, valamint a hangszereinkhez sem volt sok közünk, így gyakorlatilag az első éveink azzal teltek, hogy nagyjából fogalmunk legyen a zenélésről. Sikerült jól kiveséznünk a "hogyan dolgozzuk fel más zenekarok számait rosszul" dolgot mire elkezdtünk keresni a saját hangunkat. Akkoriban kezdett kibontakozni Monoron egyfajta rock-metál-punk közösség, a Rockvihar Kulturális Egyesület zászlaja alatt. Amibe szerencsénkre bekerültünk és a kezdeti tapasztalatokat is így szereztük meg. Aztán ahogy ez földbe állt, gyakorlatilag álló vízben találtuk magunkat és pár csodálatos 5-6 emberes bulikkal, tehetségkutatókkal és zajos hangcuccokkal teli év következett, mire végre beszerveződtünk a Watch My Dying mellé elő zenekarnak a Powerground Management szervezésében és tudtunk komolyabb bulikat nyomni. Végre úgy tűnt, hogy a zenekar szekere igazán el tud indulni, azonban ekkor Angliába költöztem határozatlan időre, amiből 8 hónapos szünet lett mire hazatértem. Ezek után egy viszonylag kreatív év következett, amiben a mostani EP témáinak nagy része el is készült, valamint megerősítettük a felállást Fogl Botond gitárossal is. Aztán megint beütött a krach: Ádám és Boti leléptek, mi többiek pedig egy darabig próbálkoztunk aztán befagyasztottuk a bandát határozatlan időre, amiből megint csak egy év szünet lett, hogy aztán a régi sérelmeken, félreértéseken és személyes problémákon átrágva magunkat újra nekifogjunk a zenélésnek. 


Ádám: Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy a zenekar életében fontos pont volt az Earthborn EP megjelenése 2009-ben, ami inkább demónak mondható, és első házi próbálkozásainkat tükrözi, de ettől függetlenül örömmel tekintünk vissza rá és ezt nem rejtjük véka alá. Az anyag jelenleg is meghallgatható a youtube csatornánkon. A leállásról pedig bővebben azt kell tudni, hogy mindezt egy komoly dalszerzői fázis előzte meg, melynek során elég magasra emeltük az elvárásainkat mind a zenénkkel mind pedig egymással szemben, aminek nem lett jó vége és a személyes kapcsolatokra is ráment. Ekkor jött a kilépés és Botonddal elkezdtünk társulni Bartha Balázs haverunkkal és életre hívtuk a Last Project nevű groove metal formációt, melynek első dalát már Botond nélkül, Balázs testvérének és unokatestvérének a segítségével rögzítettük, akik egyébként a Vendetta Inc. nevű zenekar húros szekcióját erősítik. A Last Project jelenleg is működik, ahol a bőgős posztot immáron a basszerosunk, Lackó erősíti. Időközben a dobosunk, Zoli is elkezdte magát kipróbálni másutt. Ő jelenleg a New Friend Request nevű formációban tolja, mely most egy elég nagyszabású turné kellős közepén van. Akkor ezzel el is érkeztünk a jelenhez. 

Nemrégiben jelet meg a The Dark Spirit of Ages kislemezetek. Ami véleményem szerint szemtelenül jól sikerült. Ti hogy érzitek, hogyan sikerült, milyenek a visszajelzések? 

Tamás: A felvételeket 2014 októberében kezdtük el és végül szerintem sikerült szinte 100%ban megvalósítani az elképzeléseinket rajta, sőt néhol szerintem többet is. Ádám: Így van. Minden ötletünket igyekeztünk belesuvasztani az EP-be, annyit, amennyit még a dalok elbírtak. Számos színesítés pedig még ott helyben Töfiéknél pattant ki a fejünkből a felvétel során. Az eddigi visszajelzéseink pozitívak, viszont még benne vagyunk a promóciós fázisban, így jelenleg kevesebb, mint egy hét elteltével nehéz bármi konkrétumot mondanunk a lemez fogadtatásával kapcsolatban. 

Hogyan készültek a kislemez munkálatai, ötletelései? 

Ádám: A nóták nyers alapjai elsősorban a már említett leállás miatt már körülbelül két évesek, de a végeleges formájuk tavaly alakult ki. Habár szeretjük azt, ha a nóták kicsit velünk élnek a próbák, koncertek során mire kimondanánk rájuk a végleges áment, azonban ennél azért gyorsabban szoktunk haladni. Most meg, hogy intenzíven próbálunk, már születőben vannak az új nóták és még jó pár teljes dalunk létezik vázlat szinten, ami ez alatt a két év alatt gyűlt össze. Jelenleg azok is arra várnak, hogy élőben, a próbateremben is megszólaltassuk őket. 


A dalszövegek koncepciója az emberiséget jellemző visszásságokról szólnak. Ádám szövegíróként beszélnél a dalok ezen mondani valójáról?

Ádám: Röviden az alapgondolat az volt, hogy a letelepedett, élelmiszertermelő ember által megkezdett civilizációs fejlődés ellenére, mi emberek alapvető természetünkből fakadóan továbbra is magunkon hordozunk olyan terheket, amelyek mindig előrevetítik egy-egy kultúra lehetséges bukásának bekövetkeztét, ahogyan azt már számtalanszor láthattuk a történelem során. Ez, mint egy sötét szellem, ott magasodik a népek felett. Hogy mik is ezek a terhek, azokról szólnak a számaink szövegei, jobban górcső alá véve őket: háború, megtévesztés, előítéletek, hatalomvágy stb. Azzal meg hogy a technológia egyre nagyobbá tesz minket, én úgy látom, hogy ennek ellenére ezek a terhek nem igazán válnak le rólunk, sőt az általuk bekövetkezhető katasztrófák mértéke is egyre nagyobb erejűvé válik, köszönhetően a globális léptékű világnak. Ezzel kapcsolatban meg az sem elhanyagolható, hogy minél nagyobb nyomot hagyunk ezekkel a problémákkal, a Föld ellenreakciója is hasonló erővel adja le rajtunk a válaszát. Ezt a fajta játékot meg nem gondolom, hogy sokáig játszhatjuk. 

Zenétek alapja a thrash és a death metal, de érezhetően jelen vannak a black és a doom metál hatásai. Ebből úgy gondolom, hogy elég sokrétegű és stílusú zenét szerethettek? Ez gond, vagy éppen előny a közös munkában? 

Tamás:  A stílusbeli különbség egyszerre áldás és átok a dalszerzés szempontjából. Áldás mert így sok más hatás ér minket.  Átok, mert a feszültségek nagy része is általában ebből fakad. A dalszerzésben is nagyjából az dönt, hogy ki hangosabb vagy ki unja meg a vitát, haha. De ezektől függetlenül rengeteg témát vagy akár konkrét nótákat szórunk ki a rostán.


Ádám: Nem vagyunk lágyszívűek a dalainkkal és témáinkkal, ha egy kicsit is unalmasnak érezzük játszani, nem adunk neki esélyt, megy a kukába. Nem szeretünk töltelékekkel dolgozni, minden egyes dalunkhoz eddig úgy álltunk hozzá, hogy na, most ez lesz a legjobb, amit valaha írtunk. Hogy ez megvalósul vagy sem a szám megírásának végén, ezt az idő dönti el nálunk. 

Tervek, koncertek, egyebek?

Tamás: Jelenleg promózzuk az anyagot ezerrel, fizikális megjelenést is tervezünk, valamint igyekszünk jó dalokat kotyvasztani.

Ádám: Vannak még további ötletek is, számosat meg akarunk közülük valósítani ebben az évben amennyire a lehetőségeink engedik, de a legfontosabb az, hogy legkésőbb 2015 őszén elkezdjük a koncertezést.