2012 tavaszán egy nyíregyházi baráti társaság saját
elmondásuk szerint megitták a „zenéjünk má’ valamit” söröket. Ezután jöttek a
lassú próbák, zenélgetések, míg nem a nyár folyamán eljutottak az első
koncertig, amiről meglehetősen jó visszajelzéseket kaptak. Ezen felbuzdulva, és
természetesen egy újabb komolyabb sörözés után elhatározták, hogy komolyabban
tolják a zenélést. És a komolyságnak meg is lett az eredménye, hisz bő egy év
elteltével megjelentek 5 dalos bemutatkozó kislemezükkel.
Előzetesnek annyit még elmondanák, hogy a Ken Licks Barbie
ez év tavaszán jelentkezett be nálam. Már akkor jelezték, hogy készültek erre
az anyagra. Lipták Gergő énekes-basszusgitárostól
kaptam pár ének nélküli ˝promós˝ demó felvételt, közöttük a Bill című
dalukkal, ami fel is került promós változatában a Hands Of Doom válogatásra. Én akkor ezt a dalt
megmutattam egy másik, szintén blogos ismerősömnek (véleményezésre), aki azt
mondta: - Hogy jól nyomják ezek, a Ken srácok!
Kell rá egy kis Kyuss-os ének és tök frankó lesz! Én erre ezt mondtam: -
Erősebb ének is mehet rá! És szerencsére az ének erősebb lett, koszos, piszkos,
üvöltős. Idéz némi ős hard core-os, valamint sludge vonalas EyeHoteGod jelleget.
Na, de füleljünk csak rá az anyagra. A Ken srácok az előbb
említett Bill-el nyitnak. Komótos basszusra épül a desert stoner
riffelésű gitár, melyet hallgatva, és Bill dalcímből adódóan valamiféle
vadnyugati kép ugrik be az agyamba. Egy film, aminek a címe akár „Lovasok a
pokolból” is lehetne. Igen lovasok, mert mint a lovak patái úgy kalapálja a dob
az ütemei az ismétlődő sivatagos hangulatba. Majd egy erős rántás a
gyeplőn és Ken lovai tempósabb rodeó vágtába kezdenek, aminek a végén csúcsra járatják a ritmusokat
rendesen. Az erős vágtázást folytatják a Somewhere
tempóiban is. Közép résznél a gitárban van némi pszichedelikus hatás, ami
átvált az énekkel együtt egy mormolósabb, üvöltősebb, de mégis nyugisabb
sivatagos témába és a végére viharként jön vissza a lendület a dalba. A Körn tu Barma egy piszkos
betorzított, belassított rockabillys robbantással indít, ami vontatott acsarkodó haragba csap át és ez a vontatott harag ott van az énekben is. Ez
a vontatottság csak még keményebb lesz a beerősödő a végére némileg punkosan
megtámogatott újra begyorsított rockabillys/sludge/doom „mitudom én má’ milyen
– csak bólogatok” témával. És jön az újabb torzított porfelhő és berekesztet ének
üvöltés a Mind Hill cammogós basszus futamaira rá suttogott szövegével,
kemény beordításaival, a végére újra beerősődő pár másodperces punk/sludge
anarchiájával. Az album zárását pedig nem bízták a véletlenre. A legerősebb
dalukat rakták ide,ami egy faszányos, lendületes kis darab. Rockabillys dobalapokra
pakolt bika erős Hot Rod nótát tolnak a seggünk alá, a sztriptíz táncos,
kurvásan pszichedelikus Smoke Park elfüstöltetésével. És már
nyomom is a gombot, hogy újra szóljon az egész!
Meg kell hagyni, a Ken srácok bemutatkozásként rendesen odanyaltak Barbie-nak! Egy olyan anyagot adtak nekünk amint nincs tökölés,
szöszmötölés, csak nyomják a mocskot ami a csövön kifér! Abszolút buli album Lehet rá sörözni, nagy vagánynak lenni éjjel-nappal. Tetszik, hogy a srácok
hangzásukban benne hagyták a nyerseséget és, hogy a szövegeket megoldották pár
soros témákkal. Zenéjükben pedig változatosan keverednek, fűződnek össze a
különböző már fentebb említett stílusirányzatok. Élvezetes muzsika ez elejétől
a végéig! És már csak egy észrevételt mondanék, hogy legyen valami
negatívum is a kritikámban, ami leplezi az elfogultságomat… Gergő énekhangja/üvöltése
valóban koszos és piszkos, de néha kissé talán még erőtlen. De ez szerintem a jövőben
történő több dalolásnak, jó sörözéseknek, némi töménynek és szivarfüstnek
köszönhetően még karcosabbra érik, mint oly sok más torok.
Tagok: Baku Laci - dob, Lipták
Gergő basszus-ének, Baksa Gyuri /gitár
Ken Licks Barbie facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése