HANDS OF DOOM "stoner/sludge/doom/death music blog from Hungary": Angertea

Az Angertea azok közé a magyar undergound zenekarok közé tartozik, akik lelkesen csinálják a profibbnál profibb albumaikat. Teszik ezt akkor is, ha ezek a felvételek csak egy szűk közönség, rajongó tábor élvezi. Aki fogékony a zenéjükre, az már hallgatja őket, aki pedig nem vevő erre a zenére, azzal megszerettetni borzasztóan nehéz, ha nem lehetetlen. És mivel a rétegzene rétegei között bóklásznak, ráadásul teszik ezt egyéni módon, az őket követők nincsenek sokan. Stílus meghatározásukat mondhatni progresszív experimentális grunge metalnak. De zenéjükben a stoner/sludge hatásai a modern metallal, ugyan úgy egy fajta origó metszéspontban állnak. Az Angertea felzaklató zenét játszik, ami nagymértékben a dob és a basszus markáns összjátékán alapul. Amiben a gitár és az ének is bőven kap szerepet mind az akusztikusabb, mind a keményebb, fogósabb részeknél, Az énekben keserves, méltó orgánum színezi az amúgy sem könnyed témákat, gurgulázó futamokat.

A zenekar 1996 őszén alakult Szentesen. ’97-től aktívan részesei a hazai underground zenei életnek. A mai felállás ’98 óta stabil, Peralta Miguel: basszusgitár, Bárkai László: dob, Mihály Gergely: gitár/ének.
Három demó után (Hangok a ködben – 1997, Minden, mire emlékeznél – 1998, Promo – 2001) 2002-ben adták ki első nagylemezünket ˝Lélekvágy˝ címmel. 2003-ban megjelentettnek egy válogatás albumot az 1997-2003-as időszak részben a demós, mix dalokból. Második, angol nyelvű nagylemezünk, ˝Rushing Towards The Hateline˝ 2006-ban jelent meg. 2009-ben pedig a harmadik ˝Twenty-Eight Ways To Bleed˝ című albumuk. 2010-ben Neil Kernon (Grammy - díjas) amerikai producerrel készítettek egy 3 dalos ’EP-t ˝Distrust˝ címmel. A kislemezen, 2011 januárjában jelent meg, olyan neves vendégek szerepelnek, mint Scott Reeder a Kyuss volt basszusgitárosa, és Vörös Attila a Nevermore és Leander Rising gitárosa. A negyedik Angertea nagylemez a ˝Nr. 4.: Songs Exhaled ˝ a norvég Smash Fabric Records gondozásában jelent meg 2012-ben. Ezen a lemezen egy dal erejéig feltűnik a Faith No More basszusgitárosa, Billy Gould, hogy a No Comutation dalukban közösen pengessenek egyet.

Szinte az ország minden szögletében játszottak már, és szinte az összes nagyobb fesztiválján is megfordultak. A fiúk kiforrott és minőségi zenéje egyre nagyobb elismerést és publicitást kap külföldön is, 7 hivatalos videóklippel rendelkeznek, amelyek láthatóak voltak már több fontos TV műsorban.

2002-ben rögzített első, ˝Lélekvágy˝ című nagylemezük 11 dalalt tartalmaz. Lemezükkel egy fajta új színt hoztak a hazai zenei életben. Progos/experimentális/grunge/stoner hatásaik mellet jelentősen érezhető a TOOL, Alice In Chains zeneihatásai, mint példa erre a Hidak legbelül, Halálba hív, Feketében áll a világ, Reflex című daluk, de bőven hoznak merész, új ötleteket, saját kútfőben érlelt témáikban is. Egy klip is készül az albumhoz a Halába hív című dalukra.
Pár évvel később, 2006-ban angol nyelven jelent meg második albumuk ˝Rushing Towards The Hateline˝ címmel, az Edge Records gondozásában. A hangzás erőteljes, kifejezetten jónak mondható. A zene továbbra is a progos VoiVod, TOOL, Neurosis irányvonalnak felel meg. Rengetek súlyos riff-fel találkozunk, amit üvöltés, torzított ének vagy tiszta énekhang tesz még hatásosabbá. Kiemelkedő róla a Clearer Ways című daluk, mely egy 2 részből álló szerzemény. Az első rész tekinthető egy bevezető is, kicsit csendesebb, melankolikusabb, mélyebb dal. A második rész viszont ennek az ellentéte, egy jól sikerült grunge dallamokkal és énekhanggal telepakolt, jó riffelő témával kezdődő, kiváló basszussal megtámogatott tipikus Angertea siker szám. kiemelkedő daluk még a Damagebirth, vagy a The Hour of the Circus. Ezzel az albumukkal még jobban felhívták magukra a figyelmet, mind a szak sajtóknál, mind a rajongók, illetve leendő rajongók körében. És meghatározóan kialakítottak maguknak egy saját Angertea stílust.

Ezekben a meghatározó stílus jegyekben jelenik meg 3 év múlva a harmadik ˝Twenty-Eight Ways To Bleed˝ című albumuk 2009-ben. Melyen nem tagadott, hogy az énekes, gitáros Mihály Gergő egy rosszul sikerült kapcsolatának érzés termékeit jeleníti meg. Nevezhető pár-terápiás anyagnak is, ahol kiénekli, kiüvölti magából fájdalmát, bánatát, s ezáltal megnyugvást talál. A közel 40 perces anyag tele van komplex, sokdimenziósan összerakott részekkel, bedurvulásokkal és szívszaggatóan bánatos szövegekkel. A TOOL-ról fakasztott, Sophie’s Station, Swept című dalaikba beszivárognak a grunge dörgedelmes gitár centrikus riffei. Míg a Sex in a Dyke rövid instrumentálisában inkább a Primus progresszívebb pattogásai tűnnek ki. A Miattad című dalukban vendég zenészek segítségével felejtik a bút (Kovács Attila ex-WMD, és Vincze Ádám, Flop - gitár, a Wackor-os SlayerCsabit pedig perkázik). Ez az albumuk egy elszállós, elgondolkodtató, és a szívtájékot megbizsergető verziója a keményebb műfajnak, egy messze nem hétköznapi élményeket nyújt.

Habár az Angertea muzsikája élőben tud igazán katarzis közeli, vagy más transz állapotokat előidézni a hallgatóban, otthon ülve, lelki szemeink előtt, a hangszórókból előkúszó bámulatos zenei világuk is igencsak rabul tudja ejteni az embert. Ilyen hatással volt a 2011 elején megjelenő ˝Distrust˝ háromszámos ’EP-je. Amin Neil Kernon producer (Queensryche, Cannibal Corpse, Peter Gabriel, Judas Priest, Queensryche, Dokken, Nevermore, Flotsam And Jetsam,Nile) bábáskodott, aki a keverést is végezte, a maszterért pedig Alan Douches (Sepultura, Mastodon, Dillinger Escape Plan) kezei voltak a felelősek. A történet annyi, hogy három számot rögzítettek a Dystopia-s Vári Gábor, valamint Mészáros "Murphy" Gábor studiójában. Ennek keverését végezte Kernon. És ha már kint volt az anyag a tengerentúlon a maszterizálást megcsapták Alan Douches-el. Plusz adalékként még szerepelt a kis lemezen az ex-Kyuss-os Scott Reeder, és a Nevermore-os, Leander-es Vörös Attila. Nyugodtan mondhatjuk, idáig magyar zenekartól szokatlan volt, hogy külföldi vendégekkel dolgoznak együtt. A nyitó Frog In The Oven kidomborítja az Angerteára jellemző stílusjegyeket, a TOOL hatásokkal megcsepegtetett hét perces mivoltával. A nóta kicsit depresszív, kicsit kiakadós, kicsit lehúzós. A címadó Distrust egy pszichedelikus, vonszolósabb tétel. Scott Reeder hangzása, dallam világa azonnal felismerhető, ami nagyon hatásos, a megfelelő hangulatban garantált a hidegrázás. Az ének elszállós, keleties hangzásával nagyon jól el van találva. A nyugis, többé-kevésbé akusztikus, elszállósabb Streams témáiban Vörös Ati visszafogott gitár szólói hallhatóak, Gergő pedig tisztán, kifejezően énekel. Az mindenkép elmondható, hogy aki eddig nem hallgatta az Angerteáék anyagait, ezt az ’EP-t hallva belemerült az eddigi lemezeikbe is. A szak sajtok brilliánsan fogadták munkájukat mind idehaza, mind külföldön. Zseniális anyagot hoztak össze ezen a kislemezen!

2012 őszén megjelenő, Nr. 4.: Songs Exhaled negyedik Angertea lemezzel kapcsolatban mindenki fel rakta a kérdést: Lesz-e olyan hatásos ereje, mint az ’EP-nek? És lett! De még mekkora! Rögtön az első dalként nyitó, No Computation-ön Bill Gould, a Faith No More basszusgitárosa penget néhány gitárharmónia erejéig. Ez egy pörgős, indulatos, önsanyargatós dal. Követően robbanás rajta a Demon Surfaced (amihez klip is készült) a már megkezdett Angertea ösvényen halad tovább, miközben a továbbra is rendkívül erős, húzóerőnek számító basszusjáték uralja a teret, a dobok pedig törzsi hangokkal szólnak. De elég csak meghallgatni a Meeting Satan On The Way To Personal Desertification elejét, ahol szintén csak a basszusgitár és néhány kitartott gitárhang szól, de olyan feszültséggel, hogy az embernek rombolni támad kedve. Sajátos elegyet alkot a metal és pszichedelia keveréke a In Light Air dalukban, míg a fájdalmas énekű A For Afrodita basszusa csodákat művel. Tipikus Angertea sláger a Lions’ Region, de a lemezt tökéletesen záró Distance Of You is pozitívan erősíti az albumot. Az biztos, hogy a hangzást és hangszerelést maximálisan kihasználják.

A trió már 17 éve rendületlenül hozza nekünk az értékesebbnél értékesebb dalcsokrait időről időre, trend mentesen. Nem érdemes különbségeket tenni az Angertea dalok között, mert nincs értelme. Az eredmény olyan lenne, mintha a Poklot és Mennyet kellene bemutatnunk… Káosz! De lassan eljutok odáig is, hogy fölösleges rájuk aggatni bármilyen jelzőt, vagy hatást. Az Angerteáék egy egyedi, sajátságos arcra formált zenével kényeztetnek minket, amivel elkalandozhatunk egy kiforrott, minőségi, sajátságos zenei világba.

Albumaik:

Lélekvágy (2002)

Rushing Towards The Hateline (2006)

Twenty-Eight Ways to Bleed (2009)

Distrust (EP)[2011]

Nr. 4: Songs Exhaled (2012)