HANDS OF DOOM "stoner/sludge/doom/death music blog from Hungary": Stonedirt

A Stonedirt kezdeti southern és stoner ízű világába mára már erőteljesen belopták magukat a groove és thrash hatások. Ezzel egyfajta hermetikus markáns, szilárd zenei hangzást teremtve maguknak, amit ők Southern-Thrash-Groove Metal-nak neveznek. Hogy, hogyan alakították ki ezt a rájuk jellemző stílus világot, arról Kemencei Balázs gitáros, alapító taggal beszélgettem.

Szia Balázs! A Stonedirt zenéjét fölösleges bemutatni, de Én mégis arra kérnélek, kezdjük az elején. 2005-ben, hogyan és milyen indíttatásból alakult a banda?

2004 vége felé Szilivel és Boldival aktívan énekes keresésbe fogtunk. Ezzel párhuzamosan szerettem volna egy zenekart, ami a magunk szórakoztatására Pantera dalokat játszik, meg nyilván terveztünk volna egy pár bulit ezzel a csapattal. Endrut még régen 16 éves koromban láttam énekelni egy tehetségkutatón. Már annak idején, megszereztem a számát, de nem hívtam fel, mert akkoriban nekem is volt zenekar ahol játszottam és ott az a felállás elég stabilnak tűnt énekes fronton, ugyanis én voltam az, illetve a bőgős cimborám. Jónak nem volt az, de stabil!

Meg aztán hozzátartozik, hogy Endruék megkerestek engem abban az időben, hogy szálljak be hozzájuk gitározni. De ez zenei összeférhetetlenségek miatt, ami pár percen belül kiderült, meghiúsult. Mondták, hogy ők ilyen Korn, Machine Head (nem a burn my eyes, hanem a burning red korszak) vonalon akartak volna dolgozni. Én meg mondtam, hogy szó sem lehet róla! Mert én csak Megadeth, Pantera, Slayer, Testament, Sepultura vonalon vagyok hajlandó zenélni! Ezt azért mondom el, mert a történet folytatása szempontjából itt egy fontos mondat hangzott el. Ugyanis Endru kijelentette a zenekarának a beszélgetés után miután elmentem, hogy "túl szűk a srác". Na, már most ugye mondanom se kell, hogy utána évekig szívatták Őt ezzel a mondattal, hogy aha… "túl szűk volt a srác ugye?" Ha-ha. Aztán amikor megtaláltam Endru számát évekkel később, felhívtam ezt a vezetékes telefont, hátha mázlim van! És az volt, ugyanis ez még mindig az otthoni száma volt. Az anyukája vette fel és mondta, hogy Endre éppen Finnországban van (asszem), de majd megmondja neki, hogy kerestem. Emiatt, a mondat miatt meg emlékezett rám, hogy én vagyok a "szűk srác", így visszahívott. Mondtam neki, hogy szeretnék ilyen Pantera örömzenélést. Ugyan neki volt a Manikin Faint, amit elég komolyan nyomtak abban az időben, de egy kis örömzenélésre mindig le lehet csábítani, így elkezdtünk próbálni. Ezzel párhuzamosan, mint említettem mi dolgoztunk az új dalokon Boldiékkal, és fáradhatatlanul próbálgattuk az énekeseket a bokáig érő sálas Ady verseket feldolgozni akaró, búgó hangútól, a sikítozni akarok, de nem tudok típusúakon át a temetőben alszom, és denevért vacsorázom, vámpírokon keresztül (sokszor ezekkel, az arcokkal persze a próbáig se jutottunk el). Aztán meghalt Dimebag és nekünk ezzel Endruval azonnal véget ért az egész zenekarosdi. Nem tartottuk volna korrektnek, hogy nyerészkedjünk ezen az ügyön. Egyszerűen undorítónak tartottuk volna, ha meglovagoljuk akkor ezt az egészet. No, de mondtam neki, hogy ha van kedve, nekem van ez a másik csapatom. Ahova eljött ugyan próbálni, de mondta, hogy neki a Manikin Faint a fő vonal. De annyira jól kijöttünk, hogy végül nálunk maradt. Aztán, ahogy haladtunk előre az új dalokkal és bebizonyosodott, hogy ez a felállás így tök jól működik együtt, végleges lett a formáció. Voltak ugyan hullámvölgyek, de azért tök fasza, hogy nálunk nem volt sosem más beugrik más helyett koncert. Vagy akármi ilyesmi, hanem továbbra is csináljuk a dolgunkat.

A Stonedirt 2005-óta ugyan azzal a felállással játszik! Ezek szerint a zenekaron belül a tagok tökéletesen kiegészítik egymást mind zeneileg, emberileg, barátilag?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy emberileg mennyire összepasszolunk meg, hogy annyira egy hullámhosszon vagyunk. Mert ez egyáltalán nem igaz és eleinte főleg nem volt az. Viszont mindig kitartottunk egymás mellett és ezek a dolgok inkább csak megerősítették a zenekart. Nálunk is ugyanazok mentek, mint mindenhol máshol. Zenei és emberi ellentétek, anyázások, egymáshoz dobverő dobálás, ajtót becsapós próbatermet otthagyás. De az évek során meg tanultuk kompromisszumokkal kezelni a másik hülyeségét, mert az mind a négyünknek van bőven. Már tényleg az van, hogy a próbára érkezésnél látjuk, hogy éppen kinek van fogfájása. Azt gyorsan megdumáljuk és nem is foglalkozunk vele, mert zenélni vagyunk ott. Nekünk is volt már a több lelkizés, mint a próba effektus, ami szintén mindenhol jellemző. De a zenekar összeköti az egészet annyira, hogy az túlnő a sokszor gyerekes kiakadásokon. Szóval, mostanra ha nem is tökéletes módon, de mondhatjuk, amit leírtál igen! Hét és fél év azért hosszú idő. Persze ki tudja, ha összejönne valami durva turné, és hónapokig össze vagyunk zárva, akkor mi lenne? De szerintem, már ezzel se lenne gond! Azt meg kellett értenünk, hogy ha azt akarjuk, hogy menjen a szekér akkor, tolerálni kell a másik hülyeségét. Megfigyeltem, hogy ez akkor alakul ki a legjobban, ha ülünk a semmibe és nincsenek célok meg feladatok, amiket meg kell csinálni. Szóval mindig ki kell tűzni valami rövid távú célt, mert ha évekig az megy, hogy a zenekar rohad a próbateremben, és az unalomig játssza az x évvel azelőtt megírt dolgokat akkor az könnyen a fásultsághoz vezet. Pontosan amilyen hibába beleestünk a Redneck Blues után, azt nem szabad elkövetni még egyszer.

A 2005-ös Joygrind demo hatalmasat szólt nem csak itthon, de külföldi körökben is egyaránt. Bemutatkozó anyagként számítottatok ekkora pozitív fogadtatásra?

Hát... ööö.... izé... Az van, hogy ezzel a "hatalmasat szólttal" nem tudok mit kezdeni! De tényleg tény, hogy önmagunkhoz és a korábbi zenekarainkhoz képest ugrottunk egy nagyot előre, de azért a hatalmastól elég messze állunk a mai napig. Egyébként természetesen meglepődtünk a javarészt pozitív fogadtatáson, mert ugye egy zenekarnak már az is jól esik, hogy egyáltalán hallgatja a zenéjüket valaki. De hogyha még a koncerteken is van, aki esetleg énekli a szövegeket, vagy látod, hogy vágják a riffeket az tényleg nagyon jó érzés. Mint ahogy az, hogy vannak olyanok is, akik követik, hogy mi történik a zenekarral.

A jó fogadtatásból tudott valami előnyt, előnyöket kovácsolni a csapat?

Az első demó után nekiálltunk teljes erőből koncertezni és akkor fogtuk fel, hogy viszonylag sokan szeretik ezt a zenét. Bár akkor találkoztunk először ezzel a Stoner kifejezéssel. Fogalmunk se volt róla, hogy van ilyen. Jó tudtuk, hogy van Kyuss, Down meg Entombed. De azt, hogy ennek ez a neve azt nem tudtuk! Abban az időben itthon igen erősen elkezdett erősödni ez a vonal és mondhatni mi az elsők között próbálkoztunk ezzel. A Sunday Fury-s Lacival pont ezen röhögtünk, amikor az első közös bulink volt. Mondta: - Hogy bazd meg nem is tudtam, hogy van még zenekar, aki rajtunk kívül itthon ilyen játszik! Aztán láttuk, hogy vagytok ti, meg a Locust on The Saddle, meg persze a Stereochrist!

De tényleg fogalmunk se volt róla! Már felvettük az első demót, amikor a visszajelzésekből láttuk, hogy új ˝Stoner˝ zenekar. Mi meg így néztünk, hogy nahát, akkor azok vagyunk fasza! De mivel ez az egész akkor kezdett itthon gyökeret verni elég sok helyre hívtak minket játszani. Javarészt azok a fanatikusok, akik teljesen rá voltak gyógyulva a Stoner vonalra és nagyon nagy hálával tartozunk nekik ezért! Például Zero-nak a Negative Art-ból aki, akkoriban nagyon segített nekünk ide-oda eljutni. Szóval nem is igazán a fogadtatásból, hanem a színtér összetartásából kovácsoltunk, ha nem is előnyöket de kapcsolatokat. Akikkel az óta is nagyon jóban vagyunk! De ezek jöttek maguktól, illetve a koncertezéseken keresztül.

Sajnos mi ˝Celeb˝ hírekkel nem tudunk szolgálni, mindig is az volt a fontos, hogy a zene amit csinálunk, az adjon valamit annak, aki hallgatja. Meg segítsen átesni a mindennapi szaron, ami mindenkivel történik, és szerencsére van, akinek még ez fontos és nem az, hogy milyen bulvár vagy álbulvár hírrel tudunk szolgálni. Nyilván generálhatnánk mi is egy csomó hülyeséget meg feldolgozhatnánk valami disco slágert, hogy híresebbek legyünk, de egyszerűen nem tudunk nem a régi nagyok útmutatása szerint haladni.

Első igazi nagylemezetek a 2007-es Redneck Blues, ami előtt még volt egy 3 számos nyeremény Bonus Thrash felvételetek a Magyar Rádióban. A Redneck albumon már lehet érezni, hogy be-becsúsznak az erősebb, gyorsabb goove-os thrash zúzások. Ezzel ki akartatok próbálni egy új zenei világot, vagy csak valamit hiányoltatok az eddigiekből?

Alapvetően mi egy Metal zenekar vagyunk! Azt, hogy stílusilag hova vannak sorolva a dolgok igazából soha nem érdekelt senkit a zenekarban. Amikor elkezdtünk próbálni és egyáltalán azóta, hogy zenélünk a legfontosabb, hogy jól szeretnénk érezni magunkat. Stílusilag nem nagyon voltak nálunk sose megfejtések, hogy te figyelj ilyennek kéne lenni meg olyannak. Ami jön, az jön! A Redneck Blues időszakában elég keményen ment a bulizás és a teljes szétesés, így alapból volt egy ilyen hangulata az anyagnak zeneileg és szövegileg is. Eleinte főleg igaz volt az, hogy más zenéket hallgattunk mindannyian aztán valahogy így sikerült ezeket a dolgokat összegyúrni a saját dolgokban. De különben elég végighallgatni az első két demót. Gyakorlatilag teljesen más dolgok szerepelnek benne, az elsőn az Unknown Hand-be pl. simán beleraktunk egy ugribugri riffet az előtte lévő thrash ízű cucchoz, a másodikon ott van a Like a Falling God, ami a mai napig kilóg a sorból. Mindig azt csináltuk, ami éppen jött. Egyedül a második lemezen lett tudatosabb nagyon sok minden, de maga a zene ott is ösztönös, csak kiforrottabb, és ahogy igyekszünk fejlődni külön-külön és együtt is, az eredményez stílusbeli változásokat.

Ezek a hatások az Inherited Fever albumon már jóval erőteljesebben kidomborítják magukat, sőt jobban előtérbe is kerülnek. Mondhatni még egy tököt raktatok az eddig amúgy is tökös zenétek alá. A Redneck album után ez „bekeményítés”már előre látható volt?

Közvetlenül az első lemez után fogalmunk se volt róla mikor és hogyan lesz következő lemez! Örültünk, hogy az elsőt sikerült elkészítenünk. Mindannyiunknak ez volt az első komolyabb stúdiós élménye, de személy szerint belőlem pl. elég sokat kivett az, hogy előtte 1 évig írogattam a számokat. Majd fel kellett venni mindenkivel és ez a kreativitás folyamat olyan, hogy néha utána szükség van egy nagyobb feltöltődésre. Szóval, amikor befejeztük a hátam közepére se kívántam a számírást. Aztán sajnos beleestem abba a hibába, hogy mivel nem is írogattam dalokat 1-2 év ilyen tényleges döglődéssel telt zenekari szinten. Voltak próbálkozásaink új dalokra, de állandóan a kukába kerültek. 2010 novemberében leültem gitározni és valahogy minden egyértelmű lett, hogy akkor most mit is kéne csinálni, és hogyan! Gyakorlatilag 1 hét alatt összeraktam 3 dalt és minden tiszta lett! Szóval lementem a többiekkel próbálni és mondtam: - Hogy ok! Elég volt, foglalunk stúdiót februárra és elkezdjük felvenni az új lemezt! Néztek is, hogy most akkor ez komoly? Hogy egy dal sincs, de 3 hónap múlva felvesszük a következő lemezt? Aztán mindenkivel külön-külön elkezdtük összerakni és még én se voltam biztos benne, hogy a végeredmény pontosan milyen lesz. De aztán, ahogy haladtunk a felvételekkel a Perfect Noise-ban Koncz Matyi irányításával egyre jobban a helyére került minden. Pláne ahhoz képest, hogy Boldi már az első nap túl volt a felvételein. Én még aznap az éjszakába nyúlóan variáltam 3 dalon. Például a My Skin-t még azon a napon félig átírtam, de másnap a felvétel alatt is voltak módosítások. Ez is tiszta vicc, ha belegondolsz! Mert a nagy bandáknál ok, hogy stúdióba írják a számokat. De a mi pénztárcánkhoz mérve ez nagyon rizikós volt. Az, hogy keményebbek és beszólósabbak a dalok, azok tökéletesen tükrözi az akkori állapotokat. Egyszerűen besokalltunk egy csomó dologtól, amit addigra megtapasztaltunk a jó magyar undergroundban. És főleg azokból a faszfejekből, akik nemcsak, hogy egyáltalán tevékenykednek a színtéren, de még ők számítanak jó arcoknak és elismert zenészeknek, klubosoknak, stb. Nagyon-nagyon utáltuk a fél világot akkor, legalábbis kurvára haragudtunk szinte mindenkire (magunkra is hogy elpocsékoltunk 1-2 évet meg ilyenek). De aztán amúgy rájöttünk, hogy ez felesleges és az óta próbálunk röhögni a legnagyobb nyomorunkon is.

A nyárfolyamán megemlítettél egy új album lehetőségét. Ezzel mi a helyzet?

Gyúrom a dalokat, nagyon sok ötletem van, de erősen rendezés alatti fázisban van a dolog. Ugye a számírási folyamat függ egy adott lelki állapottól is és sok minden egyébtől. Így eléggé szerteágazó ötlethalmazzal állok szemben, amit gatyába kéne rázni. Most pont nem az van, amikor nincsenek ötletek, hanem mindenféle eszembe jut. Egyrészt időnként rám tör egy ilyen ős-thrash mánia, aztán ez összeadódik a ’70-80-as évek hard rock mániájával. Aztán akkora katyvaszokat tudok virítani, hogy a többiek haja is égnek áll, amikor jövök valami Van Halen-es cuccal, ami összeolvad a harmadik riffre valami Exodusos riffel. Szóval ezeket szelektálni és rendszerezni kell, hogy a többiek ne kapjanak sokkot. Ezt már el is kezdtem de, más dolgok élveznek prioritást jelenleg. De, ahogy azoknak vége nekiugrunk az új anyag megírásának és összerakásának. Részemről nagyon szeretnék egy EP-t a jövő év elején. Nagylemezt igazából inkább készítenénk de tökre értelmetlen a mai zenefogyasztói szokások mellett. Mintha nem lenne idejük az embereknek vagy lusták ahhoz, hogy egy lemezt elejétől a végéig meghallgassanak. A mi zenénk pedig elég sűrű! Egyrészt több hallgatást igényel, másrészt az előző lemezen is nagyon sok finomságot raktunk különböző helyekre, amiket csak úgy felületesen meghallgatva észre se lehet venni (vagy legalábbis szeretnénk ezt hinni). Szóval jövőre EP!

Hasonló gyilkolásra számíthatunk itt is, mit az elődjénél?

Az biztos, hogy van egy irány, ami inkább a klasszikus Black Sabbath vonalhoz áll közelebb és van egy olyan vonal, ami ultragyors Thrash-power ízű cucc. Na, most ezt valahogy egy hullámhosszra kell hozni. De nagyon bízom benne, hogy lesz egy olyan pillanat, még az idén amikor minden a helyére kerül fejben és majd akkor közelebb fogunk állni ahhoz, hogy tudjunk erről érdemben is nyilatkozni. Gyilkolás az biztos, hogy lesz és az is, hogy súlyos anyag fog összeállni. Ha lassabb, ha gyorsabb, de mindenképpen METAL anyag lesz! Tényleg csak odáig kell eljutni, hogy, elkezdjük. Ami a WOS lemezfelvétel befejezése és a Black Sabbath est után el is fog kezdődni.

Elképzelhető, hogy az előző albumhoz képest ez is szerzői kiadásban fog megjelenni? Jobb az, ha a ti kezetekben van úgymond minden szál? Vagy a kiadok, nem tudnak megfelelő promotálást és hátteret biztosítani?

Ez megint az a rész, ami majd kiderül. Egyelőre pénz is kéne a megvalósításhoz és a felvételhez. Biztos, hogy megpróbálunk valami kiadót találni, aki foglalkozik a zenekarral és neadjiste' beszáll a felvétel készítés árába is. De azt sajnos ki kell hangsúlyozni, hogy a szerzői kiadás akkor kényszermegoldás volt! Baromi sok kiadónak írtunk, de egyszerűen olyan feltételekkel jöttek, hogy az nemhogy csökkentette volna esetleg a kiadásainkat, de még jócskán meg is dobta volna őket. Ingyenesen letölthetővé téve az egész lemezt nekünk elég nagy bukta volt, de legalább megkapta azt a promóciót ami, ennek a többszörösébe került volna. Lemezeladásra úgyse lehet már támaszkodni. A jogdíjkifizetések botrányosan nevetségesek, az egész kibaszott artisjus lekövethetetlen és lenyomozhatatlan működése miatt még erre se lehet támaszkodni. A mi szintünkön vannak kiadók, akik talán valamit tudnának segíteni, de ez is csak talán, és további súlyos pénzekbe kerül. Most azért nehogy azt higgye itt mindenki, hogy rinyálok, hogy mennyire nincs pénzünk. De alapvetően azt fel kell fogni, hogy egy zenekart működtetni, fenntartani és saját zsebből állni a felvételeket azért nem kis kiadás. Mert felveheted az anyagot 20 ezer forintért is, de az olyan lesz, hogy inkább ne vetted volna fel. Van egy keret, amit összezenélünk, azt beosztva, amit tudunk, belenyomunk a promóba vagy bármibe. De ismerve a hazai klubkoncertezés helyzetét szerintem, nem kell magyaráznom, hogy hiába szeretnénk mi ilyen olyan stúdióban dolgozni, egyszerűen nem fér bele. Tehát majd futunk pár kört a kiadókkal, ha megvan az anyag, aztán majd kiderül mi lesz a sorsa. Minden esetre csináljuk, ahogy eddig is csináltuk és velünk együtt minden zenekar teszi.

Lassan "szokás" lesz nálatok egy speciális Black Sabbath tribute buli a "Black Sabbath and the Hellectric Funeral Night" megrendezése. Honnan jött ez az ötlet?

Jöttünk haza már nem is emlékszem honnan és éppen Sabbath-ot hallgattunk! Szilit meg nem lehetett lelőni, hogy ő márpedig csinál egy zenekart, ami ezeket, a klasszikusokat játssza. Aztán ebből nem lett semmi, de évekkel később felröppent a hír, hogy REUNION van, aminek jól megörültünk. Aztán jött a hír, hogy nem lesz mégse semmi az egészből. Ezen meg jó idegesek lettünk. Aztán ültem a vonaton és mentem próbára, pont az egyik lemezt hallgattam és arra gondoltam, hogy basszák meg ha már így felcsigáztak, majd mi tartunk egy ilyen estét! És eszembe jutott, hogy Füli (Füleki Sándor - WOS) mondta, hogy ők anno a MOOD-dal csináltak már egy ilyen estet. Szóval leértem a terembe, előálltam az ötlettel. Mivel akkor már túl voltunk az Inherited felvételein, meg az összes ehhez kapcsolódó dolgon mindenki megörült, hogy akkor most jön a lazítós örömzenélős rész és kiszakadhatunk az adott zenei környezetből. Aztán kiderült, hogy mégis lesz újjáalakulás, de akkor már majdnem 1 órát megtanultunk és még az is kiderült, hogy hozzánk persze nem jönnek. De akkor már nem volt visszaút részünkről. Túl sok meló volt az egésszel már addigra. Így összehoztuk, eltelt egy év, itt az ideje a másodiknak! November 29. - Dürer kisterem! Lesznek új dalok is és ez is közel 2 órás koncert lesz.

A részletek még folyamatban, de hamarosan közöljük azt is. Szili apjának, aki szintén bőgőzik, jövőre lesz 30 éves a zenekara, a Tengs Lengs. Ők lesznek az egyik vendég a bulin, csak Rolling Stones slágereket fognak tolni.

Esetleg fontos indíttatása lehet ennek az Ozzy Tribute albumon való szereplésetek?

A kettőnek az égvilágon semmi köze egymáshoz. Volt egy lehetőség ahova jelentkezhettek zenekarok ilyen megmérettetésre. Akit kiválogatnak, az elnyomhat egy Ozzy számot a lemezen a nagy nevekkel. És mivel éppen semmi dolgunk nem volt elküldtünk 1-2 Sabbath felvételt, hogy akkor lennénk mi és nagyon örültünk, amikor mondták, hogy hajrá, várják a számot. Sajnos a nagy slágerekről lecsúsztunk, de azért sikerült választani egy olyan dalt, ami szerintem egész jól áll nekünk. Aztán hívtuk is Matyit, hogy szevasz, mennénk vissza hozzád! Őt meg leverte a víz, gondolom. Bár azt mondta, hogy örül neki! De szerintem kamuzott… ha-ha. Pár hétre rá már mentünk is felvenni a dalt. Ez meg azért is volt jó, mert a Supersize-ba dolgoztunk, ami nagyon brutál stúdió, de elég drága, Matyi ilyen bartellba meg tudta oldani, hogy ott vegyünk fel ezt-azt és a keverést és a mastert is ott csináljuk. Nekünk meg leesett az állunk, hogy mennyi cucc van és ráadásul milyenek! Szóval itt is gazdagodtunk egy újabb élménnyel, tehát ez is megérte. Elmondhatjuk, hogy szerepeltünk ezen az amcsiválogatáson magyar zenekarként. Volt egy kis plusz promóció, de ennél izgalmasabb dolog nem sült ki belőle. Viszont tudtuk, hogy reklámnak jó és viszonylag olcsó is, meg hogy izgalmas feladat, szóval ennek ennyi volt csak a története.

Nem hiszem, hogy nagy titkot árulnánk el azzal, hogy Te a Stonedirt mellett még egy fontos magyar doom bandában a Wall of Sleep-ben is játszol. Ott mi a helyzet most?

NOVEMBERBEN FELVESSZÜK A LEMEZT! Vagyis pontosítok, elkezdjük felvenni. Sanyi mindenképpen idei megjelenést szeretne, de szerintem ez nem fog összejönni már csak idő hiányában sem. De ez a terv és ehhez mérten dolgozunk! De szerintem legkésőbb jövő év januárjában, vagy esetleg februárjában megjelenik. Az anyagról nem is mondok semmit. De az biztos, hogy nagyon sok újdonság lesz benne, ami stílusilag eddig egyáltalán nem volt jellemző a zenekarra. De személy szerint örülök, hogy nyitottabb az egész. Csaba nagyon kitett magáért mind énekileg mind szövegileg. De tényleg erről ne is beszéljünk! Legyen meglepetés, amikor elérhető lesz! Sőt, továbbmegyek! Még egy koncertünk is lesz! November 2. Sopronban a szokásos évi Halloween buli, amire ismételten várjuk a vámpírok, vérfarkasok, hollók, boszorkányok, politikusok és egyéb csúszómászók, szörnyek megjelenését.

A Stonedirt és a Wall of Sleep két különböző zenei világ. Míg a Stonedirt zenéjében egy hiper sebességű rombolóként száguld, addig a Wall of Slepp témáiban, mint egy súlyos teherhajó cammog (ezzel a hasonlattal nem akarok egyik bandát sem megsérteni). Hogyan jön össze a kezeid alatt ez a két stílus?

Nekem a WOS-ban való számírási szerepem elhanyagolható. Vannak ötleteim meg javaslataim, de ez Sanyi dolga. Gitárosként pedig mindig azon az állásponton voltam, hogy több stílusban kell valamilyen szinten otthon lenni. Persze vannak vicces dolgok is! Például, amikor több mint egy hetes WOS turnéról hazaérve, az első próbám volt a SD-el. Ott mondtam is a többieknek, hogy hova a faszba siet mindenki! Utána pedig közölték és persze jogosan, hogy te vagy egy kicsit eltunyulva. Az egyik zenekarban nagyon király nyomni ezeket a visszahúzott cuccokat a másikban pedig nagyon fasza amikor elengedjük a lovakat, aztán mehet a vágta. Részemről tényleg mindegy mit játszom, ha szeretem csinálni! Nagyon szívesen csinálnék pl., akár Black Metal-t is, ahogy glam rockot vagy bármit (no persze bizonyos határokon belül), tényleg annyi a lényeg hogy jó zene legyen. Sose értettem azokat, akik kimondottan egy stílusra vannak rágerjedve. Annyi király banda és lemez van, már csak kíváncsiságból is jól esik kicsit mást játszani. SD-el szoktunk is ilyen hirtelen jammeket, hogy pl., bekiáltok, vagy valaki bevonyít a próbán, hogy Black Metal és akkor pár mp blast beat, vagy blues, vagy jazz, vagy heavy metal és akkor megy az ökörködés.

Melyiket könnyebb kiagyalnod? A gyors vagy a lassabb súlyosabb doom témákat?

Olyan konkrétan nem is nagyon van, hogy előbb van meg a tempó, mint a téma. Tehát nálam nem úgy megy, hogy benyomok valami dobgépet, hogy na, most akkor 70bpm, vagy 120, vagy 180, és ebbe kell számot írni. Általában megy valami alap, amire elkezdek jammelgetni és szépen kialakul a téma. Utána jön, a kitaláljuk melyik tempó áll neki a legjobban fázis, és legvégül a próbateremben még mindig változik, énektémától és minden egyébtől függően. Szerencsére nehézséget, ha van ihlet, egyik sem jelent! Inkább azt utálom, hogy vannak ilyen holtpontok. Amik vannak, hogy hetekig, hónapokig is előjönnek, mindig kiszámíthatatlanul, mikor mennyi időre. Ülök, agyalok, és nem jön zsigerből. Ha nem érkezik az a téma, amiből ki lehet indulni. Vagy nincs meg az alapötlet azt vettem észre, hogy minden, amit csak agyalva találok ki az egyszerűen szar. Semmi kiugró nincs bennük. De van, amikor elkezdesz játszani és abban a pillanatban, ahogy elindul kezed a jó irányba, minden tiszta lesz.

Balázs, Köszönöm a beszélgetést!

Mi köszönjük a lehetőséget. Október 12-én találkozunk a Show Barlangba!

Meg csekkoljátok az idei mesterhármast: Carcass, Trouble, Annihilator!!!