Tagadhatatlan, de miért is tagadnám, hogy a Neck Sprain új
’EP-je úgy hatott rám mit, mint akit két lábbal, telitalpasan rúgnak arcba, vagy mint aki elszenvedi
ennek a herén rúgásos változatát! A Neck Sprain egy kompromisszumoktól mentes erős és agresszív
thrash/groove zúzdával tért vissza közel 7 évnyi (kisebb-nagyobb) kihagyás
után. Utolsó nagy albumuk a 2006-os Heavyweight
- 3rd Round volt, melyen még Pityesz (Horváth István – jelenleg Mandibular,
FreshFabric) énekelt fel. Ezzel az albummal akkortájt olyan zenekarok előtt
játszottak, mint a Slayer, Deftones, Testament, Fear Factory, Entombed, vagy a Sepultura.
2008-ban a Neck Sprain és Pityesz utjai szétváltak, ekkor jött a képbe, igaz
eleinte csak kisegítő énekesként Áron "Apey" Andris. Aki 2009-ben már
teljes tagú frontemberként énekelte fel a Blacken Tides és a Goliath
című dalok demó változatát, amit a rajongók lelkesen fogadtak. Jöttek
a koncertek és a fesztiválok... ám a tagok közötti távolság és a közbe iktatott
dobos csere, valamint időhiány miatt a Neck Spain egy Londoni klub koncert után
2010 őszén elhallgatott. Sokunk örömére a zenekar 2012 szeptemberében az eredeti
dobossal, Bánfi Sanyival újult erővel összeállt, és 2013 tavaszán egy
kirobbanó, visszatérő – Reunited - koncertet adtak a Dürer kertben.
És most itt vannak az új 4 dalos, közel
húszperces ’EP-jükkel, aminek hallgatása közben saját arcomon ugrálok két lábbal. Az
’EP-t nyitó The Last Progress Bánfalvi
Sanya remek pörgős dob játékával hozza a visszatérés lobogóját, amire felkapaszkodnak az erős agresszív/progresszív
őrlő gitár riffek és innentől nincs megállás. Vagy mondhatnám azt is, hogy nincs
kegyelem. Amik nagyon jól érezhetőek a földbe taposó begyorsított, vagy épp belassított
gyilkolásoknál. A Blacken Tide közép
tempósan, de bitangul varacskosan kezd. Olyan riff jön a gitárból, amitől egyből kapunk egy jól irányzott bal horgost, a lassú mocskos groove-os tempók pedig legyalulnak
a földig. Apey ebben a dalban (de a többiben is) a maga
megszokott módján, hozza énektémáit, dallamait. Mélyből rekeszt, hörög, üvölt, dühödt őrjöngésként ömleszti arcunka hangjának veszedelmeit. A Goliát hozza azt a bizonyos herén rúgást,
amiről már beszéltem. Az egész dal az elejétől a végéig egy őrjöngő Panterás, gyorsan
kaszaboló thrash/groove. Janó Misi gitárjából árad az erő, a düh, a lendület és ez sugárzik az egész dalból. A végére maradt a kígyóméreggel teli pohár, a God’s Snake. Újra jönnek a kitartott,
középtempós zúzások erős metál riffekkel, amikre koncerteken a fejek headbanger-ve beindulnak. Apey ebben a dalban remekül hozza a kissé grunge-os,
rekesztett, préselt énekét. A gitárok pedig kúsznak, tekerednek,
megmutatva a kígyó isten, vagyis a Neck Sprain megújult erejét!
A Neck Sprain - God's Snake
'EP-jével, bemutatja nekünk az arcba rúgás tudományát! Aki pedig élőben is
látni szeretné ezt a bemutatót, az megteheti szeptember 13-án lesz az
A38-on, ahol a Wrong Side Of The Wall társaságában rúgnak arcon/herén minket!
Tagok: Áron "Apey" András – ének, Bánfalvi Sándor – dob, Janó Mihály – gitár, Nagy Levente – ének, basszusgitár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése