2013. június 14., péntek

Band In The Pit - Egy összekötő poros országút

Az instrumental pszichedelikus stonert játszó Band In The Pit triónak a napokban jelet meg első önálló nagylemeze. Igaz lassan 3 éve játszanak, de dalaik eddig csak a neten keringtek videó dokumentumfilmek formájában. Hogy-hogyan, és miből lettek ezek az elszállós, éteri elszállós, sivatag hangulattal megkever hangok, valamint a zenekar történetéről mesél nekünk Késmárky Szabolcs, a zenekar gitárosa, pedálsor virtuóza.


Akkor kezdjük az elején! Hogyan lett a zenekar?

2010-ben hoztuk össze a gitár-dob formációt Prókai Normannal, majd később csatlakozott a zenekarhoz Schneider Vilmos basszusgitáros, akivel közel húsz éve zenélek együtt.

Mit tudhatunk a tagokról? Korábbi zenei munkásságaitok? 

Korábbi formációk közül megemlíteném a Riverside-ot, amivel mississippi boogie-t játszottunk. Felléptünk Pakson, és a Szigeten is 1999-ben. Ebben a zenekarban játszott Vilmos is, mellette Kovács Zoltán, aki jelenleg az Elefánt zenekarban zongorázik, koncertezik a Sonny And His wild Cows-zal, tagja volt a Sadantnak, illetve Németh Tamás dobolt, aki jelenleg számos hazai jazzformáció tagjaként ismerhető.
Emellett jelenleg is játszom Kiss Endrével (ex-Quimby, ex-HS7) a 2009-ben alakult Sztálingrád? nevű kétszemélyes zenekarban, amely nagyrészt Hagyó Béla (Palermo Boogie Gang) szerzeményeket operál szét, és rak össze sajátos, közönséggyilkos felfogásban.

Az albumotokat hallgatva meglepődtem a dalok hosszúságán! Hisz a 7 dalotok közel 80 percnyi játékidőbe van belefoglalva. Ezek, hogy alakultak ilyen hosszúra? Vagy ez egy direkt koncepció? Mert nekem úgy tűnik, hogy lementek próbálni,  nyomjátok a Jam-et, és nagyon élvezitek a zenélés,  azt amit csináltok!


A lemezen szereplő számok mindegyike egy előre megírt vázra épül fel, melyek próbatermi körülmények között születtek. Ettől lehet az az érzése valakinek, hogy ez egy "jam", de itt többről van szó. Bár kottát nem írunk, a legtöbb próbát rögzítjük, és ezen felvételekből választjuk ki azokat a részeket, melyekből konkrét számot csinálunk. Ez lehet egy riff vagy egy dobtéma, de akár egy 10-20 perces jam is.
A számok hosszúságát nem mi választjuk, hanem az adott téma egyszerűen megköveteli, hogy bizonyos időt áldozzon rá mind a zenekar, mind a közönség.

A zenétek igen többrétegű, a bluestól, a jazz-es átmeneteken át a sivatagos, füstös stoner rockig. Miből, honnan jönnek a témát, inspirációk, hatások? 

Mindhármunk nevében elmondhatom, hogy nagyon sokféle zenei irányzatot követünk, hallgatunk a minimal electrotól a hill country blueson át a doomig. Ezek mindegyike hat az emberre, és zenéjére, bár próbáljuk saját felfogásunk szerint művelni azt.

Én kifejezetten szerem az ilyen úgymond „utazó/merengős” zenéket, amit csak beraksz, és mész! De ezek legtöbbsége csak egy réteg zenéje lesz. Nem tartotok attól, hogy ti is ilyen réteg zene kategóriába kerültök? 

Ettől nem tartok. Szerintem derékig már el is süllyedtünk.

Terveztek-e valami koncertet, nagyobb megmozdulást?

Idén februárban játszottunk az UH demón, ahonnét pozitív visszajelzéseket kaptunk, valamint ezen fellépés kapcsán kerültünk kapcsolatba az R33-mal, akik biztosítottak nekünk egy nap stúdióidőt. Ezúton is szeretnénk ezt megköszönni Perecsényi Tibornak, illetve Lászlóffy Andrásnak a stúdiómunkálatokat! Pernyével kötött közös megállapodásunknak köszönhetően idén fellépünk az R33 nagyszínpadán egy több zenekart összefogó fesztiválon.
Természetesen várjuk klubok, fesztiválok, koncertszervezők jelentkezését, illetve mi is dolgozunk fellépések szervezésén.

Szabolcs, Köszönöm szépen a zenekar bemutatását!

Köszönjük a felkérést!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése