2013. július 16., kedd

Middlemist Red – Hippi pszichedelia

A hippi fellineges pszichedelikus rockot játszó Middlemist Red zenekar 2012 szeptemberében alakult Budapesten.  Már a kezdetektől tudták, hogy valami pszichedelikus dolgot akarnak csinálni. Az első pár hónap jammelésekkel telt és azzal, hogy megismerjék egymást zeneileg és emberileg is persze. 


Félévnyi zenélés után sikerült egy koncertképes anyagot összerakniuk. Kiadtak egy három számos demót, amely megmutat valamit a zenekarból. Saját számokban gondolkoznak, folyamatosan dolgoznak az új számokon. Még ez év ősszel, vagy télen szeretnének kijönni egy EP-vel, amivel talán egy kicsit más irányt vesznek a műfajon belül.  Zenéjükben uralkodó pszichedelikus hangzás pedig biztos, hogy új színt hoz, és egy űrt töltenek be a hazai zenei színtéren. Legközelebb az A38-on lehet őket hallani!



Tagok: Nóvé Soma - ének, gitár, Papp Dávid - gitár, vokál, Deli Soma - basszusgitár, vokál, Ürögdi Ábel - dob, vokál



2013. július 14., vasárnap

Real Lies - Tenorman (2009)

A szegedi Real Lies zenekar 2005-ben adta első koncertjét, aminek műsora akkor még elsősorban grunge feldolgozásokból állt. Időközben a grunge-os hatás maradt és helyette bejött a stoner és egyéb más borultabb zenei alapokra helyezett súlyosabb riffek, valamint az elszállós dallamos ének, ami a saját számok felé tolták a zenekart. Játszottak már több nagy hazai fesztiválon, eredményeket értek el több hazai tehetségkutatón, és több alkalommal megfordultak Románia és Szerbia nagyvárosaiban is. 2009-ben megjelenő egyéni hangvételű és stílusú Tenorman EP-jük. A szövegek magyar nyelven íródtak, jól megjegyezhető dallamokkal és tartalommal, amiknek jelentésein el lehet rágódni az értelmezésük során. 


A kezdő Kamionpuszi már a lüktető basszusával megfelelően bemelegít minket. A dal sejtelmes nyitánya után egy furcsán összerakott és megszerkesztett riff sor szögezi füleinket a hangszóróhoz. Súlyos gitár, pattogó, nyakatekert basszus és extrém ritmus képek halmaza ez a szám. A gitáros-énekes Váczi Balázs igaz nem egy duzzadt hangszál, de kellemes az orgánuma és jól is használja az adottságait. Ahol kell karcosabban, rekesztve ereszti ki a hangját, de képes a finom dallamok előadására is. A lüktető basszusban némi gitárgyilkoló RATM-Morello alap, amitől ez a dal az EP legagresszívabb száma. Harap, mint egy veszett kutya!  A Mechanikus keringő egy az elszállt, pszichedelikus dal. Hangulatilag grunge-os "Alice In Chains" keverék a TOOL-al, vagy a Faith No More pattogós alapjaival megrakott melankolikus kezdésű gitárral, ami átmegy egy őrületbe a végén. Egy furcsa szerelmi vallomás ez a dal, dühös feketére festve. Az Új Hús című daluk egy lazább rockosabb, merengősebb grunge ízű tétel, egészen az örvénylő, hullámozva lüktető gitár betétig. A basszus itt is csodásan, dominánsan pattok, erre építkezik az egész dal. A kilenc másodperces, szájgitáros Intermezzo röhögve megtöri az egész anyagot. Olyan mintha egy szakaszt akarnának lezárni vele. De a lendület folytatódik tovább a Holdlemente sodró riffjeiben. Az énekben én kiérzek némi régies Nyers-es dallamot és hangszínt. A zene pedig erősen vibrálva suhan, mint a tökéletes kör közepébe találó nyílvessző. És, ahogy betalált a lendület az egész le is lassul, de a ritmus húzása még megmarad az elnyújtott gitárral, ami tücsökciripelésbe végződik. Majd folytatódik az album a Tücskölés másfél perces tücsök nászában, és abból átfolyva a záró Zárszó című akusztikus (bennem megint csak a Nyers-t idéző) dalban. Az EP végére sajnos a négy erős dalnak rendesen a seggére vágtak ezzel a kis közjátékokkal, és ez az akusztikus dalból is kilóg az ízelt-lóláb. De a jó dalok azok erősek, oda teszik maguk minden ízét, fordulatát. Tetszetősek a váratlanul bejövő, de mégis nagyon is odaillő gitár, dob vagy basszustémák, az ötletes szólók, amik adnak egy csavart az egésznek, s teszi még élvezetesebbé az egész anyagot.


Tagok: Váczi Balázs - ének / gitár, Szabó Attila - gitár, Nagy Gergely - basszus, Mozsár Mátyás - dob




2013. július 10., szerda

Worthless - Duóba öltött komplexitás

A Sludge/Post/Experimental zenében utazó Worthless zenekar ez év februárban alakult. Amikor is Vékony Zsolt - gitáros, agyonbonyolító ember és Kocsis Csaba – dobos összeültek jammelni egyet, ami elég jól sikerült, és így a folytatás mellett döntöttek. Zsoltnak már régi célja volt, egy koncertképes zenekarban játszhassak, de ez korábban sosem sikerült. Csabi pedig a már meglévő 3-4 bandája mellé további kihívásokat keresett, így egymásra találásunk szerencsésnek mondható. Kezdetben gondolkodtak azon, hogy keresnek egy basszusgitárost, vagy énekest. De mivel duóban is elég kényelmesen alakultak a dolgaik (plusz nem is beszélve arról, hogy kisebb helyet foglalnak, könnyebben tudnak haladni, stb…), maradtunk ennél a duó instrumentális felállásnál. Hisz elmondásuk szerint: - „A Khuda is ezt csinálta, vagy a Jucifer és az Eagle Twin is így működik, max., énekkel”. 


Zenéjükben egyszerre használnak post-metálos, hardcore-os, doomos elemeket. De alapvetően a sludge és az experimental zenei irányzatán belül tevékenykednek. Ezért hatásaik között főleg olyan sludge és post-metal zenekarok vannak, mint például az Omega Massif, Ocoai, Neurosis, Isis, Pelican, Cult of Luna, Black Sheep Wall, Eyehategod, vagy a Gaza.  „De igazából bármit hajlandóak vagyunk beépíteni a zenénkbe, amiről úgy gondoljuk, hogy tetszetős” – mondja Zsolt! „Terveink között egyelőre a minél intenzívebb koncertezés szerepel (eddig három bulink volt)! Szerencsére hamarosan Pesten is be fogunk tudni mutatkozni a Torn From Earth-szel ápolt jó viszonynak hála. Egyébként bárkivel, bárhol szívesen játszunk, ha anyagi lehetőségeink engedik. Aztán persze szeretnénk valami kislemezt is felvenni, mivel elég gyorsan születnek a dalok, lenne mit rögzíteni. Főleg, hogy páran már érdeklődtek, hol tudnának minket meghallgatni. Épp ma került fel végre egy koncertfelvétel a facebook oldalunkra.” 



A Worthless elcsíphető július 12.-én Debrecenben, a Lilla Bárban a Blackhoney, Red Alder és a Reckless Roses társaságában. Valamint augusztus 8.-án Budapesten a ShowBarland színpadán ahol is a theMOLNÁR’z, Torn From Earth és a Methadone Skies-el döntik le a falakat. 

Tagok: Kocsis Csaba – dob, Vékony Zsolt – gitár



2013. július 6., szombat

Giant Horizon – Sopron stoner Ászai

Van a sör városában egy smoker-tróger-stoner brigád. Akik 2009 elején füsttel, sivatagi hőséggel és sörrel megkeresztelve, Giant Horizont néven álltak össze. Zenei lelkesedésüket, egy bemutatkozó ’EP formájában ismerhettük meg először, majd 2011-ben ˝Astronaut˝ címmel kiadott 13 számos nagylemezben. Ezt a lendületüket folytatják a most nyáron megjelenő új ’EP-jükkel. Erről és a zenekar éveiről beszélgetek Pócza Andrással a zenekar énekes, gitárosával.

Akkor kezdjük talán a szokásos körrel! Hogyan, és mikortól van a zenekar?

Ha jól emlékszem 2009 tavaszán volt az első alkalom hogy összejöttünk zenélni. Az eredeti felállásban Nagy Ricsi dobolt, Marci 2010-ben váltotta őt. Néha beugrott nekünk segíteni illetve erősíteni a bandát Zügn Illés, a néhai Lowfellowból.


2011 nyarán megjelentettétek, ha jól tudom magán kiadásban az első albumotokat Astronaut címmel. Amiről elmondható, hogy kétségtelenül egy 13 lendületes dalt tartalmazó sivatagi por lepte stoner album. Hogy állt össze ez az anyag, és mennyire tudtátok eljuttatni a műfaj kedvelőihez? 

Az Astronaut voltaképpen egy válogatás az első két év szerzeményeiből. Jó néhány dal közülük alapja a zenekar születésének. Tehát volt olyan dal is a lemezen, amit már 2 éve érleltünk a próbateremben és olyan, amely a felvételek előtt 2 hónappal állt össze.

Ha jól tudom az album eljutott az Államokba is, és egy Svéd kiadó is érdeklődött utána. Lett ebből valami később?

Igen, érdeklődött Iowából egy srác, kipostáztunk neki egy lemezt, amiről írt egy korrekt kritikát, ami jól esett! No meg hát Iowában? Azért nekünk ez elég nagy szó, ahogy az is, hogy az Ozium Records megkeresett minket. De abból azért nem lett idáig semmi, mert CD-ket illetve bakeliteket forgalmaznak. Szóval most inkább elkészítünk egy újabb ep-t azon az összegen.

Játszottatok a magyar doom/stoner "krémjeivel", mint pl. Wall of Sleep, Stereochrist, Magma Rise Mégis, jól érzem, hogy az albumotokat nem igazán „turnéztattátok” meg? Volt ennek valami oka, vagy nem is akartátok?

Egy lemezbemutatót tartottunk Sopronban. A turné még várat magára. Most klippet csinálunk.

Zenétekben több fajtahatást is lehet érezni! Gondolom, ez adódik az egyéniségetekből. De mégis, mik a hatásaitok, kedvenceitek? 

Ez elég összetett dolog mert mindig törekszünk a magunk hangzását kialakítani, közben mégis érik hatások az embert, néha öntudatlanul is arra áll rá az ember keze amit hallgatott előzőleg. De ez nem baj, régen is mindig hatással voltak egymásra a bandák, velünk sincs ez másképp. Mindegyikünk más zenéken szocializálódott, de persze a rockzenén belül, de megtaláltuk azokat az összefonódásokat, közös pontokat, amitől egymásra tudunk hangolódni és ettől lesz élő és őszinte a Giant Horizon.

Mikor összeálltatok, már az elején úgy indultatok neki, hogy akkor mi most stonert toltonk?

Mikor Dáviddal kitaláltuk, hogy keményebb zenét szeretnénk csinálni akkor még csak az volt a szempont, hogy kiadjuk a fölös energiáinkat. Amikor elkezdtük játszani az első témákat, már nem volt kérdés, hogy a stoner lesz az a műfaj amiben mi gondolkodunk.

Egy új ’EP-vel rukkoltok elő a nyár folyamán! Mit lehet erről tudni?

Az új ep címe...még fingunk sincs, hogy mi lesz, de négy számot fog tartalmazni. A megjelenés pontos dátuma nincs meg, de mivel jelenleg már a masterelésnél tartunk, az biztos, hogy a több mint 20 percnyi anyag a nyári vízpartos sörözésekhez már fogyasztható lesz! Összeszedettebb, keményebb és hangzásban is más az EP. Az Astronaut-hoz hasonlóan ezek is fent lesznek a neten bárki számára elérhetően és letölthetően.

Zeneileg lesz valami változás, vagy továbbra is a sivatagos, füstös nyomvonalon haladtok?

Igen, ez a feeling természetesen marad. Viszont az eddiginél több metálosabb elem épül a számainkba. Emellett néhány kevésbé "kemény" hangszerelésű dalt is tervezünk írni/befejezni. De ezek a változások nem kimondottan tudatosak, a számok közti szelektálás már inkább az.

Koncertek esetleg?

Szeptember körül lesz majd talán, mert most klippet fogunk forgatni a nyáron és erre koncentráljuk az energiáinkat majd! Le vagyunk maradva e tekintetben, mert még nem sikerült egy épkézláb klippet forgatnunk, viszont mindenképpen szeretnénk megajándékozni azokat az embereket egy jó minőségű videóval akik rendületlenül járnak a koncertjeinkre!

András, köszönöm a beszélgetést!



Tagok: Lakatos Dávid; gitár - vokál, Kobzák Gábor; basszusgitár, Visy Márton; dobok, Pócza András; ének - gitár




2013. július 2., kedd

Wall Of Sleep – A Minotaurusz lábra áll. Interjú Cselényi Csabával

Cselényi Csaba letette névjegyét a hazai doom/stoner kőasztalára a Strardrive-ban betöltött munkásságával, valamint a Wall of Sleep negyedik albumának frontembereként! Eltelt pár év, és szárnyra kapott a hír, hogy a Doom Minotaurusza újra lábra áll, és új albummal készülődik. Erről, és némi Stardrive-ról beszélgettem Csabával!


Szia Csaba! Megtisztelés, hogy elfogadtad az interjút!

Én köszönöm a lehetőséget - a többiek nevében is!

Kezdjük talán egy aktuális hírrel! Felröppent a, hogy a Wall of Sleep új albummal készül. Mennyire valós ez a híresztelés?

Nos, ez nem pusztán híresztelés. Mi magunk jeleztük a facebook oldalunkon, sőt a tavalyi koncerteken is bejelentettük, hogy javában dolgozunk az új dalokon. Sanyi már másfél éve készítgette a demókat és azóta csiszolgatjuk az anyagot. Mondhatom, hogy nyugodtan, sok esetben újra és újra átgondolva fogtunk bele egy-egy tétel kidolgozásába.

Mikorra várható ez az album, és lesz, vagy vannak-e változások a zenekaron belül?

Konkrét időpontot egyelőre nem tudok mondani, de a tél folyamán remélhetően már kint lesz a lemez. Semmilyen változás nem történt a bandában. Úgy ahogy eddig is, magunk csendességében dolgozunk, próbálunk, néha fellépünk, és ugye mostanában az új anyag köti le szinte minden időnket.
Legalább másfél éve elkészültek a dalok, de már 2011-ben is volt néhány demófelvétel Sanyi tarsolyában. Azonban ez idő alatt sokat változtattunk egyes szerzeményeken. Megváltozott a zenei piac, az egész itthoni színtér is folyamatosan alakul, ezért nem sietünk sehová. Kivártunk. Amúgy sem játszunk valami sokat, inkább eseményszámba mennek a fellépéseink és úgy gondoltuk, hogy legyen esemény a lemez megjelenése is. Már csak azért is, mert teljes albummal fogunk jelentkezni, nem pedig egy manapság divatossá vált 3-4 dalonként adagolt EP-sorozattal.

Gondolom, a zenei irányzat marad a kitaposott Doom ösvényeken?

Természetesen. Megmaradtak a súlyosabb, ultra nehéz tételek, amelyek az egész produkció alapköveit jelentik és ott vannak a zakatolósabb, klasszikus rock-ot idéző dalok is. Most ebben a fázisban úgy érzem, hogy egy kifejezetten súlyos, kegyetlen, de mégis szép album fog megjelenni. Tele van érzelmekkel és ezek nagyon erősen átjönnek a zenében és az énekben is. Aszem mostanra találtam meg a végleges helyem és hangom ebben a csapatban.

2009-ben, amikor a Wall of Sleep frontembere lettél, még javában dolgoztál a Stardrive-al. Azok az idők mennyire befolyásolták a Stardrive kimenetelét, befejezését? Ha mondható befejezésnek!

Szinte semennyire. Inkább nekem sűrűsödtek meg a feladataim. A Stardrive nem zenei okok miatt oszlott fel. Sőt, egy olyan anyagot írtunk meg, ami akár még robbanhatott is volna, csak épp én kerültem olyan helyzetbe az akkori életemet illetően, hogy nem tudtam teljesíteni azt a feladatot, ami egy zenekarvezetőtől alapvető elvárás. Nem tudtam összetartani a csapatot. Meg akartam felelni mindenkinek, nem csak a zenészek között, hanem a magánéletemben is, ahelyett, hogy kezembe vettem volna az irányítást és nyugodtan, higgadtan helyére tettem volna mindent és mindenkit. Ez az én saram, és vállalom is.

A Stardrive-al két mindenki által elismert és fantasztikus albumot adtatok ki! Lesz-e ennek valamikor folytatása? És mi van a többiekkel?

Stardrive
Nos, azt túlzásnak tartom, hogy fantasztikus és mindenki által ismert albumok ezek, de azért voltak sikereink. Mai fejjel már másképp raknám össze azokat a lemezeket. Turnézó, folyamatosan lemezeket készítő Stardrive sosem lesz már, de szóba került, hogy az utolsó - ki nem adott - albumot rögzíteni kéne. Kár lenne azokért a dalokért. Majd látjuk mikor állunk neki. Szóval intenzív folytatásra senki ne számítson. Viszont most augusztusban - közkívánatra - lesz egy koncertünk Karcagon. Persze csak akkor, ha minden klappol a szervezésben. Ez mindössze amolyan "legyen egy jó esténk!" buli lesz, haverokkal, barátnőkkel, feleségekkel, együtt azoknak, akik kedvelték ezt a bandát.
Nem szakadt meg a kapcsolat az egykori tagok között, sűrűn összejárunk, főzőcskézünk, koncertekre járunk együtt. Senki nem hagyta abba a zenélést - Ács Sanyi újjáélesztette a Dying Wish-t, Pallagi Attila ezer helyen játszik, Mulicz Zoli a Vale of Tears-t tolja, Fazekas Pali meg Debrecenben dobolgat egy stoner bandában. Sőt Vass Zoli, az első dobosunk most a White Bacon-ben gitározik egy ideje.

Ha jól tudom a Stardrive előtt te megjártad Amerikát! Emlékszem akkor azt írták a zenei szaklapok, hogy a tengerentúlról hoztad magaddal ezt a stoner, poros zenei hangzást. Mit csináltál odakint? Ott is benne voltál valamennyire a zenei életben?

Húúú az már nagyon régen volt! Közel öt évig éltem a közép-nyugati részen, a Michigan-tó környékén. Sok helyen melóztam, de leginkább úgynevezett mikrofőzdékben vállaltam munkát. Ezek ilyen sörfőzéssel foglalkozó éttermek. Na, ott szinte minden második kollégám zenész volt, így meg is fordultam néhány bandában, de nagyobb durranás egyikből sem lett. Az viszont biztos, hogy akkoriban - '90-es évek közepéről beszélek - nagyon megfogott ez a műfaj. Olyan, ma már legendás albumok születtek azokban az években, mint a COC Wiseblood-ja, vagy a Monster Magnet Dopes albuma, a Clutch épp a sikerei elején járt, szóval pezsgett ez a színtér én meg beleszerelmesedtem.

Egyébként a Stardrive előtt játszottál más zenekar, vagy zenekarokban?

'88-óta zenélek, de ismertebb bandákban sosem fordultam meg. Nem voltak rossz bandáim, de még fiatalok és tapasztalatlanok voltunk mindannyian és inkább hobbinak tekintettük a zenét. Későn érő típus vagyok, így a Stardrive indulásakor kezdtem még magamat is komolyan venni. (hahaha)

Visszakanyarodva a Wall of Sleep-hez. A 2010-es When Mountains Roar negyedik nagylemezt már te énekelted fel. Így utólag, visszagondolva milyen volt a fogadtatás? Mind a rajongók, mind a zenei lapok által?

Egyértelműen megosztó lemez lett. Ezt már több helyen is nyilatkoztuk. Egy frontember váltás mindenkinek egy trauma. Úgy a bandának, mint a rajongóknak, nem beszélve az új srácról. (haha)  Voltak, akik elfordultak a csapattól, de egyidejűleg azt is tapasztaljuk, hogy új arcok jelennek meg a koncertjeinken. A sajtó is hasonlóan reagált, de azt hiszem ez így természetes ilyenkor. Nem lehet mindenkinek megfelelni. Szerencsére azért nem kell üres termekben játszani ha fellépünk.

Ez az album az előző Wall of Sleep albumokhoz képest már másféle zenei hangokat is megszólaltat. Bejöttek a kiegészítő elemek, témák, mint a blues, hard-rock, és szövegileg is más témák kerültek előtérben. Az új zenei elemek gondolom adódtak az új hangzás felé való nyitásból? a Szövegek pedig a te érzelmi világodból és szemléletedből?

Tévedés azt hinni, hogy a When Mountains Roar dalait hozzám igazította volna a WoS. Sőt, a dalok nagyrésze még javában Gábor idejében készült. Sanyi többször elmondta már, hogy ha Gábor marad a csapatban, akkor ugyan ezek a szerzemények, nagyjából ugyan így jelentek volna meg, csak épp az ő hangjával. Nem mondom, hogy nem jeleztem, hogyha valami nem feküdt nekem néhány helyen, de koránt sem volt annyi beleszólásom a lemezbe, mint mostanában.
A másik dolog pedig az, hogy a Wall of Sleep sosem volt úgynevezett ortodox doom banda. Itt a hangsúly az ortodoxon van. Mindig is jelen voltak olyan zenei megoldások, amelyek inkább a hetvenes-nyolcvanas évek klasszikus rock zenéjét jellemezték, csak épp WoS-módra előadva. Az igaz, hogy Sanyi több olyan témát is elővett, amelyek jelentősen frissítették a zene megszólalását, de az alapok továbbra is hordozzák magukban azokat a jegyeket, amelyek mindig is jellemezték a játékát. És mivel ő a zeneszerző, azért ez még mindig meghatározó, ott van az az íz még mindig. Az, meg hogy bátrabban nyúlunk egy-egy témához - szóval az meg hadd legyen a mi dolgunk. Nem hiszem, hogy ismételni kellene a régebbi lemezeket. A szövegek meg természetesen az én gondolataimat tükrözik, nem tudok belebújni mások bőrébe, vagy agyába.

Ezek az elemek esetleg benne lesznek az új anyagban is? És milyen lesz szövegileg?

Most nem akarom részletezni, hogy pontosan milyen is lesz ez az album. Ez még túl korai lenne. Várjuk meg a megjelenést és térjünk akkor vissza erre bővebben! Annyit viszont elmondhatok, hogy továbbra is marad a doom, a súly, a füst és lesznek persze olyan ostorcsapások is, amelyek véres csíkot hagynak majd a szemek helyén. (haha)
Szövegek? Hmmm... Itt van néhány dalcím: No Quarter Given, The Last Decade, Twelfth-day Fight, Hey Annie, Moon Street Lady... Lehet agyalni:)

Csaba! Köszönöm szépen a beszélgetést!

Én köszönöm még egyszer!


Wall of Sleep : Cselényi Csaba –ének, Kemencei Balázs – gitár, Füleki Sándor – gitár, Szolcsányi Szabolcs – dobok, Preidl Banabás – basszus



2013. július 1., hétfő

Dereng – Szadomazo teadélután

A zenekar Bokros Csaba (ex-Isten Háta Mögött) gitáros és Mestyán Ádám (VHK, ex-Yava) basszusgitáros kezdeményezésére alakult, egy vadabb teadélutánból kifakadó szadomazochista zenei projekté 2009-ben. Hozzájuk csatlakozott Page, vagyis Pap Dávid (Doomsday Funk)dobos és Nárcisz (Novokain és Enrage) énekes. Zenéjükben a legnemesebb punk és metál/hardcore hagyományok találkoznak a pszichodélia őrjöngésével, melyet asszimetrikus TOOL-os ritmusok mágikus varázsa tesz tönkre.  Ennek a zene anarchia szellemében rögzítették szerzői úton első 2 számos kislemezűket ˝Lágy Rész˝ címmel. Ez a két dal ˝1001.1, Fényrelépés elmarad˝ őrjöngő, néha monoton metál súlyokkal megrakott, mocskos neurózisba fulladó riffek börtön halmaza, dallamos, és ordító ének sodrásokkal.


Ugyan ilyen alkotófolyamban jött szintén csak 2011-ben a második, szintén 2 számos és szerzői kiadásban, már pendrive-on is megjelent ˝A szén-dioxid összegyűjtése és visszasajtolása földtani szerkezetekbe˝ című természettudományos kiadványuk. A zseniális szövegvilágú és erősen TOOL hatású ˝Csípő˝ dalukra klipp is készül. Közben koncertek, rohammentők, riportok, és jó visszajelzések, basszus csere Győrfi István személyében. Majd 2013, új exkluzív kis lemez immáron 3 számmal ˝Nem, de szeretnék˝címmel, Anyák napjára. Kezdő ˝A félresikerült anyák napi csokor˝ egy remekbe szedett pszicho TOOL köszöntés, míg a ˝Késsel egyensúlyban˝ egy pörgősebb metálos alap riffekből  összeállított, késsel egyensúlyba vágott, kiterített  nóta. Zárásként az ˝Optikus˝ egy ritmusos feeling rock dal, középrészen beágyazott alter-egóval, majd a végére súlyba döngöléssel. Ez kell anyák napjára!
Annyi bizonyos, hogy a Dereng dalai igazi komplexitást viselnek, masszív kényszer-háló-köntösben, teát kortyolva, Albert keksz morzsákat számolgatva. 


Tagok: Csaba Bokros – gitár, Pap David Page – dob, Máris Viktor Nárcisz – ének, Györfi István - basszus